Az FKSE éves kiállításának másnapján a nyakamba vettem a várost, és az idén negyvenegy, jobbára belvárosi helyszínen megrendezett kiállítás felfedezésébe kezdtem. A művek október 1. és 19. között – a néhány hagyományos kiállítótértől eltekintve – olyan változatos helyeken tűnnek fel Budapesten, ahol többnyire nem találkozhatunk kortárs képzőművészettel, vagy legalábbis nem ilyen formában: üzletekben, szolgáltatóegységekben, utcákon.
Az Artmagazin standszépségmérő bizottsága aranyalmáját az idei Art Marketen a fiatal galériának számító Trapéz falára tapasztotta.
A bécsi vásárt, a Viennafairt idén rendezték meg tizedszerre. Akár jubilálhattak is volna, pezsgős vödrökkel és tűzijátékkal, de csak tették a dolgukat, mint rendesen. Három évvel ezelőtt orosz befektető-milliárdosok megvették az egész céget, kineveztek két dinamikus kurátoramazont, hogy trendi New York-i fazon szerint fogalmazzák újra a fair arculatát. Ezt kemény kézzel le is vezényelték – majd kilépett az egyik orosz milliárdos (a második évben), és lelépett az egyik igazgató (idén, egy hónappal a vásár kezdete előtt), de maradt a fiatal, kazahsztáni születésű Christina Steinbrecher-Pfandt. Itt épp nagyonkék szerelésben pózol a vásár nagyonkék felirata előtt (az egész Viennafair idén ebben a nagyonkék arculatban tobzódik):
Seres Szilvia beszélgetése Bodoky Tamás Pulitzer- és Gőbölyös Soma-díjas újságíróval, az atlatszo.hu alapító-főszerkesztőjével.
Két nő állít ki a 2B Galériában.
Két nő saját élethelyzetéből kiindulva reflektál más nők életére.
Munkáikat – konkrét és átvitt értelemben is – a hiány ábrázolása köti össze. Mindkét sorozat valamilyen veszteség feldolgozásával foglalkozik, az egyik családi titokra keresi a magyarázatot, a másik egy szakítás utáni talpraállás lépéseit jeleníti meg.