Az idei Budapest Design Week központi témája a körforgásos gazdaság

A körforgásos gazdaság a központi témája az idei Budapest Design Weeknek, amelyet a vírushelyzethez alkalmazkodva október 1. és 11. között hibrid formában, a klasszikus helyszínek mellett online térben rendez meg a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

A körforgásos gazdaság bölcsőtől a bölcsőig kíséri a terméket, az erre való átállás a gazdaság minden ágazatát érinti – hangsúlyozta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára videoüzenetében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a körforgásos anyaghasználati arány az EUROSTAT legutóbbi adatai alapján Magyarországon kicsit kevesebb mint 7 százalék, ami jelzi, hogy szükség van meg a fejlődésre. A tárca célja a körforgásos gazdaságra való átálláshoz kapcsolódó innováció, újszerű és kreatív ötletek megvalósulásának támogatása.

Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) vezetője azt mondta, hogy az ügynökség immár harmadik alkalommal szakmai partnere a rendezvénynek. A szakmai partnerség célja egy innovatív, jövőbe mutató rendezvény létrehozása a szakma és a dizájn iránt érzékeny közönség számára, hogy korlátok nélkül valósulhasson meg a tervezők, a forgalmazók, a gyártók és a potenciális vásárlók közötti információáramlás. Kiemelte: az iparág megerősítése szempontjából nagyon fontos, hogy az ügynökség megismertesse a nagyközönséggel a magyar dizájnt átfogó és átható időtlen kreativitást és felhívják a figyelmet a tervezők kreativitására. Az ügynökség Budapesten és terveik szerint Győrben és Veszprémben szakmai kerekasztal-beszélgetéseket szervez, valamint 360. Design Budapest néven fizikai és digitális platformot is indít.

A korábbi évekhez hasonlóan a fesztivál védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács.
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke azt mondta, hogy a hibrid formában megvalósuló rendezvény számos lehetőséget nyújt az innovációra a dizájnerek és a vállalkozások részéről is. A résztvevőket ez a bemutatkozási lehetőség segíti abban, hogy a széles nyilvánosság is megismerje a dizájn és az innováció mindennapi életünkre gyakorolt hatását.

Osvárt Judit, a programsorozat szakmai vezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja hangsúlyozta, hogy a rendezvény idén is két fő programtípusból épül fel: a saját fejlesztésű tartalmakból és programokból, valamint a külső partnerek által szervezett, a Budapest Design Weekhez csatlakozó programokból. A külsős jelentkezők közül a Magyar Formatervezési Tanács által kijelölt zsűri választja ki a rendezvény résztvevőit. Idén is az eseményen adják át a Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat.

Idén rendhagyó online sorozat formájában tartják a Nyitott Stúdiók programot is, amely a magyar dizájnerek, dizájnstúdiók műhelyébe enged betekintést. Videósorozat keretében olyan egyedi, kreatív megoldásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, amelyek a koronavírus-járvány következtében születtek. Ugyancsak kisfilmeken keresztül mutatnak be olyan vállalkozásokat, kezdeményezéseket, amelyek esetében stratégiai szerepet játszik a körforgásos gazdaság.

Osvárt Judit hangsúlyozta: a koronavírus vis maior témája mellett és ahhoz részben kapcsolódva jelenleg a világ legfontosabb problémája a fenntarthatóság kérdése, amelynek kiemelt aspektusa az egyszerű újrafelhasználáson túlmutató, annál komplexebb megközelítést alkalmazó körforgásos gazdaság.

74456657 2584234718312745 8341908846360395776 o

Forrás: facebook.com



Forrás: MTI

full_005909.PNG
DESIGN AZ ANTROPOCÉN KORBAN

Lehet, hogy a küszöbén állunk, lehet, hogy már be is léptünk, az viszont biztos, hogy az új korszak, az antropocén felé tekint mindenki. Hogy a képzőművészek miként reagálnak erre az élményre, arról már esett szó korábban, arról viszont még csak most fog, hogy a design területén a gőzmotortól a biodesign újragondolásáig milyen folyamatokat indított be ez a tapasztalat.

full_000274.jpg
Design kézikönyv

Néha érdemes rendet tenni a kósza emlékek és homályos félinformációk között – s erre a Fiell házaspár dizájn-kézikönyve kiválóan alkalmas. Mikor kezdődött a retró, honnan ered a csőbútor, miért népszerű a minimalizmus, mikor virágzott a giccs-dizájn, hol válik el az art deco a modernizmustól és miben a különbözik a márkajegy a vállalati arculattól?
A Taschen új kiadványa – minden kérdésünkre válaszolva – ábécérendben vezeti végig az olvasót a modern formatervezés történetén.

Screenshot 2020-05-27 at 9.36.58.jpg
PILLEPALACK, DIZÁJNER TEÁSKÉSZLET ÉS TETOVÁLÁSÉKSZER A MOSOLY ALAPÍTVÁNYÉRT

Kultúrafogyasztásunk komoly átalakuláson megy keresztül, és a művészet társadalmi hasznosságának kérdése is új és új összefüggésekben vetődik fel. Fontos, úttörő szerepet játszik Magyarországon minden olyan projekt, amely a művészetet hívja segítségül egy jó cél érdekében, ezért is örömteli, hogy idén már negyedik éve rendezik meg az Art – Craft – Design aukciót, amelynek bevétele a súlyosan beteg gyerekek lelki gyógyulását több mint húsz éve segítő Mosoly Alapítványt támogatja. Az Ala- pítvány krónikus, főleg onkológiai betegséggel küzdő gyerekek és családjuk lelki egyensúlyának helyreállításában próbál segíteni. Budapesten, Pécsett és Debrecenben az orvosi kezeléseket rövid távú kórházi terápiás találkozásokkal, a rehabilitációt pedig hosszabb távra szóló csoportos foglalkozásokkal egészítik ki – ami évente 400–450 ilyen alkalmat jelent, beteg és már gyógyult gyerek részvételével egyaránt.