Hommage á Beuys

Mutasd a sebed!

Szilárdi Béla

Egy müncheni napilap 1976. február 13-án „Der Mann mit Hut zeigt seine Wunden" főcímmel arról tudósít, hogy Joseph Beuys (a „kalapos") kiállítást rendez a Maximilian Strasse alatt működő városi galériában. Valószínűleg ekkor még senki sem sejti, hogy a kiállított mű, egy environment a Zeige deine Wunde (Mutasd sebedet) bemutatása majd egy négy évig tartó, addig talán példátlan terjedelmű sajtóakció kezdetét jelenti.

Az első cikkek a mű bemutatásával foglalkoznak. Két boncasztalt látunk, alattuk egy-egy lázmérő zsírban. Két nagyméretű fekete táblán krétával a szöveg: Zeige deine Wunde. A kiállított environment március 6-ig látható a galériában. A mű iránti érdeklődés, vagyis a látogatottság nem nagyobb és nem kisebb, mint Beuys neve, ismertsége. Aztán 1979 októberéig csend lesz a mű körül, amikor is villámdörgés erejű hatással csattan a hír: a Lenbachhaus, a városi képtár bejelenti a mű megvásárlásának szándékát. Az első ellenvetések még csak a magas ár (300 000 márka) ellen trilláznak úgy, hogy rögtön hihetetlenül erős ellentétek robbannak ki a pártolók és a mű vásárlását ellenzők között. Az érzelmekre apelláló kampányban a vásárlás ellenzői már nem figyelnek a tényre, hogy november 1-én, először a New York-i Guggenheim Museum történetében egy német művésznek, Joseph Beuysnak szentelik a múzeum összes termét. Ez a gesztus is arra utal, hogy bizony Beuyst ekkor már világhírű művésznek kell tekintenünk.
 
A művel kapcsolatban mi is a probléma? Először úgy tűnik, hogy az ellenzők szerint a mű nagyon drága. Mi köze az adófizetőnek Beuys magánügyéhez -vagyis, hogy (saját?) szenvedését, (saját?) sebeit közpénzen mutogassa. Október végére aztán számtalan, ezzel a témával foglalkozó cikkben felmerül egy rejtett kérdés: talán az okozza a bajt, hogy félünk minden újtól? Az ellenzők sértett reagálása: Abartiges Werk (degenerált mű). Felbuzdulva - a már elfelejtett másságú művek ellen használt szóhasználat (1937!) újraéledésén - jelentkezik egy „kolléga": az environment minden idők legdrágább kacatja! November végén még mindig tombol az indulatok vihara. Polgármester védi, államtitkár ellene. Képzőművész védi, képzőművész ellene. Decemberben a Hamburgban megjelenő Stern magazin már müncheni kultúrharcról tudósít. Valóban, ekkor már olyan hangok is nyomdafestéket kapnak, mint: ezek a „művészek" (Beuys-félék) valójában terroristák, mert az intelligens emberek 99,99 százalékára akarják szemetüket rákényszeríteni. Januárban újra egy agyalágyult művésznek kidobott pénz nagysága az, ami az ellenzők idegeit borzolja. A téma a hó végén már pódiumi vitákra is alkalmas. Újra és újra „íródnak" a névtelen levelek: jóindulatilag ajánlom, vizsgáltassák meg a „művész" elmebeli állapotát, vagy: az elmebajos Beuyst meg kellene mérgezni.
 
Ne felejtsük, ekkor 1980-at írunk Münchenben is, abban a városban, ahol 1937-ben rendezték meg a „Grossen Deutschen Kunstausstellung" mellett egyidejűleg az „Entartete Kunst" kiállítást!
 
Hogy jön ez a már talán feledésbe fakult történet Zeige deine Wunde körül, most, 2005-ben ehhez a kiállításhoz?
 
1979-ben és 1980-ban müncheni művészeket fotografáltam azzal a céllal, hogy régi ötletemet megvalósítva, egyfajta „abszolút fotográfiát" hozzak létre. A művész saját képmása mellé a fotót kiegészítve, fedve vagy más módon közelít saját magához, fotómásához. Az anyagból összejött egy kiállításra való olyan nevekkel, mint: Andreas Bindl, Joachim Palm, Peter Collin, Michael Croissant, Lothar Fischer, Leo Kornbrust, Heino Naujoks, Herbert Peters stb. Harminc olyan művész, akik akkor Münchenben a legnagyobb nevek voltak.
 
Kiállításom mégsem ettől lett híres, hanem sajnos attól, hogy a galérista - éppen a prominens nevek kapcsán - az én kiállításomat használta fel propagandájára Beuys ellen. A kiállítás megnyitóján, ahol München minden jelentős személyisége jelen volt, megnyitó szövege helyett egy Beuys-ellenes kiáltványt olvasott fel. (Még 1980 márciusában is az ügy téma volt!) Persze a művészek kivétel nélkül protestáltak a galérista akciója ellen. Nekem is állást kellett foglalnom. Meg is tettem egy nyílt levél formájában: Beuys mellett. Áprilisban a vihar végleg lecsendesedett. Hat évvel később Beuys meghalt.
 
1987 tavaszán régi emlékekről beszélgettünk Leo Kornbrusttal, akit még Saarlandban ismertem meg (ebben az időben ő már a müncheni akadémián tanított). Arról a különös emberről emlékeztünk, akit én - Kornbrust révén -1974-ben személyesen is megismerhettem: Joseph Beuysról. E beszélgetés és a felidézett emlékek kapcsán kezdtem el „hommázsaimat" festeni, majd 1988-ban az egyik itt látható képet, amelyet a fent taglalt Zeige deine Wunde kapcsán festettem. Úgy látszik az idő sok sebet begyógyít, ha nem is mindet, mert a kép címe: Oh, Herz...