A Nabis csoport, amelynek tagjaként a magyar Rippl-Rónai is sikereket aratott Párizsban, szinte kivonult az előző festőgeneráció által épp felfedezett nagyvárosi, nyilvános terekből. Ők előszeretettel időztek saját lakásaikban, kertjeikben, ezeket választva képeik témájául is. Úgy tűnik, Rippl-Rónainak haza kellett térnie ahhoz, hogy ugyanezt az intimitást minden hiányérzettől mentesen átélhesse. Képeit nézegetve olyan jól lehet rekonstruálni szűkebb környezetét, hogy már mi is otthonosan mozoghatunk benne.

A magyar festészetnek nincs még egy olyan alakja, mint Rippl-Rónai József, aki ennyire sokszor és ennyire bensőségesen festette volna meg saját környezetét, bevonva a nézőt életének mindennapjaiba. A kaposvári Fő utcában, majd a Róma-villában alkotott műveket szemlélve kivételes élményben lehet részünk: beléphetünk a festő otthonába, járkálhatunk bútorai és személyes tárgyai között, rácsodálkozhatunk a lakásának falait díszítő ismerős festményekre, de megismerkedhetünk a ház lakóival is: Rippl-Rónai családjával és tágabb rokonságával.

Párizsi bohém egy „fehér viskóban” (1)

Tizenhat év távollét után, 1902-ben Rippl-Rónai végleg visszatért Párizsból szülővárosába, Kaposvárra. Negyvenévesen, számos kudarc, siker és több stílusváltás után a világ közepét cserélte fel az Ady által ekképp leírt somogyi településre: „Ami a várost illeti, olyan kellemetlen módon félváros. Nem tudja eldönteni, hogy kisváros maradjon-e vagy nagyváros legyen. Egyelőre egy jelzőre szolgált rá Kaposvár: a legporosabb város. Jó, jó: van por más helyütt is. De ilyen sehol.” (2)

Hazaköltözésének fő okát a honvágyban és szeretett családja hiányában kell keresnünk, ahogy ez kiviláglik kedvenc testvérének, Ödönnek írt leveléből is: „Az én ideálom, amint Te tudod is, nem más, mint egy intimus otthon valahol a hegyekben, és nyugodt lefolyása hátralévő gondolataimnak, az utolsó pillanatig hűen, művészi elveimnek fönntartásával. Közelemben néhány olyan ember, mint Te, aki érdeklődni tud és szeret.” (3)

Élete első házát 43 évesen vásárolta meg a Fő utcában; hat éven át éltek benne feleségével, Lazarine­-nal. Rippl­-Rónai berendezkedett: végre megtalálta a vágyott nyugalmat, harmóniát. Szerette új életét, és a Fő utcai kis fehér házban töltött hat esztendő alatt megalkotta a magyar festészet legszebb enteriőr­képeit, az úgynevezett otthonképeket, amelyek témáját a különböző ünnepek­ből, rokonlátogatásokból és családi eseményekből merítette. „Nagyon nagy kedvvel festem a szobáimat, az én szeretett alakjaimat: Piacsek bácsit, Lazarine, mama stb. – régi modelljeimmel. Az ilyen dolgok azért jók, mert igazak, és szeretem, hogy körülvesznek, és megosztják velem a rám kimért sorsot. Idehaza az intim élet adta meg az inspirációkat; a család, rokonság, ismerősök szokásait, életét figyeltem meg. Kisvárosi alakok, típusok érdekeltek, ezeket festettem a társadalom minden rétegéből. Engem nagyon érdekel a kőműves, a tanár, a pap, a pintér, a suszter, az asztalos – mind, megannyi karakterkép. Mindegyik egy-egy külön világ, egy-egy jellemző vonásuk van, mint a természeti tárgyaknak, kőnek, vasnak, fának. Szeretem bennük, hogy különböző vonásaik külsőleg is megnyilatkoznak, hogy hivatásuk, mesterségük, társadalmi mivoltuk már a formájukból, mozdulatukból kitetszik. Ezeket a jellemző formákat, vonalakat, mozdulatokat, színeket pemzli végre, kréta alá fogni – íme a képeim.” (4) A képek tehát a rokonságon és barátokon kívül elénk tárják, Bernáth Mária szavaival élve, a városka teljes szociográfiai tablóját, de a szobákról, a berendezésről és a használati tárgyakról is bőséges információkkal rendelkezünk, egyrészt a festmények, másrészt hiteles leírások, visszaemlékezések alapján.

