Rippl-Rónai otthonképei

Dioráma a festmények és visszaemlékezések alapján

Virág Judit

A Nabis csoport, amelynek tagjaként a magyar Rippl-Rónai is sikereket aratott Párizsban, szinte kivonult az előző festőgeneráció által épp felfedezett nagyvárosi, nyilvános terekből. Ők előszeretettel időztek saját lakásaikban, kertjeikben, ezeket választva képeik témájául is. Úgy tűnik, Rippl-Rónainak haza kellett térnie ahhoz, hogy ugyanezt az intimitást minden hiányérzettől mentesen átélhesse. Képeit nézegetve olyan jól lehet rekonstruálni szűkebb környezetét, hogy már mi is otthonosan mozoghatunk benne.

A magyar festészetnek nincs még egy olyan alakja, mint Rippl-Rónai József, aki ennyire sokszor és ennyire bensőségesen festette volna meg saját környezetét, bevonva a nézőt életének mindennapjaiba. A kaposvári Fő utcában, majd a Róma-villában alkotott műveket szemlélve kivételes élményben lehet részünk: beléphetünk a festő otthonába, járkálhatunk bútorai és személyes tárgyai között, rácsodálkozhatunk a lakásának falait díszítő ismerős festményekre, de megismerkedhetünk a ház lakóival is: Rippl-Rónai családjával és tágabb rokonságával.

125 virag1

Rippl-Rónai József: Karácsony, 1903, olaj, fa, 67 x 99 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (a képen Lazarine és Rippl-Rónai édesanyja), © Szépművészeti Múzeum 2020

Párizsi bohém egy „fehér viskóban” (1)

Tizenhat év távollét után, 1902-ben Rippl-Rónai végleg visszatért Párizsból szülővárosába, Kaposvárra. Negyvenévesen, számos kudarc, siker és több stílusváltás után a világ közepét cserélte fel az Ady által ekképp leírt somogyi településre: „Ami a várost illeti, olyan kellemetlen módon félváros. Nem tudja eldönteni, hogy kisváros maradjon-e vagy nagyváros legyen. Egyelőre egy jelzőre szolgált rá Kaposvár: a legporosabb város. Jó, jó: van por más helyütt is. De ilyen sehol.” (2)

Hazaköltözésének fő okát a honvágyban és szeretett családja hiányában kell keresnünk, ahogy ez kiviláglik kedvenc testvérének, Ödönnek írt leveléből is: „Az én ideálom, amint Te tudod is, nem más, mint egy intimus otthon valahol a hegyekben, és nyugodt lefolyása hátralévő gondolataimnak, az utolsó pillanatig hűen, művészi elveimnek fönntartásával. Közelemben néhány olyan ember, mint Te, aki érdeklődni tud és szeret.” (3)

Élete első házát 43 évesen vásárolta meg a Fő utcában; hat éven át éltek benne feleségével, Lazarine­-nal. Rippl­-Rónai berendezkedett: végre megtalálta a vágyott nyugalmat, harmóniát. Szerette új életét, és a Fő utcai kis fehér házban töltött hat esztendő alatt megalkotta a magyar festészet legszebb enteriőr­képeit, az úgynevezett otthonképeket, amelyek témáját a különböző ünnepek­ből, rokonlátogatásokból és családi eseményekből merítette. „Nagyon nagy kedvvel festem a szobáimat, az én szeretett alakjaimat: Piacsek bácsit, Lazarine, mama stb. – régi modelljeimmel. Az ilyen dolgok azért jók, mert igazak, és szeretem, hogy körülvesznek, és megosztják velem a rám kimért sorsot. Idehaza az intim élet adta meg az inspirációkat; a család, rokonság, ismerősök szokásait, életét figyeltem meg. Kisvárosi alakok, típusok érdekeltek, ezeket festettem a társadalom minden rétegéből. Engem nagyon érdekel a kőműves, a tanár, a pap, a pintér, a suszter, az asztalos – mind, megannyi karakterkép. Mindegyik egy-egy külön világ, egy-egy jellemző vonásuk van, mint a természeti tárgyaknak, kőnek, vasnak, fának. Szeretem bennük, hogy különböző vonásaik külsőleg is meg- nyilatkoznak, hogy hivatásuk, mester- ségük, társadalmi mivoltuk már a for- májukból, mozdulatukból kitetszik. Ezeket a jellemző formákat, vonalakat, mozdulatokat, színeket pemzli végre, kréta alá fogni – íme a képeim.” (4) A képek tehát a rokonságon és barátokon kívül elénk tárják, Bernáth Mária szavaival élve, a városka teljes szociográfiai tablóját, de a szobákról, a berendezésről és a használati tárgyakról is bőséges információkkal rendelkezünk, egyrészt a festmények, másrészt hiteles leírások, visszaemlékezések alapján.

