
NYÁRY KRISZTIÁN: „A családi boldogság mindenért kárpótolhatott volna” – SZINYEI MERSE PÁL ÉS PROBSTNER ZSÓFIA
Hatan feküdtek a München melletti réten: két fiatal lány, két fiatalember és két már középkorúnak számító férfi. Főtt sonkát, sült csirkecombot, süteményt és eperbefőttet ettek, pezsgőt ittak hozzá. Láthatóan jól érezték magukat, nevettek, egymás szavába vágva lelkesen vitatkoztak valamiről. Szokatlan jelenet volt ez 1872-ben. Ha bárki meglátja őket, rendkívül illetlennek tartotta volna a viselkedésüket, hát még, ha megismerte volna a köztük lévő szövevényes viszonyokat. A társaság legidősebb tagja, a 45 éves svájci Arnold Böcklin kora legnépszerűbb festői közé tartozott, és a 19 éves magyar lánynak, a szép Probstner Zsófiának férfiként is nagyon tetszett. Őt a fiatal jogász, a 26 éves Pulszky Ágost figyelte áhítattal, szüleik is egymásnak szánták őket. A fűben feküdt a lány gyámja, a 39 éves, huszártisztből lett excentrikus festő, Gundelfinger Gyula is. Ő néhány évvel korábban vette feleségül másik gyámleányát, a 21 éves Probstner Máriát. Az ifjú ara a jelen lévő harmadik festő, a 27 éves Szinyei Merse Pál figyelmét kötötte le. Akár udvarolhatott is volna barátja feleségének, hiszen pontosan tudta, hogy a pár csak egy bonyolult örökösödési vita miatt kötött papírházasságot. Probstner Mária azonban nem viszonozta a fiatal festő érdeklődését: ő férje féltestvéréről, gróf Szirmay Albertről ábrándozott.
Száguldó Riporter – Múzeumok Éjszakája 2016
A Múzeumok Éjszakájánál keresve sem találhatnánk jobb alkalmat Száguldó Riporterünk bevetésére. Kulturális iránytű a kiállítótereket felpezsdítő nyáréjszakára.
FKSE - A (2) HÉT MŰTÁRGYA: 05 – Société Réaliste: A life to see
Leni Riefenstahl egyike a XX. század legellentmondásosabb művészeinek. A mintegy 10 órányi életművet mutatja be a Société Réaliste (Gróf Ferenc, Jean-Baptiste Naudy, 2004-2014) interneten játszódó „filmje”, az egyes filmkockákat véletlenszerűen mutatva olyan hosszan, hogy az kiadja a 101 évesen meghalt (és 2002-ben még forgató!) Riefenstahl életének idejét.
Hogyan értelmezi Fridvalszki Márk műveit a St. Euphemia című regény írója? Miben gyökerezhet, ha valaki a haditechnológiában látja meg a szépséget? Sci-fik, ufók, X-akták és a valóság: az F–16-osok. Valamint a gyorsuló idő.
TOTÁLIS MOST
Sirbik Attila jegyzetei és gondolatai Fridvalszki Márk művészete kapcsán
Július 7-én nyílik a Women in Chanel fotókiállítás a Ludwig Múzeumban. A képeket a Stockholmban élő Faragó Péter és felesége/munkatársa, Ingela Klemetz Farago jegyzik. Budapesten beszélgettünk Tarr Béláról, a matyó és a Chanel és az ő kapcsolatukról.
OTTHONOS HAUTE COUTURE
Winkler Nóra interjúja Faragó Péterrel és feleségével/munkatársával, Ingela Klemetz Faragoval
Kicsiny Balázs kiállítása Veszprémben a Művészetek Házában
2016. július 9-én, szombaton 11.00 órakor nyílik Kicsiny Balázs képzőművész A szomszéd falu című kiállítása a Csikász Galériában.