Kaposvár, Fő utca 58.

Lázár Béla művészeti író így emlékezett vissza Rippl-Rónainál 1906 telén tett látogatására: „Éjfél felé járt az idő, hogy megérkeztünk Kaposvárra. Nagy orosz bundában vár rám a művész s baktatunk be a városba, száraz, világos, téli éjszakán. [...] A ház elé érve zöldre festett kerítés fogad. Átmegyünk a kerten, s a fehér ház ajtajából lámpafény sugárzik felénk. Jó somogyi nagypadkás konyhakályhán áll a lámpás, gyéren világítva meg a kályhát, melynek falán konyha-eszközök között egy-egy rajz, metszet kaczérkodik. Az alacsony szobákban minden ragyog. Az egyikben a tisztára meszelt fal, a nagy széles asztal, erős dívány, a másikban széles francia ágy, a kokett toilette-asztal, vendégvárásra előkészítve minden.” (5)

A festő pedig testvérének, Ödönnek írt levelében szól nagy elégedettséggel otthonáról: „Minden, amit a kis »fehér házban« találtam, gyönyörűséget okozott. Már a kertbe lépésnél a szépen ápolt zöld kert terített szép asztal fogadott és tárta ki ölelkező karjait. A szobák mind felfrissülve színben és elrendezésben várták gazdájukat. Igazán mondhatom, hogy Lázárin ízléses elrendezése a legraffináltabb művészt is kielégítené. Nem hiszem, hogy XIII. Leo pápa születése szobája nemesen egyszerűbb lett volna.” (6)

A később szintén híres festővé lett Martyn Ferenc, Piacsek bácsi egyik unokája emlékezetében így élt a ház: „A festő szépen gondozott háza a kaposvári Fő utcán, szemben a kórház épületével állott. A széles, hosszú telek kertjével és szőlőjével lenyúlott egészen a Rózsa utcáig. Lehetett vagy nyolcszáz négyszögöl. Középen volt a kút, előtte virágos grupp, hatalmas fűzfák, pázsit. Az utcától deszkakerítés zárta el, középen a házzal szemben kapu volt, amelynek felső lécezett részén be lehetett látni a kertbe. A házba előszoba-féle helyiség vezetett, amelyből jobbra-balra két-két szoba nyílott, s valahol középen volt a konyha. A szobák – az én emlékeim szerint – gyönyörűek voltak, francia bútorokkal berendezve, a jobboldali szárnyon két nappali szoba, az egyik a festő műterme volt, ennek ablaka a kertre nyílott, előtte kis asztalka állt [...] a műterem hátsó ajtaja a baromfiudvarra vezetett, ahol – hálóval fedett külön részen – pulykák és pávák sétálgattak.” (7)

Szerencsénkre Martyn Ferenc a szemléletes leíráson kívül fel is vázolta a ház alap-­ és helyszínrajzát (melyeket Horváth János művészettörténész bocsátott rendelkezésemre, ezúton is köszönet érte). (8) A város végéig húzódó falusias utcasoron többen is laktak a Rippl­-Rónai rokonságból. A festő egyik szomszédja Rippl­-Rónai János volt, a „Kossuth-­imádó Ripli bácsi”, aki fiával, Antallal lakott együtt. Pár házzal odébb élt Piacsek Ferenc, akinek három lánya közül (Margit, Gizella, Emília) az egyiket Rippl­-Rónai Lajos, a másikat Martyn Artúr vette feleségül. Ebbe a házba született Martyn Ferenc. Rippl­-Rónai házától nem messze, a szomszédos Anna utcában volt a szülők és Rónai Lajos háza. 

Az otthonképek szereplői

A szülők: Rippl József tanító, a „Czigli” iskola igazgatója. A Fő utca végén álló iskola szolgálati lakásában lakott a család. A négy Rónai gyerek itt végezte az elemit.

