A debreceni MODEM 2008 nyarán nagyszabású történeti kiállítás keretei között mutatja be a hazai szocialista realista képzőművészet sok vitára okot adó korszakát. Annak is a legbizarrabb, szocreál periódusát, az 1949 és 1956 közötti tematikus festészetet és szobrászatot.
Felekiné Gáspár Anni: Füttyös kalauz, 1950
A Népművelési Minisztérium kultúrpolitikai okokból az ötvenes években az összes fontos alkotást megvásárolta (vagy megvásároltatta) és elhelyezte egy állami intézményben. Mégis, a tettrekész desztalinizáció és a sajátos, Kádár-kori amnézia következtében sok kulcsfontosságú műnek később nyoma veszett. Ezért keresünk – a korszak mind teljesebb bemutatása érdekében – pár ismeretlen helyen lévő szocreál alkotást. Elsőként Pór Bertalan nemzetközi viszonylatban is kiváló, atyáskodó, bensőséges portréját Sztálinról, aminek reprodukciója a korszak egyik hivatalos kommunista „ikonjává” vált. Ugyancsak lappang az ötvenes évek egyik sokat bírált kulcsműve, a két változatban is megfestett Füttyös kalauz, amit a Rákosi-kor egyik népszerű kurzusfestője, Felekiné Gáspár Anni készített. Ismeretlen helyen őrzik továbbá Szentgyörgyi Kornél Rákosiról és a kis úttörőkről festett zsánerét, valamint id. Benedek Jenő több festményét: A tanács első ülése (1952), Népnevelő honvédok (1951), Békeküldöttek a falun (1954), Ellenségek (1954), Rémhírterjesztők (1955), A győztes brigád (1955) stb. Amennyiben valaki tud a felsorolt festmények hollétéről vagy hasonló ötvenes évek első feléből (!) való szocreál mű van a birtokában (Szentgyörgyi Kornéltól, Imre Istvántól, Csáki-Maronyák Józseftől, Ék Sándortól), kérjük, vegye fel a kapcsolatot a kiállítás rendezőjével: Rieder Gáborral.
[email protected]
06/30 230 8356
2007/4. 90-92. o.