„Nagyon fontos, hogy minden természetesen jöjjön”
Husz Ágnes keramikusművész 1993 óta él Japánban. Első budapesti kiállítása a TOMEISHI / MEGÁLLÍTÓ KŐ / STOP STONE című nemzetközi projekt folytatása, ami Tokióban debütált, most pedig a K.A.S. Galériában látható, kibővülve a Magyarországon, a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban készült legfrissebb alkotásaival. A művésszel a Galéria kiállítóterében beszélgettünk, többek között arról, hogy mit is jelképez a tomeishi, és miért annyira releváns szimbólum napjainkban is, de előtérbe került Japán is egy keramikusművész szemszögéből.
Vető János: Iron Print Paintings
Vető János 2020. szeptember – 2021. május között harminc új festményt, a festéssel párhuzamosan több órányi zenefelvételt, a zenékhez a festményekből videókat készített. Ezeket a YouTube-csatornáján (NahTe53) rendszeresen publikálja. A festmények Skandináviában vannak, a reprodukciókat és a készülés fázisfotóit nézve beszélgettünk.
„Egy köztéri szobor nemcsak egy mű, hanem egy politikai kérdés is.”
Az 1953-ban átadott Népstadion mellett a tervekhez képest késve alakították ki a dromoszt, vagyis a sétányt, aminek tizenhat szobra közül elsőként Makrisz Agamemnon Éneklő fiatalok című alkotása foglalhatta el a helyét. Ezt a művet dolgozza fel Böröcz Judit, Pálinkás Bence és Szigeti Máté kórusszínháza, aminek a bemutatója a Trafó által szervezett Liberty Fesztiválon, ma látható. Az előadásról, a köztéri szobrászatról, a múlt és a jelen azonosságairól, különbségeiről beszélgettünk az alkotókkal.
Fajó egyáltalán nem tartotta az életművébe illeszkedőnek ezt a sorozatot, neki ez ujjgyakorlat volt
Gróf Ferenc az ISBN könyv+galéria kiállítóterében látható Konkrét idő című kiállítása a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Gyorsuló idő ismeretterjesztő sorozat azon borítóit dolgozza fel, amelyeket a sorozat első éveiben, 1975 és 1980 között Fajó János tervezett. A mára kultikussá vált sorozat borítói, a kiállítás művei és a kiállítás apropóján magyarra fordított és magánkiadásban publikált Valerie Solanas-könyv kapcsán Gróf Ferenccel beszélgettünk.
„Úgy lóg a nyakamban a fényképezőgépem, ahogy egy turista nyakában is lógna.”
2021. június 24. és július 22. között Budapesten, a Madách téren látható válogatás a holland fotográfus, Hans Eijkelboom Fotójegyzetek, 1992 - napjaink című projektjéből. Különlegesség, hogy a kiállítás kapcsán Eijkelboom budapesti képekkel is bővítette sorozatát, ezek a fotográfiák azonban nem szerepelnek az itthoni kiállítás anyagában. A köztéri tárlat apropóján mi is találkoztunk a holland fotográfussal és a hosszú évek óta tartó képzőművészeti projektjéről, a street photography műfajához fűződő viszonyáról, valamint a fővárosban is látható projekttel kapcsolatos jövőbeli terveiről beszélgettünk.
MI NEM HAGYOMÁNYŐRZŐK VAGYUNK, MERT A MI HAGYOMÁNYUNK ELJÖVENDŐ
A magyar és most már a közép-európai művészeti vérkeringésben is jól ismert és sok visszhangot kiváltó Hungarofuturista mozgalom (HUF) avantgárd gesztussal újabb folyóiratot indított Xenotopia címmel. Bár az első szám már pár hónapja létezik, bemutatójára végül csak most került sor az OFF-Biennálén. Nemes Z. Márióval és Miklósvölgyi Zsolttal, a lap két szerkesztőjével beszélgettem munkamódszereikről, a HUF esztétikai stratégiáit érő kritikákról, NER-ről és letisztított hagyománycsomagokról.
