Brutalista épületekért küzdenek Berlinben

Hír

2020-12-27

Ezrek írták alá az Egérbunkernek (Mäusebunker) becézett, egykoron állatkísérleti laboratóriumként működő épület megmentéséről szóló petíciót.

Berlini lakosok egy csoportja – köztük Johann König műkereskedő és Arno Brandlhuber építész – indította útjára azt a kampányt, aminek célja, hogy megakadályozza két délnyugat-berlini brutalista épület lebontását. Az egyik építmény – becenevén a Mäusebunker (Egérbunker) – a Charité Intézethez (Institute der Charité) tartozik, ahol hosszú éveken keresztül állatkísérleteket végeztek. Keskeny ablakaival és az épületből kidomborodó, kiálló szellőzőcsöveivel – amik olyanok, mintha fegyverek lennének – hadihajónak tűnik. Az épület Gerd és Magdalena Hänska tervei alapján készült el 1981-ben. Az Egérbunkert egy földalatti alagút köti össze a másik, szintén lebontásra ítélt betonépülettel, ami 1974-ben született meg.

A Charité kérvényezte mindkét épület lebontását, helyükre pedig egy modern kampusz építését vette tervbe. De az év eleji örökségvédelmi kampány, azaz a petíció, ami az Egérbunker megőrzéséért szállt harcba, és ami több ezer aláírást gyűjtött össze, (ideiglenesen ugyan, de) meghozta várva várt eredményét: a Charité úgy döntött, hogy 2021 őszéig leállítja bontási terveit.

Mausebunker

Az ún. Mäusebunker (Egérbunker). Fotó: Felix Torkar

Forrás: theartnewspaper.com

A beton illata

Az osztrák építészeti színtér legjelentősebb kiállítóhelyén Bécsben, az Architekturzentrum Wien-ben augusztus elejéig látható a háború utáni legizgalmasabb irányzatot, a brutalizmust bemutató kiállítás.

Nyers, beton

Az Artmagazin legutóbbi száma részletesen foglalkozik Goldfinger Ernő egyik legismertebb – persze a többihez hasonlóan vitatott – alkotásával, a Balfron Tower néven ismert lakóházzal és a megmentésére készült izgalmas, szociális vonatkozású kortárs képzőművészeti munkákkal. Ma ösztöndíj viseli Goldfinger nevét, de kevéssé tudott, hogy az építész a 60-as években is egyedülálló módon támogatta fiatal magyar kollégáit, legális munkához juttatva őket Angliában.

Palota a népnek

Az idei építészeti filmnapokon a népek szpartakiádjának nyertese egyértelműen Jugoszlávia lett. Egyrészt a Hotel Jugoslavija című francia film miatt, ami bemutatta a volt föderációs állam legnagyobb szállodájának történetét, és a benne zajló életet Liz Taylorral, Nixonnal, Che Guevarával, jugó keresztapákkal és elképesztő luxussal. Aztán ott volt a Szkopjét bejáró film, a Kenzo Tange által eltervezett új városszerkezettel, felülnézetből is fantasztikus brutalista épületekkel, közterekkel és az egyetlen megvalósult Kenzo Tange tervvel, a ma már alig használt, lerobbant vasútállomással. (Érdekes volt látni azt is, hogy a városban, ahonnan Nicola Gruevskit kaptuk, egy idő óta szinte minden középületet neobarokk burkolattal látnak el, és egy akkora Nagy Sándor-szobor áll a főtéren, hogy Andrássy Gyula kismiska hozzá képest.)

SALGÓTARJÁN, A KORTÁRS MŰEMLÉK

Az első OFF-Biennále Artmagazin-programja az volt, hogy Budapesten kívüli célpontot választottunk egyik cikkünk, Boros Géza Erdély Miklós-mozaikokkal foglalkozó írása nyomán. Akkor Miskolcra mentünk, ahol csodával határos módon megmaradt két mozaik, és ha már ott voltunk, megnéztük a város modern műemlékeit, például az építészeti gondolkodásban paradigmaváltást jelentő Kollektív Házat. Az ezt követő évben jött Dunaújváros egyiptizáló szocreáljával, például a Vasmű, lótuszvirágos oszlopfőivel – majd legutóbb a hazai brutalizmus-skanzennek számító Salgótarján. Egyik útitársunk építészettörténész, ő foglalja össze, mit is láttunk a szintén építészettörténész szerzőnk, Branczik Márta által összeállított túrán.