1930 júliusában egy „világszabadalmat” reklámozó, érzékletes illusztrációval ellátott hirdetés jelent meg a Színházi Élet egyik utolsó lapján, „NIRWANA” felirattal.

A vízparti jeleneten egy csíkos takarón csábosan elfekvő, kezeit fejéhez emelő fürdőruhás hölgy látható, feje alatt henger alakú csíkos párnával, feje fölött egy ugyancsak csíkos napellenzővel. Mögötte ifjú pár álldogál. A fiatalember ugyan tetőtől talpig kifogástalanul felöltözött, de a kezében tartott henger alakú csíkos táska arra utal, hogy  strandolásra készül. Ezt a vele társalgó, két kezét fesztelenül ugyancsak úszósapkás fejéhez emelő, fürdőruhás hölgy is megerősíti. Végül kissé távolabb, egy széttárt lábú hölgy lovagolja meg a fentebb leírt, immár a vízen lebegő csíkos hengert. Mielőtt azonban annak kifejtésébe kezdenénk, hogy egy alapvető buddhista fogalom, a létszomjat kioltó nirvána miért éppen ezekkel a csíkos eszközökkel képviselve válhatott világszabadalommá, illetve a különböző pózokban ábrázolt fürdőruhás hölgyek miként testesítik meg ezt a fogalmat, azt is érdemes bemutatni, hogy valójában mire utal és kinek a hirdetése volt ez a reklám. A Nirwana fantázianévvel ellátott termékcsaládot ugyanis a következő szöveg kíséri: „Strandolók, kirándulók, evezősök, autósok régóta várt hézagpótló felszerelése! Táskában, napellenzővel és felfújható légpárnával ellátott strand-ágy, bőséges hellyel fürdőruhák, cipők stb. számára. A légpárna mint mentőeszköz és uszó-játék is megállja helyét.” A képből és a leírásból megállapítható, hogy összefüggő szettről van szó, amelyhez henger alakú táska tartozik: ebben az egyéb kellékek mellett el kellett férnie a strandágynak (ez lényegében egy vászonlepedő) a napellenzővel és a hozzá tartozó – feltehetően összehajtható – kifeszítő szerkezettel, valamint egy, a hordozótáskának is tulajdonképpen megfelelő, felfújható légpárnának. A hirdetés szövegéből az is megtudható, hogy a leleményes, három az egyben szett gyártója a Budapest, 4. kerületi Kammermayer Károly utca 3. (a későbbi Központi Városháza, a mai Budapest Főváros Önkormányzatához tartozó épület, 5. kerület, Bárczy István utca 3.) alatt székelő, Seffer Antal által alapított, tornaszereket és sporteszközöket forgalmazó cég, amelynek fióküzlete a közeli Kecskeméti utca 14-ben volt található.