„Sohasem voltam egy múltba révedő ember” – Interjú Koronczi Endrével
Az elmúlt év arról szólt, hogy a kialakult kényszerhelyzetben a hazai és nemzetközi élet jelentős része megkezdte programjainak digitális térbe költöztetését. Annak köszönhetően, hogy a kiállítóterek hosszú ideig zárva tartottak, rengeteg új felületen találkozhattunk programokkal – mindezt azért, hogy a bezárt ajtók mögött rendezett kiállítások valamilyen formában megtalálhassák közönségüket. Ennek apropóján ültünk le beszélgetni az egyik legelső hazai, kifejezetten az online térben működő kulturális vonatkozású oldal, az ikOn alapítójával. Az ikOn huszonegy éve működik és azóta a hazai képzőművészeti élet eseményeinek egyik legfontosabb adatbázisává vált.
Munka, munka, láthatatlan munka
Múlt héten nyílt meg az Alicja Rogalska, Erdődi Katalin és Annus Réka által jegyzett és a Kartali Asszonykórussal együttműködésben megvalósult Hírdalcsokor című projekt bemutatókiállítása.
A hiánypótló „másodlagos” archívum
Az elmúlt évszázadokban a művészettörténet jelentős részét férfiak írták férfiak számára – a művészeti oktatás pedig nagyobb részt férfiaknak nyújtott lehetőséget a főként férfi oktatók melletti fejlődésre és tanulásra. A felvázolt konstrukcióban pedig a nőművészek a legtöbb esetben mellékszereplőkké váltak. A Secondary Archive éppen erre a helyzetre kívánja felhívni a figyelmet – mindezt úgy, hogy fejlődő adatbázisával, a régióban élő nőművészek saját történetén keresztül igyekszik felvázolni a hiányzó narratívát.
Visszavonulás, bizakodás, jövőbe tekintés
Március 26-ig látogatható a Deák Erika Galéria Néha az óceánnal merülök című csoportos kiállítása. Kihasználva a lehetőséget, hogy egyszerre négy, együtt kiállító fiatal művészt – Kalán Viktóriát, Kárándi Mónikát, Rédling Hannát és Sztefanu Marinát – kérdezhetünk, vírusbiztos e-mail-villámkörkérdést intéztünk hozzájuk.
Cubism helyett Cuteism* – Interjú Bozó Szabolccsal
Bozó Szabolcs 2020 közepén lépett a nemzetközi művészeti világ színterére.
„Olyan kapcsolatokat létrehozni a kortárs alkotók, tervezők és a közelmúlt emberei között, amik túllépnek a politikai utálkozáson és a fenntarthatóságon való hőzöngésen.”
Az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása csapata – a februártól a Magyar Építészeti Múzeumban dolgozó Kovács Dániel kurátor és a Paradigma Ariadné tagjai, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid – tizenkét építészműhelyt hívott meg Kelet-Közép-Európából tizenkét emblematikus budapesti modern épület újragondolására. A kiállítás központi kérdésfelvetése az, hogy vajon mit tanulhatunk az építészeti modernizmusból, amellyel mára erőteljes kontrasztba kerültek a fenntarthatóság elvárásai, a megváltozott társadalmi környezet és szokások.
Gyakorlatok önmagunkon és azon túl
Kis Judit a budapesti Képzőművészeti Egyetem intermédia és képzőművészet-elmélet szakára járt, valamint tanult a londoni Chelsea College of Art and Design-on.
„Kevésnek érzem azt jelenleg, amit egy konceptuális munka tud adni, vagy amit én tudok adni egy konceptuális munkával”
Balogh Viktória 2019-ben végzett a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán fotográfia mesterszakon. 2018-ban és 2019-ben még hallgatóként elnyerte a Magyar Fotóművészek Szövetségének fotográfiai ösztöndíját, 2020-ban pedig bekerült a Pécsi József Fotóművészeti ösztöndíj első évfolyamába is.
Történeteket mesélő, személyiséggel rendelkező dizájn
Londonban mutatkozott be ezen az őszön egy új, progresszív kortárs galéria, az Initio Fine Arts, méghozzá egy magyar és egy algériai–francia alkotó munkáival. A választás nem véletlen, az Initio egyik fókusza a kelet-európai dizájn. Marie Tourre de Robiennel, a kiállítás kurátorával és a galéria egyik társalapítójával Jankó Judit beszélgetett arról, mi köti össze a két tervezőt, és most, hogy mindenki bezárkózik, hogyan lehet mégis határokon átívelő programokat végigvinni, hogyan lehet folytatni az érzékeny és multikulturális párbeszédeket, amikor mindenki a lokálisra koncentrál.