„...nem csinálok szemet gyönyörködtető műveket, mert nem ez érdekel, persze van, amikor valami véletlen szép lesz”

Interjú Szalay Péterrel

Mucsi Emese

Szalay Péter 1981-ben született Pécsett, ahol hüllők és más nehezen kifürkészhető élőlények vizsgálata mellett művészeti tanulmányait is kiteljesítette: a középiskolai keramikus képzést követően a Pécsi Tudományegyetemen folytatta pályáját szobrászhallgatóként. Bár környezete szerint a kézügyessége „ördögi”, hamar felismerte, hogy a szobrászatban őt nem ez érdekli. A mesterségbeli tudás újra és újrajáratása helyett ezért a talált tárgyak helyzetbe hozása és a kinetikus installációk DIY kivitelezése felé fordult. Mellébeszélés nélkül mesélt nekünk többek között arról, hogy mi érdekli Arnold Schwarzenegger életművében, vagy hogy milyen felkészültséggel nyúl a nagymamájától örökölt kecses kis szemüveghez.

 

Artmagazin: Március 17-én nyílik a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának 1999 és 2010 közti periódusát bemutató Old School című „riportkiállítás” a pécsi m21 Galériában, amin a te munkád is szerepel. Hogyan viszonyulsz a kiállítás felvetéséhez mint pécsi öregdiák és kiállító?

Szalay Péter: Tetszik az ötlet. Az m21 Galéria egy jó adottságú kiállítótér, a Művkar pedig ott van mellette, a Zsolnay Negyedben, nagyon jól felszerelt műtermekkel. Én még az istenkúti műteremben dolgoztam, ami a város szélén, egy lepukkant általános iskolában üzemelt. Olyan volt, mint egy szanatórium. A névsorból sok embert hiányoltam. Ahogy én tudom, az adott időszakban ott végzettek jelentős része nem vált aktív képzőművésszé, illetve sokan nem reagáltak a felhívásra azok közül, akik ezen a pályán maradtak. Nem látom azokat sem, akik Pécsett DLA-ztak közvetlenül a diploma után. Miért nem állítanak ki? Nehéz pusztán generációs egyezés alapján összeverbuválni embereket, nem elég motiváció. Egyébként most alakul az Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületben egy senior tagoknak szentelt kiállítás szintén ezen az alapon. Ott tizenhatan leszünk kiállítók, és még a címben sem sikerült megegyeznünk. Mindenki hozzon, amit akar, ennyi a koncepció. A pécsi kiállításnál legalább volt valamiféle válogatás, remélem, ez összerántja majd az anyagot!

Szalay Péter: Kikelet, 2014, műanyag, fa, alumnium, motor   Forrás: Szalay Péter You Tube csatornája

 

Pécsett a Kikelet című munkád fog szerepelni.

2014-ben volt egy nagy kiállításom a dunaújvárosi ICA-ban. Ott az egyik teremben az volt a koncepcióm, hogy négy színt erőltettem. Ennek megfelelően, az ott bemutatott Kikelet is négy darab, különböző színű, kinetikus tárgyból állt: többszörösen terhelt jelképeket alakítottam át nyiladozó virágokká. Eleinte több jelképen gondolkoztam, végül egy sárga háromszöget, egy zöld nyilaskeresztet, egy piros ötágú csillagot és egy kék Dávid-csillagot választottam. Az első makett trash anyagokból készült, ezen találtam ki a mechanikát. Aztán legyártottam azt a négyet, ami Dunaújvárosban kikerült és az Old Schoolon is látható lesz. Az ICA-D-ben, az objektek hátterében egy négyszínű, festett szivárvány volt a falon, sarlóból kialakított madarakkal, plusz ugyanebben a teremben politikai rendszerábrákon vándorló, színesre festett tücsköket helyeztem el – az egész egyben egy nagyon beteg tájképpé állt össze.

 

Kikelet példája is mutatja, hogy a jelképhasználat és a giccs jelensége mennyire foglalkoztat. Az utóbbinál maradva, nemrég mutattad be legújabb, a porcelánnippeken alapuló munkáidat az acb Attachmentben A felszínen címmel. A giccs felszínességére utaltál a címmel is?

Egyrészt igen, ebben az esetben a felszínesség vagy a giccs jelentette a kiindulást. A művek szépek, csillognak-villognak... Nem szeretem a nagyon szép dolgokat, nem csinálok szemet gyönyörködtető műveket, mert nem ez érdekel, persze van, amikor valami véletlen szép lesz. Ezek a munkák a technikából adódóan lettek ilyenek. Az értelmezés és a felszínesség érdekelt. Másrészt konkrétan a nippek felszínével foglalkoztam, a kristályokkal, továbbépítettem, decimálással redukáltam.

