Cinikus fiatalok
A Bloomberg New Contemporaries 1949 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a frissdiplomás, illetve mesterszakos művészeknek, amelynek legutóbb a Newcastle upon Tyne-ban található Baltic Gateshead és projektkiállítótere, a Baltic 39 adott otthont. A résztvevőket minden évben háromtagú zsűri választja ki kétrostás eljárással – hozzávetőleg 1500 jelentkezőből. A korábbi évek sikeres pályázói között szerepel például Mona Hatoum, vagy Damien Hirst, és olyan szakemberek zsűrizték már a pályázatokat, mint Hans Ulich Obrist, Dinos Chapman, illetve Phil Collins.
Közös ügyek az aranyló kupola alatt
Az Artmagazin berkeiben hagyománynak számít, hogy a lap körüli stáb amellett, hogy a nyomtatott és az elektronikus tartalom előállításáért, szerkesztéséért, a magazin szakmai színvonaláért felel, rendszeresen gazdagítja a hazai kulturális programkínálatot különböző, rendhagyó formátumú eseményeivel is. Itt nemcsak a kapcsolódó lapszám-bemutatókra kell gondolnunk, bár ezek közül is nemrég volt egy emlékezetes, amely a magazin életében mérföldkőnek számító 100. számot ünnepelte az Írók Boltjában. Az Artmagazin (ön)népszerűsítő tevékenysége mellett általános művészetszervezői szerepet is vállal: a vidéki, tematikus hely- és kultúrtörténeti sétáktól, az Art Market Budapesthez kapcsolódó díj kiosztásán át, egészen az időszaki kiállításokhoz kapcsolódó tárlatvezetésekig ível a programok sora. Az évenként megrendezett, kortárs művészeti és dizájntárgyakat kínáló akció is ezen események közé tartozik, amely egyúttal hozzájárul a magazin éves költségvetéséhez, illetve a szerkesztőség által meghatározott közösségi célt is támogat, így idén az Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületet.
Miért ne?
A Magyar Képzőművészeti Egyetem aulájában a feje tetejére állt a világ. A térbe lépve egy “frissen mázolva” feliratú padba ütközöm, majd egy hatalmas, narancssárga lakkbőr „XD” vonzza magára a tekintetem. Közvetlenül ezután észreveszem, hogy éppen egy extrudált kukoricából és nyálból készült installáció mellett állok.
Kiterjesztett határok
Kiterjesztett határok – talán ez a legplasztikusabb válasz arra, hogy mitől lesz sajátos a több szegmensben érvényes határátlépésekre vállalkozó Billentyűk című kiállítás. Blattner Gézát (1893 – 1967) bábművészként kanonizálta a 20. század színháztörténete. Az egyszerre bábművészeti és színháztörténeti jelentőségű életművet a MODEM-ben megrendezett kiállítás a 20. század ’30-as, ’40-es éveinek életérzését feltáró képzőművészeti sokszínűségébe ágyazza be, illetve kiterjeszti a téri dramaturgiát a színházhoz kötődő médiumokra, azaz testre, tárgyra, bábura, hangra, anyagokra, tapintásra.
Játékok népe
A 2017-es OFF-Biennále Budapest témamegjelölése a Gaudiopolis, vagyis az „öröm városa” lett. Gaudiopolis egy a második világháború után működő gyermekotthon, közelebbről nézve pedig egy független intézmény és egy demokrácián alapuló gyermekköztársaság volt. Ennek szellemiségével vállal közösséget idén az OFF csapata, miközben lehetséges megoldásokat kínál fel – a művészet eszközeinek segítségével – a jelenleg válságban szenvedő liberális demokrácia helyreállítására. A biennálé keretein belül megvalósuló projektek mind kapcsolódnak ehhez a célkitűzéshez, kiváltképp az OFF hivatalos kurátori csapata által szervezett programok.
Art&Permissions, avagy a kettő több, mint az egy
Valami elindul, csúcsra ér, majd lehanyatlik vagy elindul, csúcsra ér és osztódik – Kolozsváron a második forgatókönyv szerint alakultak a dolgok. A régóta halmozódó feszültség nyomán az Ecsetgyárból kivált művészek és galériák egy másik elhagyott gyárépületben találtak új helyszínt maguknak, ez lett a Centrul de Interes, magyarul csak Köz-pont. A nyitó kiállításon jártunk.
Bolygóközi virtuális kalandozások
Ahogy a mindennapokat egyre inkább meghatározzák a digitális eszközök és szolgáltatások, úgy a digitális eszközökkel alkotó művészek szerepe is felértékelődött az elmúlt években. Azonban a műfaj továbbra is rendkívül költség- és eszközigényes maradt. Mivel Budapesten nem alakult ki érdemi intézményi háttér, amely tudná támogatni az alkotókat (akár csak eszközkölcsönzéssel is), elég szórványosan tűnnek csak fel kiállítások a témában. Kovács Andrea kurátor és a Let it Be! art agency munkássága nyomán – a Trafó smART! XTRA sorozat nyári különkiadásaival – azonban kicsit megélénkült a színtér.
Kiterítenek úgyis – A Maladype Színház III. Richárdjáról
Pont, mint azt a paplant – mondhatnánk, miközben ülünk a Maladype Bázis egyik bárszékjén, és Richárd piros palástja alól ki-kikandikáló Achilles-inát nézzük. Meg van nyúzva. A lifegő, piros paplant csípőjén egy bőrszíj tartja. Nem púpos.
