Artmagazin 103
Címlapunkon Maurice Denis misztikus jelenete. A képen összemosódik a természet megújulása a húsvéthoz kapcsolódó lelki megtisztulással, és mindez kap még valami elemeltséget is az által, hogy itt tulajdonképpen, ha jól megnézzük, csak nők vannak; valami különös női szekta tagjai keresztelik éppen egymást – férfi nyilván még csak az ecsetjével érintette őket. Noha a kép ahhoz a cikkünkhöz tartozik amiben a művészi absztrakció és a wagnerizmus összefüggéséiről is szó esik, azért jó látni, hogy a franciáknál, legalábbis a festészetben megszületett a Parsifal női verziója. A franciák csodálata és az örök visszavágyódás egy olyan művész életét is végigkísérte, aki aztán a húszas évek Berlinjének lett megörökítője, és akinek a nevét George Grosz és Otto Dix mellett lehet emlegetni, illetve érdemes megjegyezni: ő Jeanne Mammen, akinek pályafutása szorosan kapcsolódott az újságok, vagyis a nyomtatott sajtó fénykorához. Még mindig a francia kultúrkörnél maradunk, amikor Yves Saint Laurent marrákesi múzeumát mutatjuk be, vagy amikor egy kanadai művész, Sheila Hicks Párizsban, a Pompidouban épp most látható műveiről írunk. De jönnek a japánok, Yayoi Kusama fantasztikus, pöttyös tököket tükröztető pszichedelikus installációja, ami épp Amerikában vonz tömegeket, illetve az osztrákok, Alma és Anna Mahler, anya és lánya.
Ők egy olyan cikkben szerepelnek, ami pusztán csak a történetüket elmesélve is rávilágít a női szerep változásaira a modern korban. Itt például az elcsépelt babaház-szimbólum is új értelmet kap, hála a valós érzelmei radikális kifejezésétől vissza nem riadó Kokoschkának, aki egy időben egy Alma Mahlerről csináltatott életnagyságú babát hurcolt magával mindenhová. Amivel ugyanazt az átlelkesítést próbálta megvalósítani három dimenzióban, amit az animáció próbál kettőben.
Magyarósi Évánál, akivel e számunkban beszélgetünk, a dolgok átlelkesítése sokkal kifinomultabb szürrealitással történik, bár néha valami teljesen fesztelen morbiditás tőle sem áll távol – nézzék csak meg animációs filmjeit Szentendrén. Kezdő cikkünk pedig , ami a hatvanas évek művészetét bemutató, nemrég bezárt Nemzeti Galéria-beli kiállítás fogadtatását elemzi, vagy záró cikkeink, a belgrádi Kortárs Művészeti Múzeumról szóló tudósítás, és a hazai múzeumi intézményrendszer történetét ismertető könyvről szóló kritika, művészettörténeti szakmai kérdésekkel foglalkoznak, azzal, hogyan, milyen döntéseknek köszönhetően és milyen művek kerülnek múzeumba, mit adunk át, és milyen kommentárokkal az utókornak. Plakátművészettel foglalkozó cikkünkben szerepel egy filmcím ami tulajdonképpen ezzel az örökségvédelmi feladattal kapcsolatban máig aktuális: Őfelsége herceg elvtárs. Sorolnék még néhány filmcímet, hogy melyiket szeretnénk, mi írja le a legjobban a helyzetünket: Tizenkét dühös ember, Hét mesterlövész, Piedone Hong Kongban. Vagy van még a Római vakáció. Tessék választani!
T.T.
TARTALOM:
4-5
ARTANZIX
6-11
Reflex
P. Szűcs Julianna: KISHIBÁS KORSTÍLUS-KÉP
Utólagos gondolatok a Keretek között című kiállításról
12-15
Plakát Katona Anikó: SZTÁLINTÓL PIEDONÉIG
Kovács Vilmos plakátjai
16-21
Emlékhely
Vadas József: ÉKSZEREK, PÁLMÁK, NADRÁGKOSZTÜMÖK
Múzeumlátogatás Marrákesben
22-25
Kiállítás
Szilágyi Róza Tekla: ÁLMODOZÁS ÉS ÖSSZPONTOSÍTÁS KÖZÖTT
Sheila Hicks a Pompidouban
26-27
Egy kép
Fáy Miklós: TÖKFÖLDÖN, ÖRÖKKÖN
Yayoi Kusama: A tökök iránt érzett végtelen szeretetem
28-34
Interjú
Topor Tünde – Szikra Renáta: IDŐRŐL IDŐRE MEGOLVAD A SZÍVÜNK
Beszélgetés Magyarósi Évával
36-41
Művész / Nő
Thüroff Adél: JEANNE MAMMEN, A MEGFIGYELŐNŐ
42-45
Eszmetörténet
Keserű Luca: PRÓFÉTÁK, PAPOK ÉS MÁGUSOK
Joséphin Péladan és a „lélek festői”
45-55
Ismeretlen életművek
Kovács Ágnes: A TEGNAP VIRÁGAI
Egy anya és a lánya: Alma Mahler-Werfel és Anna Mahler
56-60
Múzeum
Balázs Kata: SZEKVENCIÁKBA RENDEZVE
A belgrádi Kortárs Művészeti Múzeum újranyitása és új gyűjteményi kiállítása
63
Gutenberg-galaxis
Mélyi József: „A NEMZETI GYŰJTEMÉNYEK ELINTÉZÉSE”
Tóth Ferenc: Mű-Kincs-Tár
„A nemzeti gyűjtemények elintézése”
Tóth Ferenc könyvének elolvasása után olyan megnyugtató érzés uralkodhat el bennünk, mint amikor otthon rendbe tettük a könyvszekrényünket: az egyes darabok addig is ott voltak, a gerinceken álló neveket jól ismerjük, a művek nagy részét olvastuk – most viszont hirtelen a struktúra is letisztult. A Mű-Kincs-Tár című könyvet elolvasva nemcsak a magyar múzeumi rendszer első száz évének története válik világossá, de éles körvonalakkal rajzolódnak ki a magyarországi kulturális intézményrendszer szerkezetének általánosabb alapjai is. Minden tekintetben mai jelentőségű könyvről van szó. Nemcsak azért, mert a tárgyalt időszakban (1802–1906) létrehozott Nemzeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum és Szépművészeti Múzeum mindmáig a magyar múzeumi rendszer három legfontosabb eleme, hanem mert jelenlegi helyzetük, tervezett jövőjük sok szálon összefonódik (illetve összefonódhatna) kialakulásuk történetével.