Szalay Péter: A felszínen 01, 2016, porcelán, magnézium-szulfát, 26x10x17cm   Forrás: acb Galéria  sajtóanyag

 

Hogyan készültek ezek a művek?

Kristályosítással. A kristályosító effekttel már régebb óta foglalkozom. Ennek során a felhasznált anyagok sajátosságainak köszönhetően véletlenszerűen megjelenő, de szabályszerű, geometrikus formákat generálok a szobrok felületén. A porcelánokat egyébként egyszerűen azért használtam, mert először ezek voltak kéznél. Egy alapszobor egy háromdimenziós, figuratív valami kellett. Néhány esetben teljesen benövesztettem kristállyal a nippet. A végeredményt látva rögtön felmerült a kérdés, hogy akkor ez most egy absztrakt szobor, amin nem látsz semmilyen ábrázoló felületet? Problémás tárgyak voltak ezek ilyen szempontból. Másrészről számomra azért voltak érdekesek, mert olyan plasztikák és felületek jöttek létre, amelyeket kézzel nem mondom, hogy lehetetlen, de értelmetlen lenne előállítani. Ilyen precízen tökéletes éleket csinálni hatalmas munka lenne.

Így kapcsolódott a kristály effekthez a 3D-printelés. Egy tárgy háromdimenziós poligon-hálója minél jobb felbontású, annál kisebbek a sokszög-lapok, amikből összeáll a felület. Hasonlóan, mint egy fotónál a raszterek. Ha ezeket az értékeket csökkentjük, akkor a felület elkezd szögletessé, geometrizáló formává válni. A felszín redukálódik, a tömegek a helyükön maradnak. Ebben a két dologban párhuzamosságot láttam, formai kapcsolat van köztük: mindkettő egy-egy olyan rendszer, amiben bizonyos ponttól kezdve maguktól történnek a dolgok.

Szalay Péter A felszínen című kiállítása az acb Attachmentben   Fotó: acb Galéria – Deim Balázs   A művész jóvoltából

 

Nem ez az első alkalom, hogy porcelánszobrocskákkal foglalkozol. Miért foglalkoztat ez a tárgytípus? Ezeket gyűjtöd? Honnan vannak?

Nagyanyámnak volt rengeteg ilyen nippje, és amikor ő meghalt, akkor megörököltük. Ezek a tárgyak dobozokban álltak egy darabig. Egy korábbi kiállítás, a Kettős látás kapcsán nézegettem őket, ott is kiindulóformákként kellettek.

 

Amikor kis korodban láttad ezeket a tárgyakat, érzékeny voltál irántuk? Érdekeltek?

Láttam őket, de elmentem mellettük. Nem érdekeltek különösebben. Falusi hangulatot kell elképzelni: tiszta szoba, tészta szárad, és ott voltak ezek a szobrok. De most, hogy így utólag belegondolok, én keramikusként végeztem Pécsett a gimnáziumban, tehát akár össze is köthetnénk ezt a kettőt. Ott porcelánnal foglalkoztunk, sokszorosítható porcelán tárgyakat csináltunk. Gipsznegatívokat, kiöntő készleteket, ilyesmiket.

 

Annak van jelentősége, hogy ez a nagymamád hagyatéka, vagy teljesen leválasztod erről ezt a szálat?

Általában az összes munkámnak van egy „talált tárgyas” története. Több olyan mű is van, amit a nagyszüleim hagyatékából kreáltam. Például a dédnagymamámnak volt egy szép kis szemüvege – az egy személyes „megtalálás” volt. Sokat mászkáltam azzal a szemüveggel, nagyon tetszett, jó érzésem volt, aztán jött egy gondolat, kapcsoltam rá, és lett belőle egy munka. Általában szeretek talált tárgyakkal elindulni. Vele jár egy kreatív helyzet, egy kihívás, hogy mit tud vele kezdeni az ember. De az én személyes kapcsolatom az egyes alkotóelemekhez csak érdekes háttér-információ, szerintem az elkészült műnek önmagában is működni kell.

Szalay Péter: Ajándék nagyinak, 2012, szemüveg, szemüvegtok, gyermekláncfű, 11,5x8x2,5cm   Forrás: Szalay Péter   Magángyűjtemény

 

Tehát kiindulópontként kiválasztasz egy tárgyat, azt értelmezed, majd ahhoz kapcsolsz hozzá egy saját gondolatot és ez teljesedik ki műtárggyá. Így dolgozol?

Ez az átfunkcionálás egy Duchamp-tól gyökereztethető dolog. Ő kikerülhetetlen és talán felesleges is emlegetni. De nem minden esetben egy tárgy indítja el a folyamatot. Az egyetem vége felé, amikor feladatokat oldottunk meg és mindenféle anyagból dolgoztunk, úgy éreztem, hogy a képzőművészetnek a mesterségbeli része nem fontos. Nem ez az, ami miatt jó valami. Nem az a fontos, hogy ki mennyi időt és energiát szán a kidolgozásra. Kiutat kerestem ebből, és ez volt az egyik lehetőség: a talált tárgyak. Ez az asszociatív folyamat. Azt gondolom, minél több munka van egy tárgyban, az eredeti gondolat annál kevésbé fog átjönni, egyre messzebbre kerül. Hacsak nem egy tökéletes, iparilag gyártott tárgy a végeredmény. A saját munkáimban nem szeretnék technikai trouvaille-okat bemutatni, nem szeretném, hogy erről szóljanak. 

Csinálok egyébként ilyen munkákat is, csak nem magamnak, hanem más művészeknek. Ezekben pont ezt a mesterségbeli tudást, az alkotói készséget, a különböző anyagokkal így-úgy bánást gyakorlom. Itt ilyen téren kiélem magam és van pénzem belőle. Persze előfordul, hogy vannak olyan ötleteim amiket becsülettel végig kell nyomni a kivitelezés során, de a kézügyesség a saját munkáimban nem igazán érdekel. Az Attachment-beli kiállításon például semmilyen manuális alakítás nem jelenik meg. Ezek mind maguktól létrejövő dolgok. Persze nyilván valamilyen szinten irányítottam a folyamatokat.

 

Mi ez az eljárás pontosan?

Ezek sók: alumínium-szulfát és magnézium-szulfát. Ezzel a kettővel lehetett a legjobban dolgozni. A folyamat lényege, hogy az anyagok oldhatósági görbéje a hőfok függvényében csökken, 10 °C-os vízben 8 gramm alumínium-szulfát oldódik, 80 °C-osban pedig majdnem 2 kiló. Minél lassabban hűtöm le a folyadékot, annál nagyobb és tisztább kristályok fejlődnek. Az alumínium-szulfátnál jobb a magasabb hőmérsékletről indulni és onnan szoba-hőmérsékletű oldatot csinálni. Ehhez építettem egy jól szigetelt hőkamrát amiben egy hét alatt hül le a folyadék. A másik sónál hűtőben is le lehetett ezt folytatni, akár 30 °C-ról indulni és lemenni 6 °C-ig, az még egyszerűbb volt. Egy hungarocell-dobozba raktam a tartályt, aztán tekergettem a hűtőt. Ráadásul ezek a kristályok önmagukra szeretnek a leginkább nőni. A folyamat többszöri ismétlésével egyre nagyobb kristályokat lehet generálni. És mindig a meglévők nőnek tovább, így lehet ún. oltókristályokat helyezni a formára, és akkor ott hamarabb beindul a folyamat.

Werk, 2016   Fotó: Szalay Péter   

 

Ezt te csináltad?

Igen, mert azért valamennyire azért irányítani kellett.

 

Miért installáltad zöld környezetbe A felszínen kiállításon bemutatott tárgyakat? A róluk készült fotók is ilyen „green boxosak”.

Ez a zöld háttér a kontextus nélküliség gondolatával függ össze. Ezek azért furcsa tárgyak. Amikor „megkapom” őket, kiemelem az oldatból, akkor nem nagyon lehet megigazítani, nem lehet már a formához hozzányúlni. Amikor kész, nézegetem, találok rajta jobb nézeteket vagy gyengébbeket. Megbarátkozom vele. A 3D-printeknél pedig megkapom a kinyomtatott tárgyat, amihez szintén direkt nem nyúlok hozzá, csak a támaszanyagot bontom le. Fontos, hogy maradjon mindegyik nyers, tőlem függetlenül létrejött dolog.

Szalay Péter: A felszínen 02/a, 2016, magnézium-szulfát, porcelán, 21×20×21,5 cm     A művész jóvoltából
Szalay Péter: A felszínen 02/b, CJP print, kompozit, műanyagpor, 21×20×21,5 cm    A művész jóvoltából

 

Az említett Kettős látás című kiállításodnál is ez a porcelánnip-gyűjtemény volt a kiindulópont. Hogyan használtad akkor?

Igen, ott tükröztem ezeket a formákat. Abban az esetben is felmerült a 3D printelés lehetősége, mert a 3D állományban sokkal egyszerűbb lett volna elsütni a tükrözést. Viszont ilyen méretben a nyomtatás anyagilag már elég megterhelő lett volna. Ezért a tükrözést végignyomtam kézzel. Körülbelül megcsináltam a tükörképeket. Ugye, hiába van két ugyanolyan nipped, azok nem tükörképei egymásnak. Át kellett mintázni az egész tárgyat. Nekem időm volt, csak pénzem nem, úgyhogy csináltam szilikonnegatívot az eredeti porcelántárgyakról, amibe viasz-pozitívot öntöttem, így megkaptam viaszból a nippeket. Ezeken aztán át lehetett pozicionálni bizonyos részeket, a többit pedig fel lehetett mintázni rá. Ha balra nézett, akkor a nyakát el tudtam tekerni, hogy jobbra nézzen. De sok szálat el kellett varrni azért. Erről még egy szilikont kellett venni, amiről egy műanyag öntvény lett a végleges tárgy, az lett aztán autófestékkel festve. A porcelánoknál van egy transzparens máz, ami az üveges csillogó felületet adja. Ezt kellett valahogyan utánozni, hogy a tárgy megjelenésében ezt adja. Az autófesték felett van rajtuk egy vastag lakkréteg. Ez elég melós volt.

Szalay Péter: Kettős látás 05, 2014, festett műanyag szobrok két példányban, Rorschach-teszt kártyák, 27x21x10cm   Forrás: acb Galéria   A Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum Gyűjteményének része

 

Miért tükrözted őket, mi volt az alapállítás?

A Rorschach-tintafolt-tesztekkel kerültek ezek összefüggésbe. Valamilyen megnyugtató szimmetriába szerettem volna áttenni a tárgyakat. Ahogy a mostani kiállításnál is absztrahálni próbálom a tárgyakat, letörni a bénaságukat, az ábrázoló jellegüket. A Rorschach-tesztnél is pusztán a szimmetrikussága miatt kezdesz el felfedezni valamit a látottakban. A Kettős látásnál a kétfejű bárány volt az, ami kicsit „helyrerakta” a tárgyakat, ugye, aminek két juhásza volt.

Szalay Péter: Kettős látás 06, 2014, vegyes technika, 198x125cm, 68x63x37cm   Forrás: acb Galéria    Magántulajdon   Barta Péter jóvoltából

 

A nippek kapcsán meséltél kicsit a gyerekkorodról. Honnan indult, hogy művészettel akarsz foglalkozni? Mi indított el a művészpályán?

Magamnak való gyerek voltam alapvetően – ez persze lehet, hogy nagyon szar szöveg. Mindig kitaláltam magamnak valamit. Állatokkal foglalkoztam, főleg a hüllők és a kétéltűek irányába éreztem valamiféle ösztönös vonzalmat. Sok ilyen lényt fogtam magamnak, és tavasztől őszig építettem nekik különböző helyeket, ahol elvoltak – például terráriumot. Aztán ott figyeltem őket. Nagyon jó szórakozás volt. Tele volt a szobám különleges állatokkal. Később egzotikus hüllőim is lettek varánusz, leguán, stb.... Ahogy a terráriumokat építettem, mindig szem előtt kellett tartanom, hogy az állatnak mire van szüksége, és hogy jól lehessen takarítani. Megfelelő hőmérséklet, páratartalom és adott méretű tér kell egy ilyen élőlénynek. Kis világokat kellett építenem nekik.

 

Van még olyan, aki akkorról szellemi társad vagy hatással vagytok egymásra?

Igen, mindig vannak emberek akik hatással vannak rám. De ahogy változik az élőhelyem, úgy változnak ezek az emberek is. Akikkel nap mint nap találkozom, azok hatnak rám – sajnos nem nagyon tartom a kapcsolatot azokkal, akikkel az útvonalaink elváltak.

Az egyetem óta nagyon szeretem a közös műtermeket, ahol lehet konzultálni a többiekkel. Mióta Budapestre költöztem, folyamatosan olyan műtermekben dolgozom, ahol több művész van. Ha ez nem lenne, szerintem teljesen elszigetelődnék, mert nem fordítok elegendő energiát a kapcsolataimra.

Szalay Péter

 

Tanár?

Igazából én nem vagyok ilyen emberfüggő. Biztosan voltak olyan tanáraim, akik így vagy úgy hatottak rám, de abban nem tudtak segíteni, hogy magamra találjak művészként. Magamnak kellett kitalálnom, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Inkább képzőművészek munkái befolyásoltak, a személyes kapcsolatok nem annyira. Először Kassákot olvastam, még nagyon korán, aztán Arpot, Kandinszkij művészet-filozófiáját, majd az egyetem elején nyilván Duchamp-ot stb. A magyarok közül Erdély Miklós, Szentjóby Tamás, Csörgő Attila, Várnai Gyula munkássága volt számomra érdekes, és persze most is az. Mikor Budapestre jöttem, az acb és FKSE révén sok jó fej művésszel ismerkedtem meg, tőlük sokat tanultam.

 

Inkább a konceptuális művészet érdekel akkor?

Nem tudom. Szerintem az említett művészek munkáinak nagy részében fontos szerepet kap a ráérzés is. A Türelemjáték halottaknak például nem egy könnyen meghatározható, vagy besorolható mű.

 

Ezzel a ráérzéses gyakorlattal rokonnak érzed a működésedet?

Igen, nem vagyok túl tudatos abban, amit csinálok. Viszont folyamatosan igényem van arra, hogy tudatosítsam, hogy éppen hol tartok abban, amit csinálok és mi az, amit csinálok. Nyilván így lehet fejlődni. Ez egy kicsit ellentmondásos is. Mielőtt mondjuk kiállításra kerül egy tárgyam, annyira szétboncolom, hogy amire mások asszociálnak a későbbiekben, azt én már szinte mind végiggondoltam. Szóval utólag szembesülök magával a tárggyal, amit csináltam, és én is mint befogadó, kívülről próbálom nézni. Nem tudom, ez normális-e, de én így csinálom.

 

És az egyetemen Pécsett miket tanultatok? Ott még mintáztál? Mikor döntötted el, hogy ennek így nincs értelme?

Kezdetben nagyon formalista munkákat csináltam, többször felhívták rá a figyelmem, hogy kifejezetten jó érzékkel. Lett volna lehetőségem formatervezéssel foglalkozni, de nem érdekelt igazából. Van bennem egy ugrálási hajlam: nem maradok rajta semmin sokáig. Váltogatom a dolgokat, mert ez szórakoztat. Nem bekategorizálható művészetet akarok csinálni, inkább ez az össze-vissza érdekel. Mindig új technológiákat kipróbálni. Most is mintázok, ha kell például. A kinetikus megoldások is azért voltak érdekesek számomra, mert józan paraszti ésszel egészen bonyolult mechanikai megoldásokra rá tudtam jönni.

Szalay Péter: Libero Arbitrio, 2008, vegyes technika, 120x120x50 cm   Forrás: Szalay Péter You Tube csatornája   Az Irokéz Gyűjtemény része

 

Mesélj a pécsi diplomamunkádról!

Pécsett a Libero Arbitrio (Szabad akarat) című munkámmal diplomáztam, ami bekerült az Irokéz Gyűjteménybe Varga Ferenc közbenjárásával. Ő az egyetemen tanított akkor, és vallásos ember lévén, mikor meglátta ezt a művet és a címét, felajánlotta, hogy bemutat a gyűjtemény tulajdonosának, Pados Gábornak. A diplomamunkám egyébként egy hirtelen jött ötlet volt. Az utolsó évben az egyetemen nem jártam be az említett műterembe, hanem otthon, a szüleim házában volt egy pincéből átalakított munkaterem, ott tevékenykedtem. Nagyapám akkor halt meg, és neki is volt műhelye, ott is dolgoztam, kacatokból kezdtem összerakni tárgyakat. Patinás, jó alapanyagok voltak ott. Egyszer csak beugrott ez az ötlet: napelem, pillangó. (Azóta ilyet gyártanak a kínaiak.) Ez egy fénycsapda, amely a pillangókat ejti el. Így fogják az éjszakai pillangókat is, hogy kiraknak egy villanykörtét. Kitaláltam ezt a szerkezetet, a szüleimnél szétszedtem a kerti lámpákat, vettem egy ventilátoros sapkát is, és ezekből már össze bírtam rakni a munkát.

 

Te hogy értelmezed ezt a munkát, mit domborítanál ki?

A kiemelést szerintem már megtettem a címmel, amin sokat gondolkoztam, nem akartam, hogy túl konkrét legyen. A szabad akarat egy ilyen szituációban illúzió. A pillangók a távoli természetes fényforrásokhoz képest lövik be, hogy merre repüljenek. Ha egy ilyen mesterségesen létrehozott fényforrással találkoznak, akkor megzavarodik a tájékozódási képességük. Elérik az elérhetetlen fényt, ott pedig csapdába esnek: addig keringenek körülötte, amíg el nem pusztulnak. Mikor ezt a munkát csináltam, eléggé be voltam fordulva attól, hogy nem tudtam mi lesz diploma után.

