Közel 500 hamis Francis Bacon-művet foglaltak le Olaszországban

Az olasz rendőrség közel ötszáz olyan műalkotást foglalt le, amelyekről azt feltételezik, hogy Francis Bacon-hamisítványok. A lefoglalt műalkotások, valamint egyéb személyes tárgyak értéke mintegy hárommillió euró (több mint egymilliárd forint).

Az olasz rendőrség közleménye szerint a 485 műtárgy lefoglalása „megelőző jellegű” volt, hogy megállítsák más hamis alkotások esetleges értékesítését. A lefoglalt műveket szakértők vizsgálják, akik megállapítják a hitelességüket. Az olasz hatóságok pénteki közleménye szerint az összesen hét, gyanúsnak vélt műből ötöt hamisnak nyilvánítottak – így a műalkotások hitelesítésére és kereskedelmére irányuló szervezkedés, valamint csalás és pénzmosás vádjával indítottak nyomozást. Az akcióban elfogott fő gyanúsított egy bolognai műgyűjtő. Korábban ő volt a „Paloma-művelet” néven ismert 2018-as nyomozás alanya, amelyben két hamisított Picasso- és más kétes Bacon-műveket találtak.

Az olasz rendőrség szerint a hamis rajzok hitelesítésére a műtárgypiacon egy komplex rendszert dolgoztak ki, „rangos hazai és nemzetközi kiállítások, katalógusok, weboldalak, alapítványok és külföldi cégek bevonásával, hogy növeljék az »árajánlatokat«, majd ennek eredményeként továbbértékesítsék azokat”.

Az adóhivatal egy későbbi vizsgálatával az is kiderült, hogy a 2018-ban vizsgált gyanúsított olyan pénzügyi tranzakciókat hajtott végre külföldi országok között, amelyek „nem voltak összeegyeztethetők legális jövedelemszerzéssel”. A közlemény szerint az ügy egyik gyanúsítottja azt állítja, hogy a műveket közvetlenül a művész ajándékozta neki.

A Francis Bacon-művek hamisítványai már korábban is nagy port kavartak a piacon. Egy londoni galéria 2016-ban Cristiano Lovatelli Ravarino bolognai gyűjtőtől kölcsönkapott papírmunkákból állított ki egy válogatást, amelyek közül többet is vitatnak a szakértők. Bár Ravarino, Bacon volt partnere azt állította, hogy a műveket közvetlenül a művésztől kapta ajándékba, történészek és Bacon katalógusának szerzője, Martin Harrison kétségbe vonták a gyűjtemény hitelességét.

1460571365 158fd

Az egyik rajz Francis Bacon aláírásával, amely szerepelt a londoni Herrick Gallery kiállításán, és amelynek kétségbe vonják hitelességét. Fotó: Herrick Gallery

 

Forrás: artnews.com

 

full_006315.png
A test tényei

Vannak festők, akikről azért nehéz írni, mert nem értelmezték a saját műveiket. És vannak festők, akikről azért nehéz írni, mert értelmezték a saját műveiket, de az értelmezéseik ellenkeznek a néző intuícióival.

full_000330.jpg
Élő és halott rekordok

A két aukciós óriás tavasszal is egymásnak feszült New Yorkban. A május eleji nagy impresszionista és modern árverések nem sok izgalmat okoztak: közepes minőség, mérsékelt árak, enyhe műtárgypiaci lejtmenet. A május közepi kortárs aukciók viszont fényes eredményeket hoztak, számtalan rekord született, amelyről még a hazai sajtó is beszámolt. Ráadásul az egyre inkább kistestvér szerepbe szoruló Sotheby's végre legyűrte nagy riválist, a Christie'st.

full_005775.jpg
Francis Bacon aukción, ellopott Chagall, zenészek kézírása és 3D nyomtatott híd – HETI POP

Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006420.png
HETI POP – Fonalból újraalkotott klasszikusok, Francis Bacon a Pompidou-ban és a leglátogatottabb turistalátványosság Angliában

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

full_001453.jpg
Picasso, Dalí, Bacon

A nagy aukciósházak hozták a formát a múlt heti modern és impresszionista árveréseken. Kisebb sikerek, kiegyensúlyozott kereskedés.