KIHIRDETTÉK A HORVÁTH MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY KRITIKUSI PÁLYÁZATÁNAK 2022-ES NYERTESEIT

A Horváth Művészeti Alapítvány négy évvel ezelőtt négyszázezer forintos honoráriummal járó kritikai szakújságíró díjat hozott létre. Az elismerésen idén is két szerző, Cséka György és Cserna Endre osztozik – akinek nyertes cikke legnagyobb örömünkre az Artmagazin Online felületén jelent meg.

Cserna Endre: A góton túl - Átkozott manók című írása ezen a linken, míg Cséka György A mű oldalán megjelent, Virág az ember? című cikke ezen a linken keresztül olvasható.

A zsűri idén is kiadott egy a díjazottak mellett két másik szöveget kiemelő shortlistet, ezen most Benedek Kata A mű számára írt A köztéri giccs ötven árnyalata. Kolodko Mihály szobrairól című értekezése, valamint Pallag Zoltán az Artmagazin hasábjain megjelent és Andreas Fogarasi a Budapest Galériában rendezett kiállításáról szóló Arról, ami nincs, azzal, ami van című szövege szerepel. 

271757644 781942332720986 1592852521787136533 n

2019-ben a pályázat egyik nyertes szövege Lépold Zsanett az Artmagazinban megjelent, A jövő otthona – Lakner Antal a temesvári Art Encountersbencímű cikke volt – míg 2020-ban Molnár Ráhel Ulbert Ádám művészetéről született és szintén az Artmagazinban megjelent írása nyerte el az elismerést. A két szöveg itt és itt olvasható.

271757644_781942332720986_1592852521787136533_n.jpeg
KIHIRDETTÉK A HORVÁTH MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY KRITIKUSI PÁLYÁZATÁNAK 2021-ES NYERTESEIT

A Horváth Művészeti Alapítvány három évvel ezelőtt négyszázezer forintos honoráriummal járó kritikai szakújságíró díjat hozott létre. Idén az elismerésen két szerző, Miklósvölgyi Zsolt és Frazon Zsófia osztozik.

Screenshot 2020-09-23 at 11.02.08.jpg
Kihirdették a Horváth Művészeti Alapítvány Kritikai Díjának 2020-as nyerteseit

A Horváth Művészeti Alapítvány a művészeti kritikaírás ösztönzésére 400 ezer forintos kritikai szakújságíró díjat hozott létre, amit idén másodszor ítéltek oda. Az egyik nyertes cikk az Artmagazin hasábjain jelent meg.

full_006314.png
A Horváth Művészeti Alapítvány megduplázza művészeti díjainak összegét

A Horváth Művészeti Alapítvány megduplázza éves művészeti támogatásainak összegét, sőt, a művészeti kritikaírás ösztönzésére kritikai szakújságíró díjat hoz létre.

 

full_006471.png
Kihirdették a Horváth Művészeti Alapítvány kritikusi díjazottait

Idén májusbán jelentették be, hogy a Horváth Művészeti Alapítvány korábbi években nyújtott művészeti támogatásainak 2,5 millió forintos összegét az idei évtől az alapító jóvoltából 5 millió forintra emelik. Emellett a művészeti kritikaírás ösztönzésére 400 ezer forintos kritikai szakújságíró díjat hoznak létre, amely idei kiírástól kezdve minden évben szeptemberben kerül kiosztásra.