Nyílt pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek megvalósítására: A Parallel Művészeti Alapítvány idén is meghirdeti felhívását kortárs alkotók, alkotói társulások részére új installációk megvalósítására a PUCCS Contemporary Art-ban.
A Jászi Galéria a 2020-ban elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész, kiállításrendező emlékére 2021-ben alapította az idén második alkalommal átadott díjat.
"IMMERSIVE SPACE | IMMERSIVE MIND" címmel indítja el első Masterclass programját a LAM.
Pályakezdő kulturális szakemberként az egyik első tény, amit megtanultam, hogy nincs pénz. Semmire. Már bőven olyan időszakban folytattam a művészeti tanulmányaimat, amelyben a tanáraim pályázatait sorra dobta vissza az NKA; amikor egyre elkeseredettebben visszhangzott a mondás, hogy „csak fogd a pénzt és fuss”, és amikor a jövőbeli terveinket kísérő tanácsok mind az országhatárokon túlra mutattak.
Az Eidolon Grant összesen 25.000 eurós támogatást hirdet privátfotóval foglalkozó szövegek és projektek megvalósítására akadémikusok, művészek, valamint a műfajjal foglalkozó szakmabeliek és lelkes érdeklődők számára.
Hol is kezdjük? Az 1970-es évek elején a Déli pályaudvar későmodern épület- és téregyüttesének terveivel és kivitelezésével? Branczik Mártával, e komplexum legalaposabb és legértőbb felmérőjével, emlékápolójával és leletmentőjével? Szerdahelyi Laurával, a pályaudvar elsőszámú belsőépítészével, aki sok egyéb mellett a gyárilag összefirkált telefonfülkék kialakítását és burkolati tervét jegyzi? Vagy a METU diákjaival, akik Branczik Márta művészettörténész és Eperjesi Ágnes művésztanár közös előkészítő, alapozó munkálkodása után a pályaudvar süllyesztett előterében árválkodó telefonfülkéknél kötöttek ki? Hol kezdjem tehát a Kiscelli Múzeumbeli 'Laura ideges' című kiállítás által körülkerített időutazás betájolását?
Sümeg Város Önkormányzata megbízásából a sümegi Püspöki Palota nyilvános képzőművészeti alkotópályázatot hirdet Franz Anton Maulbertsch sváb származású, ám a Magyar Királyságban kiteljesedett, zseniális barokk festő 300. születésnapjának tiszteletére.
A Kassák kortárs művészeti díjat idén harmadszor adja át a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum és Dr. Argay István, a díj alapítója.
2024-ben a döntőbe Kocsi Olga és Schór Ádám, Koltay Dorottya Szonja és Seress Anna, Juhász Nóra és Török Krisztián Gábor művész-kurátor páros, valamint Murányi Mózes és Szász Lilla jutottak be.