Teleport térben, időben, ötletekben, megvalósításban
Épphogy csak véget ért az utcán, fodrászatban, kocsmákban, üres üzletekben és más egyéb funkciójú, vagy használaton kívüli terekben terjeszkedő OFF-Biennále kortárs művészeti megaprodukció, és június végén máris újabb alkalom nyílt arra, hogy váratlanul művészetbe botoljunk egy más rendeltetésű terepen. A Teleport Galéria első kiállítása, a Tértágítás az egykor jelentős kulturális funkcióval bíró TIT Stúdió Egyesület elvarázsolt székházában, Budapest egyik különös, a Kádár-korszak elemeit konzerváló zárványában valósult meg.
Szerzői jogok reformja: a Parlament nem korlátozná a panorámaszabadságot
Petíció a Panorámaszabadságért
CINQUE x CINQUE III.
CINQUE x CINQUE, azaz ötször öt. Huszonöt személyes élmény Velencéből. No.3: Német Szilvi.
JELZÉS A VILÁGBA – HÁBORÚ ∩ AVANTGÁRD ∩ KASSÁK
FELHÍVÁS: ŐRIZZ VELÜNK!
Beláthatatlan következmények
2015-ben negyedik éve mutatták be az MKE képzőművészet-elmélet szak hallgatói év végi diplomaprojektjeiket. A röviden csak kurátor szaknak nevezett képzés végzősei által szervezett kiállítások, kutatási projektek igen hamar a kortárs képzőművészeti színtér önálló és meghatározó eseményeivé váltak. A 2009-ben felvett első évfolyam 2012-es bemutatkozása óta nyár eleji programmá vált az osztályokban szerveződött munkacsoportok bemutatóinak végigjárása. Idén, a korábbi évektől eltérően csupán két projekt valósult meg: a BA szak által kezdeményezett Open Up! nevű eseménysorozat és a három éve indított mesterszak végzőseinek Unintended Consequences // A kortárs migráció beláthatatlan következményei című kiállítása.
Városképi jelentőségű Makovecz Imre-arc készül a budavári Siklóhoz?
Artmagazin 68. – Ploubuter Park - OpenAir #OFFBB
Az ismeretlenség ellen
Mindenben fellelhető a történet: mozdulatban, tárgyban, megpillantott részletben. A kérdés, hogy ki tudjuk-e bontakoztatni, lehetőségünk adódik-e arra, hogy megismerjük ezeket. Elhagyott tárgyak szegélyezik az életünket – azok, amelyeket mi vesztettünk el véletlenül vagy szándékosan, illetve azok, amelyeket más tett gazdátlanná, s mi találtunk meg és fogadtunk örökbe.
Illetékesség
Pacsika Rudolf legújabb kiállítása az OFF-Biennále keretein belül került megrendezésre egy polgári ház belső udvarában. A szabályos körbe rendezett, lassan mozgó kerekesszékekből álló alkotás apropóján Joó Julianna beszélgetett a művésszel elképzeléseiről, gondolathullámairól, műértelmezésről, valamint a művészeti programsorozatról vallott nézetéről.
A szar abszolút tagadása
Első asszociációnkkal ellentétben a szó eredetileg nem az anyagcserével hozható kapcsolatba, jelentése: hibás beszédmód. Voltaképpen az első értelemben is jó címválasztásnak bizonyul Gerőcs Júlia performansza esetében, amely a giccs témáját járja körül – szó szerint –, a szar mint esztétikai kategória felől közelítve meg azt.
Ígéret
Ígéretet tenni könnyű, egyszerű kimondott szó, csak a betartása nehéz piszkosul. Mert tudunk panaszkodni a változások hiányáról, viszont keveset teszünk érte. Ez a gondolat mozgatta Vécsei Júlia képzőművészt is, amikor megálmodta Ígéret című projektjét. Az elképzelés nem példa vagy rokon nélkül való, ehhez hasonló a svéd posta 1995-ös ötlete is, amelynek keretén belül felajánlotta a svéd állampolgároknak, hogy írjanak maguknak képeslapot, s 20 évvel később kézbesítették nekik azokat.
BETONWORKSHOP 2015 #OFFBB
BETONWORKSHOP 2015 #OFFBB