Ezt nézd! - Kulturális hűsölés
A héten egész sokáig kibírjuk kiállítóterek nélkül, hiszen a képzőművészeti gondolkodás közösségi helyeken, tudományos konferenciákon, mozivásznakon is jelen van. Természetesen azért nem vagyunk teljesen hűtlenek, ajánlunk kiállításmegnyitókat és tárlatvezetést is, hogy e szomorkodjanak azok múzeumbúvárok sem, akik nem ezen a héten nyaralnak.
FKSE - A (2) HÉT MŰTÁRGYA: 04 – Tarr Hajnalka: Attachment
A következő (2) hét műtárgya van is és nincs is. Mind jellegét tekintve (átjárható fal), mind pedig azt a tényt, hogy egy olyan installációról lesz szó, amellyel dokumentáció formájában találkozhatnak az est résztvevői.
Ezt nézd! - Menjünk vagy maradjunk?
A hét egyik legkomolyabb kérdése: menjünk vagy maradjunk? A napfürdőzés helyett vegyünk-e részt inkább kulturális programokban? Mi azt gondoljuk, a nyár nem zárja ki a kortárs képzőművészettel való találkozást, ezért összegyűjtöttük hol érdemes nézelődni a héten!
Ugrás a képözönbe
Szinte a legendák homályába vész Kemény György a Fészek Művészklubban rendezett 1968-as önálló kiállítása. Pedig a tárlat művészettörténeti jelentőséggel bír. A teret pop-festmények és pop-tárgyak sora töltötte meg. Konzervdobozokból komponált, harsány színekkel felülfestett, képregényszerű Laokoón-csoport, műanyagplasztikák és wallkyddal festett táblaképek. Kemény művészettörténeti toposzokat fordított ki és történelmi-politikai eseményeket idézett meg sajátos humorral, távolságtartó iróniával, mintegy újrateremtve és újragondolva a pop art kortárs esztétikáját egy olyan légszomjas közegben, amelyben a szó valódi – brit és amerikai – értelmében vett pop art nem bontakozhatott ki.
Ezer Ákos a K&H új alkotói ösztöndíjasa
A K&H Csoport nyolcadik alkalommal meghirdetett alkotói ösztöndíj pályázatának nyerteseként, Ezer Ákos, festőművész részesül támogatásban a következő fél évben. A pályázathoz kapcsolódó műtárgyvásárlási program keretein belül az ösztöndíjason túl Zékány Diától és Máriás István aka Horror Pistától vásárol alkotást a pénzintézet. Ezzel folytatódik a K&H Csoport „művészet egy jobb, teljesebb világért” című kortárs képzőművészeti gyűjteményének építése.
Ezt nézd! - Kint és bent
Zajlanak a diploma-kiállítások, indul a nyár. Indulnak a fesztiválok, még ha minik is. Kiállításmegnyitók a hűvös estékre és piknik a napos délutánokra. Heti ajánlónk.
Viktor Kopasz prezentációja a Kecske utcai Műteremházban
Viktor Kopasz képzőművész, a Visegrad Fund támogatásával az ACAX Kecske utcai Műteremházának vendége beszél eddigi munkásságáról és a három hónapos budapesti rezidencia programja alatt tervezett projektjéről.
Megnyíltak a kapuk? – A Sotheby's június 7-i londoni Contemporary East aukciójáról
A szervezők szerint is mérföldkőként értékelhető a Sotheby’s június 7-i londoni Contemporary East aukcióján történt magyar siker. Az árverésen tíz magyarországi tétel szerepelt, amelyeknek a kiválasztását egy közel négy hónapos előkészítés előzte meg. A nagy számú orosz munka mellett a szlovák, a cseh és a magyar válogatás – mint, ahogy azt az eredmények is mutatják – nagyon jól sikerült, kedvező körülmények között talált gazdára a tételek nagy része.
Nagy Gabriella, Kovách Gergő és Szöllősi Géza kiállítása Szentbékállán
2016. július 2-án különleges, mindenkit megszólító kortársművészeti kiállítás nyílik a szentbékállai Pegazus fogadóban. Nagy Gabriella festőművész, Kovách Gergő szobrászművész és Szöllősi Géza vizuális művész állatokat ábrázoló abszurd alkotásait augusztus 5-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
