Kis Róka Csaba legújabb munkái szerves folytatásai 2019-től átalakuló, pontosabban folyamatosan változó pályaszakaszának, amelyet az emberi alak és a narrativitás megmaradt, még felismerhető nyomainak, romjainak fokozatos eltűnése, felbomlása, szétszóródása, emellett az absztrakció, a hard-edge festésmód felbukkanása jellemez, az összetevőkből pedig bonyolult, hibrid képterek, több síkon zajló vizuális történések szerveződnek.
Az Artmagazin Online megújult arculatú videóinterjú-sorozatának harmadik részében Trapp Dominikát látogattuk meg.
Anyaságról, művészetről és identitás(ok)ról szóló interjúsorozatunk második részében Benczúr Emesével, az 1990-es években induló művészgeneráció meghatározó, máig aktív képviselőjével beszélgettünk. Benczúr Emese az évtized végén olyan fontos regionális kiállításokon szerepelt, mint az After the Wall (A fal után, 1999) és az Aspekte/Positionen (Szempontok/helyezkedések, 1999). Művei a mindennapi tevékenységek, a (női) munka és a művészi alkotás értelmére kérdeznek rá. Festőként végzett, alkotásaiban azonban hagyományosan nőknek tulajdonított technikákat – hímzés, varrás – alkalmaz. Rövid, statement-szerű, verbális üzenetei és azok vizuális megjelenítése ironikus és önironikus kommentárok, a banalitás és a társadalomkritika kettősségét egyaránt magukban hordozzák.
A művészeknek sem az élete, sem az életműve nem olyan egyöntetű, hogy általános következtetéseket lehetne levonni belőle. A legtöbb művésznek, írónak, gondolkodónak, de a tudósoknak is vannak jobb és rosszabb korszakai. Az azonban szinte bizonyos, hogy egyes művészek emberi tulajdonságai, korszakai nem magyarázhatóak mással, mint a személyiségükben, meggyőződéseikben, magánéletük feltételeiben meglévő különbözőségekkel.
In the life and oeuvre of an artist, there is often little of consistency to allow general conclusions to be drawn. The majority of artists, writers, thinkers and even scientists ebb and flow through better and worse periods. What is almost certain, however, is that the human characteristics and stages of individual artists cannot be explained with anything other than the undeniable differences in their personalities, their convictions and their private lives.
Három évvel ezelőtt még számomra sem volt más Hortobágyi Endre, mint egy ismeretlen festő, akinek a neve ugyan fel-felbukkant a Zuglói Kör kapcsán született tanulmányokban, de néhány rossz minőségű reprodukción kívül bizony nem sok művét ismertem, és még kevesebbet tudtam festői pályája alakulásáról.
Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk. Íme a legfrissebb HAVI ARCHÍV, csupa ehavi történéshez és kiállításhoz kapcsolódó olvasnivalóval:
Yayoi Kusama a Tate Modernben látható Infinity Mirror Rooms (Végtelen tükörszobák) kiállítása nagy mértékben változtatott a művészről és művészetéről kialakított prekoncepciómon. Kusamát leginkább a népszerű Infinity Dots (Végtelen pöttyök) mintáiról, tárgyak és formák velük való beborításáról és úgy általában szemkápráztató felületeiről ismerhetjük. Amellett, hogy világszerte ismert művészeti intézmények szentelnek neki retrospektív vagy egyetlen műtárgyra fókuszáló kiállításokat, a médiumok széles skáláján (munkásságában előfordulnak festmények, szobrok, installációk, fotó- és videódokumentáció, print, papír- és textilmunkák egyaránt, de verseket is ír) alkotó művész művei a műtárgypiacon rendkívül kelendőnek bizonyulnak és csillagászati áron találnak új gazdára.
Erre a hétre három olyan kiállítást ajánlunk, amelyek a nőkkel (főként a női testképpel) foglalkoznak: a Godot Kortárs Művészeti Intézetben egy háziasszony műtermébe, konyhájába és kertjébe nyerhetünk betekintést, a VILTIN Galériában a magányé a főszerep, illetve az abból eredő intimitáshiányé és szexuális frusztrációé, míg az Artkartell projectspace-ben egy oximoron jelenség, a „szomjas kút” teremt különös atmoszférát.
A „VO” feliratú, 1922-ből származó dadaista kollázs több évtizedes lappangást követően egy New York-i árverésen bukkant fel az idén. A kollázs június 5-ig tekinthető meg a Kassák Múzeum kiállítóterében.
E heti ajánlónkban három olyan kiállítás szerepel, amelyek különféle fókuszú intézményi vagy magángyűjteményen alapulnak – legyen szó múzeumi fotótárról (MODEM), az 1945 utáni magyar művészeti törekvésekről (Hegyvidék Galéria) vagy az újmédia-művészetről (B32 Galéria).
Szabó Franciska 2021-ben befejezte a mintegy öt éve készülő Láthatóság – Közmunka című sorozatát. A széria összegzése és egyben záróakkordja a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában 2021 őszén megrendezett nagyszabású egyéni kiállítása volt. A változatos és izgalmas festészeti, grafikai és vegyes technikai megoldásokat felvonultató tárlaton látható közel száz műalkotás mintegy fele soha nem szerepelt még kiállításon. A sorozatában konzekvensen társadalmi érzékenységű médiaképeket feldolgozó művész a közmunkásokat paradox módon mutatja be: a figyelemfelkeltő neonsárga mellények egyszerre rendelkeznek megkülönböztető, láttató szerepkörrel, de sematizálja, sztereotipizálja, ezáltal láthatatlanná is teszi viselőjüket.
A konferencián az Artmagazin is ott lesz – a legfrissebb, többek között a hetvenes évekkel foglalkozó különszámunk megvásárlása mellett a résztvevők és érdeklődők korábbi lapszámok közül választhatnak ajándékot maguknak.
