Négy művészettörténeti remekmű, amelyek nem jöhettek volna létre az őket inspiráló nagy szerelmi történetek nélkül
Raffaello: La Fornarina
Amikor Raffaello 1520-ban meghalt, hivatalosan agglegény volt, aki már eljegyezte egy híres vatikáni bíboros unokahúgát. De az azóta eltelt évszázadok során különböző pletykák terjedtek el, miszerint halála előtt szeretője volt Margherita Luti, egy sienai péklány személyében. Ha ez igaz, akkor a társadalomban betöltött szerepük közötti különbség szinte elképzelhetetlen és áthidalhatatlan lett volna, hiszen Raffaello igazi reneszánsz híresség volt. Több művészettörténész úgy tartja, hogy Raffaello La Fornarina című festménye (ami magyarra nagyjából úgy fordítható hogy a Pék lánya) és az azon felfedezhető nyomok mesélnek a festő Lutival folytatott kapcsolatáról. A képen egy nő hipnotizáló tekintettel néz ki a vászonról, csupasz hasára átlósan fátyol hullik és kezét a mellére teszi. A kép egy romantikus találós kérdés, amely tele van esetleges, a szerelmesek házassági szándékára történő utalásokkal. Először is a képen szereplő nő selyemturbánjához egy bross van rögzítve, amely egy, a korabeli menyasszonyok által gyakran viselt kiegészítő. Eközben a bross gyöngye utalhat a képen szereplő nő nevére: Margherita latinul gyöngyöt jelent. Ráadásul a képen ábrázolt nő bal kezén eredetileg egy gyűrűt is viselt, amit később, Raffaello halála után eltakartak. Mindezek mellett szimbolikus jelentéssel bírhat a mirtusz és a birsalma jelenléte is – ezek a szeretet, a termékenység és a hűség szimbólumai.
Sokan úgy vélik, hogy Raffaello halála után tanítványai megpróbálták elhomályosítani Luti létezésének és a festő hozzá fűződő kapcsolatának nyomait. Ők festhették át mind a mirtuszbokrokat, mind pedig a gyűrűt, amelyeket aztán csak később, a kép tisztítása során fedeztek fel újra. Miért? Raffaello halálakor az iskola egy vatikáni megrendelés teljesítésének közepén volt. Ha jegyese, Maria Bibbiena és bíboros nagybátyja értesült volna Lutiról, a jutalék elvesztése csődbe döntötte volna a műhelyet. Az egyre hangosabb pletykák elnyomására a festő tanítványai még egy táblát is elhelyeztek Raffaello sírján menyasszonya emlékére. Közben négy hónappal halála után a római Trastevere negyedben található Sant’Apollonia kolostor bejegyezte „özvegy Margherita”, egy sienai pék lányának érkezését.
Frida Kahlo: Frida és Diego Rivera
A két, talán legismertebb mexikói művész 1929-ben házasodott össze. Kahlo ekkor 22, míg Rivera 43 éves volt. Zűrzavaros együttlétük során mindketten fáradhatatlanul támogatták a másik művészi látásmódját és karrierjét. 1939-ben váltak szét, hogy aztán hamarosan újra összeházasodjanak. Frida Kahlo úgy emlékezett vissza a történtekre, hogy valójában két súlyos balesetet szenvedett el élete során – az egyik valóban az országúton történt, míg a másik Diego személye volt. 1931-ben, két évvel első házasságukat követően Kahlo lefestette azt a pillanatot, amely elsőre hagyományos esküvői portrénak tűnik. A kép a Frida és Diego Rivera címet viseli és a San Franciscóban működő Museum of Modern Art gyűjteményében található – hiszen a pár San Francisco-i tartózkodása alatt született. Frida és Diego azért jártak Amerikában, mert Rivera kapott egy felkérést, hogy tervezzen egy falfestményt a város tőzsdeépületének. A házassági portrét pedig Albert Bender, Rivera első amerikai támogatója rendelte meg Kahlótól – akinek házassága annak kezdete után két évvel máris romokban hevert, hiszen Rivera igencsak közeli kapcsolatba került Helen Wills amerikai teniszsztárral. Kahlo így több, a kapcsolat megromlására utaló jelet is elrejtett a képen. Rivera teste elfordul az övétől, kezük pedig épp csak érintkezik. Öltözetük is utal a kettejük között tátongó szakadékra – míg Kahlo hagyományos, mexikói népviseletben látható, addig Rivera amerikai stílusú öltönyt visel.
