Couturissime
A magyar múzeumok divat és öltözködés tematikájú kiállításai elkényeztettek minket az elmúlt évben, és a sorozatnak még nincs vége.
„A művészet mint antivírus”
FeLugossy Laca vetette el ezt a gondolatmagot a saját spontán blogján, egy, az ismerőseinek kiküldött group mail formájában, és hozzátette, „kellemes elmélkedést”.
A képzőművész magányossága
A címet Alan Sillitoe regényétől – A hosszútávfutó magányossága – kölcsönöztem, aktualitását meg a koronavírus-járvány miatti lakásba zártság, szerencsés esetben otthonról dolgozás, rosszabb helyzetben fizetés nélküli szabadságolások, elbocsájtások adják.
Az ördög ünnepe
A farsang az egyik legismertebb, világszerte elterjedt ünnepi időszak, szerteágazó és változatos hagyományokkal. A magyar nyelvben manapság két szóval is megnevezzük ezt az időszakot, hiszen a hagyományos farsang szó mellett gyakori a karnevál elnevezés is. Mindkét elnevezés a vízkereszttől hamvazószerdáig, a húsvétot megelőző negyven napos böjt kezdetéig tartó időszakot jelöli. A farsangi időszak csúcsa az úgynevezett farsangfarka, az utolsó három nap: vasárnap, hétfő és a húshagyókedd.
SUBTLE TRAGEDY
Jövő héten zár a Magyar Nemzeti Galéria Farkas István-kiállítása, ami számos kérdést felvet: hogyan lehet ma, a 21. században szemlélni festményeit, mit jelenthetnek alkotásai és milyen üzenetet rejt életútja napjainkban?
„Nem a tárgy, hanem az ember a cél”
A hazai formatervező szakma 1988 második felében vált nagykorúvá. Többéves előkészítő munka után ugyanis ekkor indult útjára a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj. Az alapító minisztériumok és az Országos Magyar Fejlesztési Bizottság nagy reményeket fűztek az ösztöndíjhoz, a tehetséggondozáson túl az ország versenyképességének fokozása is a szemük előtt lebegett. Hová jutott az ösztöndíjprogram az elmúlt három évtized alatt? Megnéztük.
Salgótarján, te csodás…
Salgótarján azon kevés magyar városok egyike, amely igazán csak a lakói számára kedves – a kedves pedig nem egyenlő az érdekessel. Márpedig az Artmagazin nem csak azért választotta úticéljául a szocialista iparvárosként ismert megyeszékhelyet, mert háborítatlansága miatt eredeti formában őrzi egy korszak lenyomatát. Branczik Márta építészettörténész vezetésével a városba látogató turisták a „múzeumi” szemlélődésen felül arra is vállalkoztak, hogy felfedezzék Salgótarjánban azt, ami valóban érdekes.
Palota a népnek
Az idei építészeti filmnapokon a népek szpartakiádjának nyertese egyértelműen Jugoszlávia lett. Egyrészt a Hotel Jugoslavija című francia film miatt, ami bemutatta a volt föderációs állam legnagyobb szállodájának történetét, és a benne zajló életet Liz Taylorral, Nixonnal, Che Guevarával, jugó keresztapákkal és elképesztő luxussal. Aztán ott volt a Szkopjét bejáró film, a Kenzo Tange által eltervezett új városszerkezettel, felülnézetből is fantasztikus brutalista épületekkel, közterekkel és az egyetlen megvalósult Kenzo Tange tervvel, a ma már alig használt, lerobbant vasútállomással. (Érdekes volt látni azt is, hogy a városban, ahonnan Nicola Gruevskit kaptuk, egy idő óta szinte minden középületet neobarokk burkolattal látnak el, és egy akkora Nagy Sándor-szobor áll a főtéren, hogy Andrássy Gyula kismiska hozzá képest.)
Késő megjegyzések lassú beszélgetésekhez
LCD-kijelzőkre emlékeztető, hajlékony műanyag lemezek kúsznak a fény felé. Teniszlabdákra támaszkodnak, itt-ott már nő rajtuk a műfű. Sokszorosított csomagolásdobozok fából készült másai és a selfie-készítés koreográfiájától eltorzult emberi sziluettek dőlnek a galéria fehér falainak; közöttük félúton, vasszerkezetre illesztett, festett mozdulatábrán aranysárga coinok pixelei, a videojátékok hipnotikus kincsei forognak. A sarkokban színes frizbikatapultok mellett műanyagvirágok nőnek; filctollparabolák, kosárlabdabombák függeszkednek gerendákon vagy lebegnek csendben, mozdulatlanul. Ai Weiwei hatalmas, szelfiző arcképe mosolyog szignált teáskancsójára; a földön, lézersugarak közt gipsz szoborfej fekszik.
