

Artmagazin 43
Amióta létezik önálló magyar művészet, azóta égető kérdésnek számít, hogyan tudnánk bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe, felzárkózni a mindenkori élcsapathoz. A Nyolcakként ismert művészcsoport – saját hagyományok híján – tekintetét Cézanne-ra vetve próbált ledolgozni több évtizedes lemaradást: erről nagyon részletes, a korabeli forrásokat feltáró, szigorú szakmai cikket olvashatnak Gosztonyi Ferenctől, ismerkedve az új terminológiák keletkezésével és módosulásaival. Vajon mik a magyar Vadak? Belőlük lettek-e a Nyolcak, és ha igen, hogyan változott mindeközben a festészet lényegéről vallott felfogásuk?
De vigasztalhat minket a tudat, hogy valaha az amerikai művészet is hasonló problémákkal küzdött – ők azonban egy kontinensnyi pénzzel a függetlenedést választották. Először elvitték magukhoz Európa művészetének legjavát, majd kialakították saját festészetüket, áthelyezve ezzel a világ művészeti központját Párizsból New Yorkba. Erről az izgalmas időszakról és a folyamatban meghatározó szerepet játszó írónőről, Gertrude Steinről is olvashatnak mostani számunkban, annál is inkább, mert a Nyolcak több tagja is az ő párizsi szalonjában ismerkedett először az akkori legvadabb törekvésekkel.
Most is egyre több szó esik arról, főleg a Műcsarnokban lezajlott igazgatóváltás miatt, hogy mi lehet az az üdvözítő út, ami a világhírig vezeti a kortárs magyar művészetet.
Mielőtt azonban beindulna a busongás, érdemes kicsit körülnézni. Hála az NKA-támogatásnak és a Visitors-programnak, egyre nagyobb arányú a magyar galériák részvétele külföldi vásárokon. A Vintage Galéria – első magyarként – bekerült az Art Basel kiállítói közé. A hamburgi Kunsthalléban nemrég nyílt az egyébként már Nam June Paik-díjas Csörgő Attila kiállítása Arkhimédészi pont címmel. Az Aviva-fődíjas Société Réalist Párizsban, a Jeu de Paume-ban szerepel Empire, state, building-projektjével. És noha már vagy négy év óta megvan, azért még szépen csillog az Andreas Fogarasi – Tímár Katalin páros által elnyert Arany Oroszlán is.
TARTALOMJEGYZÉK
4 REFLEX
8 Topor Tünde: JÓ NAPOT KÍVÁNOK, A MŰCSARNOKBÓL ÍRUNK
16 Rieder Gábor: LEGENDÁK ÉS TÉNYEK A TAVASZI TÁRLATRÓL
22 ARTANZIX
24 A LEGJOBB STAND 2010-BEN: KISTEREM
26 Nagy Mercédesz: A MÁNIÁKUS KOMMUNIKÁTOR – Ai Weiwei
32 ARTANZIX
34 Gosztonyi Ferenc: „HA CÉZANNE-NAK IGAZA VAN, AKKOR IGAZAM
VAN NEKEM IS”: A NYOLCAKRÓL
44 Kovács Ágnes: RAFINÁLTAN OSTOBA VAGY AZ IRODALMI MODERNIZMUS ANYJA? – Gertrude Stein és szerepei
50 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
54 Festőélet Magyarországon 12. – GELLÉR B. ISTVÁNNAL BESZÉLGET HERNÁDI MIKLÓS
58 Kincses Károly: HELYIÉRTÉK-PROBLÉMÁK
62 Buzinkay Péter: AZ ELFELEDETT MÁRKA – Szecessziós
és art deco díszműkerámiák a kőbányai Drasche-gyárból
68 Katona Anikó: Lost and found: SZÍNE VAGY VISSZÁJA – Vaszary János megkerült kárpittervei
72 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
74 Dékei Kriszta: A NŐ HELYE
76 GUTENBERG-GALAXIS
78 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
80 GUTENBERG-GALAXIS
81 Winkler Nóra: KONZUM
A nő helye
A könyv címében megidézett két isten nem feltétlenül jár kéz a kézben, sőt. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy míg a testi szerelem istenét pajkos, apró nyilacskával játszó puttóként ábrázolják, a házasságot szimbolizáló szárnyas ifjú kihunyó fáklyát és hervadó virágokból álló koszorút tart a kezében.