Ripplné Knezevich Anna Paulina. A szülők az apa nyugdíjazása után az Anna utca 3.­-ba költöztek, ahol Rippl­-Rónai megfestette többek között az Édes jó anyám betegen, valamint az Apám betegágyban című képeket.

A gyerekek: József (hősünk), eredeti szakmáját tekintve gyógyszerész.

Lajos, a Piacsek családba házasodott számvevőségi tanácsos.

Sándor, operaházi kórustag.

Ödön, vasutas. Felesége Herbszt Teréz, fogadott lányuk és egyben házvezetőnőjük, Szabó Katica. Ödön műgyűjtő volt, és maga is festett. Rippl-­Rónai művészetének legnagyobb híve és feltétlen támogatója volt. A század eleji Kaposvár ismert és jellegzetes figurájának számított a két Rónai fivér. Választékos megjelenésükkel kitűntek a környezetükből. „Bensőséges meleg szeretet fűzte őket egymáshoz. [...] Ha leült, Ödön úgyszólván leste szájáról a szót. József elég szűkszavú volt, bár zamatos beszédű, s a maga módján okos. De ravaszdi is. [...] Öltözködésében is megvolt ez a keresettség és grandezza. Nemcsak nagyszélű kalapjára gondolok, de ruhái szabására is. Otthon néha piros Wagner sapkát hordott és színes sálakba burkolta nyakát.” (9)

„Nagy koponyája, jól kipárnázott húsos arca, komoly és nagy szemei, tagbaszakadt, sűrű termete, beszédének és mozgásának széles nyugalma együttvéve egy nem közönséges egyéniség jelenlétét sejttették. Ő azonban nem érte be ezzel, hanem megtette a magáét is, hogy eredeti legyen öltözködésében, hajviseletében [...] Amikor Párizsból hazakerült, talpig szürkében szeretett mutatkozni [...] az egész megjelenése választékos és kiszámított volt.” (10)

A feleség: Lazarine Baudrion Issy-l’Éveque­ből érkezett Párizsba modellnek. Rippl­-Rónai 1888-­ban egy vásáron ismerte meg a lányt, aki vállalva a nélkülöző magyar festő sorsát, élettársául szegődött. „Nagyon rosszul beszélt magyarul. Lazarine néni aranyos, ám érdekes elme volt. Kirobbanó, karakteres egyéniség, aki szeretett irányítani, és gyakran lobbant haragra, de dühe gyorsan tovaszállt. Volt egy Maris nevű szakácsnője, aki megesett lányként került hozzá, és kiválóan főzött. Kiválóan főzött. Nyolc-tíz kappant is nevelt, és mindig tett egy kis diót a kukoricadarájukba. Lazarine néni ebédre általában hagymalevest követelt; soha nem akart lemondani a francia nemzeti étekről. Szeretni való asszony volt, aki párját »mon cher«-nek, vagyis kedvesemnek emlegette franciául, és amikor Jóska bácsiról kérdeztük, azt válaszolta: nagyon udvarias, előzékeny, igazi úr volt. A hegyi tanárként emlegetett Martyn Róbert, Martyn Ferenc festőművész testvére Lazarine nénivel élt. Emlékszem, sokszor kért arra, hívjam már nevelt fiát, Róbertet a terített asztalhoz, aki csak a sokadik felszólításra volt hajlandó kijönni a szobájából. Amikor megjelent, Lazarine asszonynak villámokat szórt a tekintete: »Miket csinálni maga velem, nem tudni jönni, már kétszer szólni, leves kihűlni, én lenni éhes!« – ripakodott rá, s mérgében már-már iparművészeti remeknek számító, szépséges légycsapójával hadonászott.” (11)

A rokonság: Rónai János, a Kossuth-imádó Rippli bácsi, ivánfai bognár, Rippl-Rónai apjának unokatestvére. A festő gyakran örökítette meg a „bácsi” szőlőjében üldögélő, iddogáló rokonokat, barátokat.

Piacsek Ferenc, nyugalmazott főerdész, az otthonképek állandó szereplője. Rippl­-Rónai sógornőjének, Piacsek Margitnak az apja. Piacsek bácsi világlátott, jó humorú, franciául jól beszélő emberként gyakran szolgáltatott társaságot Rippl­-Rónai feleségének, Lazarine-­nak. Magyarra is ő tanította az asszonyt. Szikár termetével, nagy, vörös orrával, jellegzetes, fehér szakállával, valamint méteres pipájával a festő ideális modellje volt.

Az állatok: Flox, Filox, Olga és Happy, a kutyák, Tatár, a szamár, Frici, az öszvér, Jankó, a páva.

A család kedvelt állatairól Paris Anella visszaemlékezésében olvashatunk. (12) A Móricz Zsigmond által „magyar ég alatt kis francia madár”­-nak nevezett Anella, Lazarine unokahúga, Rippl-Rónai nevelt lánya volt. 1910-­ben került a családhoz, amikor Rippl­-Rónaiék már a kaposvári Róma-­villában éltek. Rippl-­Rónai kedvenc kutyája a Fő utcai házban Flox volt, a hűséges és okos vadászkutya, akit 1910­-ben Ivánfa egyik szőlőtulajdonosának fia lőtt le állítólagos dézsmálásért. Édesanyja kutyáját, Filoxot viszont nem kedvelte, mert harapós, kiszámíthatatlan állat volt. Később a Róma­-villa lakója lett Happy, a bernáthegyi keverék, és Olga, a kényeskedő és rendszeresen elszökő, fehér bundájú orosz agár. Jankó, a pompás tollazattal rendelkező hím páva a család „vendégbejelentője” is volt egyben; hangosan kiabált, ha megérezte a vendégek közeledtét.

A kisváros lakói iparosok, kishivatalnokok, állomásfőnök, körorvos, ügyvéd, csendőrök, kanászok.

Az otthonképek és a kukoricás stílus kezdete

A Fő utcában töltött hat esztendő rendkívül termékeny időszak volt a festő életében. A korszakban több mint harminc hazai és nemzetközi csoportos és egyéni kiállításon vett részt, melyek katalógusait böngészve rendre megtaláljuk az otthonképeket is. Rippl-Rónai munka­bírása lenyűgöző volt, sok száz pasztell- és olajkép született ekkoriban, amelyek közül fájóan sok darab hollétéről nincs tudomásunk. A családot, rokonságot és barátokat ábrázoló művek egy része a szülők, valamint Lajos és Ödön, Piacsek bácsi, illetve a Kossuth-imádó Rippli bácsi házában, kertjében, szőlőjében készültek, azonban a képek túlnyomó többségét Rippl-Rónai saját otthonában, szobáiban festette. Elkerülte a zsánerfestészet összes buktatóját: hiteles ember, akinek friss és természetes művészete saját, hiteles élményeiből táplálkozik. Csendet és nyugalmat árasztó képein azonban csak látszólagos az eseménytelenség: a jelenetek dúskálnak a részletekben, a képek felülete és faktúrája izgalmas és összetett. Az időszak kezdetén festett művek csendes, lágy színei a korszak vége felé egyre hangosabbá és harsányabbá válnak, ahogy a festés mikéntje is egyre lendületesebb és határozottabb lesz. Az 1907-es esztendő ugyanis fordulópontot jelentett Rippl-Rónai művészetében: festésmódja és technikája átalakult. Pályájának stiláris újdonságai mindig Párizshoz kötődtek, korszakunkban azonban lényegében csak Magyarországról figyelhette a nemzetközi festészetben bekövetkezett változásokat. Nyilvánvalóan nem tudta és nem is akarta kivonni magát a Magyarországon megjelenő Vadak hatása alól, és vélhetőleg a Nemzeti Szalon 1907-es tárlatán látott francia festők, elsősorban Paul Gauguin stílusteremtő cloisonnizmusa is kellő inspirációt szolgáltatott számára. Rippl-Rónai a legkézenfekvőbb irányba lépett tovább, redukálta és leegyszerűsítette a festés technikáját: fekete krétavonalakkal gyorsan feldobott kompozíción vastag, barna ecsetvonással meghúzta a szükséges kontúrokat, majd az ily módon létrejött mezőket szorosan egymás mellé helyezett, a tubusból épp akkor kinyomott, keveretlen festékfoltokkal, a majdani „kukoricaszemek” elődeivel töltötte ki.

