HELLÓ, SZÉPMŰ!

Topor Tünde, Szikra Renáta, Lépold Zsanett, Szilágyi Róza Tekla és Winkler Nóra

Három év szünet után újra a miénk. És nemcsak az a jó, hogy megújultak a múzeum terei, köztük a háború óta romos és raktárnak használt Román Csarnok, de az újrarendezett állandó kiállításokon új kedvenceink is lettek. És akkor még nem esett szó arról, hogy az ókori gyűjtemény mellett a régi rémbüfé helyett szuper kávézó nyílt, és a férfimosdóban is van pelenkázó!

A Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka, © Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria


THE MUMMY RETURNS!

A Radnótihoz, ahová középiskolába jártam, nagyon közel volt a Szépművészeti Múzeum, csak át kellett vágni a Ligeten, és már ott is volt az ember. Képzőművészet iránti érdeklődésem még egyáltalán nem ébredt fel, inkább csak annyi volt, hogy addigra elolvastam Benedek István könyvét, a – mondta Krisztinát (sajnálom, imádtam), tehát azt már tudtam, kik azok az impresszionisták. De a Szépművészetibe nem Monet Bárkáiért jártam, hanem a múmiáért. Aminek pont akkora ereje volt, mint kollégáinak a későbbi múmiás filmekben, iszonyúan vonzott maga felé. Fél délutánokat töltöttem mellette, teljesen megbűvölten attól, hogy egy légtérben lehetek valakivel, aki kétezer éve élt. És valami olyan helyen, ahová egyáltalán nem is lehet eljutni (esetleg háromévente, társasúttal?). A múmia iránti szenvedélynek persze az is megágyazott, hogy amikor még kisebb voltam, a szüleim nem engedték, hogy nézzem a Belphegor című sorozatot, amiben körülbelül ugyanakkora hatással volt rám Juliette Greco Kleopátra-frizurája, mint Jagello Tamara hadnagyé az Orion űrhajóból. Viszont egyszer mégiscsak bele tudtam nézni a Belphegorba, pont egy olyan ház felé settenkedett a hosszú fekete szőrmebundás alak, mint amilyenben mi is laktunk... legalábbis én így emlékszem, szóval hetekig rettegtem utána, felkapcsolt lámpa mellett tudtam csak aludni. Úgyhogy fantasztikus érzés volt ezzel a félelemmel gimnazistaként akkor szembenézni, amikor csak akarom, és közelről tanulmányozni a múmia arcát újra meg újra. Aztán új szemlélet jött, a múmia kikerült a kiállításból. De most, az újranyílt múzeum újonnan kialakított és újrarendezett Egyiptomi Gyűjteményében megint van múmia. Csak már nincs kicsomagolva, nem látszik maga a test, csak a báb van.

Topor Tünde

Az Ókori Egyiptom kiállítás múmiákhoz vezető kanyargós útja, © Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

BECSES KÜLÖNIDŐ

Amikor újra végigmentünk a frissen felújított termeken, nem is a káprázatos Román Csarnok látványa szorította össze a szívemet – bár hogy egy komplett fényes bazilikatérbe botlunk a múzeumban, azért nem mindennapi látvány –, ráadásul mi, „külsősök” valójában lepusztult állapotában sem láthattuk, oda csak a dolgozók léphettek be. Csak amikor a citromfüzéres, virágos, teljesen kivilágosodott lépcsőházból az emeletre érve beléptünk a Régi Képtár teremsorába, akkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzott nekem a Szépművészeti. A Képtárban látszólag semmi sem változott, megvan a gesztenyeszínű falborítás, a régi ülőszigetek – csak minden kifényesedett, különösen, hogy csillogó ötvöstárgyak és néhol szobrok is feltűnnek egy-egy sarokban. Ez újdonság, de azonnal visszatért az az otthonos jó érzés, hogy egyik teremből a másikba lépve már előre tudom, mi következik jobbról, ki-kinek a szomszédja, és ha befordulok a sarkon, melyik kedvencem néz majd szembe a falról. Képet nézni úgy, ahogy múzeumban szoktam, másutt nem is tudok. Ez nem olyan, mint amikor a mobilon lepörgetem a töméntelen posztolt képet, a szemem cikázik, egy pillanat töredéke alatt felismeri és elveti a látványt. A festmény a maga anyagi valójában is ott van előttem a falon, és ha nincsenek sokan, egészen közelről, mint egy szkenner, gondosan letapogathatom a szememmel minden ismerős négyzetcentiméterét, amin mégis mindig találok valami elképesztő részletet, amit addig valahogy nem vettem észre. Buborékban vagyok, ahol az idő sem múlik, vagyis nem úgy, mint máskor, amikor luxus a bámészkodás. A Szépmű becses különidő nekem.

