Íme Yayoi Kusama szabadtéri kiállítása a New York-i botanikus kertben

A japán művész tükröződő gömbjeit, pöttyös műveit és nagy sütőtökjeit a tavaszi újjászületés közepette virágzó nárciszok és cseresznyefák veszik körül.

Nem sokkal Roberto Burle Marx után Yayoi Kusama-kiállítás nyílt a kertek gondozása mellett képzőművészeti elköteleződést is vállaló New York Botanical Gardenben. A japán képzőművész kiállítása majdnem egy éves csúszással nyithatta meg kapuit.

A tárlat a Kusama: Cosmic Infinity (Kusama: Kozmikus végtelenség) címet viseli, és tökéletes menedéket nyújthat a majdnem egy évnyi szobákban töltött idő és a hosszú tél után. Sőt, a kiállítás azért is különleges, mert eltér a Kusama-tárlatok megszokott gyakorlatától: a látogatók hosszú órákat állnak sorba, hogy aztán harminc másodpercet töltsenek az immerzív műalkotás jelenlétében. A botanikus kertben rendezett kiállítás jelentős része a szabad ég alatt látható – így a látogatás megfelel a pandémiában szükséges távolságtartási szabályoknak is. A kert a pandémia miatt kénytelen volt átalakítani kiállítási terveit, ezért a mostani kiállítás során az egyetlen használatban lévő beltéri helyszín az első emeleti könyvtár területe, ahol festmények és szobrok láthatóak.

A botanikus kert helyszíne nem áll távol Kusamától, hiszen a szülei vetőmagokkal is foglalkozó növény- és faiskolája közelében nőtt fel.

Portrait kusama 10 years around 709x1024

Yayoi Kusama nagyjából tíz évesen, forrás: news.artnet.com

A botanikus kertben az alábbi Kusama-művek szerepelnek – ezek megtekintéséhez nem szükséges extra  jegyet váltania a kertbe látogatóknak:

I Want to Fly to the Universe (Az univerzumba akarok repülni) (2020), Ascension of Polka Dots on the Trees (Fákra kúszó pöttyök) (2002/2021), Dancing Pumpkin (Táncoló tök) (2020), Narcissus Garden (Nárcisz kert) (1966/2021). 

A könyvtárban kiállított munkák 35 dolláros belépőjegy ellenében tekinthetőek meg.


Mivel tőlünk nagyon messze van New York, íme néhány kép a kiállításról:
Img 3673 1024x768
Yayoi Kusama: I Want to Fly to the Universe (2020), forrás: news.artnet.com


Yayoi kusama cosmic nature new york botanical gardens designboom 05

Yayoi Kusama: I Want to Fly to the Universe (2020), forrás: designboom.com


Img 3708 1024x768

Yayoi Kusama: Ascension of Polka Dots on the Trees (2002/2021), forrás: news.artnet.com


Yayoi kusama cosmic nature new york botanical gardens designboom 03

Yayoi Kusama: Ascension of Polka Dots on the Trees (2002/2021), forrás: designboom.com


Nybg kusama 07 my soul blooms forever scaled 1022x1024

Yayoi Kusama: My Soul Blooms Forever (2019), forrás: news.artnet.com


Yayoi kusama cosmic nature new york botanical gardens designboom 16

Yayoi Kusama: My Soul Blooms Forever (2019), forrás: designboom.com


Img 3803 768x1024

Yayoi Kusama: Starry Pumpkin, forrás: news.artnet.com


Yayoi kusama cosmic nature new york botanical gardens designboom 14

Yayoi Kusama: Starry Pumpkin, forrás: designboom.com


Nybg kusama 04 narcissus garden scaled 1024x683

Yayoi Kusama: Narcissus Garden (1966/2021), forrás: news.artnet.com


Nybg kusama life 05 scaled 1024x805

Yayoi Kusama: Life (2015), forrás: news.artnet.com

Forrás: news.artnet.comdesignboom.com

Screenshot 2020-03-03 at 10.06.19.png
MINIMALISTA DZSUNGEL

A 12. Budapesti Építészeti Filmnapok programjában pénteken nézhető Kövek útján című film a híres portugál kövekből épített járdák gazdag történetét mutatja be, a 19. századi lisszaboni kezdetektől Rio de Janeiró-ba való érkezésükig. Szóba kerül a riói Copacabana tengerparti promenádja is – ennek kapcsán az Artmagazin 118. számában megjelent, Roberto Burle Marx forradalmi kertjeiről szóló cikkünket ajánljuk újraolvasásra.

full_005889.jpg
TÖKFÖLDÖN, ÖRÖKKÖN

Kérdés: Megihatom a sütőtökös lattémat a tökök között? Válasz: Sajnos a műtárgyak védelme érdekében tilos ételt vagy italt vinni akár ide, akár a Dallas Museum of Art egyéb részeire. Amennyiben éhes vagy szomjas, két lehetőség is rendelkezésére áll, mielőtt vagy miután megtekintette Yayoi Kusama A tökök iránt érzett végtelen szeretetem című művét.

816lWrsebSL-697x1024.jpg
Yayoi Kusama élete színes képregény formájában elevenedik meg

A könyvet Elisa Macellari thai–olasz művész írta és illusztrálta, és Kusama fiatal koráról szól Japánban, életének arról az időszakáról, amikor hallucinációkkal küzdött.

07_new_glass_house_for_historic_roberto_burle_marx_cascade_garden.jpg
A Longwood Gardens 6,5 millió dollárból rekonstruálja Roberto Burle Marx kertjét

A beruházás a brazil tájépítész kevés, az Egyesült Államokban állandó jelleggel megtekinthető munkájának egyikére fókuszál. A klasszikus, esőerdők ihlette Burle Marx-kert a pennsylvaniai Peirce-du Pont birtokon lesz látható.