A folyamat első állomása az 1907-ben festett Piacsek bácsi sárga szobában című kép, melyet további művek követtek a kukoricás stílus felé vezető úton: Piacsek bácsi a Niklay lányokkal, a Piacsek olvas a fehér fal előtt (lappang) és a Csendes délután című képek. Ez utóbbi a szakirodalomban ez idáig rendszeresen téves datálással (1909, 1910) és címmel (Csendes délután a Róma villa kertjében) jelent meg. De egyrészt a képen az 1908 kora őszén meghalt Piacsek bácsi látható, másrészt a helyszín a Fő utcai ház kertje. Rippl­-Rónai ezt a három művet 1908 nyarán, a Fő utcai házban töltött utolsó hónapokban, (13) közvetlenül a Róma-villába költözésük előtt festette. Érdekes, hogy a megszokottól eltérően szereplőit nem enteriőrbe helyezte, hanem a jelenetek a ház bejárata előtt, a kertben játszódnak. Mind a három képen ugyanazok a kerti bútorok láthatók. A más képekről is ismert kék és sárga váza, a színes kasmírkendő és hímzett terítő, valamint a kecskelábú asztal mellett ezeken megjelenik egy új elem is: a robusztus, kék fa karosszék, amelyet Rippl-Rónai Kunffy Lajostól kapott ajándékba. Rippl-Rónai nyaranta gyakran vendégeskedett Kunffyéknál Somogytúron, ahol szívesen üldögélt a falubeli bognár által készített rusztikus és széles támlájú karosszékben. A figyelmes Kunffy elkészíttette a szék mását, és elküldte Kaposvárra Rippl-Rónainak. (14) (Horváth János művészettörténész szíves közlése.) Az említett képek a Fő utcában festett utolsó darabok közé tartoznak, az új stílus felé vezető úton megtett fontos lépésekként. A széles ecsetvonásokkal vastagon felhordott, harsogó színű festékfoltok itt még egymásba folyó, szervesen lüktető szövetet alkotnak, de már csak pár hónap hiányzik ahhoz, hogy a foltok „szemekké” váljanak és megszülessen a híres, egyedülálló kukoricás stílus. Ennek helyszíne azonban már a Róma-villa és annak környezete lesz.

(1) „Én kis feleségemmel letelepedtem Kaposban, kis fehér viskónkban, ahol minden a sok virág, sok más kedves dolog [...] A festésért, mint mindig, rajongok – tétlenül ritkán vagyok.” Dr. Lázár Béla: Látogatás a műteremben Rippl-Rónai Józsefnél. In: Modern Művészet, I. évf. 4. szám, 1906. január, 200. o.
(2) Ady Endre: Thalia pongyolában. In: Nagyváradi Napló, 1902. július 6.
(3) Rippl-Rónai József levele Ödönhöz, Neuilly, 1900. július
(4) Rippl-Rónai József emlékezései, Budapest, 1911, a Nyugat kiadása
(5) Dr. Lázár Béla: Látogatás a műteremben Rippl-Rónai Józsefnél. In: Modern Művészet, I. évf. 4. szám, 1906. január, 200. o.
(6) Rippl-Rónai József levele Ödön öccsének, 1904. augusztus 16.
(7) Hárs Éva: Martyn Ferenc (1975). In: Pandúr József: A másik Rippl-Rónai. Pécs, 1997, 63. o.
(8) A rajzok másolatai a Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Művészettörténeti Adattárában vannak. Horváth János szíves közlése.
(9) Bernáth Aurél: Így éltünk Pannóniában. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1956, 320. o.
(10) Petrovics Elek: Rippl-Rónai. Budapest, é. n. (1942), 30. o. Horváth János idézi. In: Rippl-Rónai 150. 150 éve született Rippl-Rónai József. Emlékkiállítás. Kaposvár, „AGÓRA” Együd Árpád Kulturális Központ, 2011
(11) Lőrincz Sándor: Piacsek bácsi dédunokája. ujember/hetilep.hu/piacsek­bacsi­dedunokaja
(12) Rippl-Rónai emlékkönyv. Paris Anella visszaemlékezései Rippl-Rónai Józsefről. Kaposvár, 2008
(13) 1908 szeptemberében már a Róma-villában találjuk.
(14) Mindkettő megvan ma is: egyik Somogytúron, a másik a Róma-villa műtermében. Horváth János közlése.