Seffer Antal (1864–1916) egészen fiatalon, 1878-ban alapította kötélgyártó kereskedését, később ebből alakította ki tornaszereket és sporteszközöket forgalmazó vállalkozását.²  1893-ban házasodott meg, felesége, Herczfeld Gizella (?–1946) családjának segítségével (apósa, Herczfeld Zsigmond bútorkereskedő üzlete a Kossuth Lajos utca és a Magyar utca sarkán volt) Budapest központjában az egykori Invalidusok házában (később Károly-kaszárnyának is hívták), az akkori Károly, majd Kammermayer utca 3. szám alatt rendezte be cége központját és később üzletét. Egy 1904-ben közzétett hirdetésben a Seffer-féle vállalkozás már teljes fegyverzetben jelenik meg: „Mindazoknak, a kik egészségük fentartására es idegzetük gyógyítására, illetve edzésére sulyt helyeznek, bizonyára érdekében áll megtudni azt, hogy a testgyakorlatokhoz szükséges és számtalan esetben felülmulhatatlan jó eredménnyel használt tornaeszközök immár nálunk is, a Seffer Antal budapesti saját házában levő ipartelepen a legkiválóbb minőségben készülnek.”³ A cég megtartotta a zsák-, ponyva- és kötéláru-készítmények iránti elkötelezettségét, s telepén „tennis-játszó és tennis-keritő hálók, […] függőágyak, halászhálók, lóhálók és minden másfajta hálók” készültek; ugyanakkor angol és amerikai tornaeszközöket, társasjátékokat (lawn-tennis⁴), valamint hozzájuk tartozó, saját gyártmányú kiegészítőket is forgalmazott, mint azt egy 1906-ból származó reklám is megerősíti.⁵ A vállalkozás olyan jól prosperált, hogy Seffer 1910-ben Sashalmon, az Ehmann-telepen telket vásárolt, majd ide építtette lakóházát és sportszergyára asztalosműhelyét is. Az első világháborús konjunktúrát kihasználva a katonaság számára szükséges holmikkal is gyarapította a kínálatot.⁶ A céget Seffer Antal halála után felesége, majd fia, a háború után olasz hadifogságból hazatért Seffer Sándor (1894–1961) vitte tovább. Elsősorban tornaszerekre és sporteszközökre specializálódott, de például szobai evezőkészülékek mellett már valódi evezős, vitorlás és motorcsónakokat is gyártott.⁷ 1933-ban közzétett hirdetésük szerint a sashalmi gyárukban kifejlesztett, a „külföldi márkákkal egyenrangúvá vált” teniszütőkkel kielégítették a hazai szükséglet túlnyomó részét, választékuk pedig az addig Magyarországon elő nem állított hoki- és golfütőkkel is bővült.⁸ A cég igényes módon kivitelezett plakátjait és árjegyzékeinek címlapját az 1920-as évektől fogva a gyomai Kner Nyomdánál dolgozó Kolozsvári Zsigmond és Kner Albert tervezte. Nem meglepő tehát, hogy 1930-ban Nirwana névvel piacra dobott új kollekciójához – mint azt a Nemzeti Galéria 2022 áprilisában megnyílt Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938)⁹ című kiállításán reklámtervként bemutatott festmény tanúsítja¹⁰ – a Seffer cég a kereskedelmi grafikában kiteljesedni kezdő fiatal grafikussal, Lukáts Katóval terveztetett reklámképet. A Nirwana szett reklámját azonban – legalábbis tudomásom szerint – csak egyetlen egyszer, kizárólag a Színházi Életben jelentették meg, ami arra utal, hogy ez a termékcsalád nem lehetett túlzottan sikeres, s így nem volt hosszú életű sem. 1930 körül kiadott árjegyzékük ugyanis számos különböző fajta sporteszköz (elsősorban teniszütők, ruházat és pályafelszerelés, valamint más szabadtéri játékok, illetve tornaszerek) leírását tartalmazza, de a strandon is használható „hézagpótló felszerelés” egyáltalán nem fordul elő benne.¹¹

De ettől függetlenül is jól illusztrálja az aktív életvitel és a különböző sportágak tömeges művelésének divatjához megteremtett kelléktár gyártásának felfutását, amivel kapcsolatban később epésen jegyezte meg Márai a Nemzetnevelésben: „A tömeg, mint egy korszerű paradicsomot élvezi a föld kínálta lehetőségeket. Civilizáció futószalagon: konzervek, gépkocsik, rádió, mosógép, strandok.”¹²

