Artmagazin ›

Artmagazin 4

2004. II.. évfolyam 3 szám.

A festmények hamisításáról IV.rész

"A képekről, melyeken csak az aláírás valódi" - ezzel a hangsúlyos felütéssel kezdte tanulmányát Gyöngyösi Nándor, a Képzőművészet 1930. októberi számában. A lap főszerkesztője diszkréten elhallgatta cikkének igazi apropóját, annak a neves magyar művésznek a nevét, aki akkorra már évek óta fiatal festőkkel készíttette el ismert képeinek kópiáit, s csupán szignóját írta rájuk saját kezűleg. Abban az időben talán csak szűk szakmai berkekben sejtették, ma már minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy a szerző felháborodott szavai Iványi Grünwald Bélára vonatkoztak.

A nagy gyeprészlet

A fenti cím nagyon is sejtelmes. Egyeseknek remélhetőleg játékos, de az is könnyen előfordulhat, hogy gyorsan átsiklik felette a tekintet. Mentségül hozható fel, hogy Fehér Erika alkotásait még a szokásosnál is nehezebb a művészetkritikában használatos fogalmakkal leírni. Elegáns katalógusának reprodukcióit nézegetve, amelyben az utolsó négy év munkái nem szerepelnek, jó néhány kérdés merül fel. Mi az, amit látunk? Atermészet utánzása, az utánzás természetté avatása, egy teremtő folyamat dokumentációja, vagy csak a vegetációs lét véletlenszerűségének kiszámított kinagyításai? Konceptuális munkák ezek a nagyobb és kisebb méretű „fénylények", ahogyan ő nevezi őket, vagy a művész belső lélekállapotának fény-képei, és a fűmagok az ecset szerepét töltik be? Mi köze mindennek a textilhez? Vagy éppen most vagyunk tanúi az „eleven textil" megszületésének?

Potenciális világsztár - prolongálva

A 20. századi magyar művészet és legjelentősebb képviselői, sajnálatos módon, még mindig nincsenek jelen az egyetemes művészet értékeit bemutató összefoglaló tárlatokon, valamint az azokat feldolgozó katalógusokban, tudományos összefoglalókban. Ennek okait elsősorban az 1945 után bekövetkező fordulatban és az azt követő negyvenéves elzárkózásban kell keresnünk.

Beszélgetés Roskó Gáborral, székesfehérvári kiállítása alkalmából

Beírtalak a Google nevű internetes keresőbe, és megjelent, hogy menynyi mindent csinálsz. Tanítás, könyvillusztrációk, a graﬁkák, a sorozat az ÉS-ben, a porcelánok, a képek, a zenélés, az egyik fotón ott van a hátad mögött a bicikligyűjteményed, kiderül, hogy évekig a Fiatal Képzőművészek Studiójának elnöke voltál. Éldegél benned egy ﬁnnyás asztalos. Most éppen bábszínházat csinálsz egy Szemző-ﬁlmhez. És úgy veszem észre, nem teszel különbséget. Az, hogy milyen kabátot veszel fel, éppen olyan fontos, mint az összes egyéb döntés az életedben.

Érdekes, ezen még nem gondolkodtam. Tényleg minden érdekel. Mindig is minden érdekelt. Nem tudom megmondani, hogy ez hogy van. Hogy a vadászat egy időben tényleg ugyanannyira érdekelt, mint a festészet, vagy a zene, vagy a porcelán. Lehet, hogy ez a gyermekdedségnek egy formája. Kíváncsi vagyok a világra. Nem untam bele a zsebkésekbe negyvenhat éves koromra sem. Óvodás dolog. Szerintem a pasikban mindig van egy ilyen erős gyermekded vonal, csak szégyellik. Én meg kurvára nem szégyellem. Tudod, a kormány védőborításáról órákig el tudnak beszélgetni. Mindig a külvilág akar rászorítani a prioritásokra. Soha nem a belső kényszer, hanem mindig valaki másnak a véleménye.

