Bécs évtizedek óta építgetett múzeumváros-imidzsét három évvel ezelőtt nagy csapás érte: az egykori tulajdonos leszármazottainak sikerült elperelnie öt világhírű Klimt-festményt a Belvedere gyűjteményéből. A képek ugyanis kétes úton jutottak a zsidó származású magángyűjtőtől az állami intézménybe. Osztrák sajtóértesülések szerint újabb veszély fenyegeti a bécsi múzeumokat: az egykori tulajdonos örökösei bejelentették igényüket a Kunsthistorisches felbecsülhetetlen értékű gyöngyszemére, Vermeer Műterem című festményére.
A nemzetközi szaksajtót évek óta tartja izgalomba a bagdadi múzeumok sorsa, ahonnan remekművek ezrei tűntek el az amerikai csapatok 2003-as érkezése előtt és után. A térség most egy másik művészeti ügy miatt került a média figyelmének középpontjába: az iraki hatóság lefoglalt egy Picasso-festményt, amit tulajdonosa éppen értékesíteni akart. A finoman klasszicizáló akthoz az iraki férfi nem törvényes úton jutott, a dollármilliókat érő remekmű egykor a kuvaiti Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagította. Az első sajtóhírek szerint. A magyar média – szokásához híven – nem követte tovább az eseményeket...
A műkereskedelmi szaklapok hasábjain már a válság kezdetén terjedt a jó tanács: vásároljon klasszikus műtárgyat! A számok igazolni látszanak a veterán piaci résztvevők bölcsességét. A két nagy árverezőház nyári árverésein gyönyörűen szerepeltek a régi mesterek. A Sotheby's klasszikusokat felvonultató, nyári londoni aukciósorozatán az összforgalom 45 millió fontra esett csak vissza – a tavalyi 59 millióról. A ház szakértője a jó szereplést a bejáratott és szilárd gyűjtőközönségnek és az új vevők megjelenésének tudta be!
Az ezredfordulós múzeumboom végigsöpört az egész világon Bilbaótól Abu-Dzabiig. A nemzetközi divathullám Magyarországon is talált követőkre, ennek köszönhető a debreceni Modem felépítése és a Szépművészeti Múzeum folyamatosan zajló bővítése. A múzeumboom az Egyesült Államokból indult el, ahol most már azt elemzik, minek volt köszönhető a feleslegesen felpumpált divat. Az artnet.com szerkesztője, Ben Davis szerint mindenért a gazdag bizottsági tagok a felelősek, akik csak befektetést láttak a kulturális intézményekben.
Az Európai Unió 2009. szeptember 1-jétől betiltja a száz wattos hagyományos izzólámpák forgalmazását. A cél a takarékos égők használata. A tiltott wattok száma évről évre araszol lefelé, 2010-ben hetvenöt watt lesz a határ, 2011-ben hatvan, 2012-ben pedig lekerülnek a polcról a negyven és huszonöt wattos, régimódi villanykörték is. A vásárlók a hír hallatán megrohamozták a boltokat, hogy bespájzoljanak a hagyományos lámpakellékekből. A muzeológusoknak is el kell gondolkodniuk azon, hogyan biztosítsák a kortárs installációkba az összképhez hozzátartozó égőket.
Hiába bukkannak fel a válság enyhülésére utaló kedvező jelek, a nemzetközi műtárgypiac állapota nem rózsás. Egy londoni tanácskozáson összegyűltek a téma szakértői, hogy kibeszéljék magukból a keserű élményeiket, az idős rókák pedig megosszák a többiekkel a korábbi recessziók során szerzett tapasztalataikat. Elbocsátás, ügyeskedés, kivárás, kreativitás és pozitív gondolkodás. No meg vér, szenvedés és könnyek. Az eseményről a The Art Newspaper újságírója, Cristina Ruiz számolt be.
Az idei Múzeumok éjszakáján is volt Artmagazin tárlatvezetés, ahol olyan kérdésekre kerestük a választ, hogy mit kereshet vajon Ferenczy Károly Hegyibeszédén a fűben üldögélő hallgatóság között egy páncélos lovag, Kontuly Béla Barátnők című képén a nőalakok mellett miért tűnik fel három nyúl, miért áll egymás mellett egy felöltözött és egy meztelen férfi Szőnyi István Hegytetőn című festményén, vagy milyen sírfeliratokat olvashatunk Mokry Mészáros Dezső Temetőjében. Vagyis klasszikus magyar festményeket néztünk végig friss szemmel, még ha megnyugtató válaszokat nem is adtunk mindenre.