A korszerű nirvána

A két világháború között a sportok és a kikapcsolódás divatja szorosan kapcsolódott az életreform-mozgalmakhoz; ezeknek a törekvéseknek egyik alapvető motívuma a természethez, a természetes életformához való visszatérés igénye volt.¹³ Egyrészt olyan háttérre támaszkodtak, mint a természet gyógyító erőire, a fényre, levegőre, vízre alapvető hangsúlyt fektető természetgyógyászat; másrészt a korabeli reformmozgalmak között fontos helyet foglalt el a naturista mozgalom, amely a sport és a természetes mozgás nevelő hatását és a természet erőit magába fogadó mezítelen emberi test szépségét hangsúlyozta. Az aktív testmozgás jegyében megalakuló turisztikai és sportegyesületek is a legjobb „gyógyszernek” a vizet, a levegőt és a napfényt tekintették a természetjárás mellett. És hogy ez az életérzés mit jelentett a mindennapi életben, azt mindennél jobban tükrözi egy korabeli újságcikk részlete: „Az uszoda napsütötte deszkáin fekszem és a napfény, mint valami égi zuhany forró és arany zápora omlik el fölöttem. Ilyenkor átadja magát az ember annak a teljes jóérzésnek, annak a vágytalan és gondolattalan feloldódásnak, amely bizonyára nem sokban különbözik a buddhisták nirvánájától. Süt a nap, testünk minden pórusa szomjasan issza a fényt és meleget, a Duna felől friss vizes lehellet simogat, – nincs annál jobb a világon, mint itt heverni, semmire sem gondolni, sem életre, sem halálra, csak szívni magunkba a forró fényt, mint valami földöntuli erőforrásból táplálkozó eleven akkumulátor.”¹⁴ Nem lehet véletlen, hogy a Seffer cég a jól bevált sportszerek gyártása mellett éppen ebben az időszakban szánta rá magát strandfelszerelés előállítására is, mint ahogy az sem, hogy Lukáts Kató a Nirwana szett használatát egyfajta paradicsomi időtlenségként, a strand közegében való „gondolattalan feloldódásként” ábrázolta. Az elgondolás időszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az ugyanebben az évben Párizsból hazatért festőművésznővel, Járitz Józsával készített interjú, mely arról ad hírt, hogy a francia naturista mozgalom alapítóinak segítségével Budapesten, a Zugligetben már fel is építették az első magyar naturista telepet, s továbbiakat is terveznek a Balaton és a Duna mellett.

A művésznő így nyilatkozott a természetes életmódot hirdető mozgalomról: „Lehetőleg vegetariánus koszton élnek, életmódjuk a légfürdő, a víz, a gimnasztika. Az orvosok orvosság nélkül a helyes és egészséges életmóddal gyógyítanak, céljuk ugyanaz, mint a régi görögöké: megelőzni a betegséget.”¹⁵  Azonban a napilapok által csak „nudistának” aposztrofált, fürdőruhás naturisták nem sokáig élvezhették a paradicsomi állapotokat. Amikor a telepen a saját termelésű olcsó tej érdekében tehenészetet akartak felállítani, a városháza központi tejbizottsága olyan bürokratikus akadályokat támasztott, hogy az egyesületet támogató franciák sürgősen kivonultak, és a telep megszűnt.¹⁶ Mindazonáltal az életmódirányzatokkal párhuzamosan ez a már-már misztikusnak is nevezhető életérzés más vonatkozásban is megjelent a kortárs magyar szcénában.

