Ide ne lőjetek!

Fátyol Viola: A megadás zászlói, 2018

Lépold Zsanett

A közelmúltra egy új időszámítás kezdeteként is gondolhatunk: olyan helyzetbe kényszerültünk, illetve olyanhoz kellett asszimilálódnunk egyik napról a másikra, amelyben az otthon (és ezzel együtt a biztonság) elengedhetetlen kulcsfogalommá vált. A Budapest Galéria egyik „utolsó” kiállítása, a Hazaúttalan szervesen kapcsolódik a mostani járványhelyzethez, csak éppen egészen másként, mint azt a kurátor, Erőss Nikolett eredetileg elképzelte.

Az otthon és annak biztonsága egyfajta sziget, mentőöv, ahova az ember visszavonulhat, ha bármi „támadás” éri. A négy fal közti tér teremti meg egy-egy ember, család számára a privát szférát, a visszavonulás lehetőségét, ahol önmaguk lehetnek, ahol békére lelhetnek, ahol egyedül vagy éppen együtt lehetnek. Ez a fajta biztonság nem mindenkinek adatik meg, pedig most, a vírushelyzetben ez lehet az egyetlen biztos pillére az életünknek. Ugyanakkor manapság, a 21. században átalakulóban van az otthon fogalma, a lakhatás mikéntje, hiszen míg korábban a biztonságot jelentette, napjaink teóriái szerint inkább koloncként jelenik meg. Az újfajta lakás inkább csak egy átmeneti zónaként funkcionál, mindössze egy ágyra van szükség, ahol a minimális pihenés megoldható – gondoljunk csak az egyre népszerűbb kapszulalakásokra. Jelen pillanatban még nehéz elképzelni, hogy a jövő otthona ennyire elidegenedne tőlünk, mindennapjainktól – főleg mostanában, amikor a nap jelentős részét itt töltjük, amikor egyértelműen a védőpajzsunk, óvóhelyünk, ahol biztonságban lehetünk.

Fátyol Viola, akinek fehér zászlókat ábrázoló fotósorozata két hónapja még a Budapest Galéria falán volt látható, is a nyomasztó kihívások előli menekülés, a harc beszüntetése, a megadás tereként értelmezi az otthont. A Galéria Hazaúttalan kiállítása az otthontalanság és az átmenetiség jelenségeit vette górcső alá: az otthon kényszerű elhagyását, a visszatérés iránti vágyat, a biztonság elvesztését vagy éppen teljes hiányát. Amikor a kiállítás megnyitott Óbudán, még nem is volt sejthető, mi vár a világra: ugyan már 2019-ben útjára indult a vírus, de szerteágazó terjedése és ennek következményeként a hétköznapi élet radikális átalakulása korántsem tűnt ennyire közelinek és valóságosnak. Így utólag a kiállításon megjelenő, az otthonhoz kapcsolódó feszültség, (lét)bizonytalanság sokkal árnyaltabb képet közvetít, sokkal nagyobb súlyt helyez a nézőre azáltal, hogy megváltoztak az otthonhoz, a biztonság fogalmához társított tapasztalataink, érzéseink.

Fatyolviola flags 4 1280x1097

Fátyol Viola: A megadás zászlói (részlet), 2018

Hazauttalan fatyolv foto juhaszgtamas

Enteriőrfotó a Hazaúttalan című kiállításról. Fotó: Juhász G. Tamás / Budapest Galéria

Fátyol Viola fotóin a banális, hétköznapi tárgyakból fabrikált lobogók első ránézésre gyermeki könnyedséget sugároznak: tekinthetünk rájuk barkácsolt játékokként, amiket friss és kreatív elme, fantáziadús képzelet szült. De azért hamar felsejlik mögöttük a kiszolgáltatottság is, ami az egész fotósorozat mögött meghúzódik. Szomorúság árad a képekről; üres terek közepette kerülnek előtérbe a fehér zászlókat idéző tárgyegyüttesek, amelyek a homogén környezetben baljósan vonják magukra a néző figyelmét. Az egyszerű hétköznapi tárgyak – mint például a vállfa, a kés vagy a sütőpapír – az otthonra utalnak, hiszen ezek olyan eszközök, melyek a lakás mindennapi praktikus-kényelmi funkcióit látják el: legyen szó főzésről, sütésről vagy tárolásról, rendszerezésről. Hasonlóképp frusztráló hatást kelt a többi tárgy is: például a nem megszokott rendeltetésű használatban előbukkanó csocsófigurák, melyek szórakoztató szerepüktől megfosztott – mondhatni leigázott – szerepben kerülnek elő.

