
Artmagazin 2011/6.
A címlapon Madonna, Andreas Gursky lélegzetelállító struktúra konstrukciójába veszve, pár lappal később Ferenczy Károlyról kaphatnak olvasóink árnyaltabb képet. Az Irokéz Gyűjtemény filmszerű részletei után Bortnyik Sándor oeuvre-jének felkutatásáról esik szó, bekukkantunk a húszas évek Képzőművészeti Főiskolájára és megpróbálunk rájönni Bakos Rita Ackermann titkára. Végül a Bauhaus színház gépies táncát követően a Duna-parti szobrok és az orvosgyűjtők sorozatok záró akkordjai is felcsendülnek.
A képek állása
A közvélekedés szerint az első techno-avantgárd művészek Nyugat-Európából és Észak-Amerikából származnak. Az elektronikus kép- és hangművészet továbbfejlesztésének alapjait mégis szinte kivétel nélkül Kelet-Európában fedezték, illetve találták fel.
Múlhatatlanság – Baglyas Erika, Kelemen Zénó, Kicsiny Balázs és Swierkiewitz Róbert munkái a Kegyeleti Múzeumban (2011. december 04-ig)
Október 28-án, már a halottak napjára hangolva a közönséget, rendhagyó kiállítás nyílt a Fiumei úti temető Kegyeleti Múzeumában. A megnyitó családias szertartása csendes szemlélődéssel kezdődött a kiállított művek között, majd a személyes hangvételű, rövid megnyitó után fáklyásmenet indult a múzeummal szemközti, kihalt mezőre. Jóval zárás után, a temető síremlékei között botorkálva úgy tűnt a lét-öröklét kérdéseit boncolgató művek közös tartalmuk eltérő megnyilvánulásai révén elegyedtek párbeszédbe, megmutatva az emlékezés alternatíváit.
Artmagazin 2011/5.
A címlapon a Budapestet megjárt világsztár, William Kentridge néz a kávéspohár fenekére, belül nagy teret szentelünk az animáció és a színház világának. Felfedezzük a nagy párizsi avantgárd színházcsinálót, Medgyes Lászlót, bekukucskálunk Orosz István manierista műhelyébe és bemutatunk egy fiatal animációs tehetséget a MOME-ról. Tovább taglaljuk Pulszky Károly regényes műkincsvásárlásait, bepillantunk a firenzei bankárok életébe és portrét rajzolunk az Európai Iskola legendás orvosgyűjtőiről. Klasszikusok kortársai és kortárs klasszikusok minden mennyiségben.
BÁV - Aukciós kiállítás
Ékszerek, bútorok, dísztárgyak, márvány és bronz kisplasztikák, 150 tételt felvonultató festménykínálat – mindez a BÁV 59. Művészeti Aukcióján kerül kalapács alá, előtte azonban, a tradícióhoz híven 8 napig megtekinthető a közönség számára a kínálat. Érdmes ellátogatni, hiszen a tárgyak gyönyörűek, különlegesek és felmérhetetlen nagy számban lesznek láthatóak. A kiállítás október 29-én nyílik a BÁV Aukciósházában és megtekinthető november 6-áig.
Artmagazin 2011/4.
A címlapon Nyári István hiperrealista figurái csócsálják a csirkecsontot, belül kívánatosabb étkek kerülnek terítékre. Elsősorban a fotós világsztár André Kertész és az ő eredeti nagyításai – kiderül mi a lényegi különbség a vintázs és a kései kópia között. A további menü is pikáns: latolgatjuk a dunaújvárosi szobrokat, portrét rajzolunk Lakner Antalról, szemrevételezzük az Óbudai Kísérleti Lakótelepet és folytatjuk a legendás orvosgyűjtők számba vételét. Végül pedig felidézzük a Szépművészetit megálmodó Pulszky Károly tragikus pályáját, a politikai botrányoktól az életét kioltó pisztolygolyóig.
Webművészet
Körkép az internetes művészet legfontosabb helyszíneiről. Múzeumi projektek, webgalériák, újmédiában utazó művészek.
Artmagazin 2011/3.
Címlapon egy Velence-koktél, belül felfedezzük a biennále legkiugróbb tehetségeit, a felhőkön tartva a szemünket. Mérlegre kerül a magyar művészettörténet kegyelmes ura, Gerevich Tibor, és belelapozunk a hamisítványokkal és másolatokkal teli Markó Károly-dossziéba. Műgyűjtő magyar orvosdoktorok Budapestről és kortárs bunker Berlinből, pop art plakátok, Nyolcak-film és egy Czóbel-rajz megtisztítása. Művészettörténet – mint mindig – színesen.
Dürer – Cranach – Holbein
Egészséges pillanat, amikor minden összekeveredik. Egészségees és igazi, amikor az ember nem mérlegel, nem tudja, hogy mit néz, az arcot vagy a képet. Mert, tudjuk, a múzeumban a képet kell nézni, mármint a Kunsthistorisches Museumban. Mert valami történelmi múzeumban nyilván azt kell figyelni, hogy nézett ki Mátyás király, nagy volt-e az orra, milyen volt a ruhája, volt-e aranylánc a nyakában.
MAKART
Először azt akartam írni, hogy érdekes kiállítás, de jó kép csak egy van benne, egy nő csíkos ruhában, azt is Leibl festette.
Mégiscsak eredeti az ismeretlen hagyaték?
Tovább gyűrűzik a hamisnak kikiáltott, de mindmáig alig látott Frida Kahlo-hagyaték ügye. Ki manipulál? Az ismert művek jogtulajdonosa vagy az ismeretlen hamisítók?
Artmagazin 2011/2.
A címlappal leleplezzük Markó Károly műhelytitkait egy félkész festmény segítségével. De belül is bőven ejtünk szót a 19. századi klasszikus tájképek nagymesteréről. Alaposan kivesézzük a nemzetközi kortárs múzeumépítészet legjobbjait, Münchentől Kínáig. Majd nagyító alá vesszük a különc reneszánsz festő, Lorenzo Lotto életművét és a Szépművészetiben őrzött különleges allegóriáját. Kinyomozzuk egy Londonba szakadt különleges Csók István-gyermekportré regényes sorsát, utána járunk Moholy-Nagy katonaéveinek és elmerülünk a magyar műkereskedelem félmúltjában. Tippek, hírek, vélemények.
Nem félek a kritikától
Az Artinfo interjúja a nemrég nyílt Velencei Biennále főkurátorával, Bice Curigerrel.
Hauser ismét magyarul
Hauser Arnold alapműve 40%-os kedvezménnyel vásárolható meg az Artmagazintól június 30-ig.