Szikra Renáta

Screen shot 2018 11 21 at 12.47.56

A Régi Képtár teremsora, © Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

TALÁLKOZÁSOM CARAVAGGIÓVAL

Sose felejtem el azt a kiállítást, amikor volt szerencsém személyesen is találkozni Caravaggio műveivel. Miután 2014 elején megnéztem a Caravaggiótól Canalettóig. Az itáliai barokk és rokokó festészet remekművei című tárlatot, rájöttem, hogy nem szabad ítélkezni reprodukciók alapján. A művészettörténeti órákon látott fakó, vetített képek nem igazán győztek meg arról, hogy Caravaggio egy zseni volt. Persze az elmondottak alátámasztották, hogy kiemelkedő festő volt, de valahogy elveszett a festményekből az élet a projektorral falra vetített képeken. Aztán a Szépművészeti Múzeum kiállításán értettem meg igazán, miért is lenyűgözőek ezek a művek: vibrált a feszültség az éles kontrasztoknak köszönhetően, az érzelmek olyan kifejezőek voltak, hogy szinte megszólaltak az alanyok a portrékon, és persze minden egyes apró részlet, árnyalat mesteri volt.

Lépold Zsanett

Screen shot 2018 11 21 at 12.52.37

A Régi Képtár, © Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

EGY KECSKEMÉTI A SZÉPMŰBEN

Kecskemétiként a Szépművészeti Múzeum éveken keresztül a középiskolai művészettörténeti versenyek felkészülésdömpingjeinek legkedvesebb szakasza volt – felutazni Budapestre és csak ámulni az addig csak reprókon látott képeken. Az egyetem alatt, a vizsgák előtti felkészülés során a múzeum tökéletes menekülési útvonal volt: az ember lánya egyszerre hitegette magát, hogy a törzsanyaghoz szükséges tudást mélyíti el épp, miközben a Régi Magyar Gyűjtemény termeiben bóklászva valójában szórakozással töltötte az idejét. Érdekes módon esetemben a Szépművészeti Múzeum éppen az első diploma megszerzése után nyerte el igazi helyét. Felszabadulva a kőintézmények vizsgakötelezettségeitől és a jegyekkel mért tudás elsajátításának sokszor nyomasztó hórukkjaitól őszinte felszabadultsággal, kedvtelésből látogatott múzeummá vált. A felújítás sajnos éppen akkor kezdődött, amikor az én „hobbi”-látogató hullámom igazán intenzívvé vált volna – ezért három évig vártam, és most kifejezetten boldog vagyok, hogy a megújult múzeumban, tiszta lappal lehetek újra látogató.

Szilágyi Róza Tekla

Antik portrék testközelben a Klasszikus ókor kiállítás egyik termében, © Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

 

MONET-BANÁN

Mennyi emlékem van a Szépműhöz! Az emeleti termek oldali kis tereinek régimódisága, az intimitás, amit ez a lépték a képekhez adott. Felszaladni a benti lépcsősoron, kicsinek lenni a nagy épületben, ami hozzátartozik a múzeumérzéshez. Elegáns banki rendezvényeket vezetni, és belegondolni, a csarnok falain a sok festmény mi mindent látott már, most épp a hidegtálakhoz várakozó estélyis nőket. A Monet-kiállításhoz a Hősök terére kiérő sorok; úgy éreztem, ez több volt önmagánál, szinte dac, a banán lehetett ilyen a szocializmusban; az emberek jogos jussukat követelik a Nyugattól való elszakítottság évtizedeinek kárpótlásaképp. A Cézanne-kiállítás, amiben tárlatvezetést tartottunk, azt hiszem, itt értettem meg, mi a jelentősége és máig ható hozadéka annak, ahogy nála a látvány színblokkokra bomlik. Könyvbemutatóm, amihez szépműs festményrészleteket választottunk, és ezek alapján ki-ki csinálhatott magának színes, marcipándekoros sütiket. A Nyolcak után, meleg kora estén ülni a múzeum kinti lépcsősorán. William Kentridge-et konferálni, és meghallgatni a köszöntőbeszédét, ami azóta is sokszor eszembe jut, legutóbb két hete New Yorkban idéztem egy kint próbálkozó, és ebben nyilván nehéz perceket is megélő fiatal magyar képzőművésznek. A zsúfolt teremben rengeteg fiatal volt, és remélem, nekik is megmaradt Kentridge története, hogyan járkált galériáról galériára, csengetett be az utcafronti portálokon, hóna alatt mappájával. Volt, hogy felpillantott a bent ülő galériás, és rutinosan elhessegette, volt, hogy intett, mutasson pár rajzot az üvegen át, és csak aztán. És hogy ma, amikor kiállításokról egyeztet galériásával, biztató együttérzéssel nézi a minden bátorságukat összeszedő, fiatal csengetőket. Egy múzeum a művészetről szól, képekről, látványélményről, történetekről, és ideálisan arról is, egyáltalán mit jelent művésznek lenni, milyen figyelem, érzékenység, emberség, mennyi bénázás, kudarc és dilemma tartozik ide. Ezek átéléséért, megértéséért járunk múzeumba, ettől köt oda saját, személyes, érzelmes kapcsolat. Szóval én abszolút ❤ Szépmű.