125 virag2

Kaposvár, Fő utca, 1900-as évek, képeslap. Rippl-Rónai József: Kövezik a kaposi Fő utcát I., 1904, pasztell, papír, 42,5 x 52,5 cm (Rippl-Rónai a kertjéből festette a jelenetet)

Kaposvár, Fő utca 58.

Lázár Béla művészeti író így emlékezett vissza Rippl-Rónainál 1906 telén tett látogatására: „Éjfél felé járt az idő, hogy megérkeztünk Kaposvárra. Nagy orosz bundában vár rám a művész s baktatunk be a városba, száraz, világos, téli éjszakán. [...] A ház elé érve zöldre festett kerítés fogad. Átmegyünk a kerten, s a fehér ház ajtajából lámpafény sugárzik felénk. Jó somogyi nagypadkás konyhakályhán áll a lámpás, gyéren világítva meg a kályhát, melynek falán konyha-eszközök között egy-egy rajz, metszet kaczérkodik. Az alacsony szobákban minden ragyog. Az egyikben a tisztára meszelt fal, a nagy széles asztal, erős dívány, a másikban széles francia ágy, a kokett toilette-asztal, vendégvárásra előkészítve minden.” (5)

A festő pedig testvérének, Ödönnek írt levelében szól nagy elégedettséggel otthonáról: „Minden, amit a kis »fehér házban« találtam, gyönyörűséget okozott. Már a kertbe lépésnél a szépen ápolt zöld kert terített szép asztal fogadott és tárta ki ölelkező karjait. A szobák mind felfrissülve színben és elrendezésben várták gazdájukat. Igazán mondhatom, hogy Lázárin ízléses elrendezése a legraffináltabb művészt is kielégítené. Nem hiszem, hogy XIII. Leo pápa születése szobája nemesen egyszerűbb lett volna.” (6)

125 virag3

125 virag4

A Fő utca helyszínrajza és Rippl-Rónai József házának alaprajza Martyn Ferenc vázlata alapján, a rekonstrukciókat Schulteisz Hermina rajzolta. A Fő utcai ház nappalija és hálószobája, rekonstrukció

A később szintén híres festővé lett Martyn Ferenc, Piacsek bácsi egyik unokája emlékezetében így élt a ház: „A festő szépen gondozott háza a kaposvári Fő utcán, szemben a kórház épületével állott. A széles, hosszú telek kertjével és szőlőjével lenyúlott egészen a Rózsa utcáig. Lehetett vagy nyolcszáz négyszögöl. Középen volt a kút, előtte virágos grupp, hatalmas fűzfák, pázsit. Az utcától deszkakerítés zárta el, középen a házzal szemben kapu volt, amelynek felső lécezett részén be lehetett látni a kertbe. A házba előszoba-féle helyiség vezetett, amelyből jobbra-balra két-két szoba nyílott, s valahol középen volt a konyha. A szobák – az én emlékeim szerint – gyönyörűek voltak, francia bútorokkal berendezve, a jobboldali szárnyon két nappali szoba, az egyik a festő műterme volt, ennek ablaka a kertre nyílott, előtte kis asztalka állt [...] a műterem hátsó ajtaja a baromfiudvarra vezetett, ahol – hálóval fedett külön részen – pulykák és pávák sétálgattak.” (7)

Szerencsénkre Martyn Ferenc a szemléletes leíráson kívül fel is vázolta a ház alap-­ és helyszínrajzát (melyeket Horváth János művészettörténész bocsátott rendelkezésemre, ezúton is köszönet érte). (8) A város végéig húzódó falusias utcasoron többen is laktak a Rippl­-Rónai rokonságból. A festő egyik szomszédja Rippl­-Rónai János volt, a „Kossuth-­imádó Ripli bácsi”, aki fiával, Antallal lakott együtt. Pár házzal odébb élt Piacsek Ferenc, akinek három lánya közül (Margit, Gizella, Emília) az egyiket Rippl­-Rónai Lajos, a másikat Martyn Artúr vette feleségül. Ebbe a házba született Martyn Ferenc. Rippl­-Rónai házától nem messze, a szomszédos Anna utcában volt a szülők és Rónai Lajos háza. 