Tudományos, fantasztikus
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskertjének egyik műtermében megrendezett hallgatói kiállítás két fiatal festő és egy fiatal kurátor együttműködéséből született, a kiállítótérbe lépve mégis olyan érzés fogott el, mintha egyetlen ember szellemi termékeit látnám: a kiállítás szokatlanul koherens. A falon olvasható koncepcióból kiderül, hogy a munkák olyan problémákra világítanak rá, melyek a képzőművészeti produktumok mindegyikével kapcsolatban felmerülhetnek. Olyan univerzális dilemmák ezek, mint például a reprodukálhatóság, vagy az érzékelés relativitása.
Füstbe ment idő – Anne Imhof: ANGST II
A 2017-es, azaz az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálé Arany Oroszlán-díj nyertese a német pavilonban bemutatkozó Anne Imhof lett FAUST című projektjével. Korábbi performanszáról, az ANGST II-ről, amelyen szintén a biennálés csapattal közösen dolgozott Rácz Rebeka írt tavaly szeptemberben.
A húszperces sorban állás után szokatlan környezet fogadja a Hamburger Bahnhof épületébe belépő látogatókat. A neoklasszicista épület óriási központi terén alig lehet átlátni, telefújták füsttel. Rengeteg ember álldogál. Vagy ül a földön. Vagy járkál. Elveszettnek látszik mindenki. A falakon semmi sincs, első pillantásra a tér is üresnek tűnik. De van zene. Megnyugtató hangzás és emelkedett ének – kortárs operát hallunk. Aztán meglátjuk a keresztbe kasul, szimmetrikusan kifeszített köteleket a magasban, illetve a hosszú boxzsákokat. Aki már bent van egy ideje, az néz valamit, megfigyelő pozícióba helyezkedik, vándorol – s lassan a később érkezők is megértik kire, mire kell fókuszálni.
Örülök, hogy megismertem
Szerencsés találkozások gyakran előfordulnak velem, nemrégiben Lisszabonban egymás után értek a véletlenek. A személyes ismeretségek mellett/között előfordult egy szellemi természetű is: a Gulbenkian Museumban Kaszás Tamás-kiállításba botlottam (érkezésem napján nyílt). Átfutottam a számomra addig ismeretlen művészről a tudnivalókat, és elhatároztam, a Vizuális kultúra című helyi Erasmus-kurzusom hallgatóinak felkínálom a közös tárlatnézés lehetőségét.
Kiterjesztett határok: északi nyitás a 12.madeinhungary + 05. MeeD Határtalan Design című kiállításon
Ahogy a korábbi években, idén is az Új Budapest Galéria nyújt otthont a közép-kelet-európai régió egyik legdinamikusabban fejlődő design-seregszemléjének, a 12.madeinhungary + 05.MeeD Határtalan Design című kiállításnak. A Bálnában található kiállítóterem megfelelő választásnak bizonyult a rendezvény lebonyolításához, mivel bőséges tér – 900 négyzetméter – jut a különböző bútoroknak, lámpatesteknek, lakberendezési tárgyaknak és lakástextíliáknak. A tágas helyre szükség is van, hiszen a tárlat legnagyobb újdonsága, hogy ebben az évben a Visegrádi Négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) mellett az európai és nemzetközi design történetét meghatározó skandináv országok (Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország), valamint a balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) is bemutatkoznak a hazai közönség előtt.
Kell-e nekünk Instax kamera?
Vannak olyan eszközök és teljesítmények, amiknek kevesebb kreditet adunk, mint amennyit megérdemelnének.
Nemes Péter: Gordius
A gordiuszi csomó metaforájának erejét elképzelhetősége adja. A gondolat, hogy egykor nemcsak a történetekben, de a valóságban is létezhetett egy háncsból készült, tekervényes szerkezet, amely Gordion városában látható és megtapintható volt. A valós csomót egy történet szerint Nagy Sándor kettévágta, a képzeletet azonban több mint két évezrede foglalkoztatja, vajon milyen éles lehetett a kard, amellyel suhintott, milyen trükkel csavarodott önmagába a háncs, és hogyan maradhatott a szekérrel együtt évszázadok alatt is ép. Az utókort tehát a materiális, technikai kérdések foglalkoztatják, s első látásra ilyen probléma a csomó utánzása is. Lehetséges-e ma gőzölt és hajlított bükkfalécekből, fémcsavarokból, rétegelt faelemekből az ókori struktúra hasonmását létrehozni? Újraalkotni egy mítoszok révén elevenen maradt, ugyanakkor épp a mítoszok által a múlt ködébe burkolt tárgyat.
Fájlhiba: az adatok elveszhetnek.
A médiaművészet komplex fogalma nem pusztán a szoftveralapú, hanem az analóg technikai apparátusokat használó műveket (fotó, film, videó) is magában foglalja. Utóbbiak többek között dokumentációs eszközként szolgáltak az 1960-as évektől Magyarországon is megjelenő új művészeti jelenségek (akció, happening, performance) számára. A művészettörténeti kanonizációs folyamatok eredményeként mára ezek a felvételek – mint az események egyedüli, kiállítható reprezentációi – autonóm műtárgyakká váltak. Mindezek tükrében tehát az újmédia-művek megmentése az utókor számára lényeges feladat. Az újmédia-művészeti alkotások megőrzése azonban immateriális természetük, efemer jellegük; a napról napra elavuló szoftverek és az állandóan változó technikai környezet miatt rendkívül körülményes.
De vajon mit is kell pontosan megőrizni? Milyen módon védhető meg egy digitális mű a rohamos technológiai elavulástól? A folyamatos átalakítási eljárások során hogyan őrizhető meg az egyes alkotások eredetisége? A március 26-ig látogatható „Mentés másként…” – Mi marad az újmédia-művészetből? című kiállítás ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat.