![full_004569.png]()
Hogyan működik a hazai képzőművészeti szcéna? Mennyiben történt a rendszerváltással szemléletváltozás és melyek jelenlegi működésének legalapvetőbb jellemzői? Milyen alrendszerekből épül fel, s tagjai milyen alapvető funkciók és dinamikák mentén viszonyulnak egymáshoz?
A művészeti intézményrendszer működéséről rendszerint (kultúr)politikai történések mentén beszélünk feltételezve, hogy elsősorban ezek határozzák meg felépítését és mechanizmusait. De valóban mindig a politika kell, hogy legyen a gravitációs pont?
A „Szerintem a képzőművészeti élet...” című, most induló cikksorozatunk legfőbb célja, hogy harminchét múzeumi vezetővel és galeristával készült nyolcvanórányi interjúanyag alapján új szemszögből mutassa be a képzőművészeti szcénát a 2013-as állapotok szerint, hogy 2015-ös perspektívánkból láthassuk, hogy a szereplők – akik nem pusztán az aktuális kultúrpolitikai változások elszenvedői, hanem aktív, a rendszer működését tevékenyen alakító résztvevői voltak – milyen stratégiák mentén alakították a közeget a jelenlegi állapotára, vagy adott esetben hogyan járultak hozzá diszfunkcionális működéseinek fenntartásához.
A „Szerintem a képzőművészeti élet...” tehát a rendszer folyamatait és dinamikáját a szereplők szemszögéből mutatja be, a cikkek alapját pedig a résztvevők magukról és egymásról alkotott véleménye adja.
A heti rendszerességgel megjelenő összegző írásokban olyan kérdésekre kapunk válaszokat mint, hogy ebben a közegben mit jelent ma a bizalom és a tisztelet, hogy az egyes helyzetekben a szereplők milyen különböző versengési és együttműködési stratégiákat alkalmaznak, hogy milyen szempontból van jelentősége a személyes kapcsolatrendszereknek, hogyan lehet kiigazodni és boldogulni ebben a szisztémában, melyek a legalapvetőbb normák, és hogy miben vélik felfedezni a múzeumi vezetők és galéristák a szocializmus örökségét.
A 2B Galéria tematikus kiállításainak sorában gyakorta helyet kapnak olyan témák mint, a különböző kisebbségek társadalmi viszonyrendszere, a személyes és családi történetek, az emlékezés ezen belül is a holokauszt ábrázolásának kérdésköre. Minden esetben egy roppant sajátos perspektívából, semmiképpen sem a megszokott úton közelítve az adott kérdés magja felé.
Végigtekertük az októberi magazin tartalmát.
Elkészült végre a fénykép
Nem tudni, milyen esemény
Egy kicsit kevés a részlet
Egy kicsit kevés volt a fény.
Előjött végre a fénykép
Már nem is számítottunk rá
Egy kicsit túl sok a szürke.
(Olé olá, 1983. Kontroll Csoport)
A mottónak itt az a hivatása, hogy a romantikusnak vélt szöveget visszarántsa a társadalmi valóság talajára (hova is?), és, hogy kompenzálja e romantika komolyságát.
A magyar kubizmus nyomában – Beszélgetés Barki Gergely művészettörténésszel és Puklus Péter képzőművésszel.
A kiállítás címe egy jelentésgazdag angol kifejezés, amely a különböző gondolkodásmódok, hozzáállások, mentális beállítódások fogalomegyüttesét jelöli. A tárlat egyrészt ezeknek az egyéni szemléleteknek az egymásmellettiségét, másfelől az ebből fakadó konfliktusokat és ellentmondásokat kutatja.
A Kis Varsó is a kiállítók között
"Testvér, testvériség" - azaz milyen ereje van a testvéri kapcsolatnak, illetve hogy van jelen életünkben a testvériség? Ezen fogalmak képzőművészeti ábrázolása került a Diákhitel Központ Zrt. immáron negyedik alkalommal meghirdetésre kerülő festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatának fókuszába, melyen a középiskolás diákok és felsőoktatásban hallgatók indulhatnak értékes és hasznos díjakért.
Számtalan kérdés tódul elénk Keresztesi Botond legújabb műveit nézve. – Vajon milyen szándék vezérelte a művészt amikor evilági tárgyakat, fogalmakat, jelenségeket szinte utópisztikus összefüggésekben festett meg?
![full_004553.png]()
Mérei Ferenc a pedagógiai módszertan fejlődését három fázison keresztül mutatja be. Hagyományosnak nevezi azt a pedagógiát, amelynek célja egy általános műveltség átadása; ez Mérei szerint válságba jutott, mert nem tudott lépést tartani a társadalmi és a tudományos előrehaladással: „Az ismeretek dinamikus fejlődéséhez viszonyítva a tankönyv és a tananyag csigalassúsággal változott.” Ezt a merev rendszert váltotta fel az ismereteknek az alkalmazhatóságára koncentráló oktatási attitűd, amelynek középpontjában az intelligencia áll. Azonban, írja Mérei, ez a koncepció is elérte a korlátait, hiszen továbbra is meglévő, szerzett ismeretekre alapoz, amely pedig oda vezet, hogy „gyanakvóbban tekintsen az újra, ha az nemcsak az alkalmazásban, hanem a szemléletben is új”. Kora pedagógiájának orientációjaként a kreativitást jelöli meg: a kreatív emberek „nem alkalmaznak, hanem létrehoznak; nem megtanulnak, hanem rátalálnak vagy kitalálnak”. Ugyanakkor, állítja, bár a kreativitás adottság, mégis fejlesztendő.
Interjú Varga Ritával és Pacsika Mártonnal, a Privát nacionalizmus kiállítássorozat pécsi állomásának kurátoraival.
"Amióta fotográfiával foglalkozom, a fotóban elsősorban nem az optikai leképezés érdekel, hanem a kép létrejötte, megjelenítése és rögzítése. Ezért készítek fotogramokat és általában kamera nélkül készült képeket."