125 virag5

Rippl-Rónai József: Pávák, 1903 körül, pasztell, papír, 22 x 30,5 cm, magántulajdon. Rippl-Rónai József: Az én házam (Kaposvári otthonom, Családi ház, Ödön öcsém háza, Nyári otthonom), 1902, pasztell, papír, 30 x 39,5 cm, magántulajdon

125 virag8

Rippl-Rónai József: Amikor az ember a visszaemlékezéseiből él, 1904, olaj, lemezpapír, 70,4 x 103,6 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, (Rippl-Rónai édesanyja), © Szépművészeti Múzeum 2020. Rippl-Rónai József: A beteg Kossuth-imádó, 1905, pasztell, papír, 35 x 50 cm, magántulajdon

Az otthonképek szereplői

A szülők: Rippl József tanító, a „Czigli” iskola igazgatója. A Fő utca végén álló iskola szolgálati lakásában lakott a család. A négy Rónai gyerek itt végezte az elemit.

Ripplné Knezevich Anna Paulina. A szülők az apa nyugdíjazása után az Anna utca 3.­-ba költöztek, ahol Rippl­-Rónai megfestette többek között az Édes jó anyám betegen, valamint az Apám betegágyban című képeket.

A gyerekek: József (hősünk), eredeti szakmáját tekintve gyógyszerész.

Lajos, a Piacsek családba házasodott számvevőségi tanácsos.

Sándor, operaházi kórustag.

Ödön, vasutas. Felesége Herbszt Teréz, fogadott lányuk és egyben házvezetőnőjük, Szabó Katica. Ödön műgyűjtő volt, és maga is festett. Rippl-­Rónai művészetének legnagyobb híve és feltétlen támogatója volt. A század eleji Kaposvár ismert és jellegzetes figurájának számított a két Rónai fivér. Választékos megjelenésükkel kitűntek a környezetükből. „Bensőséges meleg szeretet fűzte őket egymáshoz. [...] Ha leült, Ödön úgyszólván leste szájáról a szót. József elég szűkszavú volt, bár zamatos beszédű, s a maga módján okos. De ravaszdi is. [...] Öltözködésében is megvolt ez a keresettség és grandezza. Nemcsak nagyszélű kalapjára gondolok, de ruhái szabására is. Otthon néha piros Wagner sapkát hordott és színes sálakba burkolta nyakát.” (9)

„Nagy koponyája, jól kipárnázott húsos arca, komoly és nagy szemei, tagbaszakadt, sűrű termete, beszédének és mozgásának széles nyugalma együttvéve egy nem közönséges egyéniség jelenlétét sejttették. Ő azonban nem érte be ezzel, hanem megtette a magáét is, hogy eredeti legyen öltözködésében, hajviseletében [...] Amikor Párizsból hazakerült, talpig szürkében szeretett mutatkozni [...] az egész megjelenése választékos és kiszámított volt.” (10)

125 virag7

Rippl-Rónai József: Lajos és Ödön, 1905, karton, olaj, 76 x 105 cm, Kiscelli Múzeum, Budapest, © BTM, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár

A feleség: Lazarine Baudrion Issy-l’Éveque­ből érkezett Párizsba modellnek. Rippl­-Rónai 1888-­ban egy vásáron ismerte meg a lányt, aki vállalva a nélkülöző magyar festő sorsát, élettársául szegődött. „Nagyon rosszul beszélt magyarul. Lazarine néni aranyos, ám érdekes elme volt. Kirobbanó, karakteres egyéniség, aki szeretett irányítani, és gyakran lobbant haragra, de dühe gyorsan tovaszállt. Volt egy Maris nevű szakácsnője, aki megesett lányként került hozzá, és kiválóan főzött. Kiválóan főzött. Nyolc-tíz kappant is nevelt, és mindig tett egy kis diót a kukoricadarájukba. Lazarine néni ebédre általában hagymalevest követelt; soha nem akart lemondani a francia nemzeti étekről. Szeretni való asszony volt, aki párját »mon cher«-nek, vagyis kedvesemnek emlegette franciául, és amikor Jóska bácsiról kérdeztük, azt válaszolta: nagyon udvarias, előzékeny, igazi úr volt. A hegyi tanárként emlegetett Martyn Róbert, Martyn Ferenc festőművész testvére Lazarine nénivel élt. Emlékszem, sokszor kért arra, hívjam már nevelt fiát, Róbertet a terített asztalhoz, aki csak a sokadik felszólításra volt hajlandó kijönni a szobájából. Amikor megjelent, Lazarine asszonynak villámokat szórt a tekintete: »Miket csinálni maga velem, nem tudni jönni, már kétszer szólni, leves kihűlni, én lenni éhes!« – ripakodott rá, s mérgében már-már iparművészeti remeknek számító, szépséges légycsapójával hadonászott.” (11)

A rokonság: Rónai János, a Kossuth-imádó Rippli bácsi, ivánfai bognár, Rippl-Rónai apjának unokatestvére. A festő gyakran örökítette meg a „bácsi” szőlőjében üldögélő, iddogáló rokonokat, barátokat.

Piacsek Ferenc, nyugalmazott főerdész, az otthonképek állandó szereplője. Rippl­-Rónai sógornőjének, Piacsek Margitnak az apja. Piacsek bácsi világlátott, jó humorú, franciául jól beszélő emberként gyakran szolgáltatott társaságot Rippl­-Rónai feleségének, Lazarine-­nak. Magyarra is ő tanította az asszonyt. Szikár termetével, nagy, vörös orrával, jellegzetes, fehér szakállával, valamint méteres pipájával a festő ideális modellje volt.

125 virag6

Rippl-Rónai József: Piacsek bácsi babákkal, 1905, olaj, karton, 71 x 103 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (a képen valószínűleg a Niklay lányokkal), © Szépművészeti Múzeum 2020
125 virag9
Rippl-Rónai József: Öregúr és mandolinozó asszony, 1905, olaj, lemezpapír, 73 x 102 cm, magántulajdon (a képen Piacsek bácsi hallgatja Lazarine játékát). Rippl-Rónai József: Flox és Filox, 1903, olaj, karton, 66,5 x 49,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, © Szépművészeti Múzeum 2020

Az állatok: Flox, Filox, Olga és Happy, a kutyák, Tatár, a szamár, Frici, az öszvér, Jankó, a páva.

A család kedvelt állatairól Paris Anella visszaemlékezésében olvashatunk. (12) A Móricz Zsigmond által „magyar ég alatt kis francia madár”­-nak nevezett Anella, Lazarine unokahúga, Rippl-Rónai nevelt lánya volt. 1910-­ben került a családhoz, amikor Rippl­-Rónaiék már a kaposvári Róma-­villában éltek. Rippl-­Rónai kedvenc kutyája a Fő utcai házban Flox volt, a hűséges és okos vadászkutya, akit 1910­-ben Ivánfa egyik szőlőtulajdonosának fia lőtt le állítólagos dézsmálásért. Édesanyja kutyáját, Filoxot viszont nem kedvelte, mert harapós, kiszámíthatatlan állat volt. Később a Róma­-villa lakója lett Happy, a bernáthegyi keverék, és Olga, a kényeskedő és rendszeresen elszökő, fehér bundájú orosz agár. Jankó, a pompás tollazattal rendelkező hím páva a család „vendégbejelentője” is volt egyben; hangosan kiabált, ha megérezte a vendégek közeledtét.

A kisváros lakói iparosok, kishivatalnokok, állomásfőnök, körorvos, ügyvéd, csendőrök, kanászok.

