Medici, az Ördög
A Medici név köré a legszebb művészettörténeti asszociációkat szőtték a derék firenzei mecénások. Egy huszadik századi Medici viszont jócskán visszaélt a jól csengő vezetéknév adta előnyökkel. Giacomo Medicit 2004-ben ítélte el a Római bíróság műkincscsempészésért. A nagyszabású illegális hálózatot üzemeltető műkereskedő kezén átfutott csempészáruk a legmagasabb körökig jutottak el. Vásárolt belőlük bőségesen a Getty Intézet, de a New York-i Metropolitan Múzeum is.
Látogatóban Vermeernél
A holland precízség nem ismer határokat, a buzgó művészettörténészek az Aranykor kismestereit is gondosan katalogizálják már. Hát még az olyan sztárok életét, mint Vermeer, aki Rembrandt és Van Gogh után Hollandia harmadik számú nemzeti büszkesége. De vele nem volt könnyű dolguk, a 17. században élt delfti festőművészt ugyanis teljesen elfelejtette a hálátlan utókor. A lelkes szakértők a levéltári kutatásoktól a multimédiás enciklopédiák szerkesztéséig mindent megtesznek azért, hogy megismerhessük az újra felfedezett Vermeert.
Batliner-gyűjtemény
Klaus Albrecht Schröder, a bécsi Albertina igazgatója dörzsölheti a kezét. Az általa irányított múzeum begyűjtötte a világ egyik legrangosabb magángyűjteményét: a liechtensteini ügyvédnek, Herbert Batlinernek és feleségének a kollekcióját. A múzeumvilág lottónyereményének tartott anyagért olyan nehézsúlyú versenyzőkkel kellett megküzdenie, mint a New York-i Guggenheim Múzeum. Az Albertina jött, látott, győzött. Most már, 500 csúcsminőségű modern műtárggyal gazdagabban, komoly szereplőnek számít a nemzetközi színtéren is.
Szalonmodor
A kiváló szemű francia műgyűjtő, Louis Lacaze 1869-es halálakor úttörő jelentőségű festménykollekciója már közel 600 darabot számlált. A Louvre-nak ajándékozott gyűjteményben olyan kiváló alkotások is szerepeltek, mint Watteau híres Gilles-je vagy Rembrandt fürdőző Betsabéja. Lacaze végrendeletében kifejezte óhaját, hogy különleges ízléséről tanúskodó kollekciója a jövőben, a múzeum falai között is együtt maradjon. Kívánságával ellentétben a gyűjtemény szétszóródott a francia múzeumok között. De a Louvre munkatársai most mégis érvényt szereztek Lacaze végakaratának.
A Nyári palota kincse
A világ második legnagyobb aukciós háza, a Sotheby's különös tételt bocsát kalapács alá hongkongi árverésén. Az október elején megtartandó esemény csúcspontja a kínai császár Nyári palotájából, a Yuan Ming Yuanból származó szoborfej. A lovat formázó bronzfőt jezsuita misszionáriusok öntötték Qianlong császár megrendelésére a 18. század derekán.
A pszeudo-pszeudo - A nyelv és a képzőművészet kapcsolata
Nyelv és kép
A legritkább esetben szokás egy fogalmat vagy nyelvi kifejezést a képzőművészeti értelmezés vagy a kritika központi problémájaként vizsgálni. Hacsak nem valamilyen markáns, a művészettörténetben, illetve az esztétikában bevett fogalom eltévesztéséről vagy erősen vitatható nyelvhasználatról, kifejezésről, hamis állításról van szó – amikor is az ilyen megközelítés elfogadott –, a figyelem ritkán terelődik a műalkotást vagy képet értelmező szavakra, nyelvi kifejezésekre. Úgy tűnik, hogy ez is csak a megértés pontosságát segíti, azaz a nyelvnek az észleléshez való hozzáigazítását. A nyelvhasználat azonban ezzel az általánosan elterjedt hiedelemmel ellentétben segítségére lehet az érzékelésnek és az észlelésnek a „megfelelő látás” kialakításában, amennyiben ezen azt értjük, hogy a befogadó eljut az alkotói intencióhoz, a korszak vagy az általánosan elvárható felfogás megértéséhez. De ha a nyelv valóban aktívan segítségére van a megértésnek, akkor egyben cselekvés is. Nem csak az áldás, az átok, a dicséret és a szidalmazás értelmében, de mint aktus és mint a cselekvési formák egyike, valamint más cselekvési formákat helyettesíteni képes kommunikáció is az emberi egzisztencia részét képezi.
Garanciavállaló árverezők
A jól megszokott árverési gyakorlat szerint a tételt beadó tulajdonos – a néma terem vagy a csigalassúsággal zajló licitálás láttán – szaporán törli az izzadságcseppeket a homlokáról. Reméli a legjobbakat – miközben az árverezőház egykedvűen várja a lehetséges profitot. De van egy másik forgatókönyv is, amikor az aukciósház garanciát vállal egy minimum eladási árra. Ehhez a keresletélénkítő eszközhöz a műkereskedők a biztos piaci felfutás idején nyúlnak. Most eljött ez a pillanat.
Biennial of Quadrilateral - Hagyományteremtő kezdeményezés Rijekában
A rijekai Modern és Kortárs Művészeti Múzeum (MMSU) egy régen várt nemzetközi kiállítási projektet hívott életre.