Lost and found: Színe vagy visszája
Két ismert Vaszary János-kárpit nagyméretű, pasztellel készült terve: lappangó művek, amelyek váratlanul „estek ki” a Széchényi Könyvtár egyik gyűjteményének szekrényéből. Hogy kerülhettek a Nemzeti Könyvtárba? És ki melyik oldalt ül egy falusi esküvőn – avagy megfelelő oldalukról nézzük-e a kárpitokat évtizedek óta?
Az elfeledett márka
Búvárkodás a pesti ipartörténet mélyén. A tetőcserepek, a saját szabadalmú keramitkockák és az elektromos szigetelők árnyékában dísztárgy-szekció is működött a kőbányai Drasche-gyárban. Jó másfél évtizeden keresztül kiváló szecessziós és art deco iparművészeti tárgyak készültek itt. Majd jött a gazdasági válság, a nippek és az államosítás. Kései igazságszolgáltatás egy elfeledett, letagadott díszkerámia-gyárnak.
Helyiérték-problémák
Egyetemes tehetséggel a közép-európai történelem vad hullámverésében. Töredékes portré dr. Szász Jánosról, aki jogászdoktorként lett fényképész, fényképészként fotóművész, majd fotóművészből tanár és idegenvezető. Az okok: osztályidegen származás, meg nem alkuvó profizmus, zöld hályog. Elégtétel egy kiváló pécsi fotósnak.
Festőélet Magyarországon 12.
Szép az a Bauhaus stílusban, a Tettye oldalába épült családi ház, amelyben lakik, de első körültekintésre is kicsiny: mozdulni is alig lehet benne a felhalmozott Gellér-festményektől, -szobroktól, -kerámiáktól. A legtöbb befutott művész alig őriz néhányat a munkáiból, azok rég más helyeken élik az életüket. Szívesebben tudná Brunó is (mindenki így hívja a művészvilágban) inkább másutt a műveit, legalább az itt maradottak nagy részét? Vagy nem tud nélkülük élni?
A legjobb stand 2010-ben: Kisterem
Tavaly hirdettük meg először az Artmagazin-díjat, amit a Budapest Art Fair kiállítói közül a vásár legjobb standjának ítél oda a zsűri. Idén a Kisterem lett a győztes: visszakapta a vásár rendezőitől a részvételi díj felét, mi pedig beszámolunk a Kisterem eddigi eredményeiről és idei terveiről.
Rafináltan ostoba vagy az irodalmi modernizmus anyja?
Gertrude Stein a Nyolcak kapcsán tűnik fel újra és újra a magyar művészettörténet-írásban, mégpedig a fontos „koronatanú” szerepében, aki hitelt érdemlően bizonyítja, hogy magyar művészek is jelen voltak az európai modernizmus születésekor. A 20. század első évtizedében Párizsban élő magyar művészek Steinhez fűződő kapcsolatairól, a városszerte híres szombat esti „jour fix”-ek magyar résztvevőinek ottani szerepléseiről meglehetősen keveset tudunk, a háziasszony alakja azonban egyre sokoldalúbban bontakozik ki előttünk – hála a vele foglalkozó számos tanulmánynak.
Jó napot kívánok, a Műcsarnokból írunk
Petrányi Zsolt a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet éléről került 2005-ben a Műcsarnok főigazgatói posztjára. Működése alatt nyerte el a magyar pavilon az Arany Oroszlán-díjat, egyébként először a több mint száz éve megrendezésre kerülő Velencei Biennálék történetében. Újabb pályázatát már nem fogadta el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Rt., így január 31-én megvált a Műcsarnoktól. Az Artmagazin az elmúlt öt évről kérdezte.
Reflex: A kritika temetője?
Ritka eset, hogy egy kiállításkritikára válasz íródjék. Hogy mégis emellett határoztunk, annak oka nem egyszerűen Fáy Miklós cikkének meglepő felületessége, hanem azok a tárgyi tévedések – félreolvasások és félreértelmezések –, melyekről úgy gondoltuk, feltétlen kiigazításra szorulnak. Nincs mit kezdeni azzal, hogy Ferenczy István Pásztorlánykájáról – melyet, állítása szerint, nehéz megilletődöttség nélkül néznie „minden bajával együtt” – mindössze annyi az érdemi közlése, hogy kellene egy portörlő alkalmatosság a „himlőhelyessé pattogott bőrű szegény lány” hátáról letörölni „a vastagon odaszállt piszkot”. Az olvasó ezt feltehetően elhiszi, hiszen feltételezi, hogy a kritikus látta a kiállítást. Hogy mennyire alaposan nézte meg, az alábbiakban szót ejtünk majd erről is.
