Artmagazin 28
6 Berecz Ágnes: Érintők Hantaïhoz
12 Kiállításajánló
16 Fáy Miklós: A bronzfejű nő
19 Radványi Orsolya: Angyal szállt el felette
25 Markója Csilla: Hamar munka sosem jó? – az Aba-Novák-vállalkozás margójára
39 Földes András: Parancsra született művészet – a MODEM szocreál kiállítása
43 Rieder Gábor: Pusztuló múlt – aszocreál utóélete
44 Hernádi Miklós: Festőélet Magyarországon 2. – Lakner László a kezdetekről
50 Kiállításajánló
54 Artanzix
56 Ligetfalvi Gergely: Jean Tinguely portréja
65 Szántó András: Azok a csodálatos 80-as évek – Keith Haring 1958-1990
71 Készman József: A modernizmusok a végtelenben találkoznak – retro-konceptceleb-túra Simon Starlingtól
76 Nagy Edina: Magukért beszélő tények – az Oetker-gyűjtemény Lipcsében
84 Vécsey Axel: A Szépművészeti Múzeum Brit gyűjteménye
90 Gutenberg-galaxis
Magyar mesterek
Két trend hódít jelenleg a művészeti albumok piacán, az egyik a minél grandiózusabb, sok kilót nyomó óriáskorpuszé, a másik a finomabb, rövidebb, kézbe vehető, átlapozható, de azért zsebkönyv méretűnél nagyobb kötetecskéké. Az utóbbi téren erősítette meg hadállásait a patinás hazai képzőművészeti könyvkiadó, a Corvina.
Spirál
Magyarországon nincs nagy hagyománya a képregénynek, véletlenül vagy történeti szükségszerűségből itthon az animáció (és annak idején a diafilm) örök kiskorúságra kényszerítette a műfajt. Nincs széles közönsége, csak a kisiskolások körében. Néha viszont érkezik egy fiatal tehetség, aki jobb híján a nemzetközi piacra kezd el dolgozni.
Parancsra született művészet
Gyanakvással közelítettem a monumentális Sztálin-festmény felé. A vezér hangsúlyos nyitóképe azt is jelezhette ugyanis, hogy a debreceni MODEM szocreál kiállítását agyonnyomja a kommunistázós aktuálpolitika. Amire volt esély, hiszen a téma nem a kurátor, hanem a városvezetéssel jó kapcsolatokat ápoló igazgató, Gulyás Gábor fejéből pattant ki. A Festészet a Rákosi-korban című anyagot a múzeum ráadásul hamarosan a Hétköznapi kommunizmus és a Szoc-art című kiállításokkal erősíti meg, modemes kommunizmuskritikai irányvonalat vázolva fel. Ami egyébként üdvözlendő dolog lenne egy olyan országban, ahol az ilyesmi nem kapcsolódik össze rövid távú politikai manőverekkel.
Pusztuló múlt – A szocreál utóélete
A művészettörténészek körében a rendszerváltás után egyértelművé vált, hogy a szocialista realizmus – kissé pejoratívan: szocreál – a „rövid” ötvenes évek hivatalos művészetét jelenti. (Lásd Szücs György szócikkét a Kortárs magyar művészeti lexikonban.) A kommunista kultúrpolitika negyven évig hivatalosan nem váltotta le a szocialista realizmust, de a hatvanas években diszkréten és csöndben átpártolt a sztálinista, akadémikus szocreálról egy elvontan baloldali, félig modernista köztéri stílushoz.
Érintők Hantaïhoz
Hantaï módszere nemcsak a festészet gyakorlatának radikális leegyszerűsítére, a mesterségbeli tudás eliminálására épül, ami a minimalistákkal rokonítja, hanem a népi mesterségek rusztikus tevékenységéhez is visszanyúlik. A pliage, mely a magyar népművészet olyan technikáira emlékeztet, mint a batikolás vagy a kékfestés, az iparművészet és az alkalmazott művészet gyakorlatában leli eredetét. Hantaï metódusában a művész nem annyira alkotó, mint afféle kétkezi munkás, aki csak közreműködik a festészet folyamatában, aki munkáját aláveti az anyagnak, ahhoz igazodik.
A bronzfejű nő
Azon gondolkodom, mi is volt a büntetése annak a görögnek, aki beleszeretett Aphrodité szobrába. Járt hozzá nap mint nap, míg egyszer nem bírta tovább, elbújt a szentélyben. A templomszolga kívülről rájuk zárta az ajtót, kettesben maradtak egész éjszaka, és hogy mi történt, azt nem tudja senki (már úgy értem, hogy technikailag hogyan történt, ami történt), de a megszentségtelenített szobor egy kis anyajegyet hordott attól kezdve az egyik combján.
A legnagyobb hamisító
Han van Meegeren története tényleg regénybe illő. Az ókonzervatív esztétikai elveket valló fiatal holland művészt ledorongolták a műkritikusok, mert számára csak a 17. századi aranykor festészete létezett. A sértődött művész 1932-ben visszavonult egy Côte d’Azur-i villába (azért sokan szerették és meg is fizették régimódi munkáit), és nekifogott a nagy kísérletnek.
Csókos Klimt
A bécsi Belvedere – az előzetes várakozásokkal szemben – nem állíttatja helyre Gustav Klimt utolsó műtermét idén, a leghíresebb osztrák festő halálának kilencvenedik évfordulóján. Viszont rendez egy óriási tárlatot Klimt híres-neves Csókjával a középpontban. Méghozzá olyan rekonstrukciós körítéssel, ami a műteremházat hiába kereső Klimt-zarándokokat is megrendítheti: újjáépítették a „Kunstschau 1908” (vagyis az 1908-as Művészetszemle) című, száz évvel ezelőtti kiállítást.
Bilbaói fiaskó
Miután a nemzetközi kortárs művészet működtetésében egyre riasztóbb súllyal van jelen a piaci szemlélet, sok szakértő közgazdasági ismereteket kér számon a múzeumigazgatókon. A múzeum nem a humán értelmiség félhomályos fészke többé, hanem sikerben és pénzben fürdőző látványtár. Ahol a méregdrága sztárművészeket felszentelik.
A kánai menyegző Giorgio Vasaritól
Giorgio Vasari (1511–1574) a Firenze közelében fekvő Arezzóból származik. Sokoldalú tehetségét bizonyítja, hogy festőként, építészként és biográfusként egyaránt jelentős életművet hagyott hátra. Fiatalon csatlakozott a firenzei késő reneszánsz művészek köréhez, Andrea del Sarto, Rosso Fiorentino és Jacopo Pontormo mellett dolgozott, és barátságot kötött Michelangelóval is. Élete során bejárta Itáliát, dolgozott a pápáknak Rómában, udvari művészként szolgálta a Medicieket Firenzében, de számos megbízást kapott szülővárosától Nápolyig mindenfelé. I. Cosimo de’ Medici megbízására kibővítette és díszítette a Palazzo Vecchiót, a városháza mellett nagyszabású épületet tervezett a városi tisztségviselők számára (Uffizi), a leghíresebb festők, szobrászok és építészek életének közreadásával pedig megteremtette a művészéletrajz műfaját.