A november 6. és 11. között futó 15. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál idei kiemelt partnere a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Az ILO budapesti irodájával együttműködésben megvalósuló Életünk a munka szekció keretein belül hét különböző dokumentumfilmet nézhetnek meg az érdeklődők a fesztivál alatt.
„2007-ben mutattam be a Színhely Galériában a Halhatatlan nagyok – első széria c. fotóanyagomat, mely egy kortárs művészek közreműködésével készült parafrázis-sorozat, és népszerű festmények »újrajelenítésével« kísérletezik. A közreműködő művészek maguk választották ki kedvenc festőjük alkotásait, majd a fotóimon megjelenő alakokat meg is személyesítették.” /Vedres Ági/
Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.
Az OTP Bank és a Szépművészeti Múzeum által közösen meghirdetett Kerülj be a Szépműbe! kreatív pályázatra több mint 1300 pályamű érkezett, amelyből a legjobb 15 a szakmai zsűri választása alapján jutott a második fordulóba. A továbbjutó alkotásokat egy különleges virtuális galériájában, az OTP VRMúzeumban tekinthette meg a nagyközönség, illetve itt adhatták le szavazataikat kedvenc művükre.
A hosszú hétvége ellenére egészen péntek estig vannak képzőművészeti programajánlataink.
Benczúr Emese a MODEM-ben október 28-ig nyitva tartó Let is be című egyéni kiállítása kapcsán mesélt arról, hogyan alakult ki a szavakhoz és mondatokhoz való kötődése, milyen művészi állítás húzódik meg a Debrecenben kiállított ragyogó munkák mögött, és hogy a MODEM-ben is bemutatott cukorkapapíros alkotáshoz, a Dolce Vitához szükséges cukrokat mind ő ette-e meg?
Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.
A héten a szokásostól eltérően a legtöbb programot a hét második felére ajánljuk. A hosszú hétvége után kipihenve vethetjük bele magunkat az őszi szezon egyre sűrűsödő kiállítási programjába.
2018. november 28-tól öt napon keresztül a budapesti mozivásznakon rendeznek villámcsődületet az elmúlt év legizgalmasabb animációs sztárjai. A 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon idén 300 animációs rövidfilmet és 10 egész estés filmet láthat majd a közönség, köztük Mamoru Hosoda legújabb filmjét, a Mirait. A budapesti animációs seregszemlét egy legendás francia rendező, a Kirikou figuráját megalkotó Michel Ocelot személyesen nyitja meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az Anilogue fókuszában idén Olaszország, Horvátország és Szlovénia állnak.
Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.
Ezen a héten sem fogunk unatkozni: folytatódik a Design Hét, kiállításmegnyitók sora várja az érdeklődőket, és több beszélgetésen is részt vehetünk, amelyek kiadványok és fontos művészeti témák köré épülnek – mindez Budapesten, Pécsett és Veszprémben.
Drozdik Orshi 1975 óta foglalkozik a női lét társadalmi, lélektani és művészeti vonatkozásaival. Életművének fő ívét a „nemi szerepek örökségét” megkérdőjelező vezérmotívum rajzolja: munkássága folyamatosan megújulva kezdi ki a maszkulin hegemón rendet, sokrétűn felforgatva a politikai diktatúra, a kanonizált művészettörténet, a normatív orvosi diagnosztika, vagy a történelem mesternarratívái révén természetesnek tettetett, ideológiailag kitermelt ál-igazságokat és azok fojtogató reprezentációs hagyományait. Kreatívan képromboló ikonográfiája forradalmian maradandót alkot. Nemzetközi élvonalban jegyzett performanszai, festményei, installációi, fotói, szobrai, szépírásai együttesen közvetítik feminista üzenetét. Gender politikai/poétikai gondolatait akár vászonra, porcelánba, celluloidra, gumiba, üvegbe, vagy fémbe önti, de mindvégig, következetesen saját női(es) testi, anyagi valójának és női kritikai nézőpontjának öntőformájába is. A művész szavaival: „Amit nem írok meg verseimben, azt megrajzolom, amit nem rajzolhatok meg, elbeszéléssé alakítom, ha elkeseredem, gipszbe öntöm sebeimet, és így telik az életem.”
Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.
Október 10-én, szerdán, mint az Artmagazin csapata – Lépold Zsanett, Szikra Renáta, Szilágyi Róza Tekla és Topor Tünde – terepszemlét tartottunk a Millenárison, az Art Market Budapesten. Az Artmagazin évek óta szemlézi a hazai art fairek standjait, és osztja ki az Artmagazin zsűrinek legjobban tetsző kiállítónak járó Artmagazin-díjat. A díj a dicsőség mellett Artmagazin-cikket és 25% standkedvezményt ér – a következő évi díjból, az Art Market rendezőinek jóvoltából.
Oscar-díjas és -jelölt alkotók filmjeit láthatjuk premier előtt a mozikban – színes kiegészítő programokkal.