Megjelent egy könyv a 160 éve született csehországi Thonet gyárról és utódjáról

160 évvel ezelőtt, 1861-ben alapította meg második üzemét Michael Thonet. Az évforduló alkalmából kiadtak egy könyvet, ami rendhagyó módon mutatja be a nagy múlttal rendelkező üzem történetét.

Adam Štěch művészettörténész +-160 let (+-160 év) című könyve a ma Csehországban, Bystřici pod Hostýnemben található, hajlított fából készült bútorokkal foglalkozó gyárról szól. A könyv által elmesélt történet 1796-ban kezdődik a németországi Boppard városában, amikor megszületett Michael Thonet asztalos, technikai újító, a modern formatervezés előfutára, aki forradalmasította a bútorgyártást.

A Bystřice pod Hostýnem-i gyár eleinte kizárólag az ikonikus 14-es számú szék gyártására összpontosított, később azonban Thonet hatalmas üzleti birodalmának legfontosabb gyártóüzemévé vált: 1913-ban az üzem munkásainak száma elérte a 2000 főt, és évente közel 500 000 széket gyártottak itt.

609255e22ad866ca726b024e první katalogový list 60 léta 1

Az első katalógus 1859-ből, különböző székmodellekkel, köztük az ikonikus 14-es számú székkel. Forrás: plusminus160.com

Thonet 1871-ben Bystřice pod Hostýnemben halt meg, és a vállalatot öt fiára hagyta (Jakob, Josef, August, ifjabb Michael és Franz). A középső fiú, August volt a legaktívabb a testvérek közül – üzleti tevékenysége mellett August részt vett a város és a régió politikai és kulturális életében.

A kiadványban arra is fény derül, mi történt az üzemmel a náci hatalomátvétel idején: 1939 szeptemberében a náci kormány Franz Schieferdeckert nevezte ki hivatalos felügyelőnek a bystřicei gyárba. A cég csehszlovákiai üzemeiben már a háború előtt visszafogták a termelést, majd a háború ideje alatt lőszeres dobozok és puskacsövek előállítására állították át a gyárat.

1945-ben, a háború befejezése után a Thonet család vagyonát elkobozták és államosították a Beneš-dekrétumok alapján. Ezek közé tartozott a Bystřice pod Hostýnemben lévő nagy birtok is. A Thonet gyárat 1953-ban átkeresztelték Továrny ohýbaného nábytku (hajlítottbútor-gyár), azaz röviden TON névre. A Thonet különböző létesítményeit átszervezték és felosztották a termelés megszervezésére vonatkozó új szocialista elképzeléseknek megfelelően. Az átszervezés ellenére a bystřicei gyár továbbra is gyártotta a klasszikus Thonet bútorokat.

60c76c1d85065107e8cbbc5b img 7335 1 1 p 1080

Plhoň építész székterve, ami 1957-ben készült egy pályázatra. Forrás: plusminus160.com

A bystřicei Thonet gyár – és jogutódja, a TON – története sokkal összetettebb, mint elsőre gondolnánk: fontos komponense a környezet és az ott élők közössége. A gyárat bükkerdő veszi körül, ami egyrészt a gyártásnál használt fő alapanyag, másrészt a helyi közösség, az ott dolgozók és családjaik központi helyszíne is. A kiadvány gazdagon illusztrált, gyakran kétoldalas fotókon mutatják be a gyár miliőjét, elhelyezve az olvasót a városban, a természeti és épített környezetben.

 

Források: designboom.com, plusminus160.com

full_000455.jpg
Thonet

A modern építészet ikonja, Le Corbusier istenítette, úgy vélte, hogy egy olyan szék, amiből több kontinensen milliók fogytak el két rövid évtized alatt, az minden bizonnyal „nemes tárgy”. Pedig egy teljesen szimpla Thonet-székről beszélt csak: négy láb, egy körgyűrű, egy darabból készült íves karfa, plusz a nádazott ülőfelület. Teljesen egyszerű. A Thonet cég – a 19. századi bécsi IKEA – éppen ezzel lett híres, a biedermeier egyszerűséggel, amit a funkcionalitás, a strapabíróság és az olcsóság egészített ki.

full_006260.png
ÉPÍTÉSZ NYUGÁGYBAN ÉS RAJZASZTALNÁL

A legizgalmasabb adalékokat, bennfentes információkat a tanulmányok tudós szerzői szemérmesen mindig a lábjegyzetekbe rejtik. A sokoldalú építész, grafikus, iparművész Kozma Lajos munkásságáról, különösen az idei emlékév kapcsán sokat lehet majd olvasni, de arról csak itt és most, hogy a Kozma családnak fel-alá vontatott úszóháza volt a Dunán, hogyan éltek egy bemutatószalon jellegű lakásban a tehetséges és csinos Kozma lányok és hogyan vészelte át a háborút a család.

full_001490.jpg
A Bauhaus, avagy a magyarok kimenetele

„Az a modern ház, aminek lapos teteje van és rikító kék vagy zöld a színe, stílusa Bauhaus, berendezése csőbútor, beépített fürdőkáddal és kaktuszvirággal.” Becz Jenő 1936-os, végül is frappáns összefoglalója az a sztereotípia, ami a Bauhaus említésekor azóta is az átlagember eszébe jut. Ha azonban valaki végigjárta a pécsi kiállítás termeit, és a katalógust is figyelmesen elolvasta, Bauhaus-felfogása jelentősen változhatott – főleg mert történeti összefüggések között találta magát, illetve a Bauhaus történetét a magyarok szerepének szempontjából látja majd. Úgy tűnik, a művészettörténész-szakma farkastörvényei megköveteltek egy ilyen válogatást – meg kellett próbálni kicsit arrébb lökdösni a Bauhaus archív dokumentumhegyein üldögélő németeket, és helyet csinálni a nemzetközi szakirodalomban méltatlanul keveset említett magyaroknak. Vagyis azoknak, akik a pont akkor szétesett Osztrák–Magyar Monarchia magyarországi részéről érkeztek német nyelvtudás birtokában a Bauhausba, illetve akik magyar, vagy nem sokkal azelőtt még magyar területről követték őket az évek során először Weimarba, majd Dessauba.