A Sotheby's az első kizárólag női művészek munkáit felsorakoztató aukciójára készül. Hogy mennyire jó ötlet elkülöníteni a női alkotókat, és hogy egyáltalán van-e létjogosultsága egy szegregált értékesítésnek 2021-ben – erről megoszlanak a vélemények. Mi most értékítélet helyett megnézünk néhány művet (és alkotóját), amik bekerültek a válogatásba, illetve felvázoljuk nagy vonalakban, miért is fontos a női művészek munkásságával foglalkozni a műkereskedelemben.

Az online aukció anyaga egészen a 17. századig nyúlik vissza, de ugyanúgy megtalálhatók benne a 21. század nagy nevei is – például Dorothea Tanning, Hannah Höch és Barbara Hepworth alkotásai is bekerültek a válogatásba. Az aukció tételei között számos festmény, különféle nyomatok, szobrok, valamint dizájntárgyak is megtalálhatók. Bár annak ellenére, hogy a kereslet növekszik, mégsem lehet elegendő ahhoz, hogy élő árverést tartsanak a Sotheby’s valamelyik impozáns, kiemelt helyszínén. Helyette online aukcióra kerül sor május 20. és 27. között.

Nem sűrűn fordul elő, hogy kizárólag nők művei kerülnek kalapács alá, sőt a Sotheby’s esetében ez az első ilyen alkalom. Dorothea Tanning kifejezetten ellenezte az ilyenfajta elkülönítést: míg az emancipációt, a nők jogait éltette, a nők és férfiak alkotásainak szétválasztását már nem tartotta életszerűnek és észszerűnek. Csak elképzelni lehet, hogyan reagált volna arra, hogy bekerült ebbe, a hitvallásával szembemenő aukciós anyagba.

A (Women) Artists, vagyis (Női) művészek aukció már címében is utal erre az ellentmondásos szituációra. A nemek közötti osztályozás vitája napjainkban is jelen van: a folyamatos őrlődés, miként lehetne megtalálni az arany középutat, ahol a háttérbe szorított nők reflektorfénybe kerülnek, ráadásul anélkül, hogy szegregálnánk, leválasztanánk munkásságukat a globális művészeti közegről/piacról. 

Az, hogy a nők munkássága alulreprezentált a művészeti intézményekben – és ez alól a magángyűjteményezés sem kivétel –, kevesebb kutatás születik életükről (és még sorolhatnánk), egyrészt egy mélyen gyökerező kulturális elfogultságnak, előítéletnek köszönhető, de közrejátszik benne az is, hogy a szülői feladatokban döntő szerep jut az anyáknak, illetve a művészeti világban való képviselet hiánya is azt eredményezte, hogy a női művészek háttérbe szorultak. És akkor még nem beszéltünk azokról az esetekről, ahol az alkotók a férj elnyomása miatt kerültek perifériára.

Az aukciós anyagban több olyan nő alkotásai is szerepelnek, akiknél a házasságkötés kifejezetten hátráltatta az érvényesülést. A már említett Dorothea Tanning aukciós rekordja 1,2 millió dollár, miközben férje, egy másik szürrealista, Max Ernst legmagasabb ára 16,3 millió dollár – bár Tanninghez hasonlóan Ernst is nagy szószólója volt a nemek közötti egyenlőségnek. Tanning egész életében arra törekedett, hogy ne az határozza meg munkásságát, ki a házastársa. Tanning The Witch (A boszorkány, 1950) című festménye az egyik legdrágább tétel az aukciós anyagban, 220–320 ezer fontra becsülik.

Egy másik legendás házaspár női tagja, Françoise Gilot is képviseltetve van az árverésen: a Paloma à la Guitare (Paloma gitárral, 1965) című alkotás várhatóan 120–180 ezer fontot ér el. Gilot nagyon eltökélt volt, hogy művészként hírnevet szerezzen magának, de – ahogy az emlékiratából kiderül – Pablo Picasso végül rábeszélte, hogy hagyja el családját és költözzön hozzá, majd miután így tett, Gilot lett a tanítványa, szeretője és asszisztense, bár egy évtizeddel később már el is hagyta Picassót.

De hogy ne csak azokat a példákat soroljuk, ahol negatívan befolyásolta a párkapcsolat a művészi hírnevet, hozunk egyet az ellenkezőjére is – ami igencsak elenyésző számban fordult elő mindezidáig. A 17. századi holland festő, Rachel Ruysch munkássága beárnyékolta férje, Juriaen Pool művészetét. Míg előbbinek 2,5 millió dollár, utóbbinak mindössze 6263 dollár az eladási rekordja. Ruysch állítólag sokáig késleltette a házasságot, hogy karrierjére összpontosíthasson, mígnem 30-as éveiben találkozott Poollal. A házasságkötés után Ruysch továbbra is leánykori nevén írta alá festményeit, és bár tíz gyermeke volt, a 80-as éveiben is folytatta a festést. Pool közben rájött, nem elég tehetséges a fényűző karrierhez, így feladta. Ruyschtól egy csendélet szerepel az aukción (kb. 150–200 ezer font) – az árverés legkorábbi darabját huszonkét évesen, 1687-ben festette.

Az elmúlt években egyre több megoldás született arra, hogy előtérbe helyezzék a női művészek munkásságát, s úgy tűnik, jó eredményekkel zárultak ezek a kezdeményezések: a nők alkotásainak árai folyamatosan emelkednek, egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek műveikre a kiállításokon, kiadványokban, illetve a média is kezd felfigyelni rájuk.

A Sotheby’s számításai szerint az elmúlt öt évben a női művészek árai 32%-kal nőttek, ami 29%-kal haladta meg a férfi alkotók növekedési tendenciáját. A kortárs és régi nagy mesterek műveit forgató piacokon különösen jelentős növekedést tapasztaltak: a női művészek árai az előbbin 49%-kal, utóbbin 45%-kal emelkedtek. Mindazonáltal továbbra is igaz, hogy az összesített aukciós rekordok listáján elenyésző a női művészek jelenléte – holott nincs ekkora differencia azt illetően, hány férfi és hány nő alkot ma a világon.

Forrás: theartnewspaper.com