A műtárgypiac kezd kilábalni a gazdasági válságból, az Art Baselen egész kedvező volt a hangulat, egyesek látni vélik már az alagút végét. Az Artprice.com bizalmi indexe felfelé tart. Az Artnet.com kritikusai is felszabadultabbak: Richard Polsky nem a tanulságokat vonja le a mögöttünk álló nehéz időszakból, hanem hasznos tanácsokat ad a nem túl forrófejű, kezdő gyűjtőknek. Arról, hogy milyen hibákat nem szabad elkövetniük. Kilenc lehetőség, hogy sok pénzt veszítsünk a műtárgypiacon (és kilenc magyarázat, hogy hol követtük el a hibát):
A magyar olvasóközönség sajnos nem tudja mihez kapcsolni a címben felhalmozott jelzők sorát, amik egyébként a nálunk is kapható Ritter csokoládé reklámszlogenjeként híresültek el német nyelvterületen. Pedig úgy jobban működne a címsor. Ám ennek ellenére a következőkben mégis a „szögletes, praktikus, jó” mellékneveket – amik eredetiben kétségkívül jobban hangzanak – használjuk a Műcsarnokban prezentált Ruff-életműkiállítás minősítésére. Hogy miért is? Mert jobb, sajnos, nem jut az eszünkbe. Hacsak nem akarjuk a száraz, monoton és aszexuális jelzőket mindjárt itt, a cikk elején bedobni. Mivel ez mégis így alakult, nem marad más hátra, mint kitérni az indoklásra.
Kik is szerepelnek az Éjjeli őrjáraton? Névtelen holland polgárok, kackiás kalappal és hosszú muskétával: az amszterdami lövészegylet (Kloveniersdoelen) tagjai. De ez nem is fontos, a lényeg Rembrandt zseniális dramaturgiai érzéke, ahogy nyüzsgő-mozgó életképet varázsolt egy merev és élettelen reprezentatív csoportképből. A művészettörténészek – nevek hiányában – évszázadok óta gyártják a festmény szimbolikus értelmezéseit. Egy holland történész, Bas Dudok van Heel most szenzációs felfedezéssel állt elő: kikutatta az Éjjeli őrjárat szereplőinek a nevét. A muskétások lelepleződtek.
INTRO
Valami történt Magyarországon. Mintha hosszú évek panaszáradata meghallgatásra talált volna és reménysugarak kezdenék bevilágítani a kortárs művészet eddig inkább felhősnek mondható egét. Kezdjük a pénzzel. Szinte nem múlik el hét, hogy ne jelenne meg sajtóközlemény fiatal kortárs képzőművészeket támogató díj alapításáról – a teljesség igénye nélkül, de azért sorolok néhányat: a K&H Bank, az Eon, a már régóta működő Amadeus Alapítvány (és Fundamenta Lakáskassza) mellé becsatlakozó Műgyűjtők Klubja, az Esterházy Alapítvány az Uniqua Biztosítóval karöltve, majd a Műcsarnok az Avivával közösen. Aztán ott a magyar művészet külföldi reprezentációjának ügye.
Hogy nézett ki a zseni? A széles közönséget mindig lázba hozza, ha egy rendkívüli művész új arcképe kerül elő. Hátha megsejtünk valamit a titkaiból, hátha meghallunk valamit az elhallgatott örökségből. Két olyan nemzetközi sztárművész van, akikről még a legkisebb, de frissnek mondható kutatási eredmény is sajtóvihart képes kavarni. (Hiába ismerjük betéve az életművüket.) Akikre nem csak tudományos szakemberek, hanem laikus kutatók is specializálják magukat. Shakespeare és Leonardo. Az elmúlt egy hétben mindkettőről előkerült egy új arckép!
Miközben a világ küszködik a gazdasági válsággal, a műkereskedelem is vívja a saját harcát. A műtárgypiaci szereplők gyengélkednek, de néha egész váratlan dolgok történnek. Például, hogy egy párizsi kereskedő a tavaly elhunyt divattervező, Yves Saint Laurent íves karfájú, öblös, fekete karosszékéért 21 millió eurót fizet ki, miközben a becsült ár 2-3 millió körül volt csak. Az Yves Saint Laurent-aukció optimizmusra ad okot, míg a non-profit kultúra az állami beavatkozásban reménykedik.
Charles Saatchi, a milliomos reklámszakemberből lett műgyűjtő és galériatulajdonos a kilencvenes években művészettörténelmet írt: a nemzetközi színtér csúcsára repítette a fiatal brit művészek (YBA) generációját. Például Damien Hirst-öt, vagy Tracey Emint. Azóta is a siker megismétlésén dolgozik – kevesebb szerencsével. A festészet diadala címre hallgató 2005-ös tárlatsorozatát egy kellemetlen incidens szakította félbe: a városvezetőség a bérleti szerződés sokadik megsértése után bezáratta galériáját. A nyughatatlan Saatchi azóta új helyszínt talált és új vállalkozásokba fogott.
A Budapest Art Fairen – természetesen – 2008-ban is volt Artmagazin Fórum. November 21-én a Műcsarnok mellé tapasztott fóliasátorban, a kortárs galériák közötti pódiumon Geskó Judit (a Szépművészeti Múzeum munkatársa, a múzeum kortárs anyagának kurátora), Bencsik Barnabás (a Ludwig Múzeum igazgatója), Petrányi Zsolt (a Műcsarnok igazgatója), Pados Gábor (az Írokéz Gyűjtemény és az acb Galéria egyik tulajdonosa) valamint Vass László (a veszprémi Vass László Gyűjtemény tulajdonosa) beszélgetett az állami intézmények és a magánszemélyek kapcsolatáról, az Artmagazin főszerkesztőjének, Topor Tündének a vezetésével.