 

Maga a pillangó összeköthető azzal, hogy rovarokkal is foglalkoztál már?

Van egy érzékenységem, vagy inkább van egy érzésem, egyfajta tisztelet, amit az élővilággal és az élőlényekkel kapcsolatban érzek. Az is furcsa, hogy én pont az olyan élőlényekhez vonzódom, amikkel nem lehet kommunikálni. Teljesen más rendszerek, mint mi vagyunk, és ettől érdekesek. Van bennem egy érdeklődés a nem annyira kezelhető iránt.

 

A diplomamunkád bizonyos értelmezésben egy társadalmi-politikai kérdésre is reflektáló mű, állásfoglalás-szerű. Más munkáidban is foglalkozol aktuális politikai ügyekkel.

Mindig hat rám az, ami körülöttem van. Amikor több ilyen politizáló művet csináltam, akkor közös műteremben dolgoztam Horváth Tibivel, Karácsonyi Lászlóval, Kis RókávalSzarkával a Kecske utcában, az MMA Makovecz Szalon szomszédságában. Ott kezdődött ennek a vonalnak a megjelenése és a dunaújvárosi Embert keresek kiállításban tetőzött.

Szalay Péter: Szleng 04, 2013, bronz, 12x8x1cm   Forrás: acb Galéria    A művész jóvoltából

 

Különböző jelképek használata, a sarlóval keresztezett gumibotnak, a Kikelet című munkádban megjelenő szimbólumok használatának is van egy ilyen üzenete? Vagy vegyük az MMA boxert, az direkt aktuálpolitikai utalással él.

Akkora ellenállás volt a közegben, amikor az MMA teret nyert, hogy muszáj volt ezzel foglalkozni. Ezekkel a munkákkal nem foglalok igazán állást, ami nem véletlen, nem gondolom például, hogy az előtte lévő rendszer hibátlan lett volna. Ez egy játék az eszközökkel és a jelképekkel. Az MMA-boxer esetében az vezérelt, hogy olyannak láttam az egész kultúrpolitikai helyzetet, mint amikor egy erőszakszervezet átveszi a hatalmat. Plusz van egy MMA (Mixed Martial Arts) nevű amerikai harcművészeti sportág – ide tartozik a ketrecharc is például –, amit utólag vettem észre, de ül a poén. Na, de emellett a forma is izgatott, szobrászati eszközzel plakettet akartam csinálni. Az egyetemen azt mondták, hogy ha nincsen pénzünk, akkor a plakettből akkor is meg lehet élni... Nyilván ezt hatvan éves arcok mondták, akiknek ez valódi tapasztalat volt. Az MMA ezzel egy időben mindenkinek osztogatta a kitüntetéseket, minderre nekem ez volt a reakcióm, ez a boxer alakú marokszobor. Megcsináltam ennek a párdarabját is, ami egy bagettbe rejtett Szabad Művészek feliratú reszelőből állt.

 

 

Ennek kapcsán a focis művekre is ki szeretnék térni. Focizol?

Nagyon szerettem focizni, de a foci elsősorban nem mint sport vagy mint politikai téma érdekel, hanem legfőképpen maga a központi tárgy, a labda és azon belül is a geometria. A geometria végigkísér, mióta működöm. Biztos kapaszkodó, ahol összefüggések és törvényszerűségek vannak. Ez tök jó rendszer. Ennek a formának, a csonkolt ikozaédernek nagyon komoly története van, amit a szombathelyi Általános gólöröm kiállításon be is mutattam. Először talán egy bőrkabátból csináltam focilabdát. Aztán egy ideig rajta maradtam ezen a formán. Találtam például egy régi angol sírkápolnában álló szobrot, ahol két kéz fog egy hasábot, amin rajta van egy focilabda. Ha megcsinálom azt a szobrot, és most itt bemutatom, akkor teljesen más jelentések tapadnak hozzá.

Szalay Péter: Általános gólöröm 01, vas, alumínium, 43x53x32cm    Forrás: acb Galéria    A művész jóvoltából   A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményének része

 

A geometria mint kapaszkodópont a Kikeletnél is jellemző. Kinetikus művek és a geometrikus formák. Közben a jelképeket is belerakod.

