Íme, ilyen az idieglenesen ezüstös Arc de Triomphe
Korábban már mi is beszámoltunk arról, hogy hosszú évek után ősszel, a művész halálát követően valóban megvalósul Christo eddig beteljesületlen terve – huszonötezer négyzetméternyi ezüstös kék polipropilén szövetbe és háromezer méternyi vörös kötélbe csomagolják a párizsi Arc de Triomphot.
A munkálatok következtében átalakult Diadalív tizenhat napon keresztül, azaz egészen október háromig látható.
Christo most megvalósult műve a l’Arc de Triomphe, Wrapped (Arc de Triomphe, becsomagolva) címet viseli. A Diadalív becsomagolását kilencvenöt technikus végezte. A történetben csupán az a szomorú, hogy Christo és felesége, Jeanne-Claude sem élhették meg tervük megvalósulását. A látványosság átalakításának ötlete akkor született meg, amikor a házaspár 1962-ben a Diadalív környékén bérelt szobát. Azonban a páros – aki a Christo művésznév alatt korábban a berlini Reichstagot is becsomagolta – aprólékos rajzokat és utasításokat hagyott hátra, amelyek minden vizuális és művészi vonatkozást érintettek azt illetően, hogy milyennek képzelték el a becsomagolt Diadalívet.