Nyit a Képző!
Kapunyitás, emlékezés, kiállítás és új arculat a Képzőművészeti Egyetemen az ‘56-os forradalom 60. évfordulóján
Konferencia a dada technikákról
A PIM – Kassák Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete közös konferenciát szervez a zürichi dada indulásának centenáriuma alkalmából.
Nyáry Krisztián: „MINTHA A HÁZ CSAK IZZÓ SZERELMÜK MIATT TARTANÁ ŐKET ÖLÉBEN” – Berény Róbert, Spitzer-Somló Ilona és Breuer Eta
Ki az a magyar festő, aki Marlene Dietrich-hel is randevúzott, miután tönkrement a házassága Kun Béla titkárnőjével? És vajon miért maradt szomorúan, örökre a sarokba száműzve a második feleség, a Csellózó nő hangszere? Festészet, zene, pszichoanalízis – és a történelem. A Berény-sztori.
Tányérok, otthonkák, énkép
A cseréptányér egyidős a civilizációval, és a tányér a terített asztal lényegi eleme, az étel hordozója. Sokunk számára ma már annyira evidens, hogy rendszeresen étkezünk, és tányérból eszünk, hogy nem tulajdonítunk neki jelentőséget (rá se hederítünk), és ma már ritkán ünnepi az a pillanat, amikor asztalhoz ülünk. A civilizáltnak tekintett körökben többnyire már csak a gyerekek esznek figurálisan festett tányérból, noha a tányér jelentős szerepéből következően festenek rá már évezredek óta különféle motívumokat. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mi van a tányéron. Ezek felemlítésével csak arra mutatnék rá, hogy miért hat annyira mélyen Szabó Eszter Ágnes munkája a maga páratlan ábrázolásaival. Már a falusi kultúrában is elválik, a nézésre és az evésre való tányér. Nem hétköznapi a díszített, festett tányér, különlegesebb, ha figurális rajta az ábrázolás és még inkább, ha életképi jelenet van rajta, a kritikai ábrázolás pedig egyenesen rendkívüli. Márpedig SZEÁ tányérjain pillanatképek vannak társadalmi, politikai életünkből. Ezek a képek olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek alól nem bújhatunk ki, állást kell foglalnunk velük kapcsolatban.
Jovánovics György kiállítása a londoni The Mayor Gallery-ben
2016. szeptember 14-től egészen október 28-ig látogatható Jovánovics György kiállítása a londoni The Mayor Gallery-ben.
A The Mayor Gallery-t Fred Mayor alapította 1925-ben, modern és kortárs művészeti profillal. A hetvenes évek elejétől az alapító fia, James Mayor vezetésével a galéria amerikai művészekre fókuszált: a pop-art nagyjaira, a konceptuális művészet és az absztrakt expresszionizmus képviselőire köztük Eva Hessere, Roy Lichtensteinre, Agnes Martinra, Claes Oldenburgra, Robert Rauschenbergre, Robert Rymanre, Cy Twomblyra és Andy Warholra. Később a minimal art, a dada és a legendás Zero Group tagjai is bekerültek a képviseltek közé. Az utóbbi időben a The Mayor Gallery érdeklődése a kelet-közép-európai régióra is kiterjedt. A kölni Bookmarks kiállításon, amely a 70-es és a 80-as évek nemhivatalos művészetének megkerülhetetlen magyarországi alakjait mutatta be, több magyar művészt is kiemelt figyelemben részesítettek. Ennek az összetett folyamatnak az eredményeképpen került most sor Jovánovics György londoni bemutatójára is.
ART ♡ DESIGN AUKCIÓ 2016
Kiállítás nyílik a Csiliben Müllner Dóra A4-es ország projektjéből
Ha összeszámoljuk, naponta hány darab A4-es papírra nyomtatott, írt, szerkesztett üzenettel találkozunk a piactól, a mosdón át a hivatalokig, elképesztő számok jönnének ki. A működésképtelen automaták, a lépcsőházi közélet, és leginkább az ajtók és a bejáratok elhelyezkedése, nyílási iránya, a nyitási-zárási folyamatok instrukciói bőségesen ontják magukból az üzeneteket. A kompaktabb csomagok esetében műanyag irattartó fólia (bugyi) és cellux is előkerül, nagy részük szomorú szamárfüllel kókadózik átírva, utólag filccel megerősítve, esőt, napsütést túlélve.
A designüveg és egy villamosmegálló találkozása
A LUMINARI Glass és a BKK közös projekttel készült idén a Design Hét Budapest alkalmából: három közlekedési megálló üvegeit LUMINARI Glass exkluzív termékeire cseréltek. Vasárnap egy pop up megnyitó keretében átadták a Deák Ferenc téri villamosmegálló új üvegét, egy különleges Luminari alkotást.
Az FKSE (2) hét műtárgya megkezdi őszi évadát a Stúdió galéria 2-es műtermében
A szezonnyitó alkalmon a szervezők Keresztesi Botonddal beszélgetnek Danse Macabre című festményéről. Hogy kapcsolható a korai magyar plakátművészet a mai diskurzushoz, mi lehet a szerepe a művészettörténeti toposzoknak a kortárs képzőművészetben? Hol tart most a posztinternet hullám? Netművészet és digitális nosztalgia a téma egyik legrelevánsabb hazai képviselőjével.