Camille Claudel: Érett kor
1884-ben, amikor Auguste Rodin és Camille Claudel megismerkedtek egymással, Claudel 19 éves diák volt, akit asszisztensnek vettek fel Rodin műtermébe. Rodin ugyanekkor a 40-es évei közepén járt, egyre nagyobb karrierrel a háta mögött, sőt több mint 20 éve kapcsolatban állt egy másik nővel. Rodin műhelyében Claudel kapta a legnehezebb feladatokat, például a figurák kezeinek és lábainak szobrászati kidolgozását. Claudelnek nagy szerepe volt Rodin két leghíresebb művének, a Calais-i polgároknak és a Pokol kapuinak befejezésében. Rodint Claudel tehetsége és szépsége egyaránt lenyűgözte, több portrét is készített róla. Claudel életében – többnyire sikertelenül – törekedett arra, hogy független művészként elismerést nyerjen a Szalonban.
Rodin és Claudel romantikus viszonyát a kezdetektől fogva beárnyékolta a szobrász Rose Beurettel, a munkásosztály varrónőjével hosszú évek óta fennálló kapcsolata. (Különös csavar a történetben, hogy Beurettel végül 53 év után, két héttel a nő halála előtt házasodtak össze.) 1892-ben, évekig tartó szorongás és érzelmi nehézségek után Claudel véget vetett Rodinnel folytatott szerelmi kapcsolatának – bár 1898-ig rendszeresen találkoztak, a szobrász pedig anyagilag is támogatta korábbi asszisztensét.
Kapcsolatuk nagy törése akkor következett be, amikor Claudel bemutatta az Érett kor című szobrát. A mű egy fiatal térdelő nőalakot ábrázol, aki egy idősebb férfiba kapaszkodik – férfi pedig egy idősebb női alakkal halad előre. Míg a szobor látszólag azt ábrázolta, hogy valaki az ifjúságot egy érett korért cserébe hátrahagyja, lehetetlen nem belelátni a páros romantikus kapcsolatát. Rodin, amikor először meglátta a szobrot, az annyira megdöbbentette, hogy azonnal véget vetett Claudel anyagi támogatásának (persze Claudel a frissen befejezett szoborért kapott bevétele is okot adhatott erre).
Salvador Dalí: Port Lligat-i Madonna
Amikor Gala és Salvador Dalí 1929-ben találkoztak, Gala (született Elena Ivanovna Diakonova) 10 évvel idősebb volt, mint a 24 éves Dalí. Valamint még mindig a művész és költő Paul Éluard felesége volt, akivel egy közös lányuk született. A fiatal Dalít azonban semmi sem rettenthette el Galától. Az 1930-as években már akkora rajongással fordult az orosz emigráns nő felé, hogy számos művét mindkettejük nevén aláírta.
Szerelmük éppoly együttműködő volt, mint rendhagyó. Miközben örült, hogy Dalí népszerűségében partner lehet, Gala komoly szerepet töltött be a siker elérésében – Dalí műveinek értékesítésével, kiállításaival és pénzügyeivel foglalkozott. Dalí múzsája és modellje is volt – a festő 1949-es Port Lligat-i Madonna című híres festményén Szűz Mária-szerű alakként ábrázolta szerelmét. Sőt a képen látható különböző óceáni szimbólumok (tengeri sün és kagylók) utalhatnak azokra a korai évekre, amikor a pár egy spanyol tengerparti kunyhóban élt.
Forrás: news.artnet.com