
""
Körei Sándor „konzervált” csendéletszobra nyerte a magánkezdeményezésből létrehozott szoborparkhoz kapcsolódó pályázat első díját, egymillió forintot.
Harmadik alkalommal hirdették ki a köveskáli Káli Art Inn által szervezett szobrászati pályázat nyertesét és nyitották meg a szabadtéri Káli Art-Parkot.
EZMMi - Ligeti 100 - Beavató koncert laptop-együttesre
Az EZMMi laptop-együttese rövid magyarázatok, előadások közbeiktatásával az erre az alkalomra írott, a zeneszerző művei és módszerei által inspirált műveken, improvizációkon keresztül tiszteleg Ligeti előtt.
Az underground mikropolitikái
Mondom, leszoktunk a káromkodásról még tizenhárom éves korunkban, talán azért, mert eleinte humorosnak tartottuk, hogy finoman beszéljünk, vagy talán dacból, ellenkezésből, vagy valamiféle művészi egyensúlyérzék késztetett rá vagy éppen kontár eredetieskedés – nem tudom; nem határoztuk el soha tudatosan, egyszerűen csak ehhez volt kedvünk, s akár a lázadás szelleméből fakadt, akár valamilyen ellenpontozásnak szántuk ösztönösen, erről soha nem esett szó köztünk.
Élő és online aukció az Utcáról Lakásba! Egyesületért
Az Utcáról Lakásba! Egyesületnek már több mint száz bérlője van, emelett több száz Ukrajnából menekülő embernek segítettek, elsősorban albérlettámogatással.
Nehéz szavakat morzsol a szél hamuvá
Horváth Ádám ma záró Nehéz szavakat morzsol a szél hamuvá című kiállításáról Bence Bettina kurátori reflexióit közöljük.
Közös pályázatot hirdet a LAM és az FKSE
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület és a Light Art Museum Budapest közös pályázatot hirdet új fényművészeti művek megvalósításának támogatására és megvásárlására.
A Magányos cédrus megtalálása
Rieder Gábor művészettörténész az Artmagazin 141. számában megjelent friss tanulmányában számolt be a cédrus felfedezéséről.
A magányos cédrus és libanoni barátai
Joggal pályázhat a leghíresebb magyar festmény titulusra. Számtalan címlapon szerepelt, bélyegen sokszorosították, végtelen mennyiségű másolat és poszter készült róla. A Magányos cédrus a hazai festészet egyik legismertebb ikonja, mégse tudtuk róla eddig, hogy hol készült, ki vagy mi volt a modellje. Pőrén, valóságtól elemelve áll a szikla peremén, heroikus pusztulásának narancsszín felhőjébe burkolódzva. A Google Street View és a Kongresszusi Könyvtár segítségével viszont most fény derült titkára: előkerült az igazi „magányos” cédrus. Egykori és mai formájában.
Antropomorf hologram – egy feLugossy prezentáció, alias könyv
A könyv médium, azaz hordozó, formátum, ami hozzáférést biztosít nyomtatott anyagokhoz… Egy könyv, akárcsak egy magazin, “konténer”, csomó minden van (legalábbis lehet) benne. Ez azt is jelenti, hogy miközben lapozgatjuk, nemcsak szavakat olvasunk, amik képek, és nemcsak képeket nézegetünk, hanem a részleteit böngésszük egy nagy KÉPNEK, amit a könyv egésze képez.
KIHIRDETTÉK AZ IDEI STRABAG ARTAWARD INTERNATIONAL FINALISTÁIT
A díj az egyik legfontosabb, magán tőkéből alapított képzőművészeti elismerés Ausztriában.
EZT NÉZD – UNDERGROUND: TELJESÍTVE
Rendszeres ajánlónk kevert műfajokról, hőskorokról és audiovizuális reflexekről.
Sugár János: Horizontális underground
Poszthumanizmus – nehéz szó. Nem a kiejtése miatt, hanem mert nyomasztó. Nálunk az Artmagazin Online-on is sok szöveg alkalmazza vagy tárgyalja a globális kultúra jelenségeit átértelmező gondolkozásmódot, ami a humanizmus utáni állapotban keresi az ember helyét a világban. Vannak olyan alkotók azonban, akik még most, a humanizmus válságidőszakában is magát az embert, az emberi gondolkodást és az ember általános problémamegoldó képességét helyezik a figyelmük középpontjába.