Az a cél, hogy tabukhoz nyúljak, azokat dolgozzam át, funkcionáljam át a tárgyakat. A Háború és béke című munkám esetében például ez elég hangsúlyos. Az a két tárgy, amiből áll, talált tárgy. A kiegyenesített kaszát egy kerítésből húztam ki falun, a másik tárgyat cserpáknak hívják, tulajdonképpen egy merítőedény, ami egy náci rohambiliből és egy nyélből tevődik össze. A kiegyenesített kasza pedig fegyverré alakított tárgy. Az egyiket tehát békében használják és háborúra „alkalmazzák”, a másiknál pedig éppen fordítva történik. Ez a két, ellentétes funkcióváltás a munkában egymásra talál. A cím talán kicsit túlzás, de hát erről szól.

Szalay Péter: Kikelet (részlet), 2014, műanyag, fa, alumnium, motor   Forrás: Szalay Péter You Tube csatornája

Szalay Péter: Háború és béke, 2015, talált tárgyak, vas, fa, 150x160x30cm   Forrás: acb Galéria    A művész jóvoltából

 

Említetted, hogy a kinetikus szobrok/installációk elkészítése is egy kísérlet volt, amit élveztél csinálni.

 

Úgy dolgozom, hogy mindig keresek egy olyan dolgot vagy programot, amit érdekesnek tartok. Ami éberen tart és általa kiszakadok a rutinból. Ennyi év után már látom visszamenőleg ezeket az ösztönös váltásokat és azt, hogy ez bennem egy határozott igény. Megértem azt a művészt is, aki egész életében egyetlen dolgot csinál. Sokan vannak, akik az egyetemen rákattannak valamire és aztán mindvégig ezt kutatják, tökéletesítgetik. Én nem vagyok ilyen.

Just Do It című kinetikus munkámat még Pécsett csináltam. Talált dirib-darab bicikli-alkatrészekből és bontott lécdarabokból és egy sztoriból raktam össze. Arnold Schwarzenegger életútja egy izgalmas történet. Egy osztrák testépítő, aki kigyúrja magát, kimegy Amerikába és utána, azt hiszem, az első filmje a Herkules. Még nem is beszéli a nyelvet. Ebből pedig meddig jutott el? Kormányzó lett. Van egy könyve is, amiben leírja az életfilozófiáját. Az én munkám viccesen próbálja az életút bizonyos részeit összeilleszteni. Van egy robot, ami nyomja a fekvőtámaszokat. Egy robotnál értelmetlen a testedzés, nem fejlődik tovább. A szerkezet meghajtását az élete a csúcsán lévő Schwarzenegger képe mögött helyeztem el. Benne van a Terminátor, a testépítés és a kormányzóság is. Ezzel is elszórakoztam vagy két hónapot – motorokat próbálgattam, áttételeket barkácsoltam hozzá, csigákkal dolgoztam, hogy könnyítsem a meghajtást. Úgy van benne munka, hogy nem látszik rajta.

Szalay Péter: Just do it, 2010, kinetikus installáció, 150x55x50cm   Forrás: Szalay Péter You Tube csatornája

 

Ennek a mechanikáját megtanultad, kitaláltad?

Ezt ki lehet találni, viszonylag egyszerű dolog. Átgondolja az ember és próbálkozni kell. Szétszedtem én is rengeteg dolgot gyerekkoromban, láttam, hogy miről szól ez.

 

A türelemüveg is egy ilyen aprólékos munkafolyamatot feltételez. Mikor csináltad? Mi volt az apropó?

Két ilyen munkám van, és pont rossz formában voltam, amikor csináltam őket. Munka-terápia volt. Nem annyira voltam lendületben, úgyhogy egy olyan feladatot adtam magamnak, amivel tudtam, hogy jó sokáig elleszek. A szobrászatban az is jó, hogy egy hosszabb munkafolyamat megnyugtató. Nem kell közben mással foglalkozni, egyetlen dologba rakod bele az időd és az energiád. Itt is ki kellett találnom a technológiát, nem volt egyszerű azért az üvegbe beleépíteni ezt a kis konstrukciót. Megvolt az ötlet, tetszett, aztán rávettem magam, csináltam szerszámokat, amivel ezt meg lehet építeni. Öt-hat nap alatt megvolt a tárgy, de előtte hónapokig szórakoztam, mire rájöttem, hogy lehet megcsinálni. Kicsit csálé lett. Ez a próbadarab lett volna, utána csináltam volna a kész verziót, de aztán elégnek találtam. Amit akartam, azt ez megmutatja.

Szalay Péter: Türelemüvegek 02, 2016, üvegpalack, alumínium, 30x8x8cm   Forrás: acb Galéria    A művész jóvoltából

 

Ez a Duchamp-hoz való viszonyod is valahogy.

