A madridi Prado átalakítja gyűjteménye struktúráját, hogy jobban képviselve legyenek a női és az Európán kívüli művészek

Az intézmény egy új kutatási projektet is indít, ami a nemek közötti egyenlőség kérdésére fókuszál.

A madridi Museo del Prado idén átalakítja kiállítási struktúráját, kiemelt figyelmet szentelve a női művészekre. A változásokat Miguel Falomir múzeumigazgató jelentette be az intézmény sajtótájékoztatóján. Az eseményen az is elhangzott, hogy a női művészek prioritást fognak élvezni a gyűjteményi vásárlások alkalmával.

Falomir szerint a pandémia egyik „pozitív következménye”, hogy több idő jutott a művészeti gyűjteményük felülvizsgálatára. Megjegyezte azt is, hogy a múzeum kiállítóhelyei a művészet bemutatására eddig „a 19. századi történeti modellek szerint működtek”.

Az újítás első állomásaként a múzeum 19. századi gyűjteményét veszik górcső alá, s ezek a „frissítések” várhatóan idén nyáron be is fejeződnek. Ami a terv többi részét illetően – amik hatással lesznek az intézmény 18. századi európai munkákra és Goya-gyűjteményére – Falomir azt nyilatkozta, hogy még „korai meghatározni a folyamat végének pontos dátumát”

A múzeum új céljai között szerepel még a gyűjteményben eddig nem szereplő mozgalmak, valamint az Európán kívüli országok művészetének bemutatása is. „A társadalmi kérdésekkel foglalkozó festmények, néhány kivételtől eltekintve, szinte teljesen hiányoznak a gyűjteményből” – mondta Falomir. Egy másik új terület, amire összpontosítani akarnak, a filippínó művészet, ami „nagyon releváns a múzeum szempontjából, ennek ellenére kevésbé van jelen a gyűjteményben.”

 5784451297 d7b62e24bf k

Museo del Prado. Fotó: Dave Pinter / Flickr

A női művészekről folytatott vita már jó ideje napirenden van a Pradóban – csakúgy, mint más rangos múzeumokban. Tavaly újra is rendeztek egy kiállítást, az Uninvited Guests (Hívatlan vendégek) címűt, ami a spanyolországi 19. és 20. századi női művészekkel foglalkozik. A kiállításon több férfi alkotó munkája is szerepelt, sőt egy festményről az is kiderült, hogy a múzeum állításával ellenben valójában nem egy nő, hanem egy férfi művész készítette. A kritikusok szerint a kiállítás ugyanúgy alárendelte a nőket, mint az az időszak, amiről szólt. „A Prado kudarcot vallott a demokrácia és a társadalmi egyenlőség szimbolikus értékeinek képviselőjeként” – olvasható abban a nyílt levélben, amit nyolc művészeti szakember írt a múzeumnak.

Falomir azt mondja, hogy az újonnan bejelentett átalakítás nem csupán a március közepéig látható kiállítás kritikáira adott válasz. „Nyilvánvaló, hogy az Uninvited Guests kapcsán tanultak hatnak a gyűjteményre, és megpróbálunk szélesebb horizontú jövőképet adni arról, hogy milyen volt a spanyolországi 19. század” – magyarázta. „Mint gyakran mondtam, ez nem csak a nemek közötti egyenlőség kérdéséről szól – bár a nőket minden bizonnyal kirekesztették a múzeum állandó gyűjteményéből és kiállításaiból.”

 

Forrás: news.artnet.com

WalkingStick_Fantasy_January-scaled.jpg
2020-ban kizárólag női művészek alkotásaival gyarapította gyűjteményét egy baltimore-i múzeum

A Baltimore Museum of Art nemrég bejelentette, hogy 33 újabb művel gyarapodott gyűjteményük – többek között Laura Aguilar, Loïs Mailou Jones és Jaune Quick-to-See Smith alkotásaival.

cramer_astronautic_age-1-300-2-1.jpg
Fókuszban a nők a London Art Weeken

A London Art Week digitális platformján Art History in Focus (Fókuszban a művészettörténet) címmel tematikus cikkeket, videókat és online kiállításokat osztanak meg. Az októberben útjára induló projekt középpontjában az elmúlt 400 év jelentős női művészei, valamint a művészet világában tevékenykedő nők – például galeristák, gyűjtők, kurátorok, tudósok és műkereskedők – állnak.

full_000250.jpg
Bővül a Prado

Az elmúlt kétszáz esztendő legnagyobb szabású átalakításán esett túl a spanyolországi múzeumok zászlóshajója, a Prado. A világ múzeumainak elitklubjába tartozó Museo del Pradót a 19. század elején építtette III. Károly a királyi gyűjtemény számára. A nagyszabású klasszicista épület régóta akkut helyhiánnyal küszködik. Az időszakos kiállításoknak csak az állandó anyag kirakodásával tudtak helyet teremteni. Egészen eddig.

full_006027.png
HETI POP – Giga Ai Weiwei-kiállítás, rekord árú Hockney- festmény, Rembrandt ujjlenyomata és a 200 éves Prado

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

full_006054.png
HETI POP – A Prado és a Guggenheim születésnapja, pamutfonalból készült agy és wellnessközpont-installáció

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.