Artchívum

Az Artchívum Adatbázis a hazai művészettörténeti kutatás legnagyobb újdonsága a rendszerváltás óta. A munkálatok hamarosan a több száz négyzetméteres belvárosi helyszínen is megkezdődnek, ahol majd az új szemléletű kutatás folyik. Az ötlet magja: valamennyi magyar vizuális (képző-, ipar-, fotó-, építő-, nép-, sőt tánc-) művészetről fellelhető minden információ összegyűjtése egységes rendszerben és számítógépesen lekérdezhető formában.

A Pán-Mezei-gyűjtemény

Közismert, hogy a gyűjteményeknek nemcsak történetük, hanem történelmük is van: magukhan hordozzák a kort, amelyben tárgyaik készültek, és tükrözik keletkezésük idejét is. Vannak azonban kollekciók, amelyek szinte leíró módon tárják elénk a művészettörténet egyes lapjait, köztük különösen a többgenerációs gyűjtemények. Ilyen az a gyűjtemény, amelyet Pán Imre (1904-1972), az Európai Iskola egyik alapítója és teoretikusa hozott létre, és amelyet fia, Mezei Gábor belsőépítész a mai napig alakít-gyarapít. Gerincét természetesen - mennyiségben és jelentőségben is - az Európai Iskola tagjainak alkotásai jelentik, ám a századelőtől kezdődően felöleli 20. századi művészettörténetünket, és a jelenkori műalkotások gyarapodó számának köszönhetően átnyúlik a 21. századba is.

Úgy szeretnék műítész lenni

Azt mondják, céltalanul nem érdemes élni. Óvodás koromban álmaim netovábbja egy tyúkszem és egy pár nyikorgó talpú bőrcipő volt. Aztán kicsit később, úgy az első vagy a második osztályban, Lollobrigidát szerettem volna feleségül venni. Tisztán emlékszem ezekre a marhaságokra. Úgy látszik, akkor nagyon fontosak lehettek, ha ilyen mély, maradandó nyomot hagytak bennem. A nyikorgó cipő már megvolt, a tyúkszem, hálistennek még nem, ahogy Lollo sem, persze ő most már inkább csapás lenne, mint öröm. Az igazi boldogság az elengedés, ez egyben a szabadság záloga is. A vágyak bebörtönöznek, leláncolnak, ha be is teljesülnek, csak újabbakat generálnak. Ha nem válnak valóra, elenyésznek vagy őrjítővé válnak, és tragédiák okozói lesznek. Különösen akkor, ha rögzülnek, és mániákusan ragaszkodunk hozzájuk egy életen át. Mondjuk, valaki király szeretne lenni, de nem lesz az. Bánkódni felesleges, hiszen nehéz élete van a királynak, állandó stressz, döntéskényszer, örökös libikóka. A trónfosztott királyról meg jobb, ha nem is beszélünk.

Három kérdés Szalóky Károlyhoz

A Köln Kunst vásáron, mely az Art Cologne kistestvére, négy magyar galéria szerepelt: A Vadnai, az acb és a Knoll. A Várfok utcai galériák tulajdonosa Szalóky Károly, aki lassan a magyar kortárs galeristák doyenje lesz, két fiatal művész, Győrffy László és Csiszér Zsuzsi, valamint Nádler István és Várady Róbert munkáit állította ki.

Kálmán András

London talán legismertebb nagyáruháza, a patinás Harrods', a Hyde Parktól délre húzódó, előkelő lakónegyedként számon tartott Kensington városrész főutcáján, a Brompton Roadon fekszik. Az út túloldalán, a Victoria and Albert Museum felé sétálva egy saroknyit, a 178. házszám kissé jellegtelen, a viktoriánus téglaházak között szürkeségével inkább elvesző, láthatóan röviddel a II. világháború után épült modern épület. Ám a kirakat annál feltűnőbb: nem a környéken megszokott ékszer- vagy divatüzletek kínálata, hanem festmények. Fél évszázada itt működik a Crane Kalman Gallery, Kálmán András modern képzőművészettel foglalkozó műkereskedése.

