Fókuszban a nők a London Art Weeken
A London Art Week digitális platformján Art History in Focus (Fókuszban a művészettörténet) címmel tematikus cikkeket, videókat és online kiállításokat osztanak meg. Az októberben útjára induló projekt középpontjában az elmúlt 400 év jelentős női művészei, valamint a művészet világában tevékenykedő nők – például galeristák, gyűjtők, kurátorok, tudósok és műkereskedők – állnak.
A cikkeket és esszéket a London Art Week honlapján teszik közzé, és a hónap folyamán beszélgetéseket, interjúkat és eseményeket szerveznek művészettörténészek, múzeumi kurátorok és kereskedők bevonásával. Október 3-án a National Gallery – a London Art Week egyik múzeumi partnere – megnyitotta a régóta várt Artemisia Gentileschi-kiállítását. Rajta kívül azonban még nagyon sok egyformán fontos női művész létezik, például a Royal Academy egyik alapító tagja, Angelica Kauffman (1741–1807). A svájci művész alkotásaira még ma is nehéz rábukkanni közgyűjteményekben. A London Art Week – amelyen a világ több mint 50 művészeti galériája vesz részt nemcsak Londonból, hanem az Egyesült Királyság más városaiból, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Olaszországból és Németországból – igyekszik nagyobb publicitást és elismerést kivívni a festőnőknek, beleértve élettörténetüket és alkotásaikat. Ők azok a kvalitásos alkotók, akiket életük során ünnepeltek, de az idő múlásával kiszorultak a tanulmányokból, és kiállításokon is ritkán találkozhatunk a nevükkel.
Ilyen az angol Maria Verelst (1680–1744), aki vezető portréfestő volt a 18. század elején. Noha munkáiból viszonylag keveset ismernek jelenleg, azt a néhány „forgalomban lévő” festményét nagy becsben tartják. Maria Verelst két remekművét is bemutatják a London Art Week egyik résztvevője, a Philip Mold & Company kiállításán. Többek között Sarah Churchill, Marlborough hercegnőjének, Anna királynő közeli barátjának portréját – amelyhez az elmúlt években megjelent, Oscar-díjas A kedvenc című film is kapcsolódik.
Két, ugyanabban az évben született női szobrász is reflektorfénybe kerül. Marie-Anne Collot (1748–1821), a francia felvilágosodás kori alkotó, valamint tanítványa, Etienne-Maurice Falconet (1716–1791), aki Nagy Katalin orosz cárnőnél dolgozott. Collot portrékra szakosodott, amelyek közül több megtalálható a szentpétervári Ermitázsban. Az angol Anne Seymour Damer (1748–1828) is híres szobrász volt, és kortársai, valamint a legendás gyűjtő és műértő, Horace Walpole (aki egyébként a keresztapja volt) is nagyon csodálta munkásságát. Vagy éppen Félicie de Faveau (1799–1886) francia szobrász, akinek megfogalmazásmódjára épp annyira jellemző az egyediség, mint a személyes szálak jelenléte.
A kezdeményezésben két, 20. századi női festőművész is szerepel: a New York-i születésű Belle Cramer és Prunella Clough brit művész. Belle Cramer, aki Klauber (1883–1978) néven született, hosszú életű, nemzetközi karriert futott be, amely az ötvenes és hatvanas években figyelemre méltó késői virágzással zárult. Cramer 1909 és 1915 között az Edinburgh College of Arton tanult, Londonban pedig részt vett neves galériák kiállításain az avantgárd kollektívával, a London Grouppal. Barátai között tudhatjuk például Jacob Epsteint és Walter Sickert is. 1940-től, amikor visszatért Amerikába, Cramer stílusa az absztrakt expresszionizmus irányába mozdult. Rachel Elwes szerint: „Cramer megérdemli, hogy összehasonlítsák az absztrakt festészetet kutató, dinamikus amerikai női festőkkel, akiket fokozatosan átértékelnek és megbecsülnek a művészettörténetben elfoglalt helyük miatt.”
A 20. század második felében dolgozó Prunella Clough (1919–1999) Nagy-Britannia egyik legkiválóbb művésze volt, amit a Tate 2007-es retrospektív kiállításával tiszteltek meg. Festményein olyan tárgyakat ábrázolt, amelyek a hétköznapokban vesznek körül minket, a mindennapi élet aspektusait örökítette meg csendéletein, amelyeket más művészek többnyire figyelmen kívül hagytak. Kifejezetten kedvelte a gyárakat, az ipari környezeteket. Clough a háború utáni realizmus feltörekvő műfaján belül dolgozott, amelyet barátja és kritikusa, John Berger kiemelten támogatott.
A London Art Week azt reméli, ezzel a kezdeményezéssel hozzájárulhat a női művészek munkájának megértéséhez és megbecsüléséhez. A gyűjtők számára is lehetőséget kínálnak, mivel a jelentős női művészek kivételes műalkotásait a piac általában alulértékeli, szemben a férfi kortársaik műveivel.
Forrás: artfixdaily.com