Winkler Nóra

full_001259.png
Megméretve, avagy: lehet-e a Lovas Leonardo alkotása?

Mint arról az utóbbi hetekben számos újságcikk beszámolt, a washingtoni National Gallery kamarakiállítást rendezett a Szépművészeti Múzeum, idestova egy évszázada hol Leonardo da Vincinek tulajdonított, hol tőle elvitatott kisbronza köré (1. kép). A budapesti ló, avagy egy Leonardo da Vincirejtvény címen futó tárlatról szóló hazai híradások egyik sarkalatos megállapítása, hogy a washingtoni szakembereknek a rendkívül alapos technikai vizsgálatok ellenére sem sikerült hitelt érdemlően bebizonyítaniuk, hogy a kisbronz Leonardótól való. Ha így van, nem sok okunk van örülni a szobor washingtoni kirándulásának, hiszen a National Gallery stábjánál szakavatottabb kezekbe aligha kerülhetett volna.

full_003412.jpg
A műtárgybírálat hasznáról a Szépművészeti Múzeumban

A hazai múzeumok szakemberei a magyar műkereskedelem rendszerváltás utáni változásaival egy időben újraértékelték a múzeumi műtárgybírálati munka szerepét. A műtárgypiac szereplőinek (eladók, közvetítők, kereskedők, szakértők, vevők) igen eltérő szakmai felkészültsége és etikai normái negatív tünetek sokaságát eredményezték. A műtárgyak művészettörténeti vizsgálatában gyakorlott, de az üzleti fordulatokban járatlan szakmuzeológusokat szakmai és etikai értelemben is próbára tette az a roham, amely a kilencvenes évek második felében indult meg a múzeumi intézmények felé. 
 

full_005708.jpg
Márciusban két hétre megnyílik a Szépművészeti Román csarnoka

Több mint hetven év után először lesz látható a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnoka, amelyet március 15-től húsvétig ingyenesen megtekinthet a közönség - jelentette be a csarnok hétfői sajtóbejárásán az emberi erőforrások minisztere.

full_000748.jpg
Brit gyűjtemény a Szépművészeti Múzeumban

„A kontinens múzeumainak általában gyenge pontja az angol mesterek festményeinek gyűjteménye – a legtöbb esetben ezek teljesen hiányoznak. Sok gyűjtemény irigyli a budapesti Szépművészeti Múzeumot tizenhárom képet felvonultató angol terméért” – e büszke szavakkal vezette be a múzeum egy új brit szerzeményét bemutató cikkét 1908-ban Térey Gábor, a múzeum akkori szakmai vezetője.

full_000769.jpg
Ezt kell szeretni - Ferdinand Hodler a Szépművészeti Múzeumban

Van az a jó, kényelmes érzés képek között, amikor az ember tudja, hogy nem ez lesz a kedvenc festője. Felszabadít, megóv, pihentet. Nagyvonalúvá tesz. Nem ő a kedvenc festőm, lehet rajta nevetni, amikor a térdeplő kisfiút festi, egyszer-kétszer, ötször, hogy milyen kis szerencsétlen az az ízület, mintha papírból hajtogatták volna a gyerek lábát. Vagy rámutatunk magunkban egy képre, miközben közönyös arccal forgatjuk a fejünket a teremben: na, ez jó. Mitől jó? Hát, azok a kékek (na jó, attól nem), de ahogy azokat a piros foltokat, pipacsfejeket elhelyezi a kopárságban, az mégis valami.

full_004485.jpg
A Szépművészeti Múzeum képei az emlékezet terében

1995-ben olvastam először Ernst H. Gombrich és Neil MacGregor interjúját, amelyet Bridget Riley-val készítettek a londoni National Gallery gyűjteményeiről. Ekkor már a Szépművészeti Múzeum munkatársa voltam, és nagyon szerettem volna én is megtudni, hogyan idézik fel az 1950-es vagy 1960-as években induló jelentős, Magyarországon dolgozó mesterek azokat a meghatározónak vélt benyomásaikat, amelyek a budapesti múzeum gyűjteményeiben érték őket. A nyolcvanas évek elején, mintegy két évig, péntek délutánonként Erdély Miklós és indigós munkatársai órákat töltöttek a múzeumban, Erdély is biztatott a munka elvégzésére. A most induló sorozat beszélgetőtársait évtizedek óta ismerem, emlékeik egy részéről tudtam és tudok. Utazások, nemzetközi kiállítások, korszerű könyvek és albumok híján az ősidőkben a Szépművészeti Múzeumba tanulni jártak. 2013. február 17-én bezárt a Cézanne és a múlt című kiállítás, ekkor határoztam el, hogy belevágok ezeknek az interjúknak az elkészítésébe. A megkérdezett mesterek emlékei fontos részét jelentik a Szépművészeti Múzeum historiográfiájának. Először azokkal a művészekkel beszélgetek, akiknek az 1800 utáni gyűjtemény az elmúlt években már rendezett kabinetkiállítást (Keserü, Jovánovics, Lakner). Hamarosan mások is sorra kerülnek. /Geskó Judit/