Csontváry & Munkácsy

„Rómából nagy tapasztalatokkal tértem haza, úgy gondoltam, hogy most már Munkácsyhoz is beállhatok festőinasnak.” — így emlékezett Csontváry 1881-es római élményeire későbbi önéletrajzában. 1882-ben el is jutott Munkácsy párizsi műtermébe, de a Mestert nem találta otthon. „Kapcsolatuk” tehát ki is merült ebben a csak egy pillanatig elképzelt mester-tanítvány viszonyban. Csontváry hazatért, dolgozott, patikát üzemeltetett, majd jó tíz év elmúltával rendszeres művészi tanulmányokba kezdett, de Munkácsyról akkor már nem beszélt. Elképzelhető-e, hogy Csontváry, aki — legalábbis a késői önéletrajzai szerint — oly tudatosan készült a művészi pályára, s kinek a művészi horizontján kezdetben két követendő (és túlszárnyalandó) példa lebegett, Raffaello és Munkácsy, meg sem próbálkozott valamilyen formában Munkácsy szellemi-művészi tulajdonba vételével? Nehezen képzelhető el, ám ennél többet nem is lenne érdemes ezen a kérdésen morfondírozni, ha csupán a Csontváry-életmű eddig ismert alkotásaiból próbálnánk kiolvasni a választ.

Eredeti vagy reprodukció?

Riva Castleman a 20. századi művészi nyomatokat áttekintő könyvében a pochoir (sablonnyomás) technikáját szinte kizárólag a kommerciális művészettel hozza kapcsolatba, amelynek művészeti szempontból ritka, de talán legjelentősebb alkalmazása Matisse 1947-es Jazz-sorozata.

A Holokauszt hosszú árnyéka - III.

A háborúban eltűnt műtárgyak után különféle nyomokon indult el a kutatás, különös tekintettel arra, hogyan lehetne a széthurcolt darabokat visszaszerezni, amelyek pedig továbbra is veszélynek vannak kitéve, azokat összegyűjteni és megvédeni. Az első lépés a felmérés volt, amely 1945-ben igen nehezen indult meg, s csakúgy, mint a Csánky-féle kormánybiztosság esetében, országos hálózatra volt szükség hozzá. A munka már 1945-ben elkezdődött, annak ellenére, hogy a szükséges rendeleti háttér csak később született meg. A helyzet súlyossága miatt azonban szóbeli felhatalmazás alapján kellett elkezdeni a munkát.

Mint kés a vajban...

Szakad az eső az utcán, ezért elbukjuk a teraszt a Kogartban, de megnyerjük a tulajdonost, aki szemmel láthatóan örül, hogy itt interjúzunk majd. Mind a ketten csirkét kérünk salátával, és közösen örülünk, hogy Jennifer Lopez simán mutogatja kerekded combjait és végre nem egy anorexiás sztár, hanem egy nő.

„És akkor a Lacának teljesen lerepült a feje…”

„A kultúrának hősök kellenek” — énekli Laca, azaz „fenomén” feLugossy László (1947, Kecskemét) legutóbbi, Szirtes Jánossal közös ﬁlmjükben, a Tiszta lapban. Igaza van: a jelen átmediatizált, totális fogyasztói kultúrájában, ahol az értékek a végsőkig relativizálódtak, a tömegkulturális erőszak közepette csak egy hős menthet meg minket és a kultúra ügyét. A hős a sztárkultusz nyelvén beszél, s bár kevésbé összetett személyiség, mint egy valóságshow önjelölt megasztárja, pozitív értékorientációja ellensúlyozza ezt a hiányosságot. Mindenki érti, miért harcol: ugyanakkor megvető tekintettel néz az utópisztikus-anarchisztikus bolondériákra; tudja, hogy szivárványos zászlókkal és punktarajjal nem lehet elérni semmit. Számára a küzdelemnél fontosabb az eszme, a formaságnál a lényeg. Tiszta példa, tiszta lap.

Szobotka Imre akvarell sorozata Paul Claudel Angyali Üdvözletéhez (1915-1917)

Szobotka Imre neve és életműve egyre ismertebbé, szerepe egyre hangsúlyosabbá válik a magyar avantgárd történetében. Csáky József és Réth Alfréd mellett azon művészek közé tartozott, akik a legkorábban és a legközvetlenebb forrásból, az 1910-es évek elején, Párizsban tanulták meg és olvasztották művészetükbe a kubizmust. Bár munkásságát még nem dolgozta fel tudományos monográfia, jelentősége mégis vitathatatlan.