Ezt nézd! – Aktuális párbeszédek
A héten a kortárs képzőművészeti szcéna több fontos kérdését is nyilvános beszélgetések mentén járhatjuk végig, de azért azok sem fognak unatkozni, akik inkább megmaradnának a kiállítás-látogatásoknál.
Budapest Poster Gallery 3. Plakátaukció – Fókuszban a MOZI
A Budapest Poster Gallery idén szeptemberben rendezi következő élő aukcióját. A több mint 100 tételből álló válogatás középpontjában a mozi áll: a kalapács alá kerülő plakátok között felbukkan számos magyar és nemzetközi filmklasszikus magyar bemutatójához készült plakátja, a válogatást pedig tovább színesíti néhány kereskedelmi, propaganda és kiállítási plakát is.
Mi, idegenek
Mielőtt először láttam volna Jancsó Miklós Oldás és kötés című filmjét, csak annyit tudtam, hogy van benne egy különlegesen szép, a zsidó vallás bizonyos motívumait felhasználó jelenet. A főszereplőnő a kol nidré1 dallamára egy taleszt2 maga körül lebegtetve táncol a vízparton egy magas kőfal előtt, emlékeztetve egyrészt a jeruzsálemi siratófalra, másrészt a gettófalakra is. Aztán néhány éve megnéztem a filmet, kíváncsian vártam a fent említett jelenetet, de mikor elértem odáig, fura távolságtartással néztem. Sehogy sem tudtam hova tenni. Ez a film-a-filmben a játékidő kicsivel több, mint a felénél következik, melyben a főszereplő, Járom Ambrus egy baráti társaságban nézi a róla és barátnőjéről készült képsorokat. Ám mintha ők is idegenül szemlélnék saját magukat a vásznon.
Az én apámék nemzedéke számára az Oldás és kötés ugyanolyan kultfilm, mint nekünk A kutya éji dala, vagy a 90-es évek fiataljainak a Moszkva tér
Az Oldás és kötés kora
Az Oldás és kötést először a hetvenes évek elején, 15-16 évesen láttam. Akkor nem tudatosodott bennem az – ami most, e kiállítást nézve –, hogy talán ez volt az egyik első magyar új hullámos film. Nem vagyok filmtörténész, számomra a francia új hullám kezdeteit Godard Kifulladásig (1960), és Truffaut Négyszáz csapás (1959) című munkái jelentették, bár Antonioni Az éjszaka (1961) című filmjét is talán ide sorolhatnám, s persze Fellini Édes élet (1960) és Nyolc és fél (1963) című mozijait is. Valamennyiben az a közös, hogy nem kosztümös, műtermi filmek, hanem a jelenben játszódnak az addig megszokott filmgyári stúdiókon kívül, valóságos környezetben, és mind szerzői film. Rám, aki 1963-ban kezdtem iskolába járni, egy évtizeddel később is olyan hatással voltak e mozik, hogy azóta sem szeretek műtermi, kosztümös, kevésbé személyes filmeket nézni.
1963-ban az egyik legfontosabb problémám egyébként az volt, hogy mikortól engednek a szüleim egyedül, felnőtt kíséret nélkül iskolába járni. Apám, aki számos tekintetben a Latinovits által játszott Járom Ambrushoz hasonlítható – azzal a különbséggel, hogy ő nem orvos, hanem mérnök volt – az első napokon mintegy harminc méterrel lemaradva mögöttem figyelte, vajon körülnézek-e a zebrán történő áthaladás előtt. Így most azt számolgathatom, hogy alighanem 60 közelinek, vagy azon túlinak kell lennünk, hogy személyes emlékeink lehessenek e korszakról. A nálunk fiatalabbaknak ez már csak történelem, ahogy a kiállítás kurátorának, Mélyi Józsefnek is.
Ezt nézd! - Szervusz, viszlát
A héten nyílik az első dunaújvárosi nagykiállítás, tovább dübörög az FKSE, lesz kiadvány-bemutató és lassan búcsúzunk az Új Budapest Galéria Nagyítások – 1963. Az Oldás és kötés kora című kiállításától is, amivel a napokban bővebben is foglalkozunk az Artmagazin Online felületén.
Kiállítás a Ma folyóiratról és köréről a Kassák Múzeumban
A Ma című folyóirat és köre egy elképzelt mozgalom valóságos intézményeként jelent meg a magyar kulturális életben az első világháború és a forradalmak Budapestjén, 1916 és 1919 között. Kassák Lajos és művésztársai az „új kultúra” megteremtőiként tekintettek magukra, amelynek ideológiáját nem csupán manifesztumokban, hanem egy sokrétű intézményen keresztül kívánták közvetíteni a társadalom felé. A kiállítás azt mutatja be, hogy Kassák és köre a huszadik század eleji művészeti színtéren milyen kulturális és társadalmi ambíciókkal és kommunikációs technikákkal akarta kijelölni pozícióját a korabeli magyarországi nyilvánosságban.