A hatalmi rendszer nem szűnik meg, csak átalakul

Balkó Dorottya

Egy apró termetű kutyával és több más, terrárium- vagy épp ketrecfogságra ítélt kisállattal megosztott lakótelepi lakásban felnőve meghatározó tapasztalataim közé tartozott, hogy a ránk bízott élőlények elégedettségének tétje nem kevesebb, mint a harmonikus családi együttműködés fenntartása. Az ember-állat hierarchia gyorsan évülő rendszere helyett az empátián alapuló, közös egymásra utaltság élménye szabályozta az emberi kontroll megnyilvánulásait – ami nem felszámolta a hatalmi helyzetet, hanem bizonyos szempontból még bonyolultabbá tette annak kiismerését.

Uralkodunk, együttműködünk vagy azonosulunk? Mennyiben függünk egymástól? Egyáltalán kivonhatjuk-e teljesen az emberi hatalmat a humán és nonhumán kapcsolat képletéből? A gyerekkorból felszínre bukó emlékek és lassan burjánzó kérdések kísérnek végig a CAPAZINE idei, LET’S PET! (Simogassunk kis kedvenceket!) című kiadásának tárlatán. A részt vevő alkotók munkái közül válogatva izgalmas problémafelvetésként emelkedik ki a két entitás, állat és ember viszonyának alakulásával összefonódó, fotografikus képalkotásban rejlő hatalom.

A napi kommunikációnkban főszerepet játszó fotókat a 19. század felvilágosult, racionális embere elsősorban környezetének feltérképezésére és rendszerezésére használta. A technikai képet korábban jellemző indexikus viszony a valósággal hamar a médiumban rejlő hatalmi potenciál kiaknázásához vezetett: míg William Henry Fox Talbot első fotografikus kísérletei lelkes amatőr botanikusi ambícióiból fakadtak, alig pár évtizeddel később Francis Galton az ideális embertípus fizikai attribútumait szűrő, kompozit fényképei éles váltással már a fajelméletnek ágyaztak meg. Újabb száz évvel később az analógról digitálisra váltás lényegében felszámolta a fotó materialitását, azonban a fényképezőgép jelezte státuszfölény még a több milliárd, okostelefonnal felszerelt fotós világában is detektálható. Nem véletlenül verik ki az ember kezéből a kamerát a Nyugati aluljáróban – a heves reakció nem épp gáláns, azonban jól értelmezhető megnyilvánulása a fényképezőgép, vele együtt pedig a reprezentációs hatalom birtokosa elleni lázadásnak.

Kiss Richárd: Dioráma, 2023, (Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár)

Kiss Richárd: Dioráma, 2023, (Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár)


Rejtőzködik, lesből támad és elbitorolja az ember arcképét. „Van valami a ragadozóból abban, aki fényképez” – Susan Sontag A fényképezésről című kötetében tesz utalást a fotós – aki az emberi társadalomban szimbolikusan a vadász alakjában ölt testet – állatokat idéző gesztusaira. A kamerával felfegyverkezett egyén rászegezi az eszközt az olykor mit sem sejtő alanyára, és róla egy képet – a köznyelv könnyen észlelhetőn jelzi, hogy a kezünkben szorongatott fényképezőgép voltaképpen szublimált fegyverként szolgál.1 Amíg korábban a domináns férfitársadalom számára a vadászat többek között a „megingathatatlan rend létrehozásának”2 eszköze volt, addig mára a kamerán keresztüli, objektívnek vélt megfigyelés és a birtokba vehető reprezentáció is hatalmunk egyfajta biztosításaként működik.

Szász Lilla: Safari,1986-2022

Szász Lilla: Safari,1986-2022


A fényképezés és hatalomgyakorlás ezen keresztmetszetében találjuk Szász Lilla Safari című projektjét a kiállításon. A családi archívumból előkerült filmfelvételek részletein egy rendszerváltás környékére datált szafari nosztalgikus pillanatait látjuk, miközben fejünk fölött Damoklész kardjaként lebeg a Kádár János által elejtett, ma a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban található jávorszarvas-trófea vetített képe. Szász munkája kidomborítja az ideológiai fúziót, amelyet a korszak a Vasfüggönyön át szabadon közlekedő elitjének szokásai teremtettek meg a keleti blokk szocializmusa és a Nyugat kolonializmusa között. Az „egzotikus” tájakat és őshonos állatfajaikat megfigyelő és kamera segítségével kisajátító, európai tekintetet ma a dekolonializációs elméletek prizmája új fénytörésben láttatja – azonban a jávorszarvas sötét, élettelen szemébe nézve tudjuk, hogy van, ami sosem változik. Ötven év helyett elég csak kettőt visszarepülnünk az időben ahhoz, hogy példát lássunk a hatalmi rendszer megcsontosodásának sokmilliárdot felemésztő szimbólumaként használt vadászatra.3  

Szalay Krisztina: Bizonyos tekintetben, 2022

Szalay Krisztina: Bizonyos tekintetben, 2022


A fényképezőgéppel felszerelt megfigyelőt a nyers érdekek olykor cselekvésre ösztönzik – hatalmát otthoni kiskedvencén ráadásul a rajongó szeretet nevében érvényesítheti. Tóth Richárd a humán kontroll természetét a rendkívül szórakoztató, ám egészen komplex viszonyokat rejtő kisállatfotózáson keresztül közelíti meg. A tökéletes kép elkészítésének netes közösségi laborokban fejlesztett technikáit követve földre vetődő, ugatást vagy nyávogást szimuláló és jutalomfalat-zacskókat csörgető fotós-gazda látszólag alárendeli magát az állat nehezen kiismerhető viselkedésének, ugyanakkor a négylábú családtag óvatos körültáncolásának egyre türelmetlenebb ritmusát az emberi fantáziában megszületett fotó és a közösségimédia-lájkok ígérete diktálja. A tömegmédia által nemesített cél azonban a legnevetségesebb eszközöket is szentesíti; az ember pedig a szeretet és az akaratérvényesítés egybecsúszásánál küzd fölérendelt pozíciójáért.

Tóth Richárd: Take Back Control, 2022

Tóth Richárd: Take Back Control, 2022


Mi történik, ha tudtunkon kívül egy pillanatra valóban azonosulunk az állatok szerepével? Erre tett kísérletként is értelmezhető Kiss Richárd alkotása, amely a múzeumi diorámák merev, szintetikus valóságába vezet minket. Miközben a hódító ember a látás ezen mesterséges körülmények között előállított hatalmi helyzetében gátlástalanul fürkészi az állatok preparált testét, a diorámákba rejtett vadászkamerák minden mozdulatát rögzítik. A voyeurisztikus felvételeken az alakok reprezentációja persze nem olyan pontos, mint a természet absztrahált színpadára állított, kitömött állatoké – elejtett képével az ember halála pusztán jelképes. Ennél azonban fontosabb, hogy az intézményi élőhelyén gyanútlanul bóklászó, civilizált kultúrember a rászegezett kamerán keresztül maga is a vadakhoz hasonló megfigyeltté válik.

Holló Zsuzsa: Tapetum Lucidum, 2022

Holló Zsuzsa: Tapetum Lucidum, 2022


Ez utóbbi szituáció természetesen már rég állandósult a térfigyelő kamerarendszerek asszisztálásával épülő digitális diktatúrák és a megfigyelési kapitalizmus korában. A biopolitika mára pszichopolitikába fordult; a ’70-es évek állatjogi felvetései pedig Szalai Dániel fotográfus profitképző adatfelhővé transzformált teheneibe.4 A poszthumanista fordulattal felmerült azonosulás lehetősége az állati minőségekkel elgondolkodtathat bennünket: vajon a szabad választás eszméje és a technológiai fejlődés által láthatatlanná lett és internalizált Panoptikumba zárva mennyire vagyunk különb helyzetben az állatoknál? A politikai realitás talaján végül is azonos helyen állunk – a hatalom már rég túlnőtt rajtunk, embereken is: kicsúszott a kamerát tartó kezünkből, beitta magát a pszichénkbe és megfoghatatlanná, mindent behálózóvá lett. Bezselics-Békési Ildikó és Szalay Krisztina közös, a lovas önismereti tréning hatásait vizsgáló projektjét nézve pedig az a keserédes gondolatunk támadhat, hogy az állatokkal összekapaszkodva talán dacolhatunk kiszolgáltatott, önkizsákmányoló helyzetünkkel – még ha teljesen felszámolni nem is tudjuk. 

____________

A CAPAZINE – LET’S PET! kiállításhoz tartozó kiadvány bemutatójára június elején kerül sor.

CAPAZINE – LET'S PET!
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ – Project Room
Kiállító alkotók: Bezselics-Békési Ildikó, Diósi Máté, Gajewszky Anna, Holló Zsuzsa, Kiss Richárd, Pócsik Andrea, Simon Iringó, Spanyár Judit, Szalay Krisztina, Szász Lilla, Tóth Richárd
Kurátorok: Miklósvölgyi Zsolt, Mucsi Emese
2023. március 2. – június 18.

1 Susan Sontag: A fényképezésről. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1981
2 Tillmann J. A.: Fekete lyukak a felvilágosodás horizontján, https://vallasfilozofia.wordpr...
3 Lásd Legát Tibor cikkét a Magyar Narancsban: https://magyarnarancs.hu/lokal/a-munkashatalom-trofeaja-129511
4
Szalai Dániel előadását lásd.


capakoveruj.jpg
CAPAZINE – LET’S ROLL!

2023-ban is indul a műhelymunka a Capa Központban!

full_005157.jpeg
Nemzetközi fotós szaktekintélyek a Capa Központban

Stuart Franklin tárlatvezet, Max Pinckers előad csütörtök este a Nagymező utcában.
 

full_000852.jpg
Robert Capa a színpadon - A fotográfia diadala

„A világ legnagyobb háborús fotográfusa” védjeggyel Robert Capa-kiállítás járja az országot, miután az állam megvásárolta az International Center of Photographytól a magyar származású fotóriporter számos felvételét. Capa-lázban égve jogos a kérdés: hogyan születettek a fotográfia legendái a baloldali propaganda és a CIA, a menedzserek és az értelmiségiek össztüzében? Kik és hogyan állítottak szobrot Capának a halála után? Megrendezett volt-e a milicista? Valóban Capa kezében volt-e akkor a kamera? Mi történt a D-Day negatívjaival? Mi mindent tett meg Capa a sikerért?