Igor és Ivan Buharov nyerte a Kassák kortárs művészeti díjat
Az idén először átadott Kassák kortárs művészeti díj nyertes pályaműve egy filminstalláció terv, amelyet Erdődi Katalin dramaturg és kurátorral közösen nyújtottak be.
9 perc – megnyitóbeszéd
A bemutatkozással kell kezdenem, BM vagyok a Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum Újkori várostörténeti osztályának Építészeti és Épületelem gyűjteményének vezetője.
Ismét közös játékot hirdetünk a Magyar Nemzeti Galériával
A kiállítás különleges plakátokat, bútorokat, öltözékeket, filmeket, városi tereket bemutatva nyújt átfogó képet a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájáról. Középpontjában a magyar art deco művészet, kiemelten a plakátművészet és a modern nagyvárosi élet áll. A több mint kétszázötven kiállított műtárgy zöme nagyon ritkán szerepel tárlaton, vagy olyan, amit még soha nem láthatott közönség.
Ezt nézd! – Tavaszi fotószezon, Budapesttől Kecskemétig
Nemrégiben startolt a Budapest Fotófesztivál, így az elkövetkező hetekben főként a fotográfia kerül előtérbe a fővárosi kiállítóterekben. E heti ajánlónkban azonban nem csak budapesti kiállításokat ajánlunk: a Műcsarnok és a Mai Manó Ház anyaga mellé bekerült a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum tárlata is.
Megújulás az állandóságban
A Pannonhalmi Főapátság a 2021-es emlékezés és az idei megújulás hívószavai után jövőre a zarándoklat, azután pedig az ünnep témájának szenteli kulturális és spirituális évadát: a konceptuális ívvel a Szent Márton-bazilika felszentelésének nyolcszázadik évfordulójára készülnek. A Megújulás című kiállítás is ebben a kontextusban valósult meg, kurátora, Don Tamás és a hat kiállító képzőművész a fogalom egyéni megélését, lelki folyamatait és az élet különböző szakaszaiban bekövetkező változásokat vizsgálta; olyan eseményeket, amelyek a magunkhoz és környezetünkhöz fűződő viszonyunk átgondolására késztetnek. A felkért alkotók ezen felül az egyházi megújuláshoz, illetve Pannonhalmához is kapcsolódtak médiumukban, témájukban vagy az alkotás során.
HAVI ARCHÍV – Április
Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk. Éppen azért, hogy az általunk kedvelt, szeretett, sokszor forgatott Artmagazin-cikkek ne merüljenek feledésbe, néhány éve elkezdtük az Artmagazin Online HETI ARCHÍV rovatát, ami idén HAVI ARCHÍV-vá alakult.
Variációk emlékműre – megemlékezés a Covid-19 járvány áldozatairól
A Covid-19 járvány áldozatairól való megemlékezésként és a járvánnyal kapcsolatos társadalmi szolidaritást erősítendő Budapest Főváros Önkormányzata egy, a kortárs művészet eszközeivel létrehozott ideiglenes emlékmű állítását tervezi 2022. április 29. és május 1. között a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.
Ezt nézd! – Tiltakozások archívuma, vészjósló hibaüzenetek és épületportrék
E heti ajánlónkban olyan kiállításokat sorakoztatunk fel, amelyek nemcsak figyelemmel kísérik, feltérképezik a jelenkori problémákat, hanem fel is hívják rájuk a figyelmet – akár dokumentálással, akár mementók állításával. Így került az ajánlóba az Art Department, az acb Attachment és a Budapest Galéria egy-egy kiállítása, amelyek bizakodásra adnak okot, reményt sugároznak egy meglehetősen gondterhelt időszakban.
Művészetelmélet jogi értelemben
Mindenki művész, aki valamit létrehoz – gyakorlatilag ez a felfogás él a mai köztudatban, viszont az erről szóló vita folyamatosan zajlik, és még mindig aktuális a kérdés: mi a művészet? Hogyan keletkezik a (mű?)alkotás? Ki számít ténylegesen művésznek és legfőképp: ki dönt erről? – Jogilag.*
Ötven éve rejtőzködő Frey Krisztián festmény bukkant elő
A Ludwig Múzeum restaurátora a március végén bezárt Frey Krisztián életművét bemutató kiállítására készülve, a szokásos állapotfelmérés során az egyik festmény alatt egy hasonló méretű, eddig nem ismert művet talált. Az alkotást Adorjáni Katalintól a Ludwig Stiftung vásárolta meg és helyezte el letétbe a múzeumban, akinek férje, Adorjáni Csaba Frey Krisztián mecénása volt, sőt Svájcban baráti kapcsolatban is álltak.
Merengések a tűzön
A kamera nélküli CGI-film fight fire with fire alapon a számítógépes képalkotó eszközök valóságtalan, a valóságot csak imitáló, szimuláló módszerével idézi fel hipnotikus, kimerevített lassúsággal a pusztulás, az eltűnés, a lenullázódás ősmotívumát, a futótüzet.
Az ábrázolás lehetetlensége
Tasnádi József Munkácsy-díjas képző- és médiaművész. Alkotásait az elvont fogalmiság és részletekbe menő precizitás jellemzi. Szemléletmódja egyszerre tudományos és poétikus, inspirációit empirikus tudásból és váratlan megfejtésekből meríti. Az elmúlt évtizedben érdeklődése az új média felé fordult – a MODEM második emeleti kiállítóterében ebből az időszakból származó digitális művei (installációk és videómunkák), valamint korábbi rajzai láthatók. Minden munkához rövid leírás tartozik, a sorokat pedig ő maga jegyzi. Alkotásai így formát öltött gondolatok, amelyeknek a néző számára nem üzenete, hanem jelentése van.