A múzeumok és nagynevű nonprofit intézmények kiállítási programjait sok kritika éri manapság. Leginkább a hierarchikus felépítésükből adódó lassú reakcióidejüket bírálják, mely meggátolja őket az éppen aktuális diskurzusban való szerepvállalástól. Valószínűleg éppen ennek következtében körvonalazódik az a nemzetközi tendencia, miszerint a kereskedelmi galériák kiállításai és egyéb projektjei gyorsabban reagálnak a szakma figyelmébe kerülő kérdésekre, problémákra – legyen szó akár a háttérbe szorult művészeti irányzatok pozicionálásáról. Az aktív piaci szereplők magasfokú szakmai felkészültségükkel releváns alternatívát nyújtanak a lomha intézményekkel szemben, továbbá nem riadnak vissza olyan funkció betöltésétől sem, amely elsődlegesen nem az ő feladatuk lenne.1
Az idei év eddig úgy tűnik a játszható kiállítások éve. Épp hogy csak bezárt a Kép és képtelenség a Capa Központban, máris mehetünk videojátékozni a Ludwigba. De mi köze a konzoloknak a képzőművészethez?
Altorjay Gábor kiállítása az acb Galériában
Az idén ötödszörre kiosztásra kerülő Katalizátor-díj több újdonságot is tartogatott. Olyannyira, hogy a tranzit.hu szervezésében az évről évre, következetesen újragondolt jutalmazási rendszer 2014-ben egyenesen pályázattá alakult, tehát míg a korábbi évek során meglévő teljesítményeket értékelt, idén inkább új művészeti projektek generálására vállalkozott.
A következőkben három különböző szereplőt, csoportot kérdeztünk meg a Katalizátor 2014 tapasztalatairól. A szervezők oldaláról a Katalizátor-díj 2014 stábja, Hegyi Dóra, László Zsuzsa, Muskovics Gyula, Simon Vera, Soós Andrea és Szakács Eszter fogalmazta meg közös válaszát a három hónapos, többlépcsős, nyitott díjazási folyamattal kapcsolatban. Az öt döntőbe került projektgazda közül pedig a február 23-i díjkiosztó gálán azonos közönségszavazatot elérő két pályázót faggattuk: a Residenc Ybusz ötletgazdáját, Tulisz Hajnalkát, valamint a Barátok szobái projekt kigondolóit, Beöthy Balázst és Keserue Zsoltot.
Asszociatív elmetérkép, gondolatfelhő, mindmap, imagecloud – ez az Aby Warburg Mnemosyne-atlaszát idéző, üdítő installálási mód jellemzi az Art Has No Alternative című kiállítást, amely többnyire köztéren végrehajtott művészi akciók, performanszok, happeningek dokumentációját mutatta be a pozsonyi Tranzitban (tranzit.sk).
![full_004283.png]()
Ki gondolná, hogy a címlapunkon közölt kép a Nemzeti Hangversenyterem színes falfelületeinek tervvázlata? Hogy ennek alapján készült el az ország egyik legnagyobb köztéri műalkotása, Jovánovics György gipsz reliefsora? Mint ahogy ahhoz is alaposan át kell gondolni az innen-onnan tudott tényeket, hogy összeálljon a kép: a magyar szecesszió egyik legszebb enteriőrje, a Rippl-Rónai által tervezett Andrássy-ebédlő Andrássy Katinka, vagyis a vörös grófnő édesapjának megrendelésére született, és eredetileg ott volt, ahol most a Francia Intézet áll. Az is érdekes adalék, hogy Gerhard Richter főiskolai vizsgamunkája, egy leginkább szocreálnak nevezhető falfestmény a drezdai Higiéniai Múzeumba készült, és az is, hogy a Városligetben van egy magánsír, amin csak egy latin felirat látható: FUIT, azaz VOLT. Van egy cikkünk filmekről is, amiben letűnt vagy soha nem volt világok művészettörténeti kapcsolódásairól írunk, és ha film, akkor olvashatnak egy interjút Forgács Péterrel, amiben egy pár perces, telefonnal, futva készült videó és annak közönség elé tárása a központi elem. Ebben a számunkban szinte minden arról szól, ki hogyan lépett ki a műfaji keretek közül, milyen átfedések vannak film, képzőművészet, iparművészet, építészet és zene között. Az irodalom sem maradhat ki: olvasóinknak Kornis Mihály mondja el, miket gondol Birkás Ákos festményeiről, és arról, hogy Birkás Ákos mit tart, mi a festő dolga.
Ciprian Mureşan nemzetközileg elismert képzőművész Kolozsvárról, aki a poszt-kommunista művészgenerációhoz tartozik, vagy ahogy ő mondta az MTV-generációhoz. Kezdetben Kelet-Európa rendszerváltás utáni társadalmának átmeneti állapotára reflektáló rövid, komikus videói szereztek neki nevet. Manapság egyre inkább elfordulva a modern technológiától új munkáiban történelmi, társadalmi, valamint kulturális referenciákat sajátít ki, amelyeket aztán új összefüggésekbe helyez. A Ludwig Múzeumbeli egyéni kiállításán az eddigi teljes életművet végigkísérhetjük.
//
Romanian artist Ciprian Mureşan is an internationally known post-conceptualist artist from Cluj who belongs to the generation of Post-Communist artists, or as he claims, to the MTV generation. He was initially celebrated for short, comic videos reflecting on the transition of the contemporary post-Soviet life in Eastern Europe, while his most recent works mark a shift from the new technologies to a more manual way of creation where Mureșan still appropriates historical, social and cultural references, which he re-contextualizes. In his solo exhibition at Ludwig Museum we can see the whole oeuvre up to present.
CSAKODA - Éjszakai Átszálló
Kortárs Művészeti Intézet Dunaújváros, 2014. augusztus 26 - 30. Van néhány fiatalabb alkotó és csapat a kortárstáncban, akik mindent picit máshogyan csinálnak, mint elődeik. A Trafó Nextfeszt címmel mutatott be egy válogatást idén januárban az „Y-generáció” darabjaiból, legközelebb pedig március 2. és 8. között találkozhatunk velük a dunaPart3 eseményein. Meglepő, hogy a táncszakma bizonyos szereplői – finoman fogalmazva – elzárkóznak attól a friss és laza koreográfiai nyelvtől, ami ezeket az előadásokat jellemzi. Ennek lehetséges okairól Králl Csaba egy kétrészes interjúban beszélgetett a nextfesztes alkotókkal a Revizoron. A tánckritikust arról kérdeztem, miben újít, vagyis mivel váltja ki a generáció a – ’80-as években már egyszer lejátszott – szemléletbeli vitákat, kitérve e darabok vizuális aspektusaira is.