A neoklasszicista nirvána

Nemcsak az életreform-mozgalmakban vagy az esetenként hozzájuk kapcsolódó társadalmi kezdeményezésekben bukkantak fel az olyan utópisztikus vonások, mint a bibliai Paradicsom, a rég letűnt Aranykor és az idillikus Árkádia felidézése, hanem a korabeli művészeti törekvésekben is.¹⁷ Az 1920-as években rajzolódott ki Magyarországon az a széles körben megnyilvánuló stílusirányzat, amely részben a kubizmus és az expresszionizmus formanyelvét is felhasználva a hagyományosabb kifejezésmódhoz tért vissza, s a formabontó irányzatokkal szemben újfajta klasszicizmust hozott létre.¹⁸ Ez az időtlen Édent is újrateremtő festői világ az ikonográfiai és kompozíciós típusok tekintetében elsősorban a reneszánsz előképekhez fordult, ami többek között a bukolikus tájképekbe helyezett aktok ábrázolásában mutatkozott meg. Bár sok művész dolgozott hasonló felfogásban, a neoklasszicizmusnak nevezett irányzat stílusát elsősorban a Szőnyi-körként számon tartott csoportosulás tagjai (Szőnyi István mellett a legjelentősebbek Aba-Novák Vilmos, Korb Erzsébet és Patkó Károly) képviselték.¹⁹ A kör tagjainak aktmunkáin többnyire élőképi kompozícióba rendezett figurákat láthatunk a díszletszerű idillikus tájak előterében, ekként jelenítve meg az általuk megteremtett vagy inkább visszaálmodott világot.²⁰ Ilyen például Szőnyi 1919-ben festett Kompozíció aktokkal című képe,²¹ melyen a bal kezét feje fölé emelő, fekvő női akt és a mögötte jobb oldalt álló két férfialak lényegében – ha átfordítva is – hasonló kompozíciós sémát vázol fel, mint ami Lukáts Kató képén látható. De ilyetén világot idéz meg Aba-Novák Vilmos 1921-ben készített Aktok a tájban című festménye²² vagy Ádám és Éva című hidegtű karca, amely egy egymástól elfordult emberpárt ábrázol a fekvő, kezeit feje fölé emelő nő és a háttal álló, magába gubódzó férfi alakjában.²³ Ahogy a visszavonhatatlanul elveszett Paradicsom iránti nosztalgiát Mircea Eliade jó néhány évvel később megfogalmazta: „Kifejezi mindazt, ami lehetett volna és nem lett, minden meg nem valósult létezés feletti szomorúságot, hogy valami csak úgy létezhet, hogy ugyanakkor a helyén valami más nem létezhet, a sajnálatot, hogy nem élhetünk azon a tájon és abban az időben…”²⁴

Mármost ha a Lukáts Kató által készített kompozíciót vesszük szemügyre, kétségtelen, hogy a három vízszintes sávval (sárga föld, sötétkék víz és világoskék ég) és a lenvászon szett piros csíkjaival tagolt kép nemcsak idillikus, hanem már-már szürreális időtlenséget sugall. A merev, bábszerűen megformált figurák leginkább az épp ebben az időszakban kibontakozó római iskola szenvtelen, hűvös neoklasszicizmusával hozhatók párhuzamba; mindenesetre az antik és reneszánsz világból kölcsönzött vizuális toposzok áthatják a kép látásmódját, elsősorban a főalak, a magát pihenésnek önfeledten átadó, kitárulkozó nő megformálását illetően. Ha elfogadjuk, hogy a Nirwana fekvő nőalakjának testtartása leginkább a hagyományos Vénusz- vagy Danaé-ábrázolásokra emlékeztet,²⁵ akkor nem túlságosan meglepő, hogy a kompozíció többi alakját sem a keleti ábrázolások eszményein keresztül láttatja a művész. Így – némi túlzással persze – a tetőtől talpig felöltözött, csupán piros kontúrokkal kiemelt fehér öltönyös férfi és az előtte álló piros fürdőruhás nő erotikus felhangú kettőse közül a bal kezét csípőjére tevő férfialak Apollón, a két kezét önfeledten fejéhez emelő nőalak pedig a vízből kilépő, hajából vizet kicsavaró Vénusz Anadyomene tartását is felidézheti. Ami pedig Lukáts képének negyedik alakját, a felfújható légpárnán lovagló hölgyet illeti, az minden mitológiai reminiszcencia nélkül nyilván elsősorban a gondtalan vagy inkább „gondolattalan feloldódás” lebegő életérzését volt hivatva megjeleníteni, habár egy vízen úszó hengeren ezt a testtartást aligha lehetséges sokáig kitartani.

