Ahogyan a gyerekrajzokból is sok minden kiderül a gyerek környezetéről, családban, világban elfoglalt helyéről, úgy néha professzionális művészek is elárulják magukat. Főleg ha vonalasak és propagandaeszközként használják művészetüket. Avagy mit mond nekünk ma egy, a hatvanas években, az alkotó hetvenes éveinek elején készült, karikatúraszerű parafrázis? (1)

Bortnyik Sándor 1969-ben rendezett életmű-kiállításán Mona Lisa a XX. században (1963) című festményét a Korszerűsített klasszikusok sorozatba illesztette. Két változatot festett: a sötét hajú Mona Lisa már akkor a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában volt, (2) a szőke változat a művész műterméből került a kiállításra (3) (ma magángyűjteményben található). A szatirikus sorozat, melynek első 27 darabja 1953–1954-ben készült, 1956-ban 35 képre bővült, az 1969-es kiállításon pedig további 1959 és 1963 között alkotott, a korábbiaktól eltérő formátumú festménnyel egészült ki. Ezek közé a későbbi, az eredeti 1953–1956-ig festett sorozathoz lazábban kapcsolódó képekhez tartozik a két Mona Lisa a XX. században. (4) A Korszerűsített klasszikusok sorozat első 35 elemének lényege, hogy Bortnyik klasszikus alkotásokat a modernek stílusában festett újra, vagyis parafrázisokat, sőt stílusparódiákat alkotott; többek között Leonardo, Goya, Rubens, Delacroix, Chardin kompozíciói jelentek meg Picasso, Matisse, Cézanne, Bernáth, Szőnyi, Vaszary, Egry stílusában. (A pontos azonosításhoz Bortnyik a művek vászonpaszpartujába beillesztette a klasszikus képek fekete-fehér fotóreprodukcióját.) A legtöbb változat Leonardo Mona Lisájáról készült; talán ebből indult ki az ötlet. A sorozat az 1950-es években folytatott művészeti vitákra reagált, alkotója a realizmus – mint írásaiból kiderült, igen szűken értelmezett változata, a szocialista realizmus – nevében tört pálcát a modern irányzatok felett, és állította példaképül a nagy klasszikusokat. A csúfolódás nyilai élesek, nem kisajátítással, játékos paródiával, hanem irányzatos művekkel, persziflázsokkal van dolgunk.

Bírálói Bortnyik, a szocialista realizmus bajnoka szemére vetették, hogy saját avantgárd korszakát nem parafrazeálta. Egyetlen kép ismeretes „Bortnyik stílusában”, amely azonban inkább más, 1960-ban készült munkáival rokonítható, ez S. Dalí–Bortnyik: Dr. Schultheiss (sic!) Emil arcképe, (5) amely a művész emlékkiállításán volt látható, szintén a sorozat későbbi kiegészítéseként.

A Schultheisz Emil-portré és a Mona Lisa formai párhuzamaként Bortnyik egy másik műve, a Korunk hőse (6) kínálkozik. Képe szereplőit, az emberalakú szobrokat a festő eleven színekkel, erőteljes, pasztózus ecsetvonásokkal ragadja meg. A figurák plasztikus, „realista” ábrázolásának a színpadszerű képszerkesztés, az erős alulnézet dinamikát kölcsönöz. A sportoló groteszk póza a karikaturisztikus túlzás eszköze. A kép illusztratív, tézisszerű, Bortnyik a mondandóját modern kori allegóriába sűrítette. A Korunk hőse maga is régebbi alkotás átirata, (7) és benne Bortnyik ugyanúgy társadalmi és korproblémát feszeget, mint a Mona Lisa a XX. században variációiban. Mindhárom mű jól illusztrálja Bortnyik munkásságának azt a sajátságát, hogy szívesen csúszkált a különböző műfajok, sőt különböző kulturális szintek, jelen esetben a magas művészet és a populáris képek (karikatúra, magazincímlap, reklámfotó, hirdetés) között.

A Korszerűsített klasszikusok sorozat Mona Lisáiban Bortnyik az idollá vált, karakteres női szépség ábrázolásakor kipróbálta a modern irányzatok formanyelvét, Van Gogh, Bernáth, Egry és Czóbel ecsetjárását. A Mona Lisa a XX. században két változatában az öröknek tekintett szépséggel Bortnyik saját korának, a hatvanas évek elejének egy típusát állította szembe. A tartózkodó, rejtélyes fiatalasszony helyett modern femme fatale-t ábrázol, kihívó, kacér nőt, aki testét feltáró ruhát visel; új nőtípust, amelyet a reklámok, a magazinok emeltek idollá 1960 körül színészek, modellek alakjában. Nem új jelenség a sztárkultusz, s ezzel együtt az aktuális divat közvetítése ismert személyiségek képén keresztül; emellett a hatvanas évek változásaiban különleges szerepet játszott a korszak szexuális forradalma is. A szőke Mona Lisa mellé kívánkozik például Bridget Bardot számos fotója, akinek filmjeit Magyarországon is vetítették, de Váradi Hédiről is készült olyan címlapfotó a Film Színház Muzsikában, amely szőke démonnak láttatja. (8) A barna szépségek, mint Sophia Loren, Claudia Cardinale és az „isteni Lollo” mellé bízvást oda helyezhetjük Bara Margitot. (9)

A magazinok, műsorújságok, divatlapok már a 20. század elejétől hagyományos terepei voltak a nők burkolt vagy nyílt erotikus ábrázolásának. A címlaplányok a mindenkori szépségideált testesítették meg, szorosan követve (és egyúttal terjesztve) a frizura-, smink- és ruhadivatot. Bortnyik is tervezett társasági magazint a harmincas években. A Nők Újságja számára kerettervet készített, amelybe mindig új filmsztárfotók illeszkedtek. (10) A kihívás mozzanatát magában rejtő, félalakra, arcra koncentráló címlaplány-fotók 1960 körül Magyarországon csak a Film Színház Muzsikára voltak jellemzőek. Az Ez a Divat és a Pesti Divat címlapján egészalakos divatfotók láthatók, „sikkes”, „szolid” beállításban.(11) A hatvanas évek elején még csak a Pesti Divat címlapja volt színes. A Nők Lapja, ahol a hatvanas évek második felében már megjelent a szépségét öntudatosan viselő, erősen sminkelt, divatos frizurájú nő, 1960 körül még monokróm, mélynyomásos riportfotókat közölt a munkás, paraszt és értelmiség hármasság jól azonosítható napi tevékenységéről. A sajtóban megjelenő szövegek és képek által sulykolt „szocialista erkölcs” nőideálja a dolgozó vagy tanuló nő, akire tartózkodó viselkedés, mérsékelt divatkövetés jellemző, és akinél a fiatalságot, üdeséget a „természetes”, azaz smink nélküli szépség jelenti. Bortnyik Mona Lisája a korabeli hazai képpéldák közül leginkább egy Opera Luxus kölnireklámmal rokon. (12) A félalak-ábrázolás a hirdetésen operai páholyszituációnak felel meg. A hosszú kesztyű, erős smink, tupírozott haj, mély dekoltázs az alkalmi viselet részei. Nem véletlen a hasonlóság érzése a reklámmal: Bortnyik festményének köze van a csábításhoz és a fogyasztáshoz.

A mély dekoltázs, karcsú derék az ötvenes évek és a hatvanas évek elejének divatja, amely Magyarországon is elterjedt. A Bortnyik-képen hangsúlyos hosszú kesztyű nem idegen a szocialista Magyarországon sem. Jól szemlélteti ezt egy báli ruha fényképe az 1960-ban kiadott, a magyar divatipar és lakberendezés legkorszerűbb eredményeit összefoglaló, Ipari művészet című kiadványból. (13) Bortnyik festményének más alapelemei, mint például a tupírozott haj, hangsúlyozott ajak, erős szemkontúr, műszempilla mint nőiességet kiemelő motívumok szintén jelen voltak, nemcsak a hatvanas évek nyugati divatjában, hanem a szocialista Magyarország vizuális kultúrájában is. A hosszú kesztyű az elegancia védjegye. Van egy másik asszociációs mezője is: erotika, csábítás. Elég csak Marilyn Monroe alakjára gondolni a Szőkék előnyben című filmben (1953), vagy felidézni flitteres kesztyűvel készült fényképeit. A revük világa, a kihívó nőiesség ellentétben állt a szocializmus hivatalosan megkívánt erkölcsével, s az ennek megfelelő nőképpel, ami lényegében egybeesett a konzervatív, egyházi megközelítéssel. (14) A divat gyakorlata azonban gyakran dacol az erkölcsi gyökerű tiltással, hisz mindig magában rejti a testi attraktivitást, a tetszés felkeltésének igényét.

Mennyire pontos a ruhaábrázolás Bortnyik képén? Megfelel-e valamilyen napszaknak, alkalomnak, korosztálynak? Ha alaposabban vizsgáljuk, kiderül, hogy számára ennek nincs jelentősége. A hosszú kesztyűt nem a valódi használatnak megfelelően ábrázolja. Ez a kiegészítő mindig ujjatlan vagy rövid ujjú ruhához járt, s szára csak akkor bújt az ujj mögé, ha erre kabátka, boleró, köpeny borult. A hatvanas évek eleji képes kiadványokat lapozgatva a ruha legközelebbi párhuzamait inkább kosztümös filmjelenetekben lelhetjük fel. Mona Lisa inkább jelmezt visel, mint ruhát, Bortnyik kódnak használja a külső megjelenés elemeit, hogy valami mást jelöljön velük. A kesztyű a luxus kódja. A haj és az erős smink a hagyományos szépség megtagadásának és az aktuális divat szélsőségeit követő, felszínes magatartásnak a kódja. A ruha a csábítást, a nőiségnek a férfi erotikus képzeletére ható felmutatását jelöli.

Érezhető, hogy a festő erős kritikával viszonyul képzeletbeli modelljéhez. A hajtorony, a szinte maszkszerűre sminkelt arc ábrázolása túlzó, karikatúraszerű, amihez képest a Ludas Matyi néhány, a divat túlzásait kipellengérező karikatúrája szinte szelídnek látszik. A Ludas Matyi című szatirikus hetilapot 1957 után más sajtótermékekkel együtt az MSZMP KB titkársága felügyelte, s burkolt formában a karikatúrának is része volt a propagandában, a közvélemény irányításában, többek között az erkölcs és ízlésnevelés terén is. (15) A pártpolitikai irányelvek nyomán megfogalmazott hivatalos elvárások a divattal szemben egyre megengedőbbek lettek, a nőiesség, az egyéniség vállalása már nem volt politikai kérdés. Az olyan új jelenségek keltettek viharokat és kerültek a napi politikai témák közé, amelyeket a „szocialista erkölccsel és a szocialista közösségi normákkal” összeegyeztethetetlennek ítéltek, mint például a hosszú haj, a szakállviselet vagy a farmernadrág. (16) Általános konszenzus mutatkozott a mértéktartó, szolid divatkövetést illetően: a közízlés összhangba került a hivatalos ideológia kívánalmaival. (17)

A korszak jellemzője, hogy a sajtóban a fogyasztást ösztönző és bíráló írások egyszerre voltak jelen. „Az 1950-es évek Magyarországán a nyugati fogyasztási minták ellen folyamatosan kampányoltak a sajtóban. Az 1960-as években azonban ugyanezeknek a fogyasztói szokásoknak a terjedését már megtűrtnek ábrázolták.” (18) A modernizálás az új technikai cikkek, divatos ruhák vásárlásában is megmutatkozott, ami persze a napi sajtó frazeológiája szerint a kispolgári életmód, az individualizmus, a szocialista értékek megtagadásának veszélyét is magában rejtette.

A Ludas Matyiban az autó, mint vissza-visszatérő téma, esetében jól nyomonkövethetők a „szocialista fogyasztás” anomáliái. Karikatúrák jelentek meg a beszerzés nehézségeiről és a kiskapuk kereséséről, a „kicsi vagy kocsi” vitáról, az autóról mint a nőcsábítás eszközéről. Folyamatosan zajlott az összehasonlítás a „feslett” Nyugattal, valamiféle fensőbbségérzet fenntartásával a közösségi életforma nevében, szemben a kapitalizmus individualizmusával. A közvélekedés szerint például minden turista pazarló, henyélő milliomos – ezt persze az idegenforgalmi szakemberek próbálták korrigálni. (19) Bortnyik harapós szatírájának hátterében ott munkálnak ezek a gondolatok; a korabeli divat túlzó ábrázolásával voltaképpen erről beszél.

A képek hátterében megjelenő felhőkarcolók jelzik, hogy Bortnyik Amerikába helyezte Mona Lisát, amely a Nyugat non plus ultrája a Kádár-korszak Magyarországa számára. Mona Lisa tehát a nyugati nő életformáját testesíti meg, aki a festmény tanúsága szerint a külsőségeknek, a luxusnak és a hódításnak él. Mindkét Mona Lisa hátterében felbukkan az autó is, amelynek csábítása, a Ludas Matyi egyidejű karikatúrái szerint, kiszorítja a fontosabb emberi, társadalmi értékeket.

A szőke Mona Lisa mögött láthatunk egy hirdetőoszlopot is, amelyhez egy karikírozottan lezser, szűk nadrágos, bőrkabátos, a divatnőhöz illő divatfi támaszkodik. A háttér férfialakjának ruházata, póza tér vissza Bortnyik későbbi, fiatalokat ábrázoló rajzaiban, melyeken saját környezetében megfigyelt jelenségek köszönnek vissza. A szabadidejükben az utcán gyülekező, sétáló, randevúzó fiatalok túlzó karakterrajza túlmegy a karikatúra fricskáján, ítéletalkotássá válik. Azt sugallja, hogy közömbös, sőt cinikus, semmittevő, hagyományokat, tartást és fegyelmet elutasító emberekről van szó. A lezseren cigarettázó fiatalemberek „jampecek”, a feszülő nadrágos, garbós, hajukat lófarokban viselő lányok „nőietlenek”. A twistet őrjöngő boszorkányszombatként ábrázolja Bortnyik. Rajzainak hátterében az a jelenség áll, hogy a hatvanas években az új szokások, viseletek ellenzői már „nem elsősorban a politika köréből, hanem a társadalom konzervatívabb gondolkodású csoportjaiból kerültek ki. Véleményük időről időre [...] politikai-ideológiai felhangokat is kapott. A szocialista nevelés jegyében léptek fel a fiatal generációk »megbotránkoztató« öltözködése és hajviselete ellen.” (20) A külső, a viselet és a viselkedés kifogásolása általánosító erkölcsi ítélettel párosult. Generációs konfliktusról volt szó, ami a beat- és rockzenét is érintette. Bortnyik még az ideológiai kötelmek lazulása után is – ugyanúgy, mint a művészet megítélésében – a legmerevebb vonalat képviselte. „Groteszkek” formájában dolgozta fel a számára extrém jelenségeket, (21) nem egyszer mégis találóan ragadva meg gesztusokat, helyzeteket, emberi viszonyokat, típusokat. Monotípiái és akvarelljei sorában szélsőséget képvisel az „Ősök és utódok” feliratú rajz, (22) amelynek szinte direkt párhuzama a Ludas Matyi 1967. szeptemberi címlapja. A vicclap kétélű iróniája jóval finomabb, mint Bortnyik dühös, gúnyos, földhözragadt hasonlata.

Bortnyik Sándor, mint szinte egész pályája során, hatvanas évekbeli szatíráiban is ambivalens. Gúnyképeket alkot, de egyben felfedez valami egzotikus, eddig ismeretlen szépséget. Mintha prognosztizálná a testfelfogás, a szépség fogalmának változását. Intuitív, csak a vizualitás szintjén megnyilvánuló sejtését igazolja, hogy ami saját korában bizarrnak, idegennek tűnt, az az önkifejezést szolgáló külső megjelenés módjaként a divat részévé vált.