37_Entz1.jpeg
A Szépművészeti Múzeum és az idő

Bár még nincs nyoma az építkezésnek, mégis egyértelműen úgy tűnik, hogy a Szépművészeti Múzeum nagyszabású, föld alatti bővítését nem törölte el a gazdasági válság. Tavasszal már megindulnak a munkagépek, hogy megvalósuljanak Karácsony Tamás tervei: az oszlopsor felszín alatti folytatása, a látogatókat fogadó üvegkocka, a széles kőlépcsőkbe metszett lejárati rámpa és persze a Hősök tere alá benyúló kiállítási csarnok.

full_003391.jpg
Monet és barátai a Szépművészeti Múzeumban

Az idén melegebb és színekben gazdagabb lesz a budapesti tél, a máskor szürke, hideg napokat vibráló világosság fogja beragyogni. December elsején ugyanis Monet és barátai, a fény és a szín halhatatlan szerelmesei költöznek be a Szépművészeti Múzeum épületébe, egy olyan kiállítás alkalmából, melyre emberemlékezet óta hiába várt a művészetszerető magyar közönség. 
 

full_004930.jpg
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM KÉPEI AZ EMLÉKEZET TERÉBEN

Milyen szerepet töltött be a Szépművészeti Múzeum az 1950-es vagy 1960-as években induló jelentős, Magyarországon dolgozó mesterek életében, milyen meghatározónak vélt benyomások érték őket a kiállítóterekben vagy a múzeum könyvtárában, akkor, amikor a külföldi és kortárs nyugati hatásoktól szinte hermetikusan el volt zárva a magyar művészet?

166635.jpg
Meghosszabbították a Dürer kora című kiállítást a Szépművészeti Múzeumban

A tárlat így az októberi zárás helyett egészen 2021. január 10-ig látogatható.

215194.jpg
Képzőművészet, irodalom és színház találkozása a Szépművészeti Múzeumban

A Szépművészeti Múzeum idén is bemutatja nagy sikerű színházi produkcióját, a Textúrát. Az alapötlet – képzőművészet, irodalom és színház találkozása egyazon térben és időben – változatlan: kortárs magyar szerzőket kért fel a múzeum, hogy írjanak új irodalmi szövegeket a gyűjtemény egy-egy inspiráló, kiemelt alkotásáról. Az elkészült műveket a Szépművészeti Múzeum kiállítótereiben ismerhetik meg az érdeklődők, színművészek tolmácsolásában, kilenc esti előadás alkalmával.

2-Szenaforgato lany_1974-Cr.jpg
A Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta Korniss Péter az eddigi életműve egészét átfogó archívumot

Korniss Péter több mint harmincezer darab, az egész eddigi életművét átfogó, jól kutathatóan rendszerezett felvételt ajándékozott a múzeumnak, amelyek a Szépművészeti Múzeum tagintézményeként működő Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetben Korniss Péter Archívumként kerülnek elhelyezésre.

Screenshot 2021-05-12 at 15.56.50.jpg
Pulszky Károly, a Szépművészeti Múzeum megálmodója (1. rész)

„E sorok írója kevés híján fél százada Közép–Itália félreeső csöpp városkáit járva még látta, hogyan csillant fel a fogadósok szeme a hírre, hogy vendégük Pulszky Károly földije, és hallotta szájukból a még frissen élő történetet arról a férfiúról, akihez foghatóan – a lelkes elbeszélés szerint – nem nyomozott ki, nem vásárolt és nem szállított el képet senki.” (1) Fülep Lajos

4-Paul-Cézanne-A-tálaló-1877–79.jpeg
Megnyílt a Szépművészeti Múzeum legújabb, Cezanne-hoz kapcsolódó kiállítása

Kilenc évvel a nagysikerű Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő című kiállítást követően a Szépművészeti Múzeum újabb Cezanne-hoz kapcsolódó kiállításnak ad otthont. A most nyíló tárlat a francia mester életművének és az európai avantgárd művészetnek az 1906 és 1930 közötti kapcsolatait vizsgálja.