125 virag10

Rippl-Rónai József: A család, 1904, egykor Neményi Bertalan gyűjteményében, lappang, archív fotó (akik biztosan azonosíthatók: a festő szülei, Rippl József és Knezevich Anna ismeretlen kisfiúval középen, mögöttük áll Lazarine, talán Rippl-Rónai öccsével; a másik házaspár valószínűleg Rippl Lajos és felesége, Piacsek Margit, a másik oldalon talán Paulina mama)

Az otthonképek és a kukoricás stílus kezdete

A Fő utcában töltött hat esztendő rendkívül termékeny időszak volt a festő életében. A korszakban több mint harminc hazai és nemzetközi csoportos és egyéni kiállításon vett részt, melyek katalógusait böngészve rendre megtaláljuk az otthonképeket is. Rippl-Rónai munka­bírása lenyűgöző volt, sok száz pasztell- és olajkép született ekkoriban, amelyek közül fájóan sok darab hollétéről nincs tudomásunk. A családot, rokonságot és barátokat ábrázoló művek egy része a szülők, valamint Lajos és Ödön, Piacsek bácsi, illetve a Kossuth-imádó Rippli bácsi házában, kertjében, szőlőjében készültek, azonban a képek túlnyomó többségét Rippl-Rónai saját otthonában, szobáiban festette. Elkerülte a zsánerfestészet összes buktatóját: hiteles ember, akinek friss és természetes művészete saját, hiteles élményeiből táplálkozik. Csendet és nyugalmat árasztó képein azonban csak látszólagos az eseménytelenség: a jelenetek dúskálnak a részletekben, a képek felülete és faktúrája izgalmas és összetett. Az időszak kezdetén festett művek csendes, lágy színei a korszak vége felé egyre hangosabbá és harsányabbá válnak, ahogy a festés mikéntje is egyre lendületesebb és határozottabb lesz. Az 1907-es esztendő ugyanis fordulópontot jelentett Rippl-Rónai művészetében: festésmódja és technikája átalakult. Pályájának stiláris újdonságai mindig Párizshoz kötődtek, korszakunkban azonban lényegében csak Magyarországról figyelhette a nemzetközi festészetben bekövetkezett változásokat. Nyilvánvalóan nem tudta és nem is akarta kivonni magát a Magyarországon megjelenő Vadak hatása alól, és vélhetőleg a Nemzeti Szalon 1907-es tárlatán látott francia festők, elsősorban Paul Gauguin stílusteremtő cloisonnizmusa is kellő inspirációt szolgáltatott számára. Rippl-Rónai a legkézenfekvőbb irányba lépett tovább, redukálta és leegyszerűsítette a festés technikáját: fekete krétavonalakkal gyorsan feldobott kompozíción vastag, barna ecsetvonással meghúzta a szükséges kontúrokat, majd az ily módon létrejött mezőket szorosan egymás mellé helyezett, a tubusból épp akkor kinyomott, keveretlen festékfoltokkal, a majdani „kukoricaszemek” elődeivel töltötte ki.

125 virag11

Rippl-Rónai József: Piacsek bácsi a Niklay lányokkal, 1908, olaj, papírlemez, 60 x 93 cm, magántulajdon. Rippl-Rónai József: Anella virágot tart, 1910 körül, olaj, papírlemez, 100 x 70 cm, magántulajdon