A korjelenségeket bíráló társadalmi szatíra köntösében egyúttal az „örök női tulajdonságok” – mint kacérság, hiúság, érzékiség és luxuskeresés – toposza is megjelenik. Mona Lisája nem az első kép Bortnyik munkásságában, amelyben a nő az erotikus vágy tárgyaként jelenik meg. Társasági nők, akik Bortnyik saját környezetéből kerülnek ki, ugyanúgy ide tartoznak, mint az éjszakai élet, a szórakozóhelyek félvilági vagy épp kispolgári alakjai. (23) Vannak önéletrajzi ihletésű, önironikus munkái, melyek esetében saját, női vonzerőre adott reakciója a téma. Az idős Bortnyik munkásságából azonban eltűnik ez az önreflexió, a humor. Merev moralizálás, keserű gúny foglalja el az ifjúkori, játékos sejtetés helyét. A Salgó Alapítvány gyűjteményének egy rajza idős férfi profilját ábrázolja, aki boglyahajú fiatal nőre tekint. (24) Csak egy kis skicc árulkodik az elnyomott alapélményről, az öregedő férfi találkozásáról az elérhetetlen ifjúsággal, ami akár kibontható téma lehetett volna.

(^{1) Az írás a Letűnt idők... Divat, történelem, társadalom című, F. Dózsa Katalin emlékére rendezett konferencián, 2018. november 22-én elhangzott előadás szerkesztett változata.
(2) Mona Lisa a XX. században, 1963, tempera, vászon, 70x50 cm, j.j.l.: Bortnyik 63, MNG. ltsz.: 68. 56T. Bortnyik Sándor kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1969, kat. 139.
(3) Mona Lisa a XX. században (Szőke), 1963, olaj, vászon, 60 x 50 cm, j.b.l.: Bortnyik, uo. kat. 140.
(4) A sorozatról részletesebben: Bakos Katalin: Avantgárd vagy akadémia. Adalékok Bortnyik Sándor Korszerűsített klasszikusok című sorozatának megszületéséhez (1953-1963). In: „Bátran megnyitni a művészettörténet kapuit”. Tanulmánykötet Bajkay Éva 75. születésnapjára. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2018, 227–247. o.
(5) S. Dalí–Bortnyik: Dr. Schultheiss (sic!) Emil arcképe, 1963, olajtempera, vászon, 70 x 49,5 cm, j.b.l.: Bortnyik 1963. Bortnyik Sándor emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1977, kat. 136. (lappang)
(6) Korunk hőse, 1961, olaj, vászon, 80 x 60 cm, j.b.l.: Bortnyik 61, MNG ltsz.: 78.186 T
(7) Bortnyik pályafutása során több művet is szánt a tömegek bálványává váló sport témájának, t.k. Arany futballista, 1929, papír, tojástempera, 302 x 230 mm, j.b.l.: Bortnyik 1929; Ezüst futballista, 1929, papír, tojástempera, 320 x 235 mm, j.j.l.: Bortnyik 1929; ma mindkettő Kövesi Gyűjtemény, MNB tulajdona, letét Herman Ottó Múzeum, Miskolc.
A Korunk hőse előadásmódjához hasonló festői eljárással készített replikákat a húszas évek elejének főműveiről a hatvanas, hetvenes évek folyamán: Kovácsok, 1921/1960-as évek, olaj, vászon, 98 x 74 cm, j.j.l.: Bortnyik 1921, MNM ltsz.: LTM 80. 385; A próféta, 1922/1960-as évek, 80 x 70 cm, MNG ltsz.: 75. 101 T.
A hatvanas évek szatíráinak stílusára hatással volt a visszatekintés a korábbi művekre, ugyanakkor a replikákban megmutatkozik a Bortnyik festészetében már a harmincas években lezajlott változás. A Korunk hőse kompozíció megoldása merített az avantgárd korszak kubo-expresszionizmusából, ugyanakkor a replikákban a régi, síkban tartott szerkezetességet Bortnyik oldottabb, térbeli formákra váltotta.
(8) Váradi Hédi vállképe a Film Színház Muzsika 1963. február 15-i címlapján.
(9) Bara Margit félalakos képe dekoltált, fekete csipkeruhában és hosszú fekete kesztyűben az Ez a Divat 1962. decemberi számának címlapján.
(10) Bakos Katalin: Modern és merész+kifinomult és elegáns nyomtatványok=Art Deco a magyar alkalmazott grafikában. In: Art Deco és modernizmus. Lakásművészet Magyarországon 1920–1940. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2012, 64. o.