Használt karácsonyfák
Pár szezonnal ezelőtt volt egy remek kiállítás a LUMU-ban, Gerber Pál műveiből. Óriási volt, olyannyira az, hogy azóta is rendszeresen villannak be képek – mondhatni, majdnem egy évtized mélységéből –, és egyre jobban imádom az egészet… azt, ahogyan anno keletkezett a mű (1995), ahogyan kinéz, amilyen hatást tesz… és mindazokat a gondolatokat, amiket azóta is indukál.
A ..ndoni lelet… ahogyan azt 2527-ben vizsgálták a lelkes kutatók és nézők
Ilyen se volt még: rejtvénycikket közlünk! Arra a kérdésre várunk választ, hogy vajon hol keletkezhetett az a lelet, amiről írásunk tudósít, és a lelet mely elemeiről van benne szó. A helyes megfejtők között Artmagazin előfizetést sorsolunk ki (nem 2525-re! :)). A megfejtéseket az [email protected]-ra küldjétek!
Ne nevess hangosan, ha zöld lovat és hasonló dolgokat látsz!
Egy sokáig lappangó Ferenczy Károly-kép kapcsán most nem a szintén művész Ferenczy-utódok, hanem az elődök nyomába eredünk, a rokonok visszaemlékezéseinek segítségével. Előkerülnek az öröklődő művészi vénát igazoló vázlatfüzetek is...
Friss nőtörténetek, látvánnyal keveredett szín- és illatorgia
Aki a legnagyobb hőségben is képes kilométereket gyalogolni, nemcsak a lüktető belvárosban lődörögni egy pohár jeges itallal a kezében, arra a zürichi Limmat folyó hosszan elnyújtott partja vár. Kiadós gyalogtúra, akárha északon az óbudai Hajógyári-sziget felé vennénk az irányt, vagy délre fordulva a pesti Csepel-sziget gyártelepei felé. A hely, ahova megérkezünk egymásba olvadt, vörös téglás gyárépülettömbök sora. Már messziről érezzük a főtt kukoricára emlékeztető komló illatát, a közeli Löwenbräu-Areal területén, a régi zürichi sörfőzde közelében, melynek egyik művészeti intézménye, a LUMA Westbau nevet viseli. 2004-ben hozták létre a Luma Alapítványt azzal a céllal, hogy független művészek és pályakezdők tevékenységét támogassák, egyúttal olyan intézményeket, amelyek a művészet, a fotográfia, a kiadói-dokumentációs és multimédia tevékenység területén működnek. Az alapítvány más művészeti projekteket is bonyolít, amely a környezetvédelem, az emberi jogok, az oktatás és a kultúra kérdéskörére fókuszálnak; a Löwenbräukunst Art Complex részeként öt éve nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
Anyám főztje
Július 31-ig még áll a Koreai Kulturális Központban (a Velencei Biennálén Arany Oroszlánt nyert Andreas Fogarasi mű által elhíresült MOM Kultúrházzal szemben) egy kiállítás Santopalato címmel, amit mindenképpen látni kell, és amire egyik kedvenc szerzőnk, Szalipszki Judit válogatta össze a műveket.
Két tűz között
A Kétfejű gyufa cím egy többfunkciós tárgy képzetét kelti. Mircea Cantor munkája, a két oldalán égethető gyufa a kétszeres teljesítmény ígéretével kecsegtet, a fapálcika rövidsége és a balesetveszélyes másik gyufavég fenyegetése azonban még a normál „egyoldalas” használatot is ellehetetleníti. A „kényszerű takarékosság abszurd tárgyai” (1) a romániai Szamosújvári Gyufagyárban készültek, húszezres példányszámban, egy nagyobb projekt részeként még 2002 és 2003 között. Ezt a szimbolikus tárgyat vagy tárgyegyüttest műként is rengetegféleképpen lehet értelmezni, ezért az sem egyértelmű, hogy most, az Új Budapest Galériában rendezett, román művészek munkáit tömörítő magánygyűjteményeket bemutató csoportos kiállítás címeként pontosan mire is utal. Még akkor sem, ha erre ad valamilyen szintű megoldást a bevezető szöveg, amely szerint a gyufa pálcikája a román művészet történetének rövidke idővonala, amit javasolt a kezdő- és a végpontja felől is végigböngészni. Ha a böngészés nem a meggyújtást és végigégetést jelenti, akkor ez a kép végül is megállja a helyét, bár a rendezés nem kronologikus, és a tárgyban megjelenő alapvető konfliktus sincs kijátszva így. A tendenciák szerint rendezett kiállítási anyag kínál egy másik, a magyar közönség számára különösképp érdekes és kevésbé általános megközelítésmódot is. A művek Mircea Pinte, Ovidiu Şandor, Răzvan Bănescu és a Plan B Alapítvány magángyűjteményéből származnak, amelyek három romániai városban találhatók: Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben.