Artmagazin ›

Artmagazin 92

2016. XIV.. évfolyam 8 szám.

Igyekeztünk tűzijátékkal búcsúztatni ezt az évet, pontosabban olyan történetekkel, amelyek a bonyolult körülmények feltárása, a részletek pontosítása mellett is túlmutatnak a realitásokon. Van legalább egy olyan rétegük, ami felcsillantja a reményt, vagy legalább ad némi illúziót, mint ahogy Derkovits lakkozott fa háttere adja az arany-alapét (lásd Várkonyi György tanulmányát a 46. oldalon). Ha magasabb szempontból nézzük, egy másik cikkünk, a Dénes Valéria – Galimberti Sándor-történet is pozitív, főleg ha a végzetes, semmiféle megalkuvást nem tűrő romantikát annak vesszük – és miért ne vennénk? Egy következő tanulmányban, Pál István esetében az életmű fokozatos kirajzolódásának lehet örülni, annak, hogy a legmostohább életút ellenére is van esély arra, hogy valamikor a művek megkezdjék a sugárzást, a művész neve fennmaradjon, egy sok vihart kiállt barátság megörökítődjön.

Aztán az Őrizetlen pénz, 1956 ma már valószínűtlennek tűnő akciója is olyasmi, aminek a puszta megtörténte is lelkesítő, hiába ellentmondásos – mint az Boros Géza írásából kiderül – az utóélete. Párizs mindig jó, egy jó művet megérteni szintén, elfeledett festőnőket megismerni ugyancsak, és az is nagyon örömteli, hogy a Szépművészeti Múzeum régóta szisztematikusan épített 1800 utáni Gyűjteményébe nemrégiben bekerült nyolc Hantai-mű, a család jóvoltából. Az ajándékozás a legutóbbi Hantai árverési rekord fényében még jelentősebb gesztus a szülőföld felé – amivel Hantai viszonya nem volt problémátlan. 1948-as emigrálása után egyszer jött csak haza: az édesanyja temetésére.

Minthogy itt a karácsony, a Budapesti Történeti Múzeum Gyerek/kor/kép című kiállítására küldjük olvasóinkat, hogy az anya-gyerek képekből eleget nézegethessenek, és eldönthessék a kiállításról író két szerzőnk közül melyik oldalára állnak.

Gondoljanak ránk szeretettel karácsonykor is, meg az új év elején is!

ARTMAGAZIN 92

TARTALOM:

4 – 5 ARTANZIX

6 – 10 Mucsi Emese: A CSÖND FEHÉR – A Szépművészeti Múzeum nyolc új Hantai-képéről

14 – 15 Mélyi József: ZÜMMÖGŐ KÓRUS – Tornyai Péter - Kertész Krisztián: Bartók bogárgyűjteménye - 20 magyar népdal

18 – 19 Szikra Renáta: CLARA ÜNNEPI ASZTALA

20 – 25 Sághy Marianne: PÉNZ, PEZSGŐ, PÁRIZS: A tüneményes Második Császárság

26 – 30 Nyáry Krisztián: „MINDEN KORLÁTTÓL MENTESEN, TELJES SZABADSÁGGAL” – Dénes Valéria és Galimberti Sándor

32 – 37 Ketten egy kiállításról: A GYEREK/KOR/KÉP A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN – Fáy Miklós: A nyák mazgatja, Fehér Ildikó: Ahmed a várban

38 – 45 Plesznivy Edit: HIÁNYOS KIRAKÓS: PÁL ISTVÁN FESTŐMŰVÉSZ ÉLETÚTJA ÉS MUNKÁSSÁGA – A kirakós újabb darabjai: Füst Milán és Pál István barátsága

46 – 52 Várkonyi György: ARS ÉS TECHNÉ – Egy nemrég előkerült Derkovits-mű kapcsán

54 – 63 Boros Géza: PÉNZ AZ UTCÁN – Egy 1956-os akció és utóélete

68 – 69 Gutenberg-galaxis: DANIEL ARASSE: LEONARDO - A VILÁG RITMUSA

Martos Gábor könyvrecenziója

70 – 71 Gutenberg-galaxis: BARAKONYI SZABOLCS: KÖSZ, JÓL!

Topor Tünde könyvrecenziója

SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ

Kösz, én is!

Furcsa cím ez egy fotóalbumnak, aminek a borítója ráadásul olyan, mintha a magyar zászló színeit horvátosították volna. A tervező, Gerhes Gábor az egész kicsiknek való képeskönyv-formátumot választotta, és ez rögtön megelőlegezi a későbbieket: hogy itt szöveg nem nagyon lesz, csak a képek. Pontosabban van azért szöveg, mégpedig egy, a fotós pozícióját nagyon jól kijelölő bevezetés a régi munkatárstól és baráttól, Szily Lászlótól, aki inspirálója is a fotósorozatnak, noha az internetes portálok felemelkedése, leáldozása, újabbak indulása következtében már nem dolgoztak együtt, és csak egyetlen olyan fotó került végül a válogatásba, ami közös riportút emléke. (És itt rögtön kivételezett helyzetbe hozom az Artmagazin olvasóit, hiszen rajtuk kívül kevesen fogják tudni, hogy ez az a fotó, ami a könyv 58. oldalán található, és épp egy sajtótájékoztatón készült, ami a földikutyákról szólt, és egy általuk látogatott mezőn tartották.) A képekhez ugyanis nincs magyarázat, szinte bármelyikkel kapcsolatban feltehető a szakma kedvenc kérdése, a régi művészettörténet tanszék sötétjében tartott diavetítéses emlékmeghatározás-órákat idéző: mi ez, hol van?

ARS ÉS TECHNÉ

Mik derülhetnek ki, ha figyelmesen vizsgálunk egy festményt? Miért fontos kézbe venni, rokon képekkel összevetni, főleg ha a kép eredetiségének bizonyítása a tét? Nézzük meg, miket kell egy művészettörténésznek tudnia, vagy utánanéznie egy mű azonosításakor, és a mindenkori szerzőknek alaposan átgondolniuk, ha szín- és anyaghasználatról, kompozícióról, stíluskorszakokról írnak.

„MINDEN KORLÁTTÓL MENTEN TELJES SZABADSÁGGAL”

Karácsonyi számunkba olyan történetet választottunk, amely tragikus véget ért ugyan, de a rövid kibontakozás alatt olyasmi valósult meg benne, amire ma is törekednénk. Két világszínvonalú, érvényes művészi teljesítmény boldog, egyenrangú párkapcsolatban. És még gyerekük is született.

Hiányos kirakós: Pál István festőművész életútja és munkássága

A Pál István (Kolozsvár, 1888. április 9. – Auschwitz?, 1944?) halálát követő hetven év alatt fokozatosan oszlik a feledés homálya; egyre jobban körvonalazódik egyéni látásmódú, különös munkássága, tragikus életútja. Mint a tenger mélyére süllyedt repülőgép felszínre törő roncsai, úgy bukkannak fel időről időre a művész alkotásai, valamint a baráti, munkatársi kapcsolataira utaló dokumentumok. E töredékekből próbáljuk összerakni, rekonstruálni pályaképét és teszünk kísérletet életművének szakmai értékelésére.

A csönd fehér

Egyelőre nem lesz Hantai Múzeum, de a Hantai család sok mindent tesz a monumentális oeuvre megőrzése érdekében. Stratégiájuk részeként létrehozták a Hantai Simon Archívumot, illetve a festő korábbi szándéka szerint a Szépművészeti Múzeumnak adományoztak nyolc festményt.

Pénz, pezsgő, Párizs: A tüneményes Második Császárság

Ha mindig az előző kor a legjobb, akkor Woody Allen múzsája, Adriana igazából a Második Császárságba vágyódik vissza: ekkor jött létre ugyanis az a gazdagság, gloire és grandeur, amelyet a bornírt, kispolgári Belle Époque eltékozolt. Ha valamikor, akkor III. Napóleon és Eugénia császárné uralkodása alatt kellett éjfélkor Párizsban lenni, ekkor vált Párizs egyetlen, hatalmas „vándorünneppé”. A harmincéves Musée d’Orsay fényűző kiállítással, december 3-án – micsoda dátum! – pompás bállal ünnepli III. Napóleon (1852–1870) tüneményes uralkodását, melynek ragyogó tizennyolc évét még Gambetta (a Második Császárságot követő Harmadik Köztársaság miniszterelnöke) is úgy értékelte, hogy „ekkor született meg a modern Franciaország”.

Clara ünnepi asztala

Hetente, valamilyen aktualitás mentén az Artmagazin szerkesztőségének tagjai ajánlanak archív tartalmakat a magazin elmúlt éveinek cikkeiből. Az aktualitás lehet egy, az éppen kapható nyomtatott lapszám egyik cikkéhez kapcsolódó előzmény vagy a körülöttünk zajló művészeti és nem művészeti eseményekre reflektáló írás is. Körülöttünk már nagyban zajlik a karácsonyi készülődés, tudván, hogy idén kevesebben és kevesebb szépen terített asztalt fogunk tudni körülülni. Az elmúlt idők és az elkövetkező évek karácsonyi asztalaira gondolván Clara Peetersről szóló cikkünk ajánljuk újraolvasásra – hiszen specialitása egyértelműen a dúsan terített asztal volt.

Zümmögő kórus

Különleges dinamikája van a Ludwig Múzeumban rendezett Bartók-kiállításnak. Kiszámíthatatlan önmozgás jellemzi; mintha nagy lendülettel elindulna valamilyen irányba, de a döntő pillanatokban egy-egy hirtelen kanyarral rácáfolna az addig látottakra.

Artanzix / 92

Pénz az utcán

1956 vizuális emlékezetében időről időre felbukkan egy különös kép, az utcán őrizetlenül álló, pénzzel teli láda a következő felirattal: „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak”. Erdély Miklós (1928–1986) zseniális húzással ezt az emblematikussá vált ’56-os eseményt jelölte ki saját munkássága és a magyar akcióművészet kezdőpontjául.

Ketten egy kiállításról

Minthogy a vonalas vélemények ideje remélhetőleg mindörökre lejárt, szeretnénk bemutatni, milyen eltérően lehet például kiállításokhoz is viszonyulni. Most induló rovatunkban mindig két szempontból próbálunk meg értékelni egy-egy teljesítményt: mit vesz észre a szakmán kívüli és mit a szakmabeli látogató. Mert a probléma permanensen fennáll: kinek, mi célból és mennyire átgondoltan, jól előkészítetten valósulnak meg ma tárlatok. És akkor a katalógusokról (vagy azok hiányáról) még nem is beszéltünk.

Az igazi Da Vinci-kódok, avagy hajszőkítő és biciklilánc

„Ha az Úristent nem vesszük ide, kétségkívül Leonardo da Vinci az a művész, akiről a legtöbb írás született” – ezzel a mondattal kezdődik Daniel Arasse (1944–2003) francia művészettörténész, italianista, a 15. század specialistája, az École des Hautes Études en Sciences Sociales művészettörténeti és elméleti kutatócsoportjának volt vezetője franciául eredetileg 1997-ben megjelent könyve, amelyet mostantól magyarul is olvashat, aki kíváncsi a „legtöbb plusz egyedik” Leonardóról szóló írásra is.