Az eredeti, közel 30 képet is tartalmazó könyvet a londoni Courtauld Gallery szerezte meg, és jövő tavasszal tervezik bemutatni.

A frissen nyilvánosságra került Paul Gauguin-kézirat, amelyet még soha nem állítottak ki, az Avant et Après (Előtte és utána) címet viseli. A művész 1903 februárjában, alig két hónappal halála előtt fejezte be a Marquises-szigetekhez tartozó Hiva Oán. A nagy méretű (majdnem A4-es) noteszre, amelyet Gauguin a polinéziai kunyhójában írt, először valószínűleg 1918-ban bukkantak rá. A 213 oldalon keresztül gondosan megírt szöveg mellett nyolc teljes oldalas és két szöveges rajz, valamint 19 monotípia is található.

„Sírni, szenvedni, meghalni / nevetni, élni, élvezni” – szerepel a borítón franciául. A borító belső oldalain pedig a japán Utagawa Kunisada három, 1850-es évekbeli nyomata, míg a hátoldalán Dürer Lovag, Halál és az Ördög (1513) című művének másolata látható, amelyek bizonyítják mennyire változatos volt Gauguin művészeti érdeklődése.

Ketty Gottardo, a Courtauld kurátora az Avant et Après-t „részben emlékiratnak, részben manifesztumnak” tekinti. Amellett, hogy számos anekdota megtalálható benne, Gauguin véleményt is formált Degas-ról, Pissarróról, Signacról és Cézanne-ról. Az egyik legfontosabb eleme a kéziratnak, hogy Gauguin azzal a kilenc héttel is foglalkozik benne, amelyet Van Goghgal töltött együtt az arles-i Sárga házban, és amelynek hirtelen véget vetett Van Gogh fülének megcsonkítása. Úgy tűnik, hogy Gauguin írása egyrészt saját cselekedeteinek igazolását rejti magában, másrészt Van Goghot hibáztatja a katasztrófa miatt. Az Avant et Après-ben Gauguin maró hangnemben ír azokról a párizsi műkritikusokról is, akik nem értékelték tehetségét, valamint a Polinéziát célzó francia gyarmatosító hatóságok és az egyház cselekedeteit is kritikával illeti.

Gauguin abban reménykedett, hogy a kéziratot publikálják majd Franciaországban, és közvetlenül halála előtt elküldte belga kritikus barátjának, André Fontainas-nak, aki akkoriban Párizsban volt. Nem meglepő, hogy a könyv kiadását nem övezte túl nagy lelkesedés, mivel Gauguin akkor még nem számított „sztár”-nak. 1907-ben Fontainas átadta a kéziratot Mette Gauguinnak, a művész volt feleségének – akiről azt kell tudni, hogy már a művész életében elhidegültek egymástól. 1914-ben Mette eladta az Avant et Après-t a német Kurt Wolffnak, aki négy évvel később kis szériás másolatot adott ki belőle. Még ebben az évben Wolff eladta a kéziratot barátjának, a szintén kiadással foglalkozó Erik-Ernst Schwabachnak, aki 1920-ban németre fordította a szöveget.

És most következzen az Avant et Après 20. századi kalandjainak eddig el nem mondott története. Az 1920-as évek közepén Schwabach eladta a kéziratot a textilgyár tulajdonos Erich Goeritznek. 1934-ben Goeritz elmenekült a náci Németországból, és Nagy-Britanniában kötött ki, ahol felvette az állampolgárságot. Goeritz addigra összegyűjtött egy jelentős gyűjteményt az impresszionisták és a német expresszionisták (különösen Lovis Corinth) műveiből, közülük pedig néhány alkotást felajánlott a Tate és a British Museum számára. Goeritz 1955-ös halálát követően az Avant et Après ismeretlen úton-módon a New York-i kereskedő, John Fleming kezébe került. Ekkortájt 85 000 dollárra becsülték. Jogi eljárás útján a kézirat visszakerült a leszármazottakhoz, majd végül egy unokánál kötött ki, aki nemrég felajánlotta az örökösödési adóért cserébe.

Bár az Avant et Après másolatként és átiratként is elérhető, az elmúlt 50 évben egyetlen művészettörténész sem láthatta az eredeti kéziratot. Azonban mint kiderült, az eredeti több dolgot is elárul a könyvről: például most meg lehet határozni, hogy a képek közül melyik rajz és melyik monotípia. Ráadásul egy kutyáról készült rajzot is felfedeztek az egyik monotípia hátulján.

Forrás: theartnewspaper.com