A strand nirvánája

Ha a strandolást elősegítő „hézagpótló felszerelést” bemutató reklámjelenet leginkább a korszak antikvitást idéző vizuális közérzetének feleltethető meg, akkor mi lehetett a háttere a Seffer-féle szettnek nevet adó buddhista fogalommal, a nirvánával való képzettársításnak? Magyarországon a buddhizmusról írott első nagy ívű összefoglalás 1911-ben jelent meg,²⁶ és bár ennek kapcsán – főként egyházi szerzők oldaláról – valamelyes, a nirvána és a semmi fogalmát illető diskurzus is kialakult,²⁷ általános és elmélyült ismertetése elsősorban Schmidt Józsefnek volt köszönhető, aki először 1920-ban, majd 1925-ben adta ki a buddhizmust az akkori szakirodalom legjava alapján bemutató, máig jelentősnek számító kézikönyvét.²⁸ Ebben így fogalmazta meg a „kialvás” jelentésű szanszkrit szó, a nirvána (páli nibbána) lényegét: „Ha az ember a négy nemes igazság felismerésével lerázta a nem-tudás igáját s így megszabadult a nem-tudás gyötrelmes kísérőitől, a tévhit, a vágyakozás és a keletkezés tisztátalanságától, akkor a keletkezés és elmúlás özönéből, a szenvedés lángjaiból az örök nyugalom és békesség állapotába jut, ahonnan soha többé nem tér vissza ebbe a világba. A bűntelenségnek, szenvedélytelenségnek és fájdalmatlanságnak ez az állapota a megváltás – a nibbána (sz. nirvána).”²⁹ Schmidt a megváltást természetesen nem a kereszténység értelmében vett eredendő bűntől, hanem az újjászületésektől való megszabadulásként értelmezte. De a kortársakat az is rendkívüli módon izgatta, hogy ez a megszabadulás köthető-e valamiféle helyhez. Amint azt a nagy belga orientalista, Louis de la Vallée-Poussin témába vágó könyvéről szóló ismertetésében az utóbb szegedi egyetemi professzorrá kinevezett Mester János megfogalmazta: „Azok, akik nem érték be üres frázisokkal, a nirvánát titokzatos hellyé változtatták át és főleg a tömeg szemében a nirvána a buddhista mennyországgá lett, melyben a lélekvándorlás során bekerült istenek nagyon is jól érzik magukat és nem kívánkoznak az állítólagos végső cél, a boldogító megsemmisülés után.”³⁰ Nem véletlen, hogy rögtön maga adta meg a cáfolatot is: „A nirvána az abszolút való, melyre nem illik rá a mi lét vagy nem lét fogalmunk; az örök élet teljessége ez, mely tagadja az élet szomját, vágyát; a teljes tökéletesség, mely nem születik és nem hal meg, nem lehet beteg és nyomorék, nem bajlódik és nem szenved. Ebben részesül az a jógin, aki révületbe ringatja magát és az elragadtatás magaslatára ér: a tér végtelenségébe, az ismeret végtelenségébe, a létnélküliségbe, a képzet- és érzetnélküliségbe.”³¹ Alapjában véve Schmidt is azt a kérdést feszegette, hogy miféle állapot lehet a nirvána, és arra a következtetésre jutott, hogy a buddhisták legfőbb célja valamiféle „örökkévaló” utáni vágyakozás.³² De milyen lehet, és hol lehet ez az örökkévalóság?³³ Érdekes módon a húszas években, különböző rangú és rendű írók tollából több, a nirvána helyét, helyzetét és állapotát feszegető vers is megjelent a napilapokban; közülük bizonyos Leveleky Zoltán Nirvána című versét idézzük,³⁴ mivel nagyon is pontosan fejezi ki a lét és nemlét, vágy és vágytalanság kettőssége utáni ambivalens sóvárgást: Hol nincs öröm, hol nincs bánat, / Hol sohsem érzel kínzó vágyat, / Hol öntudatlanság az élet, / S nem csalogatnak álomképek; / Hol boldog vagy, bár nem tudsz róla, / S szellemed lágyan átkarolja, / Egy illatárban uszó semmi: – / Ott szeretnék én megpihenni. Hol nincs tavasz, se hervadt rózsa / Jöttén az ősznek földre szórva. / Hol szerelemben nincsen részed, / S mámoros csókoktól vagy részeg; / Hol nincsen test bűnökre hajtó, / Csak lélek, mi el nem mulandó, – / Oda vonzódom égve, vágyva: / Öledbe, végtelen Nirvána.³⁵

