
84 éves korában elhunyt Christo
Christo, aki partnerével Jeanne-Claude-dal azon dolgozott, hogy megváltoztassa az emberek ikonikus helyszínekről és épületekről kialakult véleményét és benyomásait, természetes körülmények között május 31-én hunyt el.
Bukaresti robotkurátor
A Bukarest Biennálé szervezői a nemzetközi művészeti program 2020-as kiadását elhalasztották két évvel későbbre – köszönhetően a koronavírus miatt kialakult helyzetnek. A 2022-ben megvalósuló esemény kurátora a bécsi székhelyű Spinnwerk stúdió által létrehozott és fejlesztett, a Jarvis nevet viselő mesterségesintelligencia-szoftver lett. A robot nevét a szuperhősök világából, Vasember komornyikjának karaktere után kapta.
Vasarely ihlette ruhák
Nemzetközi kiállításhoz terveznek ruhákat Victor Vasarely nyomán a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói egy, a pécsi Janus Pannonius Múzeummal együttműködésben megvalósuló kurzus keretében.
Aj Vej-vej maszkjai jótékony célt szolgálnak
Aj Vej-vej kínai képzőművész mintegy tízezer különleges arcmaszkot készített, amelyekre ikonikus műveit nyomtatta, hogy eladásukból segítse a koronavírus-járvány miatt kialakult humanitárius válság áldoztait.
Cecilia Alemani, a Velencei Képzőművészeti Biennálé kurátora nem akar „COVID biennálét” szervezni
Mára eléggé hosszú azoknak a képzőművészeti és dizájn fókuszú eseményeknek a listája, amelyek szervezői úgy döntöttek: a pandémia miatt elhalasztják vagy online formában valósítják meg programjukat.
Elhunyt Jerger Krisztina
A művészettörténész számos életmű és összefoglaló kiállítás kurátora, rendezője volt itthon és külföldön.
Elkelt a tízezer selyemvirágból készült virágruha
Az amerikai filmmúzeum vásárolta meg 65 ezer dollárért egy jótékony célú árverésen a Fehér éjszakák című horrorfilm egyik ikonikus jelmezét, azt a fantasztikus virágruhát, amit Florence Pugh viselt a filmben.
Támogató kampány indult a kulturális közösségek megsegítésére
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület és a Trafó Galéria közösen csatlakozik ahhoz a szolidaritáson alapuló nemzetközi képzőművészeti kezdeményezéshez, melyet Wolfgang Tillmans és az általa létrehozott Between Bridges alapítvány szervez azzal a céllal, hogy a COVID-19 krízis nyomán nehéz helyzetbe került kulturális helyeket, közösségi projekteket és kiadványokat támogassa.
Új pályázat a Deák Erika Galéria és a MOME együttműködésében
A Deák Erika Galéria a 2020/2021-es tanévtől Deák Erika Támogatást biztosít egy, az abban a tanévben diplomázó MOME-s hallgató számára.
Rembrandt Éjjeli őrjárata óriási méretben
Rembrandt Éjjeli őrjárat című mesterművének minden eddiginél nagyobb felbontású képét tette közzé online az amszterdami Rijksmuseum.
Veszélyben Munch Sikolya
Kutatók felfedezték, hogy az oslói Munch Museum látogatói akaratlanul is komoly kárt tesznek Munch Sikoly című képében azáltal, hogy túl sokan és túl sokat lélegeznek rá. Úgy tűnik, hogy ahogy most sokunknak, a képnek is szüksége van egy kis távolságtartásra.
Több hónapos zárva tartás után lassan újranyílnak az olasz múzeumok
Ahogyan lassan a vírus első hulláma következtében bevezetett korlátozásokat enyhítik, a művészeti intézmények elkezdték bejelenteni újbóli megnyitásuk dátumait. Így tesznek Olaszország –azaz az egyik olyan ország, amely talán legsúlyosabban szenvedte el a vírus következményeit – intézményei is.
Mégsem lesz idén Velencei Építészeti Biennálé
A járványhelyzet miatt 2020 elején az év második felére halasztották az Építészeti Biennálét, de ma bejelentették a szervezők, hogy még később, csak 2021-ben tartják meg a seregszemlét.
Művészmozi a nappalinkban
Új streamingszolgáltatóval bővült a magyarországi piac: a Cinego legális online filmnézést kínál a korábban a hazai művészmozik műsorán szereplő filmekkel – köztük több képzőművészeti tematikájú alkotással.
Még egy hónapig lehet pályázni a Magyar Formatervezési Díjra és a Design Management Díjra
Idén is lehet pályázni a Magyar Formatervezési Díjra és a Design Management Díjra, amelyeknek jelentkezési határidejét június 15-éig meghosszabbították.
