
Signs of the Times – Az idők szavai
Mit tanulhatunk egy olyan művészcsoport munkamódszereinek rekonstrukciójából, amely a rendszerszintű változások bizonytalan éveiben prosperált, majd széthullott az intézményesülés nyomása alatt? Mi hasznosítható egy önmagát a szélre pozicionáló kiállítóhely harminc éves történetéből, amely kezdettől fogva az autonóm művészi gyakorlatok legendás hadállása volt? És milyen lesz a magyar művészet a válság után, vagyis remélhetőleg a nem túl távoli jövőben? Ezek a mai intézményes művészeti színtérnek szegezett kérdések a kurátori szakma új hangjaitól érkeztek három, nemrég bemutatott kiállítás formájában, amelyeket – mintegy a tétet hangsúlyozandó – stratégikusan helyeztek el a város különböző pontjain, és amelyek lehetőséget teremtenek a magyar kortárs művészet helyzetének és kilátásainak új szempontú értékelésére.
TRAPÉZ 1.
A Trapéz Galéria 2012 decembere óta működik a Károlyi-kert szomszédságában. A nemrég nyílt, nyári csoportos kiállításon nem csak olyan művészek új munkáit láthatjuk, akik már bemutatkoztak a Trapézban, hanem olyanokét is, akik az őszi program szereplői lesznek. A művekről és a galéria terveiről Sárvári Zita galériavezető beszél. TRAPÉZ 1 Klenyánszki Csilla, Damir Očko, Puklus Péter, Szörényi Beatrix, Marko Tadić, Ulbert Ádám 2013. 06. 21 – 07. 31.http://www.trpz.hu
Mire jó a kortárs árverés?
A 2000-es évek legelején az addig többnyire klasszikusokkal és modernnel foglalkozó aukciósházak, a Kieselbach és Virág Judit galériája óvatosan bár, de nyitni kezdtek a kortárs művészek felé. Az új piaci szegmens (amelynek kortárs definíciója persze nem feltétlenül esett egybe mondjuk a non-profit szakma ezirányú elképzeléseivel) nem sokkal később a BÁV és a Blitz Modern árveréseivel bővült, 2007-ben pedig Virág Judit saját művész-portfolióval, programszerűen is elindította kortárs üzletágát. A 2008-as válság azonban nemcsak az árak meredek emelkedését, de a kortárs aukciózást is szinte teljes egészében megakasztotta. Sorozatunk negyedik része.
(A nyitóképen: Oleg Dou: Heart, 2007, print, 100x100 cm)
Rejtett víziók
REJTETT VÍZIÓK 2013. május 31. - június 22. Kiállító művészek (a videón való megjelenés sorrendjében): Albert Ádám, Csákány István, the Randomroutines, Faa Balázs, Ipsics Barbara, Farkas Roland, Igor és Ivan Buharov, Oláh Mátyás, Soós Kata, Gruppo Tökmag és Szemző Zsófia Kurátorok: Dobi Dóra, Kis Judit, Pacsika Márton A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet Tanszékének diploma-kiállítása Konzulens: Szoboszlai János Phd
do it (party)
Június 11-én, kedden este a tranzit.hu és az Independent Curators International (ICI) bemutatta a do it (party)-t, amely Hans Ulrich Obrist kurátor do it projektjének első magyarországi megjelenése volt.
A vágy tárgya: a meztelen férfitől a kritikai diskurzusig
2013 márciusában nyílt A meztelen férfi című kiállítás a budapesti Ludwig Múzeumban. A linzi Lentos Kunstmuseummal való együttműködés eredményeképp létrejött tárlat a férfitest változó jelentését vizsgálja a századfordulós aktoktól a kortárs művészetben megjelenő szerep(lehetőség)ekig. A kiállítás az elmúlt évszázad különféle férfiasság elképzeléseit bemutatva hívja fel a figyelmet arra, hogy a maszkulinitás térben és időben változhat, társadalmilag konstruált. A tárlat a férfitest újszerű megközelítésmódjaival látja el a hazai közgondolkodást, s ezek helyi működését a linzi anyaggal párbeszédbe állított közép-kelet-európai példák szemléltetik.