A folyamat első állomása az 1907-ben festett Piacsek bácsi sárga szobában című kép, melyet további művek követtek a kukoricás stílus felé vezető úton: Piacsek bácsi a Niklay lányokkal, a Piacsek olvas a fehér fal előtt (lappang) és a Csendes délután című képek. Ez utóbbi a szakirodalomban ez idáig rendszeresen téves datálással (1909, 1910) és címmel (Csendes délután a Róma villa kertjében) jelent meg. De egyrészt a képen az 1908 kora őszén meghalt Piacsek bácsi látható, másrészt a helyszín a Fő utcai ház kertje. Rippl­-Rónai ezt a három művet 1908 nyarán, a Fő utcai házban töltött utolsó hónapokban, (13) közvetlenül a Róma-villába költözésük előtt festette. Érdekes, hogy a megszokottól eltérően szereplőit nem enteriőrbe helyezte, hanem a jelenetek a ház bejárata előtt, a kertben játszódnak. Mind a három képen ugyanazok a kerti bútorok láthatók. A más képekről is ismert kék és sárga váza, a színes kasmírkendő és hímzett terítő, valamint a kecskelábú asztal mellett ezeken megjelenik egy új elem is: a robusztus, kék fa karosszék, amelyet Rippl-Rónai Kunffy Lajostól kapott ajándékba. Rippl-Rónai nyaranta gyakran vendégeskedett Kunffyéknál Somogytúron, ahol szívesen üldögélt a falubeli bognár által készített rusztikus és széles támlájú karosszékben. A figyelmes Kunffy elkészíttette a szék mását, és elküldte Kaposvárra Rippl-Rónainak. (14) (Horváth János művészettörténész szíves közlése.) Az említett képek a Fő utcában festett utolsó darabok közé tartoznak, az új stílus felé vezető úton megtett fontos lépésekként. A széles ecsetvonásokkal vastagon felhordott, harsogó színű festékfoltok itt még egymásba folyó, szervesen lüktető szövetet alkotnak, de már csak pár hónap hiányzik ahhoz, hogy a foltok „szemekké” váljanak és megszülessen a híres, egyedülálló kukoricás stílus. Ennek helyszíne azonban már a Róma-villa és annak környezete lesz.

125 virag12

Rippl-Rónai József: Csendes délután a Fő utcai ház kertjében, 1908, olaj, papírlemez, 61 x 93,5 cm, magántulajdon


(1) „Én kis feleségemmel letelepedtem Kaposban, kis fehér viskónkban, ahol minden a sok virág, sok más kedves dolog [...] A festésért, mint mindig, rajongok – tétlenül ritkán vagyok.” Dr. Lázár Béla: Látogatás a műteremben Rippl-Rónai Józsefnél. In: Modern Művészet, I. évf. 4. szám, 1906. január, 200. o.
(2) Ady Endre: Thalia pongyolában. In: Nagyváradi Napló, 1902. július 6.
(3) Rippl-Rónai József levele Ödönhöz, Neuilly, 1900. július
(4) Rippl-Rónai József emlékezései, Budapest, 1911, a Nyugat kiadása
(5) Dr. Lázár Béla: Látogatás a műteremben Rippl-Rónai Józsefnél. In: Modern Művészet, I. évf. 4. szám, 1906. január, 200. o.
(6) Rippl-Rónai József levele Ödön öccsének, 1904. augusztus 16.
(7) Hárs Éva: Martyn Ferenc (1975). In: Pandúr József: A másik Rippl-Rónai. Pécs, 1997, 63. o.
(8) A rajzok másolatai a Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Művészettörténeti Adattárában vannak. Horváth János szíves közlése.
(9) Bernáth Aurél: Így éltünk Pannóniában. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1956, 320. o.
(10) Petrovics Elek: Rippl-Rónai. Budapest, é. n. (1942), 30. o. Horváth János idézi. In: Rippl-Rónai 150. 150 éve született Rippl-Rónai József. Emlékkiállítás. Kaposvár, „AGÓRA” Együd Árpád Kulturális Központ, 2011
(11) Lőrincz Sándor: Piacsek bácsi dédunokája. ujember/hetilep.hu/piacsek­bacsi­dedunokaja
(12) Rippl-Rónai emlékkönyv. Paris Anella visszaemlékezései Rippl-Rónai Józsefről. Kaposvár, 2008
(13) 1908 szeptemberében már a Róma-villában találjuk.
(14) Mindkettő megvan ma is: egyik Somogytúron, a másik a Róma-villa műtermében. Horváth János közlése.


full_003303.jpg
Egy Rippl-Rónai-pasztell nyomában – az olasz fronton

A monarchia életének utolsó pillanatai rajzolódnak ki előttünk Rippl-Rónai fronton töltött időszakát vizsgálva. Különböző nemzetiségű tisztek, katonaorvosok, sebesültek a frontvonal mögötti jelenetek szereplői. Egy különleges státusz is utoljára bukkan fel, a hadifestőé, harctéri rajzolóé, hiszen a tudósítás feladatát hamarosan átveszi majd a fotó. A Rippl-Rónaival kapcsolatos események pontosítása is megtörténik, egy orvos-gyűjtő, a kaposvári dr. Gáspár Ferenc kutatásainak köszönhetően.

