HETI POP – Damien Hirst újra kurátor szerepben, koncert egy James Turrel-műben és újabb magyar filmes siker

Damien Hirst egy egész évig a londoni Gagosian egyik terének kurátoraként fog tevékenykedni – ezalatt az idő alatt saját és más művészek munkáiból tervez kiállításokat rendezni. A Britannia Streeten működő galériatérben zajló programsorozat Hirst Fact (Tény) címet viselő, hiperrealisztikus festményeit és szobrait bemutató kiállítással startol majd. Látható lesz még egy 2009-ben készült, hatalmas pillangót ábrázoló vászon, illetve egy 2015-ös  mű, amely egy tisztítószerekkel telepakolt polc replikája. Sőt egy frissebb munka is, amely 2019-ben készült és az égő Notre-Dame-ot ábrázolja. Hirsttel nem most találkozhatunk először kurátori szerepben – munkássága során többször előfordult, hogy az általa rendezett kiállításokba saját műveit is becsempészte. A szintén londoni Newport Street Gallery például Damien Hirst személyes művészeti gyűjteményéből válogatott műveket mutat be. A kiállítótér End of a Century (Egy század vége) című, legfrissebb tárlata múlt ősszel nyílt és Hirst korai munkáiból nyújt válogatást. 

Hirst 2009.0472 papilio glaucus in gerbera 1024x894

Damien Hirst: Papilio glaucus in Gerbera, 2009

James Turrel a svájci Zuozba tervezett égkémlelő építménye 2005-ben készült el. A hegyoldalba ágyazott épület kívülről archaikus kinézetű, kőből épített hengernek látszik – mégis, jóval érdekesebb ennél. Az épületet két nyílás határozza meg: a bejárat, amely szándékosan a völgy felé irányul, és a felső kémlelő nyílás, amely zavartalan kilátást nyújt az égre. Turrel építészeti projektjének megrendelője a Walter A. Bechtler Foundation volt. A majdnem 2000 méteres tengerszint feletti magasságon álló épület csak egy helyiségből áll – ezt a szobát betonpad veszi körül, ide ülve csodálhatjuk meg az égre nyíló kilátást. Turrel más munkáihoz hasonlóan a mennyezeten lévő nyílás itt is úgy van kialakítva, hogy a látogatók ne érzékeljék a tetősík vastagságát – a megfigyelhető égszelet pedig kétdimenziós festménynek tűnjön. Január végén a 11. E.A.T. (Engadin Art Talks) keretein belül a neves svájci zeneszerző és dobos, Fritz Hauser egy rövid koncertet adott Turrel épületében, erről pedig – egy rövid beszélgetéssel kiegészített – videó is készült.

A héten hozták nyilvánosságra, hogy bekerült a 71. Berlini Filmfesztivál versenyprogramjába Fliegauf Bence legújabb szerzői filmje, a Rengeteg – Mindenhol látlak. Az is egyértelművé vált, hogy a világjárvány miatt idén február helyett júniusban tartják meg a világ egyik legnagyobb presztízsű A kategóriás filmfesztiválját. Fliegauf Bence legfrissebb filmje – az első részhez hasonlóan – hétköznapi életünk, párkapcsolataink lázálomszerű útvesztőjébe kalauzol, ahol a szereplők életük talán legnagyobb titkát próbálják felfejteni: a másik embert. A film különösen aktuális a karantén, a be- és összezártság idején, amikor az addig láthatatlan feszültségek vagy éppen félelmeink is felszínre törnek. A moziban feltűnik többek között Sodró Eliza, Gubik Ági, Jakab Juli, Végh Zsolt és Balla Eszter, de szerepet kapott Víg Mihály, a közel százéves Lénárt István, Keresztes Felicián, a Dealer (Fliegauf második filmje) főszereplője, továbbá a rendező fia, Fliegauf János is. 

Juli big

Jakab Juli

Források: news.artnet.comdesignboom.com

full_006393.png
HETI POP – Magyar divattervező akadálymentes ruhakollekciója, Linda McCartney-kiállítás és egy friss Yoko Ono-mű

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006010.png
HETI POP – Mesterséges intelligencia alkotása aukción, a világ legmagasabb szobra és egy eltévedt űrhajós Bécsben

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_005848.jpg
Christo legújabb alkotása, kriptovalutás aukció és sztárdizájner űrkabin – HETI POP

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006417.png
HETI POP – Kanye West házakat bont, friss Jenny Holzer-mű és megnyílt Maurer Dóra solo show-ja a Tate Modernben

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006203.png
HETI POP – Katari múzeumnyitás, velencei művésznegyed és az év leglátogatottabb múzeuma

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006032.png
HETI POP – Aukciós tolvajok, rekord a biennálén és Olafur Eliasson környezetbarát matricái

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_005735.jpg
Elveszett Degas, pápadivat, kiborgok és feminizmus – HETI POP

Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, a hétvége közeledtével szemezgetünk a hét és az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn és társművészeti híreiből. Ez a HETI POP.

full_006460.png
HETI POP – Hantai Simon-kiállítás Párizsban, elhunyt Robert Frank, méheknek otthont adó óriásplakátok és egy stadionnyi erdő

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006245.png
HETI POP – Fornasetti Velencében, az idei Turner Prize jelöltjei és a nemzetközi banánforradalom

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006065.png
HETI POP – Az év aukciós rekorderei, új Banksy, online nézegethető grafikák és Frank Lloyd Wright épületei az UNESCO listáján

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_005953.png
HETI POP – Robin Williams gyűjteménye aukción, sárguló műanyag és szociális egyenlőtlenségek

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_005769.png
A Pussy Riot új márkája, Christo épülő köztéri munkája, egy veszélyes Marina Abramović performansz és a múzeumban megidézett 2001 : Űrodüsszeia – HETI POP

Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006369.png
HETI POP – Posztermúzeum New Yorkban, Jenny Holzer Bilbaóban és az első napfogyatkozás felvétele

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006086.png
HETI POP – Budapesten talált dombormű, párizsi buborék, Banksy-murália Port Talbotban és a Ludwig jelölése