A fotókon az ember ugyan megjelenik, de mindössze „kiegészítő” elemként. Egy-egy kéz, kar formájában láthatjuk, elbujdosva, a képtértől a lehető legnagyobb távolságot tartva lobogtatja a megadás jelképét. Szintén a menekülés, visszahúzódás jele, hogy a főszereplő a zászló maga, az ember mindössze „állványként” van jelen, arc és test nélkül. A kiábrándulásélmény szülötte A megadás zászlói fotósorozat. Elfordulást jelez azoktól a terektől, helyzetektől, melyekre nincs ráhatásunk: tehetetlenséget sugalló reakció. A privát szféra felé vezető utat jelöli ki, ahol még van súlya a tetteknek, ahol még van befolyása az egyénnek.

Valahogy most mi is így vagyunk a jelenlegi helyzetben: várjuk, hogy vége legyen, hogy elinduljon újra az élet, közben küzdöttünk új kihívásokkal, de azért kicsit bele is nyugodtunk már – mintha a forradalmárok kora leáldozott volna –, elfogadtuk sorsunkat.

Hazaúttalan, Budapest Galéria, Budapest, 2020. január 30. – március 15.
Kurátor: Erőss Nikolett
Kiállító művészek: Aslan Goisum, Fátyol Viola, Neogrády-Kiss Barnabás, Iulia Toma

Screenshot 2020-03-17 at 10.08.04.png
Beszédes falak

A szokatlan helyzetre való tekintettel, amelyben a tavasz ellenére az a legbölcsebb, hogyha kerüljük a népes baráti társasággal együtt töltött időt, és a természetben tett séták mellett saját nappalinkba menekülünk, mi most nem kiállításokat ajánlunk, hanem olyan korábbi Artmagazin-cikkeket, amiknek éppen aktualitása van, vagy egyszerűen: nagyon szeretjük őket.

full_006087.png
Gavrilo Princip álma

A Debreceni Nemzetközi Művésztelepnek immár második éve volt központi hívószava a dizájn. A 2018-as alkotótábor résztvevői a dizájnt mint a rezisztencia eszközét vizsgálták, vagy éppen a dizájn mindenhatóságával szembeni ellenállás formáit keresték.

full_006015.png
Kibékülés vagy felejtés?

A Pannonhalmi Főapátság elmúlt huszonöt éve került terítékre a Kibékülés című kortárs képzőművészeti kiállításon, ami egy időszak lezárása és egyben az új apát beiktatásával egy új korszak kezdete is. A visszatekintés azonban óhatatlanul maga után vonja a múlt fájó részleteinek megidézését.

full_006113.png
Láthatatlan gyűrű

2016-ban Don Tamás szervezésében született meg az Enyészpontok projekt, amely azóta felkért képzőművészek közreműködésével minden évben egy-egy kijelölt időszakra, társadalmi és történelmi folyamatokra koncentrálva a zsidóság sorskérdéseivel foglalkozik.

full_005582.png
„Az élmények újrakollázsolása alapvető módszerem”

Fátyol Viola fotográfus Debrecenben született 1983-ban. Művészcsaládban nőtt föl, de csak a Debreceni Református Kollégiumban töltött meghatározó középiskolás évek végén döntött úgy, hogy maga is a családi szakmát folytatja, és művészi pályára lép. A családi, privát fotók készítésén túllépő első fotós kísérleteit Egerben végezte, ahol az Eszterházy Károly Főiskola (ma már egyetem) rajz- és vizuális kommunikáció tanár szakára járt. Innen rövid út vezetett a MOME Vizuális környezetkultúra tanár és Fotográfia képzéseire, onnan pedig még rövidebb az intézmény Doktori Iskolájába. Készülő doktori dolgozata a vámospércsi népdalkört bemutató, Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című munkájának kimerítő elemzését tartalmazza. A sorozattal tavaly megnyerte a Capa-nagydíjat. Munkái a szociológia, az antropológia és a művészi képalkotás határterületén helyezkednek el, és egy hangsúlyosan személyes nézőpontból közelítenek a választott témákhoz. Budapesten él és dolgozik. Sokat nevet.