full_000915.jpg
Egy előbújt fotó a Rippl-Rónai-hagyatékból

Az alkotások mögött rejtőző történetek, a művészek személyes kapcsolatai nyomán kibontakozó kölcsönhatások tára kifogyhatatlannak látszik a művészettörténetben. A Magyar Vadak című kiállítás is számos érintkezési pontra világított rá a 20. század eleji francia és magyar művészeti élet köréből. Ilyen többek közt Czóbel Béla és Kernstok Károly közös, Rippl-Rónai Józsefhez írt levele, amelyre Szűcs György hívja fel a figyelmet a kiállítás katalógusában.1 A Párizsból, 1908. február 23-án keltezett levélben Czóbel mellékelten „Matisse reprodukciókat" küldött idősebb festőtársának. 

full_000625.jpg
Rippl–Rónai és a Nabis Kaposváron

Előkelő francia társaság gyűlt össze idén május végén a Rippl-Rónai Múzeum kiállítótermeiben: a házigazda festőnél, a magyar nabinál vendégeskednek barátai, jó ismerősei festői pályafutásának abból a tizenhat évéből, amit Párizsban töltött és amit saját maga is a legértékesebbnek tartott.

full_003627.jpg
Egy talált kép "megtisztítása"

1937. november 25-én az Ernst Múzeumban emlékkiállítás nyílt az éppen tíz évvel azelőtt elhunyt Rippl-Rónai József munkáiból. A tárlaton, amelyet (a katalógus belső címlapja szerint „özv. Rippl-Rónai Józsefné és az Ernst Múzeum felkérésére") Petrovics Elek rendezett, a művész 178 alkotása került egy hónapra (december 26-ig) a közönség elé, hogy — mint azt maga Petrovics írja a füzet előszavában — „rendkívül gazdag œuvre-jének válogatott darabjaival" úgy mutassák be a festőt, hogy a közönség „hozzá méltó képet" kapjon Rippl-Rónai „tehetségéről és művészi jelentőségéről".
 

full_004432.jpg
A vörös ruhás nő és egy családregény vége

Ma már világos, hogy a művészetpártoló Andrássy Tivadar és a Párizsból hazatérő Rippl-Rónai József együttműködésének eredményeként a magyar iparművészet egyik legnagyszerűbb tárgyegyüttese jött létre, az úgynevezett Andrássy-ebédlő. Sajnos a magyar szecesszió rövid történetének emblematikus bútoraiból és edényeiből már csak nyomokban lelhetünk fel eredeti példányt. De ha a megrendelők felől közelítjük a témát, vagyis hogy kik ültek az ólomüveg ablakokon beszűrődő színes fényben, kik ettek a virágmintás tányérokból, kik ittak a tulipánkelyhet formázó poharakból, akkor egy szinte hihetetlen, de a 20. századi magyar történelmet pontosan modellező családregény bontakozik ki előttünk.

full_000278.jpg
Rippl a Vadak között - Egy magyar kép Houstonban

Egy ország képzőművészetének súlya, nemzetközi megítélése leginkább abban mérhető, milyen művekkel van jelen a világ jelentős múzeumainak állandó és időszakos tárlatain. Magyarország helyzete ebben a tekintetben rendkívül ambivalens: ahol feltűnünk – leginkább a 20. századi fotóművészet területén – kizárólag olyan művészek alkotásai kerülnek közönség elé, akik emigránsként váltak világhírűvé, s így individuális jelenlétük nem vagy csak elenyésző mértékben kapcsolódik össze szülőhazájuk elismerésével. Kertész, Brassai, Capa és Moholy-Nagy a műfaj ikonjaivá vált alkotásai szinte kivétel nélkül a francia és német fotóművészet két világháború közötti alkotásaiként kerülnek bemutatásra, míg például Drtikol, Sudek és Funke műveit mint az Osztrák–Magyar Monarchiától függetlenné váló Csehszlovákia művészetének kiemelkedő eredményeit tárják a közönség elé.
Festészetünk jelenlegi nemzetközi megítélésével kapcsolatban ilyen gond fel sem merül: hírünk nincs, jelenlétünk elhanyagolható.