Már olyan régi ez a viszonyom, hogy nem is gondolkozom rajta. Csak úgy van. Az első türelemüvegbe tükrök vannak beleerőltetve. Van két vodkás laposüveg: az egyiknél az üveg van széttörve és a tükör van egészben benne, a másiknál pedig fordítva. Kétféle módszerrel kerül bele a tükörkép. Elég egyszerű itt is az alapötlet.

 

Bizonyos munkáidban kiemelt szerep jut a szövegeknek. Ez a gyakorlat hogyan alakult ki?

A szöveges munkák úgy jöttek, hogy a galériának volt egy kiállítási koncepciója az egyik Viennafairre, ahova azt mondták, hogy szöveges műveket akarnak vinni. Egy hét múlva vittem két olyan melót. Engem ez nem zavart. Igény formálódott. Nem tudom, hogy megrendelésnek lehet-e ezt tekinteni. Az acb Galériában volt az Idő mintázatai csoportos kiállítás, ami szintén hasonló koncepció mentén épült föl. Akkor még nem voltam acb-s, de csináltam rá két munkát. Nekem mindig kell, hogy legyen valami értelme annak, hogy dolgozom – legalábbis ez általában segít. Azért, hogy a raktárba bepakoljam, nem annyira szívesen hozok létre tárgyakat. Ha van kiállítási szituáció, akkor szívesebben dolgozom. Eddig minden egyéni bemutatómra új anyagot hoztam létre két-három hónap alatt. Olyankor megvan a motiváció: kitalálok és megvalósítok valamit, ami az épp aktuális gondolataimat mutatja.

 

Milyen kiállításokat láttál mostanában?

Capa központban Tót Endre kiállítása számomra azt bizonyítja, hogy a semmiből is lehet művészetet csinálni, sakkozni kell tudni hozzá.

Nem sok megnyitóra járok, persze az acb kiállításait látom, és sokszor van, hogy kivitelezőként bekapcsolódok egy-egy kiállításba. Tavaly a Centrális Galériában installáltam egyet, ami a 1936-os berlini náci olimpiát és a barcelonai munkás olimpiát állította párhuzamba. Rengeteg plakát fotó, videó, szöveg volt ott, nekem bejönnek az ilyen kiállítások. Gróf Feri kiállítása a Kiscelli Múzeumban is hasonló élmény volt. Komoróczky Tamás Budapest Galériában rendezett egyénijét említeném még, amit ő csinál, az mindíg üdítő.

 

Külföldi inspiráció?

Portugáliában a Budapest Galéria rezidenseként volt alkalmam egy hónap alatt körbejárni Lisszabont. Majdnem minden múzeumba eljutottam. Így utólag Ângela Ferreira Underground Cinemas & Towering Radios című kiállítása volt a leginspirálóbb, ami az utolsó portugál gyarmat felszabadulását és diktatúrába fordulását dolgozta fel.

Az ausztriai Museum Gugging is egy ilyen élmény, ahol nagyon profi állandó kiállítás van az egykori pszichiátriai betegek munkáiból. Nagyon laza dolgok vannak ott, felszabadító érzés képzőművészként ilyet látni.

 

Portugáliában min dolgoztál?

Búvárkodtam, fényképeztem. Egy focis szobrot csináltam kartonpapírból és tengeri homokból, mert ott kellett hagyni egy melót, és ők nyerték az EB-t. 

 

 

 

 

Az interjú a fiatal magyar képzőművészeket bemutató hU36 portrésorozat második darabja. 

Szilágyi Róza Teklának nagy kösz a hanganyag leiratáért.

 

Old School
Helyszín: m21 Galéria ( 7630 Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed, Major utca 21.)
Időpont: 2017. március 17. – április 9. 

 

Végtagok
Helyszín: Stúdió Galéria (1077 Budapest, Rottenbiller utca 35.)
Időpont: 2017. március 24 – április 22.

 

Poly Fiction – Szalay Péter művei
Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum (2000 Szentendre, Kossuth Lajos utca 5.)
Időpont: 2017. március 26. – április 16.

 

Kapcsolódó tartalmak:

Mucsi Emese – Szilágyi Róza Tekla: „Az ipari közeg éppannyira fontos számomra, mint a művészeti, a pozícióm e kettő között van, ezen a senkiföldjén, a buffer zone-ban” – Interjú Kristóf GáborralArtmagazin Online, hU36

Szikra Renáta - Topor Tünde: A duchamp-i hagyomány újra és újra inspirálóvá válik. Interjú Százados Lászlóval, a Magyar Nemzeti Galéria – Szépművészeti Múzeum Dada és szürrealizmus. Átrendezett valóság című kiállításának egyik kurátorával, Artmagazin, 2014/7. 10-17 o.