(11) Simonovics Ildikó fogalmazza meg azt a divat és egyben testfelfogást, amit ezek a fotók közvetítenek: „A szocialista jó ízlés a Nyugaton 1961–1964-től létező fiatal divatot klasszikus stílusúvá, középkorúvá tette. Az ízlésesen öltözött nő az elegancia, a minőség, a praktikum (kényelem, jó kombinálhatóság) az időtlen stílus és a nőiesség híve.” Simonovics Ildikó: A szocialista jó ízlés és a mini divat dilemmái. In: Divat, egyén, társadalom. A divattörténeti tudományos konferencia tanulmánykötete. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016, 272. o.
(12) Opera Luxus kölni hirdetése az Ez a Divat 1963. februári számában, a borító belső oldalán.
(13) Brokát estélyi ruha. Tervező: Gáspár Olga. Kivitelező: Ruhaipari Tervező Vállalat. Ipari Művészet, Iparművészeti Tanács, Budapest, 1960
(14) Szex a szocializmusban. Interjú Tóth Eszter Zsófiával. Múlt-kor, 2014. április 16. mult-kor.hu(15) Horváth Attila: A magyar sajtó története a szovjet típusú diktatúra idején. Médiatudományi Intézet, 2013, 67., 80–81. o.
(16) Valuch Tibor: Divat, öltözködés, fogyasztás, társadalmi magatartás Magyarországon a 20. század második felében. In: Divat, egyén, társadalom. A divattörténeti tudományos konferencia tanulmánykötete. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016, 253. o.
(17) Simonovics Ildikó i.m. 272. o.
(18) Horváth Sándor: Csudapest és a frizsiderszocializmus: a fogyasztás jelentései, a turizmus és a fogyasztás kritika az 1960-as években. Múltunk, 2008/3., 67. o.
(19) Horváth Sándor i. m. 75. o.
(20) Valuch Tibor i.m. 255. o.
(21) Blazírt fiatalember, 1967, tinta, papír, 205 x 155 mm, j.j.l.: Bortnyik 67. Bortnyik Sándor kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1969. kat. 312.; Groteszk – Extázis, 1965, monotípia, papír, 295 x 420 mm, j.j.l.: Bortnyik 965; Groteszk – Extázis II., 1965, monotípia, papír, 395 x 272 mm, j.j.l.: Bortnyik 965; Groteszk – Sétálók, 1965, monotípia, papír, 297 x 210 mm, j.j.l.: Bortnyik 965; Groteszk – Találkozás, 1965, monotípia, papír, 300 x 210 mm, j.j.l.: Bortnyik, 965; Groteszk – Villamoson, 1965, monotípia, papír, 298 x 314 mm, j.j.l.: Bortnyik 965; Szőrparádé, 1965, monotípia, papír, 382 x 285 mm, j.j.l.: Bortnyik 965. Bortnyik Sándor emlékkiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 1977. kat. 331–332., 334–337.
(22) „Ősök és utódok”, monotípia, Victor L. Menshikoff tulajdona. A Salgó Alapítvány gyűjteményében található vázlatanyag alapján egy ilyen című ciklus címlapja vagy indító darabja. Örvendetes, hogy e nemegyszer megjegyzéseket tartalmazó skiccek ajándékozása a MNG grafikai gyűjteménye számára folyamatban van. Bortnyik kiállítási katalógusok alapján érezhető törekvését, hogy ciklusokban (mint Közömbösök, Konstruktív galéria, Világrendőr, Világcirkusz, Galimatias, Demagóg) dolgozza fel az őt foglalkoztató kérdéseket; alátámasztják és kiegészítik ezek a feliratos dossziékba rendezett, ceruzával, golyóstollal készült miniatűrök. Igen fontos lenne feldolgozásuk, mert számos Bortnyik-mű téves, félrevezető címmel kering a műkereskedelemben. Így például a nyugati politikai szónokokat kipellengérező, „demagóg” ábrázolásokhoz tartozó linóleummetszet „Bár-mixer” címmel szerepelt a Kieselbach Galéria 12. aukcióján.
(23) A mondén témák iránti érdeklődés tette testhezállóvá számára az olyan színházi feladatot, mint a Bébi a bárban táncjáték jelmeztervei 1932-ben. Bakos Katalin: Bortnyik Sándor és a Műhely. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2018, 117. o.
(24) Ld. 22. jegyzet. Ajándékozás folyamatban}