A legendássá vált Fiatal Jugoszláv Művészek Biennáléja (1960-1991) , majd a Mediterráneum ifjú művészeinek bemutatkozási lehetőséget biztosító kiállítások (1993-1997) után újra regionális koncepcióban gondolkoztak. A kiállítás katalógusában egyértelmű deklarációként négy közép-európai(!) ország bemutatkozását hirdették: Olaszország, Szlovénia, Horvátország és Magyarország. A történelem bizonyos korszakaiban - eltérő kombinációkban ugyan - de a fent említett országok időszakos forgatókönyvek szerint egy-egy (geo)politikai egységet alkottak, jelenleg pedig közülük hárman tagjai az Európai Uniónak, Horvátország pedig a következő bővítés során csatlakozik – így valamennyien az „európai identitás” részévé válnak.
Szívügyek / Hearts expressed
Mi lehet a szívügyed? Isten? Saját magad? Egy sztár? A munkád? Egy régi munkád? Egy hely, egy ország? Egy eszme?… A szentendrei Művészet Malom ad helyet a Szívügyek/Hearts expressed című tematikus kiállításnak, mely ezt az ősi szimbólumot és annak valamennyi megjelenését járja körül.
Első hallásra talán arra gondolna az ember, hogy női boudoire-ok titkai tárulnak fel, szerelmes naplórészletek elevenednek meg, vagy kézimunka minták kedvelt elemeit vonultatják fel. A kiállítás azonban ellentmond a címben rejlő jellegzetesen femininnek tartott témának. Akár formai hasonlóság, akár tartalmi - vallási vagy profán megfeleltethetőség - vagy pusztán a vér forró, vörös színe – a felkért alkotók különbözőképpen nyúltak e témához legyen szó iparművészeti vagy képzőművészeti alkotásokról.
Polidimenziók fekete-fehérben - Saxon-Szász János kiállítása
Saxon-Szász János művészi pályafutása korán kezdődött – korábban, mint amikor beiratkozott a Műszaki Főiskolára, miután az Iparművészeti Főiskolára nem vették fel. A Pesti Műhellyel 1982-ben került kapcsolatba, a 90-es évektől pedig a nemzetközi, majd a hazai MADI mozgalommal, amelyben azóta is igen aktívan részt vesz. Így például – más művészekkel és kritikusokkal együtt – a 2006 tavaszán, Moszkvában szervezett nagyszabású „supreMADIsm” tárlaton és konferencián. Igazi művészi tevékenysége azonban nem merül ki a közös vállalkozásokban, valójában magányos, egyéni teljesítmény, amely egy – már több évtizede kialakított – koncepcióra épül. Ezt a koncepciót tágítja, építi napról napra, egyik műből vagy sorozatból formálja a következőt, anélkül, hogy az előzőt megtagadná.
Fabulák - Herczeg Nándor művészete
Herczeg Nándor a Raiffeisen Galériában nyílt önálló kiállításán az elmúlt négy évben keletkezett alkotásokból láthatunk válogatást. A tárlat az ezt megelőző négy önálló kiállítás , a művész igen termékeny korszakának összefoglalója is egyben.
A Levi's és a művészek
Andy Warhol filmcsillagokról elnevezett cipőtervekkel debütált a Madison Avenue-n 1956-ban. Warhol japán reinkarnációja, Takashi Murakami pár éve lepaktált a luxustáskák királyával, a Louis Vuittonnal. Sőt, új kiállításához egyenesen egy Louis Vuitton boltot álmodott meg. Ezek után senkit se lepjen meg, hogy Warhol brit „tanítványa”, Damien Hirst is összeállt egy ruházati céggel. Hirst választottja a Levi Strauss & Co.
A leggazdagabb gyűjtők
Az aukciósházak tavaly több mint 810 darab műalkotást adtak el az 1 millió dolláros álomhatár felett. A kilencvenes évek végéig ez a szám még nem emelkedett 200 fölé! Egyes szakértők szerint az aukcióknál is jelentősebb magánvásárlások során további 1000 műkincs érhette el – csak tavaly – a milliós árszintet. A műtárgypiacot ellepték a dúsgazdag mágnások, akiknél a pénz nem akadály. Az Artnews összeállította a legaktívabb, azaz legtöbbet költő műgyűjtők listáját. Következzék a tíz legbefolyásosabb közülük, ábécé sorrendben:
Hedge fundok alkonya
A hedge fundnak nevezett spekulatív befektetési alapok kínos bukása ismét borzolja a kedélyeket a Wall Streeten. A tengerentúlon nagy népszerűségnek örvendő, összes lehetséges pénzügyi piacból csemegéző portfóliók eddig a villámgyors meggazdagodás esélyét kínálták. Most fordult a kocka, a másodlagos jelzálogpiacról induló hitelválság megrengette a hedge fundok mesés birodalmát. Amiknek urai a kortárs műtárgypiac fő befektetőiként szereztek maguknak hírnevet. Kidurran a kortárs lufi?
Artmagazin 2007/4.
Elhunyt Türk Péter (1943 - 2015)
2007/4. lapszámunk eredeti publikálásakor is két súlyos veszteséget közölt. A címlapon szereplő Türk Péter-művel most az alkotóról emlékezünk meg.