Ha ennek az érzet nélküli érzetnek, vágy nélküli vágynak, hely nélküli helynek vagy éppen lét nélküli létnek egy művész mégis formát kívánt adni, akkor olyan eredményre juthatott, mint ami a Szőnyi-körhöz kapcsolódó Varga Nándor Lajos Nirvána című, fiatalkori hidegtű karcában (1923) fejeződik ki. A hegyoldal mögött felkelő nap fénysugaraival határolt tájban egy fejét kezére hajtó, gondolataiba merülő nő ül egy előtte heverő kutya társaságában, fekvő és álló aktok csoportjával körülvéve.³⁶ A kompozíció témája és felépítése meglehetősen jól idomul a Szőnyi-körben megszokott idillikus, mégis kimerevített jelenetként ábrázolt, mesterkélt Árkádia-képhez. Így lenne leginkább kifejezhető a lét szomját tagadó „örök élet teljessége”, azaz a „létnélküliség” maga? Vagy inkább úgy, ahogy a Lukáts Kató képén megjelenő figurák archaikus szobrokká dermednek a strandon? S itt ismét felidézhetjük azt az újságcikket, amely a víz melletti napozás „vágytalan és gondolattalan feloldódását” egyenesen a nirvánához hasonlítja.

Ezt a feloldódást azonban ekkor már nem a neoklasszicista iskola, hanem Vaszary János művészete jelenítette meg, aki a húszas évek második felében és a harmincas években, olaszországi és franciaországi útjai során felfedezte magának a tengerparti fürdőhelyek világát. A festői látásmódját alapvetően megújító Vaszary így jellemezte művészi törekvéseit: „1930. A jelen, amely abszolúte nem hasonlít semmiféle múlthoz. Teozófia, távolbalátás, pilóta, flapper, soffőr, talki és meccs, mint fogalom és forma elhelyezkedtek gondolatvilágunkban és elképzelésünk nélkülözhetetlen elemeivé váltak... A temérdek uj benyomás és szellemi élmény uj formát kíván. A művészetre sorsdöntő tehát az uj forma, – és ez az oka, hogy a görög, reneszánsz és barokk formavilág eddig élhetett és nem tovább.”³⁷ Valóban, a laza ecsetkezeléssel, jelzésszerűen megfestett felületek, a vászon alapozásából kirobbanó ragyogó színek kavargása, lüktetése és a friss párizsi hatások teljesen új formát adtak képeinek. Sokat idézett, Riminiben szerzett élményei szinte tökéletes leírását adják ebben az időszakban készített tengerparti festményeinek: „És ez az örökké mozgó, lármás, önmagát élő és megsokszorozó tömeg színes kabinok és még színesebb ernyők és vitorlaszerűen kifeszített »tendellák« közt zajlik; itt futkos, lármáz, alszik és úszik reggeltől késő estig. […] Ez itt a festő bazárja, Mekkája és Szent Gangesze, összeolvadnak a nagy alkotó természettel – mert mindenki teszi, érzi és tudja, hogy nem külön a sós tengeri fürdő, nem külön a hullámverés, a forró föveny, a perzselő napsugár és felszabadított meztelenség az élet, hanem mind együttvéve az igazi egyesülés az őserőkkel.”³⁸ 

Ezt az egyesülést az „őserőkkel”, a földdel, a vízzel és a levegőéggel való egybeolvadást szinte esszenciálisan mutatja be 1930 körül megfestett, nemrég a Nemzeti Galériába került Ernyős strandoló nőalak című képe is.³⁹ Látszólag csak néhány odavetett festékfoltot ábrázol, holott az ég, tenger és föveny hármas tagolásában, a fényben felizzó – és rózsaszínné hamvadó – napernyő alatti piros csíkos fürdőlepedőn kitárulkozó, fekvő nőalak testesíti meg igazán azt a „vágytalan és gondolattalan feloldódást”, amit jobb híján, Lukáts Kató hasonló témájú képének alapján akár nirvánának is nevezhetnénk. A Seffer-féle reklámnak azonban van még egy, teljes mértékben az adott helyre vonatkozó tanulsága is: „Ne feküdjünk testünkkel a puszta földre, nem tudjuk, ki feküdt ott percekkel előttünk.”

