Érzékeny rendszerek, kölcsönhatások a Knoll Galériában – Beszélgetés Pusztai Évával
Pusztai Éva Bécsben él, műveit Budapesten eddig leginkább a Vasarely Múzeum két csoportos kiállításán lehetett látni. Megérinthető és az érintéstől bemozduló, megrezdülő szobrait még ezen a héten élőben is meg lehet nézni, meg lehet mozgatni.
„Az összehasonlítás, a tipológiakészítés, a mintázatok keresése érdekel.”
Bartha Máté Pécsi József Ösztöndíjas fotográfus és filmrendező KONTAKT című sorozata 2018-ban elnyerte a Capa Nagydíjat, a 2019-es Arles-i Fotófesztiválon pedig Prix Découverte Louis Roederer díjban részesült. Anima Mundi című sorozata az emberi észlelésből indul ki, és a struktúrakeresésen alapul. Az új anyag kihívásairól, a reneszánsz és kortárs korszellemről, a világot leíró álkódexekről és két hónapos párizsi rezidenciaprogramjáról beszélgettünk.
A közösségiség komoly vállalás
Az idén nyáron harmadjára megvalósult Under500 Fesztivál 2020 óta évente kerül megrendezésre Budapesten. Az első kiadás célja az volt, hogy fellépési lehetőséget adjon a független előadóművészeti színtér, azon belül is a kortárs tánc képviselőinek a Covid idején életbe lépett korlátozások közepette. Időközben a fesztivál összművészeti lett, és a kétnapos esemény minden évben a zene, a színház, a tánc és a képzőművészet találkozóhelyévé válik. Az U500 közösségi alapon, horizontálisan, alulról szerveződik, valamint kiemelt céljai között van az eseményt életre hívó közösség mozgásban tartása és bővítése.
„A Ballenesque nézőpont a világról az én lelkemen keresztül”
Roger Ballen 1950-ben született az Egyesült Államokban, jelenleg pedig több mint negyven éve a dél-afrikai Johannesburgban él és alkot. Korunk egyik legismertebb fotográfusával budapesti kiállítása kapcsán a dokumentarizmustól a megrendezett fényképek felé vezető útról, a pszichológia iránti érdeklődéséről, a nyelv fényképekhez fűződő viszonyáról, valamint az idei Velencei Képzőművészeti Biennálén látható munkáiról beszélgettünk.
„A hordozó bizonyos értelemben tiszteletet követel”
Az 1994 óta megrendezett STRABAG Artaward International pályázatán minden évben negyven évnél fiatalabb alkotók munkáit díjazzák, akik a festészet vagy a grafika műfajában dolgoznak. 2021-től kezdődően három éven át Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából és Magyarországról is lehet pályázni az Ausztriában átadott díjra. Idén két fiatal magyar művész, Bernáth Dániel és Ezer Ákos munkái is bekerültek a legjobb öt közé. Mindkét magyar döntős alkotóval beszélgettünk a Bécsben június kilencedikén átadott díj kapcsán – íme a Bernáth Dániellel készített interjúnk.
„Őrült pozíciókba helyezett emberi alakok”
Az 1994 óta megrendezett STRABAG Artaward International pályázatán minden évben negyven évnél fiatalabb alkotók munkáit díjazzák, akik a festészet vagy a grafika műfajában dolgoznak. 2021-től kezdődően három éven át Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából és Magyarországról is lehet pályázni az Ausztriában átadott díjra. Idén két fiatal magyar művész, Bernáth Dániel és Ezer Ákos munkái is bekerültek a legjobb öt közé. Mindkét magyar döntős alkotóval beszélgettünk a Bécsben június kilencedikén átadott díj kapcsán – íme az Ezer Ákossal készített interjúnk.
Lehetne színesebb, játékosabb a világ
Az idei, tizenötödik documentára meghívták az OFF-Biennále Budapest csapatát is, akik három projekttel készülnek a június közepén kezdődő száznapos kiállításra. Egyik projektjük – a 2017-es budapesti biennálé tematikájából, a Gaudiopolisból kiindulva – a játékra és annak formáira, szabályaira, jellegére fókuszál. Ebbe a válogatásba bekerült Kokesch Ádám is, akinek két alkotása a Fulda folyó partján álló AHOI csónakházban lesz látható. De nemcsak Kasselben találkozhatunk az egyik művel: a Kisterem által nemrég kiadott Világjáték című monográfiájának címlapjára is ez került.
"Össze kell fogni, küzdeni az elvekért, semmibe nem beletörődni."
Anyaságról, művészetről és identitás(ok)ról szóló interjúsorozatunk második részében Benczúr Emesével, az 1990-es években induló művészgeneráció meghatározó, máig aktív képviselőjével beszélgettünk. Benczúr Emese az évtized végén olyan fontos regionális kiállításokon szerepelt, mint az After the Wall (A fal után, 1999) és az Aspekte/Positionen (Szempontok/helyezkedések, 1999). Művei a mindennapi tevékenységek, a (női) munka és a művészi alkotás értelmére kérdeznek rá. Festőként végzett, alkotásaiban azonban hagyományosan nőknek tulajdonított technikákat – hímzés, varrás – alkalmaz. Rövid, statement-szerű, verbális üzenetei és azok vizuális megjelenítése ironikus és önironikus kommentárok, a banalitás és a társadalomkritika kettősségét egyaránt magukban hordozzák.
