A tavaly decemberben a MODEM-ben rendezett, az NFT-piac demokratizáló hatására és művészettörténeti jelentőségére fókuszáló NFT DEB Generative Dimensions konferencia után a Ludwig Múzeum és a Budapest Centre for Long-Term Sustainability (BC4LS) szervezésében megvalósult esemény most intézményi oldalról közelítette meg a kérdést. A Fenntarthatóság a művészet és gazdaság keresztmetszetében című sorozat első eseménye a Paradigmaváltás a múzeumi gyűjteményezésben. Avagy mi a közös a digitalizált mű és a pénz között? (sic!) címet viseli, és szeptember 14-én rendezték meg.

A szakmai program első kulcsszereplője Dr. Eike Schmidt német művészettörténész, a firenzei Uffizi Képtár igazgatója volt – előadásának, amelyben a kripto-művészettörténet főbb állomásait is bemutatta, A múzeumok és az NFT: lesz-e tavasz a kriptotél után? címet adta. 

A címben szereplő kifejezés arra a periodikus hatásra utal, amely az NFT-k iránti kereslet és eladási sikerek csökkenésével jár, mielőtt ismét fokozottabb figyelmet kapnának. Schmidt a február és április közötti rekordeladásokat és médiaszenzációt követően 2021 végére teszi a kriptotél beálltát. Az értékvesztés lényeges volt, de úgy véli, szó sincs a technológia kikopásáról, még ha hosszú és relatíve ínséges is az évszak – csupán görbéről beszélhetünk, ami hamarosan ismét felfelé ível majd.

Ennek egyik oka véleménye szerint éppen a művészet technológiai fejlődésének természete: amíg nem veszi át legalább bizonyos funkcióit valami új, az NFT sem tűnik el. Emellett a tokenizáció (azaz különböző javak, materiális értékek, műalkotások digitálissá konvertálása, más adattal történő helyettesítése egy blokkláncrendszerben) beépülése a gazdasági folyamatokba is biztosítja, hogy mint annak szerves részeként működő piac, a művészeti világ sem kerülheti ki. Schmidt szerint az első ciklusban, vagyis a kripto(művészet) első évében vagyunk, a következőkben pedig rövidebb őszt és telet feltételez – bár ezt a jóslatát inkább optimizmusként könyvelhetjük el.

Az újabb kitavaszodást sürgetheti a nagyobb intézmények, így a múzeumok kriptopiaci szereplővé válása is, amire egy számára kedves bécsi példával világított rá. 2022 februárjában, pontosabban Valentin-napon a Belvedere The Kiss NFT Drop című kampánya során tízezer darabra bontotta Klimt A csók című képét, majd a darabokat NFT formájában bocsátotta áruba. A metaverzumban összeálló digitalizált kép egyrészt a műalkotás és befogadó közötti személyes kapcsolatot, másrészt művészettörténeti jelentőségű akciót hivatott képviselni, egy darab értékét pedig 1850 euróra becsülték. A média által kritizált, egyébként csak a darabok 25%-ának eladásával végződő projekt Schmidt értelmezésében azonban nem csupán azért fontos lépés, mert plusz bevételt generálhat a múzeumoknak. 

A kampány művészettörténeti jelentőségének tartja a Klimt bizáncimozaik-technikája és a tízezer egységre bontott reprodukció között fennálló hasonlóságot is – a festményt témája miatt pedig a Valentin-napot leíró szellemes választásnak tartja.

Schmidt szerint az NFT-technológia által kiküszöbölhetővé válik a reprodukciók interneten található kavalkádja, jogi tisztázatlansága és az NFT-ként értékesített másolatok tömege, amely korábban azt is megakadályozta, hogy a múzeum maga mintelje a birtokában található alkotásokat, vagyis digitális eredetiként tegyen elérhetővé és megvásárolhatóvá műveket. A másolat és tokenizált műalkotás különbségét a sokszorosított grafika példájával erősítette meg: a 15–16. század mestereinek művei nemcsak művészeti interpretációk, hanem a technológia tekintetében is lineáris fejlődést képviselnek. Ennek ellentétpárjának az 1980-as évek túlzott, a részletgazdagságot elveszítő pixelizációját tartja, amely – talán nem véletlenül  – az első NFT-művek stílusára is jellemző volt. 

Az előadás során többször elhangzott a gamification, azaz a játékosítás (de inkább játékossá tétel) fogalma is, amely a gyakorlatban a belvederei akció megosztott tulajdonjogában is megmutatkozik: a közösség elfogadja a játék és a legújabb technológia szabályait, ezzel garantálva helyét az arénában. 

