Képtolvaj, képrongáló vagy vandál?
Artmagazin 2012/3.
Címlapon a legdrágább magyar festmény: Csontvárytól a Szerelmesek találkozása, nem véletlen hát, hogy a festőóriásnak a belső lapokon is főszerep jut. Fenyvesi Áron kasseli beszámolóját követően Fáy Miklós és Losonczy István is Csontvárynak szenteli szavait, majd Szűcs Károly hozza magával Berki Viola varázslatos világát. Ezt követően a nagyok másik legnagyobbja, Munkácsy kerül előtérbe: szakavatott vendégeink gondolataival a bitumen kérdéséről. Lányi András Károlyi Zsigmond “ikszektől” ihletett festmény sorozatáról ír, végül pedig Szikra Renáta vezeti végig az Artmagazin olvasóit a Victoria & Albert Museum tárgyainak budapesti tárlatán.
Irodai művészeti menedzsment
Dr. Csont
Anatómiai rajz, koponyatan és régészet. Kőnig Frigyes, Perkáta és kun szállástemető. A nyomok egy irányba vezetnek, mégpedig Szombathelyre, az Iseumba. Ahol maguk a feltárt koponyák, valamint az értelmezésüket segítő rekonstukciós rajzok egyaránt megtekintők.
Nyári Bécs!
Mikor érdemes Bécsbe menni? Kétségkívül mindig - az osztrák főváros mégis többnyire adventi, vagy koratavaszi célpont, de nyári aligha. Pedig az idei nyár kiállításai bőven szolgálnak csemegével, főként a nagy múzeumok nagyszabású, 'tuti befutó' kiállításai mellett különlegesek Bécs hívószavai: divat és cirkusz, cirkuszi divat, divatos cirkusz vagy éppen divat a porondon...
Következzék az Artmagazin meghívója a nyári Bécsbe.
Sziget Fesztivál 2012
Idén augusztus 6-ikától 12. alkalommal veszi kezdetét a Sziget! 1993 óta sok víz folyt le a Dunán. A hajógyári sziget arculata is merőben megváltozott az első fesztiválhoz képest. A rengeteg program között szinte lehetetlen eligazodni. Szinte minden, ami művészetnek nevezhető helyet kap a szigeten, legyen szó zenéről, táncról, irodalomról, színházról, képzőművészetről.
Az új összművészeti helyszín, a KultúrZóna, kulturális és művészeti találkozóhely. Kortárs színház és tánc, képzőművészet, dizájn, klasszikus zene, éjjeli jazz, irodalom, slam poetry, stand-up comedy, kis utcaszínház produkciók, kerekasztal beszélgetések, workshopok várják a Szigetlátogatót.
Ezen belül a Múzeumi Negyed már ötödik éve van jelen a Szigeten.
Budapesti és magyarországi múzeumok bemutatkozása, műhelyfoglalkozások, kvízjátékok, kerekasztal-beszélgetések és performanszok.
Idén a következő intézmények programjai várják a látogatókat:
Aquincumi Múzeum, Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria, Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, MODEM, Petőfi Irodalmi Múzeum Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum, Budapest Galéria, Emlékpont, kArton karikatúra és képregény múzeum, Kiscelli Múzeum, Kresz Géza Mentőmúzeum, Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum, Skanzen.
Artmagazin 2012/2.
A címlapon Ujj Zsuzsi trónuson, utalva arra, hogy ezúttal belül is a nőké a főszerep, bár nyitányként Boros Judit Ferenczy Károly művészetének eddig elfeledett inspirációit deríti fel. Németh Ilonával Mayer Marianna készített interjút, ezt beszámoló követi a kolozsvári művészek nemzetközi sikeréről. És jönnek a nők, avantgárd művésznők, majd két Éva: Zeisel és Besnyő portréjával találkozhatnak az olvasók. Folytatódik anatómia és művészet összefonódását tárgyaló sorozatunk is (ezúttal a női test felől közelítve), végül Scholtz Róbert rajz- és metszetgyűjteményének feldolgozása – a tudományos érdeklődésűeknek.
A „többfunkciós nő” – Németh Ilona képzőművész
A Dunaszerdahelyen élő, 1963-ban született művész számos ponton kötődik Magyarországhoz: tanulmányait a budapesti Ipar-, illetve Képzőművészeti Főiskolán végezte, 2001-ben Munkácsy-díjat kapott, a kilencvenes évek közepe óta szinte minden évben kiállít Magyarországon, több munkája pedig a budapesti LuMú gyűjteményében található.
„Kortárs Műtárgy-kereskedelem. Szenvedély? Spekuláció?”
A Budapesti Francia Intézet és a Károlyi József Alapítvány szervezésében, a párizsi IESA, a budapesti IBS, a Kortárs Galériák Egyesülete és az ArtMarket Budapest együttműködésével, a párizsi Robert Schuman Alapítvány és a Török Köztársaság budapesti Nagykövetsége támogatásával.
Légy helyben turista!
A BUPAP összeköti a várost az emlékezettel. Sétálni visz Budapesten városszerte és közben mesél. Történeteket, melyeket épületek, járdák, fák és utak őriznek...
Artmagazin 2012/1.
A címlapon II. Erzsébet meditatív pillanata Chris Levine holografikus portréján. Az első lapokon a kínai műtárgypiac elevenedik meg, Készman József két fiatal art brut-örökössel készített kettős interjúját követően Kováts Gergely segítségével a Pannonia Filmstúdióba kísérjük el olvasóinkat. A 12. Prágai Quadriennálé aranyérmes magyar pavilonja után pedig fejest ugrunk a kortárs színházi díszletek színes forgatagába, hogy az anatómiai színházak sötétje után Scholtz Róbert rajz- és metszetgyűjteményével zárjuk az idei év első számát.
Bor és Tiepolo
A Christie’s rendhagyó aukciós napra készült, mikor január 25-én régi mestereinek árverését, megszokott francia aukciójával, valamint egy kiegészítő boraukcióval tervezte összekapcsolni – írja az Artinfo.
Hozz egy takarót!
A JWT reklámügynökség a Menhely Alapítvánnyal karöltve életre hívta a „Hozz egy takarót” mozgalmat.