Fiatal építészként különleges érzés volt Rajk László egykori műtermében – az Art Departmentben – megtekinteni Birkás Ákos (1941–2018) és Rajk László (1949–2019) hetvenes évekbeli kockaházakkal foglalkozó munkáit. A kiállítás kapcsán azonban támadt némi üresség- és hiányérzetem.
2022 tavaszán Pólya Zsombor fiatal képzőművész bedobozolta Kolodko Mihály Dunakorzón álló bronzszobrát (2014), amely Roskovics Ignácot ábrázolja festés közben, s amelynek eredetijét Kolodko először Ungváron állította fel 2012-ben. Pólya „fragile” feliratú deszkadobozát gerillaakcióként helyezte el Kolodko szobra körül, miután a szobrot becsomagolta, hogy ne érhesse kár, és ezzel „elszállításra ítélte”, mivel, mondja a művész „szeretném azt gondolni, hogy nem ez jellemzi a budapesti ízlést…”. Az akciót a 24.hu-n megjelent cikk írója számára azzal indokolta, hogy Roskovicstól „távol állt a plein air festészet, azaz valószínűleg soha nem festette ilyen módon egyik képét sem, így szobra többszörösen is hazug, jelentéktelen, harmadlagos tákolmány, a festészet közérthető és perverz metaforája, nem műalkotás, így műélvezeti értéke sem lehet” (Benedek 2022).
Három január 22-én, a Magyar Kultúra Napján megnyílt kiállítást ajánlunk a hétre: Balatonfüreden Bak Imre kiállításával indul a Vaszary Galéria idei, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa keretében megvalósuló programsorozata, a Centrális Galériában egy hétig megtekinthető Emine Ziyatdinova a krími tatár közösségről szóló kiállítása, a Foton Galériában a 25. Herczeg Klára-díj nyerteseinek tárlata látható.
ÁÉTI, MÁVTI, Képző- és Iparművészeti Lektorátus, Iparművészeti Vállalat – a hatvanas-hetvenes építészetével, belsőépítészetével kapcsolatos, sokunknak talányos jelentésű fogalmak. Szerdahelyi Laura belsőépítész szakmai múltjában azonban ezek az intézmények főszerepet játszottak. Tervezővállalati munkái közé olyan kiemelt épületek belsőépítészeti tervezése tartozott, mint a balatonfüredi Annabella Szálló tereinek kialakítása és berendezése, a Déli pályaudvar belsőépítészeti részleteinek kidolgozása. Emellett szerepet vállalt a Lektorátus bírálati munkájában, de maga is részt vett bútortervezési pályázatokon, aminek nyomán az Iparművészeti Vállalat boltjaiban láthattuk viszont munkáit.
An exhibition of sculptures by Mona Zimen and paintings by György Király recently opened at the Stadtturm Galerie in Vielshofen, Bavaria, Germany.
TÓT Endre és a Szépművészeti Múzeum Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézete (SZM-KEMKI) pályázatot hirdet kortárs művészeknek. Kutatásra épülő művészeti projektterveket várnak.
Az Art Departmentben Nagy Bálintot, az ENA Kornerben Omarát, az acb Galériában Kelemen Károlyt ajánljuk a heti kiállítás-túra állomásaiként.
A MOME-n és a budapesti Koreai Kulturális Központban január végéig látható a szöuli Nemzeti Hangul Múzeummal együttműködésben megvalósult Túl a tipográfián — a koreai írásrendszer perspektívái című kiállítás. Mindkét kiállítás a koreai írásrendszer, azaz a hangul szépségére és inspiráló hatásaira fókuszál. A kiállítás nagyobbik részében, a kulturális központ Margit híd budai hídfőjénél található épületében három tematikus szekcióban maketteket, szobrokat, installációkat és plakátokat láthatunk, vagyis a hangult mint a képzőművészet és a dizájn forrását új szempontokból érzékelhetjük. A MOME területén két nagyobb volumenű installáció talált ideiglenes otthonra, miközben a félév során mesterszakos hallgatók és koreai oktatók a kurzushéten mélyedtek el az ázsiai írásrendszer komplexitásában. A projekt kapcsán German Kingával, a MOME Emotions kiállítás kurátorával és a koreai alkotások elhelyezésének felelősével, az intézmények együttműködéséről, az egyetem (köz)tereinek kortárs képzőművészetet befogadó első lépéseiről, illetve a koreai kultúrához fűződő viszonyáról beszélgettünk.
Az Ausztriában 1994 óta, nemzetközileg pedig 2009 óta kiosztott rangos díjon a 40 évesnél fiatalabb, a festészet vagy a grafikai területén tevékenykedő művészek munkáját ismerik el.
HAVI ARCHÍV rovatunkban minden hónap elején összeszedjük azokat a korábbi tartalmainkat – mind a nyomtatott, mind az online Artmagazin anyagából – , amelyek valamilyen aktualitással rendelkeznek, így érdemes őket újra elővennünk és elolvasnunk. Mutatjuk januári kiállításokhoz és kulturális eseményekhez kapcsolódó írásainkat!
Az idei nyertesek Csáky Marianne és Kristóf Gábor.
2019-ben új toplistával bővült az Artmagazin Online repertoárja: mi, a szerkesztőség tagjai szedtük össze, hogy milyen kulturális produktumok, élmények és termékek határozták meg az adott évünket. Idén is összeírtuk, hogy mik voltak a kedvenc könyveink, műtárgyaink, kiállításaink, filmjeink, előadásaink, zenéink, archívumaink vagy eseményeink – és a listát még hosszan sorolhatnánk. Íme, Topor Tünde kedvencei.
A héten a fennálló rend nem is olyan elrugaszkodott alternatíváit vesszük sorra. Repertoárunk a Longtermhandstand antropocén bioszférájának élőlényeiből, a Trafó Galéria performansz-előadásain az uralkodó ideológiák és elméletek ironikus felforgatásából, és a Kesztyűgyár Galériában kiállító gyerekek által elképzelt valóságokból áll.
Fischer Judit festő szakon végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Kis méretű, mindennapos tárgyakat fest, a jelentéktelennek tűnő dolgok hétköznapisága érdekli. Azonosítatlan Repülő Tárgyak című DLA dolgozatában a tárgyak reprezentációjával és a figyelmen alapuló művészettel foglalkozott. Akvarelleket, grafikákat, gyurmaszobrokat készít, kiállításokat nyit meg, és a Zöld Kakas Líceumban tanít. Alkotótársával, Mécs Miklóssal alapították a Szájjal és Aggyal Festők (SZ.A.F.) szövetségét, közös(ségi) projektjeikben az élet és a művészet közötti átjárás lehetőségeit keresik. Módszerük a hétköznapi szituációk kifordítása, a normálisnak tekintett szokásrendek és viselkedésminták megkérdőjelezése. A szintén képzőművész Zalavári Andrással és kislányukkal, Másával művészeti fesztiválok és tüntetések gyakori résztvevője.
Az évet múzeumi körrel kezdjük: az idei Velencei Képzőművészeti Biennálé Magyar Pavilonjának budapesti bemutatása mellett a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria kamarakiállításait ajánljuk.