_{[1] Színházi Élet, 1930/28., 177. o.}

_{[2] A Seffer Antalra és családjára vonatkozó adatokat illetően köszönöm Goldberger Tamás segítségét, lásd Goldberger Tamás: Tornaszergyár Sashalmon, kézirat.}

_{[3] Magyar Nemzet, 1904. március 16., 7. o.}

_{[4] Amikor a 19. században a britek átvették a franciáktól az addig csak beltéren játszott teniszt, a labda anyagának is változnia kellett, hogy jól pattanjon a füvön – innen a megkülönböztető, mára már elavult lawn-, azaz gyeptenisz elnevezés – a szerk.}

_{[5] Selmeczbányai Hiradó, 1906. szeptember 28., 6. o.}

_{[6] Az Ujság, 1914. szeptember 12., 15. o.}

_{[7] Sporthírlap, 1914. augusztus 17., 4. o.}

_{[8] Honi Ipar, 1933/18., 18. o.}

_{[9] A kiállítás 2022. szeptember 25-ig volt látható.}

_{[10] Lukáts Kató: Nirwana. Reklámterv, 1930–1940. In: Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938). Szerk. Katona Anikó. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2022, 106. o., 77. kat. sz.}

_{[11] Seffer Antal Tornaszerek és Sporteszközök Gyára. Árjegyzék, Budapest, 1930 körül}

_{[12] Márai Sándor: Röpirat a nemzetnevelés érdekében. Budapest, Révai, 1942, 26. o.}

_{[13] Lásd erről Németh András: Az életreform társadalmi gyökerei, irányzatai, kibontakozásának folyamatai. In: Az életreform és reformpedagógia – recepciós és intézményesülési folyamatok a 20. század első felében. Szerk. Németh András – Pirka Veronika. Budapest, Gondolat Kiadó, 2013, 11–54. o.}

_{[14] – thy: Gázháboru. In: Pesti Hirlap, 1933. június 25., 12. o.}

_{[15] Magyar „Physiopolis“ létesült a Zugligetben. Járitz Józsa festőművésznő a naturizmusról. In: Az Est, 1930. november 6., 7. o}

_{[16] K. J.: Hogyan alakult meg és miért szűnt meg a pesti nudista-telep. In: Az Est, 1932. augusztus 10., 4. o.}

_{[17] A különböző társadalmi mozgalmak utópisztikus vonatkozásairól lásd Németh András: Életreform kommunák és a reformpedagógia – recepciós folyamatok a 20. század első felében. In: Továbbélő utópiák – reformpedagógia és életreform a 20. század első felében. Szerk. Németh András – Pukánszky Béla – Pirka Veronika. Budapest, Gondolat Kiadó, 2014, 22–60. o.}

_{[18] Lásd erről Zwickl András: Neoklasszicizmus a 20-as évek magyar festészetében. In: Ars Hungarica, 1993/2., 203–211. o.}

_{[19] Lásd erről Zwickl András: Az ideális és a reális világ tájai között. In: Árkádia tájain. Szőnyi István és köre. Szerk. Zwickl András. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2001, 21–36. o.}

_{[20] Lásd erről Zwickl András: Figurák és kulisszák. A korai festmények. In: Árkádia tájain 2001, 86. o.}

_{[21] In: Árkádia tájain 2001, 87. o.}

_{[22] Magyar Nemzeti Galéria, lt. sz.: 60.5T.}

_{[23] Zwickl András – Zsákovics Ferenc: A tájképtől az aktokig. In: Árkádia tájain 2001, 94. o.}

_{[24] Mircea Eliade: Képek és jelképek. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1997, 20. o.}