Schmidt, összegezve a múzeumok és az NFT-piac lehetőségeit, arra a következtetésre jutott, hogy a közös keresztmetszet legfontosabb elemei a lekövethetőség, a jogtisztaság és az eredeti műalkotások védelme. Az okosszerződések is nagy pozitívumot jelentenek, hiszen a művészek számára lehetővé teszik, hogy tudjanak korábban eladott alkotásuk új tulajdonosáról – a vevők számára pedig azt, hogy biztosak legyenek az műtárgyuk eredetiségében. 2015 óta az Uffizi is dolgozni kezdett egy rendszeren, amely a fizikai műalkotáshoz egy digitális hitelesítő dokumentumot kapcsolna hibrid megoldásként. Ugyan ezen törekvésük csak az eredetiség problámájának megoldására irányult, Schmidt szerint sem újabb hiteles másolatok kiadásán érdemes gondolkodni: más stratégiákkal válhat sikeressé a nagyobb művészeti intézmények kriptopiaci jelenléte.

Különös, hogy míg a technológia egyik fontos és gyakran hangsúlyozott erénye a harmadik, azaz a középső szereplő kikerülése, a művész és a gyűjtő közötti direkt kapcsolat megvalósulása, Schmidt mégis a művészt hagyja ki az egyenletből. Ő a közvetítő és vásárló közötti partnerséget, leginkább az intézmény számára előnyös konstrukciót emeli ki. 

Persze furcsa lenne felróni egy múzeumigazgatónak, hogy törekvései közben az intézmény anyagi stabilitását, az alternatív bevételi források keresését tartja szem előtt – az viszont egyre tisztábban megmutatkozik a kriptotélben, hogy itt tényleg egy technológiáról, mintsem új médiumról van szó. Művészettörténeti jelentőségén felülkerekedik a piaci érték, de amíg van, aki szívesen vesz egy tízezredet egy reprodukcióból, létjogosultsága nem megkérdőjelezhető.

A program gazdasági oldalát képviselő másik előadó, Fáykiss Péter a Magyar Nemzeti Bank Digitalizációs Igazgatóságától érkezett. Előadásában kísérletet tett a két megközelítés összekapcsolására azáltal, hogy összefoglalta a művészet és a pénzügy világa közti hasonlóságokat. Véleménye szerint mindkét világ meghatározó tényezője az innováció, a technológiai fejlődés és a bizalomalapúság. Bár a felsorolás szubjektív, prezentációjának nagy erénye volt, hogy az eredetileg feltett kérdésre a jelenlévők saját válaszokat is adhattak. Így olyan kulcsszavak is felkerültek a vászonra, mint érték, pénz, meglepetés, spekuláció és kapitalizmus. Az előadás során Fáykiss Péter azt is megtudakolta a közönségtől, hogy miben látják leginkább a blockchain-technológia jövőjét, vagy hogy az helyettesítheti-e egy központi hivatal szerepét (a válasz egyértelmű nem volt). A szakmai előadáson a hallgatóság válaszai érdekesebbnek tűntek – a pénztörténeti áttekintés és a blockchain lehetséges felhasználási módjainak bemutatása után az MNB Pénzmúzeumának és a hozzá fejlesztett telefonos alkalmazás funkcióinak bemutatása következett. 

Elképzelhető, hogy ez az információcsomag befogadhatóbb lett volna a Corvinuson, esetleg a bank gyakornoki orientációján vagy az MNB NFT-kollekciójának gyűjtői számára. Nem azért, mert művészet és pénz egymástól idegen területek, hanem mert ezen a délutánon a kortárs képzőművészeti múzeumból egy állami pénzintézet platformja lett, és az interdiszciplinaritás és szakmai húzónév paravánja mögött a reklám helyévé vált. Nem győződtem meg arról sem, hogy a következő évszak vagy ciklus még tavasznak nevezhető, mert közel két évvel az első rekordok után egyre valószínűbbé válik, hogy a hype helyét nem vette át új mozgatórugó, és nem fenntartható a tokenizált művészet futószalagos előállítása. A moderált vitán a Gartner-görbe szenzációciklusokat leíró ábrája is szóba került: ez egy olyan diagramok alapját jelentő görbe, amelyen technológiai áttöréseket és azok utóéletét próbálják elhelyezni. A kezdeti lelkesedést és elvárásokat a kiábrándulás követi, mielőtt az adott eszköz viszonylag lassan, de állandóan jövedelmezővé válna. Amellett, hogy maga az elmélet sem bizonyított, a magyarázat nem töltötte ki az űrt, amit a konkrét stratégiák és a művészetileg releváns jövőkép hiánya hagyott maga után, és nem válaszolta meg azt sem, hogy miért érdemes egyáltalán a kriptotél végére várni. Az is lehet, hogy a következő előadás alkalmával kiderül.

Fenntarthatóság a művészet és a gazdaság keresztmetszetében I.
Ludwig Múzeum, Budapest