Tökföldön, örökkön
Kérdés: Megihatom a sütőtökös lattémat a tökök között? Válasz: Sajnos a műtárgyak védelme érdekében tilos ételt vagy italt vinni akár ide, akár a Dallas Museum of Art egyéb részeire. Amennyiben éhes vagy szomjas, két lehetőség is rendelkezésére áll, mielőtt vagy miután megtekintette Yayoi Kusama A tökök iránt érzett végtelen szeretetem című művét.
Álmodozás és összpontosítás között
Az amerikai származású, de hosszú évtizedek óta Párizsban élő és alkotó Sheila Hicks elképesztő természetességgel manőverez az absztrakt formák, a színek és textúrák, az anyagok, médiumok, technikák és dimenziók labirintusában. A pamutból, gyapjúból, cérnából és selyemszálakból szőtt életműből kínál most, ha nem is a teljességre törekvő, mégis áttekintő jellegű válogatást a Pompidou Központ.
Szekvenciákba rendezve
Az egyes országok/nemzetek modern és kortárs művészetet bemutató intézményeit új épületbe helyező, újranyitó, újrapozicionáló régiós társasjátékában újabb szereplő ért célba, Belgrád. De a versenynek még nincs vége, és hogy ki nevet a végén, az egyelőre megválaszolhatatlan kérdés. A legjobb az lenne, ha mindenki nevethetne.
Ékszerek, pálmák, nadrágkosztümök
A kobaltkék-citromsárga villa a faragott pergolával és ablakrácsokkal, pálma- és kaktuszligetével nagyon marokkói, miközben a szomszéd telken az új múzeumépület letisztult vonalú, rózsaszín mészkővel és rusztikus téglával borított falai akár Dániában is állhatnának. Két francia művész, a festő Jacques Majorelle, majd később a divattervező Yves Saint Laurent otthonaként és műtermeként szolgáló art deco villa és a 21. századi Musée YSL az európai és afrikai kultúra kivételes keveréke, amelyben a Matisse és Mondrian festészetét idéző pop-artos ruhák és a harsány színű afrikai textilek, pompás törzsi ékszerek jól kiegészítik egymást.
A tegnap virágai
Mi számít nagyobb teljesítménynek az utókor szemében? Ha valaki az életét éli úgy, hogy aztán azt valóságos műalkotássá lehessen stilizálni, vagy ha keményen dolgozik azért, hogy a művészetének élhessen? Hogy szobrokat faraghasson a saját elképzelése és formaérzéke szerint? Nem olyan könnyű a válasz, még ha szimpátiánk az utóbbi modellé is.
Próféták, papok és mágusok
Hogyan kapcsolódik egymáshoz Rózsa és Kereszt, vagyis mi köze a rózsakeresztes testvériségnek Wagner Parsifaljához, Odilon Redonhoz, illetve minden kurátorok őséhez, Joséphin Péladanhoz? Egyáltalán összeköti-e valamilyen titkos szál a realitáson túli világot megmutatni vágyó művészeket Orfeusztól Kandinszkijig? Sőt, tovább...
Sztálintól Piedonéig
A gyűjtés, bár nem a nagyközönség szeme előtt zajlik és nem látványos, mégis minden múzeumi tevékenység alapja. Egy plakátgyűjteményt művészi szempontból kiemelkedő alkotásokkal gyarapítani nem is olyan egyszerű feladat. Gyakran érzem úgy, hogy versenyt futok az idővel. Ez az utolsó pillanat, amikor még sokan velünk vannak a magyar plakát utolsó nagy virágkorának főszereplői közül. Kovács Vilmossal, aki december végén hunyt el életének 88. évében, az utóbbi két évben lettem nagyon jóban, és a személyes beszélgetések emléke mellett – nagyvonalú ajándéka révén – sikerült újabb szeletet megőrizni az utókornak az említett időszak plakátterméséből.
Kishibás korstílus-kép
Hatalmas műtárgymennyiség hever még kiértékeletlenül lakásokban, műtermek mélyén, talán még intézmények folyosóin, raktáraiban is. A hosszú hatvanas években létrejött művek alkotta jéghegy csúcsának is csak egy kis szeletét láthattuk nemrégen a volt Munkásmozgalmi Múzeum tereiben. Úgy tűnik, már csak az intézményi háttér miatt is komoly előrelépés történt a korszak mindenfajta előítélettől mentes újraértékelésének még korántsem sima útján.
Jeanne Mammen, a megfigyelőnő
Párizs után a húszas-harmincas évek Berlinje, a Kabaré, a leszbikus bárok és Brecht Koldusoperájának világa, valamint egy Magyarországon még alig ismert név, aki mindezeket összeköti.