_{[25] Lásd erről Árkádia tájain 2001, 87. o.}

_{[26] Lénárd Jenő: Dhammo. Bevezetés a Buddho tanába. I–II. Budapest, Lampel Rt. Könyvkereskedése, 1911. A magyarországi buddhizmussal kapcsolatos irodalom kialakulásáról lásd Fajcsák Györgyi: „Bevezetés a Buddho tanába.” A buddhizmus magyar nyelvű irodalma és művészeti kapcsolatai a 19–20. század fordulóján. In: Bolor-un Gerel. Kristályfény. Tanulmányok Kara György professzor 70. születésnapjának tiszteletére, I–II. Szerk. Birtalan Ágnes – Rákos Attila. Budapest, ELTE Belső-Ázsiai Tanszék – MTA Altajisztikai Kutatócsoport, 2005, 253–266. o.}

_{[27] Lásd erről Kelényi Béla: Buddha a lokálban: a Kelet nyugati alternatívájának magyar változatai. In: Sanghay – Shanghai. Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között. Szerk. Fajcsák Györgyi – Kelényi Béla. Budapest, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 2017, 18–19. o.}

_{[28] Schmidt József (1868–1933) az indoeurópai összehasonlító nyelvészet egyetemi tanára, a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt 1919-ben felfüggesztették, majd 1924-ben nyugdíjazták. 1920-ban jelent meg a buddhizmus tanításait összefoglaló könyve (Schmidt József: Buddha élete, tana és egyháza. Budapest, Kazinczy Kiadás, 1920), majd 1925-ben ennek javított kiadása (Schmidt József: Ázsia világossága. Buddha élete, tana és egyháza. Budapest, Athenaeum, 1925).}

_{[29] Schmidt József: Ázsia világossága. Buddha élete, tana és egyháza. Budapest, Athenaeum, 1925, 154. o.}

_{[30] Dr. Mester János: L. de la Vallée-Poussin: Nirvana. Paris, Beauchesne, 1925. In: Magyar Kultúra, 1926/7–8., 416. o.}

_{[31] Mester 1926, 417. o.}

_{[32] Schmidt 1925, 164. o.}

_{[33] Mind a korai, mind a késői buddhizmusban jelentek meg olyan nézetek, melyek szerint a nirvánát mennyei vagy földi helyszínként képzelték el. Lásd erről Porosz Tibor: Rejtett dimenziók a buddhizmus vizuális gondolkodásában. In: Keréknyomok, 2014/8., 111. o.}

_{[34] Leveleky Zoltán az írói álneve volt dr. Alfay Zoltánnak (1862–1920), a Posta- és Távirda-igazgatóság vizsgálati osztálya vezetőjének, aki aktívan részt vett a sportmozgalmak, elsősorban a futball irányításában is. De személye azért is emlékezetes, mivel Mándy Iván anyai nagyapja volt. Lásd még: litera.hu/irodalom/publicisztika/darvasi-ferenc-j-az-en-vagyok-jancsi-jancsika-mandy-ivan-csaladjarol-es-kisgyerekkorarol.html}

_{[35] Népszava, 1925. január 6., 10. o.}

_{[36] A műnek Nirvána felé címmel két változata is ki volt állítva 1925-ben az Ernst Múzeumban. Lásd: Az Ernst Múzeum kiállításai, XXXIV. Izsó Miklós Emlékkiállítás. Budapest, Az Ernst Múzeum Kiadása, 1925, 12. o. Ennek alapján az is feltehető, hogy a buddhizmusnak elkötelezett, regényes életű jogász professzor, Ferenczy Árpád 1918-ban megjelent, A Nirvána felé című regényére utal. Ferenczy Árpád: A Nirvána felé. Regényes indiai történetek, I–II. Budapest, Légrády Testvérek Kiadása, [1918]. Ferenczy Árpádról lásd Kelényi Béla: „Keletről jöttem Én / Ázsia szívéből”: Boromisza Tibor és a Magyar Buddhisták. In: Sanghay – Shanghai 2017, 61. o.}

_{[37] Kézdi-Kovács László: Vaszary János képei az Ernst-Muzeumban. In: Pesti Hírlap, 1930. február 16., 4. o.}

_{[38] Vaszary János: Ravenna – Rimini. In: Pesti Napló, 1928. szeptember 29., 6. o.}

_{[39] Gergely Mariann: Vaszary. Az ismeretlen ismerős. Kiállítási katalógus. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2022, 123. o.}