„Kihívást jelent számomra, hogy az anyaghoz való szenvedélyes vonzódás mellett hogyan maradjak kortárs.”
Szabó Franciska 2021-ben befejezte a mintegy öt éve készülő Láthatóság – Közmunka című sorozatát. A széria összegzése és egyben záróakkordja a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában 2021 őszén megrendezett nagyszabású egyéni kiállítása volt. A változatos és izgalmas festészeti, grafikai és vegyes technikai megoldásokat felvonultató tárlaton látható közel száz műalkotás mintegy fele soha nem szerepelt még kiállításon. A sorozatában konzekvensen társadalmi érzékenységű médiaképeket feldolgozó művész a közmunkásokat paradox módon mutatja be: a figyelemfelkeltő neonsárga mellények egyszerre rendelkeznek megkülönböztető, láttató szerepkörrel, de sematizálja, sztereotipizálja, ezáltal láthatatlanná is teszi viselőjüket.
„A punkok nem halottak, csak pillanatnyilag gyerekeket nevelnek”
Magyarósi Éva animációs filmrendező, képzőművész. Számos médiumban alkot. Novellákat ír, köztéri szobrokat, színházi díszleteket, animációs filmeket készít, jellegzetes üvegképei a fotó, a rajz és a festmény keverékei. Vizuális naplóként is értelmezhető alkotásaiban a valós és fiktív történetek, a személyes és kollektív múlt eseményei fonódnak egybe. Műveinek fókuszában a női tapasztalat, lelki és testi megélések állnak, melyeket álomszerű képekkel, egy történetbe ágyazva jelenít meg.
INTERJÚSOROZAT: ANYASÁGRÓL, MŰVÉSZETRŐL, IDENTITÁS(OK)RÓL
Az Artmagazin Online anyák napja apropóján induló új sorozatában – amelynek első, Magyarósi Évával készített interjúja hamarosan olvasható – különböző területeken és műfajban alkotó művészeket kérdezünk anyaság és alkotómunka, gyereknevelés és művészeti gyakorlat metszetén létrejövő tapasztalataikról.
„Mindig a fotó egyfajta destrukciójával foglalkoztam.”
Bolla Szilvia tanulmányait Londonban, Berlinben és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végezte. Először a MOME-n készített színátmenetes munkáival tűnt ki itthon a fotós mesterképzés hallgatói közül, majd Budapesten és Európa-szerte is részt vett csoportos kiállításokon és más művészeti projektben egyaránt. A fénykép határaival és az installáció, az absztarkció valamint a térbeliség lehetőségeivel foglalkozó munkái a képek és a tárgyak közötti komplex viszony mibenlétéről tanúskodnak. Műalkotásait nem csak a posztmediális dualitás jellemzi, de az olyan egymással elsőre ellentétesnek tűnő minőségeket is ütköztetik, mint a látható és a láthatatlan, az ipari és a költői, a törékeny és az agresszív. Jelenleg Amszterdamban és Budapesten él, többek között saját alkotói fejlődéséről, médiumokhoz való viszonyáról és itthoni megítéléséről kérdeztük.
„Egyetlen mém sem műremek önmagában”
Hosszú órákat töltöttem már a @freeze_magazin Instagram-oldal szellemes, a kortárs művészeti világ történéseit és művészetelméleti kérdéseket érintő mémjeinek böngészésével. Amellett, hogy az oldal nagy rajongója vagyok, kíváncsi voltam, milyen motiváció és történet rejlik a több, mint kétéves és e cikk megjelenésekor már 1347, a művészeti világ napi és egzisztenciális kérdéseire fókuszáló posztot eredményező működés mögött.
„Az Odú egyaránt szolgálhat búvóhelyként és kriptaként is”
Bús Martina és Kophelyi Dániel közös formációja, a WOFT már állított ki csoportos tárlatokon, most viszont első önálló kiállításuk látható az FKSE újonnan visszafoglalt pincéjében. A név jelentése a wet (nedves) és soft (puha) szavak összegyúrása, amit némiképp árnyal, hogy az internetes szlengben a betűszó a Waste of Fucking Time (kb. „kicseszett időpocsékolás”) rövidítése.
„Nagyon fontos, hogy minden természetesen jöjjön”
Husz Ágnes keramikusművész 1993 óta él Japánban. Első budapesti kiállítása a TOMEISHI / MEGÁLLÍTÓ KŐ / STOP STONE című nemzetközi projekt folytatása, ami Tokióban debütált, most pedig a K.A.S. Galériában látható, kibővülve a Magyarországon, a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban készült legfrissebb alkotásaival. A művésszel a Galéria kiállítóterében beszélgettünk, többek között arról, hogy mit is jelképez a tomeishi, és miért annyira releváns szimbólum napjainkban is, de előtérbe került Japán is egy keramikusművész szemszögéből.